Rég írhattam ilyet, de most nagy örömmel jelenthetem: itt a friss! :)
Remélem, ennek nem csak én örülök, és a viszonylag hosszú rész valamelyest kárpótol titeket a hosszú várakozásért!
Nem is húznám a szót, jó olvasást kívánok, igyekszem minél előbb jelentkezni a következő fejezettel! :)
6o.
rész: Szülinapi meglepetés
A
karácsonyi időszak után a szilveszter is hamar eltelt, majd ahogy
kijózanodtunk, Pierre-el belevetettük magunkat az esküvőszervezésbe. Jó kis
ürügy volt, így nem kellett magyarázkodni, hogy miért lógunk állandóan együtt,
és így kettőnk dolga szépen tudott a maga útján és tempójában haladni.
Pierre-el
megegyeztünk abban, hogy a helyszín lefoglalásával kéne kezdeni, mert a jó
helyeken gyorsan betelnek az időpontok. Össze is állítottunk egy kis listát,
ami tartalmazta azokat a helyeket, amiket elég jónak ítéltünk ahhoz, hogy
elmenjünk személyesen megnézni. Meg is beszéltük Pierre-el, hogy egy szombati
napot rászánunk, hogy végigjárjuk az összeset.
Aznap
reggel már hamar fent voltam, gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, majd
nekiálltam reggelit készíteni. Pont sütöttem a rántottát, amikor megszólalt a
csengő.
-
Gyere be, nyitva van!- kiabáltam ki, hiszen tudtam, hogy Pierre az. Hallottam,
ahogy nyílik az ajtó, majd a lépteket a nappaliból.
-
Szia- lépett be a konyhába, egyenesen mögém sétált, és átölelt hátulról.
-
Szia Pierre- fordultam felé, és egy puszit nyomtam a szájára- kérsz reggelit?
Kávé nincs, de csinálok, ha szeretnéd.
-
Kávét már ittam, de a kaja az jöhet, köszi- vett elő két tányért a
konyhaszekrényből. Az utóbbi napokban sok időt töltött itt nálam, és elég hamar
kiismerte magát, már mondhatni otthonosan mozgott a lakásomban.
-
Hogy álltok a turné szervezésével?- kérdeztem, miközben elosztottam kettőnknek
a rántottát.
-
Pat az esküvő előtt még akar egy rövidebb, amerikai turnét. Aztán nyáron
mennénk Dél-Amerikába, utána pedig majd még meglátjuk, hogy rögtön nekiállunk-e
írni a harmadik albumot, vagy pihenőt tartunk- magyarázta.
-
Értem- ültem le mellé. Nem tetszett, hogy pont most el akarnak menni, de hát
egyrészt nem is volt beleszólásom, másrészt ha lett volna is, nem akartam ebben
befolyásolni.
-
Ne aggódj, nem foglak magadra hagyni a szervezéssel- mondta, mintha csak olvasott
volna a gondolataimban- jut eszembe, megbeszéltem holnapra egy időpontot a
kajaszállítóval, lefixáljuk a menüt, és másnapra csinálnak egy próbavacsorát,
hogy végigkóstolhassunk mindent, így tuti rendben lesz.
-
Isten vagy, köszönöm!- hálálkodtam, hogy legalább ezzel sem nekem kell
foglalkoznom.
-
Tudom!- húzta ki erre magát, mire én fejbe vertem. Mindketten elnevettük
magunkat, én még egy kicsit félre is nyeltem, a nagy nevetéstől.
Majd
mikor befejeztük a reggelit, elindultunk az első helyszínre, amit kinéztünk.
Egy elegáns szálloda volt, a hall teljesen elbűvölt, viszont a dísztermet túl
kicsinek és sötétnek találtam, így innen gyorsan tovább is indultunk. A
következő hotel kissé egyszerűbb volt, amivel nem lett volna baj, de rémesen
sokat kértek volna a bérlésért, így innen is hamar leléptünk. A harmadik
helyszín már jobban megfelelt az elképzeléseimnek, de valahogy ez sem volt az
igazi.
-
Igen, ez lesz az! Ez a tökéletes!- forogtam körbe a negyedik általunk kinézett
helyszín dísztermében. A hatalmas üvegablakok árasztották a fényt, barátságos
hangulatot kölcsönözve ezzel az egész helységnek.
-
Tényleg jónak tűnik- nézett körül Pierre is- gyere, foglaljuk le- nyújtotta
felém a kezét, majd amikor a tenyerét az övébe csúsztattam, megindult velem a
recepció felé. Ezt a részét inkább ráhagytam, ez az ő asztala volt, rám inkább
az esztétikai érzéket igénylő dolgok maradtak. Na nem mintha Pierre-nek pocsék
lett volna az ízlése, de azért én otthonosabban mozogtam ezen a téren.
-
Na, és most hogyan tovább?- kérdeztem, mikor kiléptünk a szálloda üvegajtaján.
-
Nem tudom- vont vállat- de mivel tudom, hogy utálod a meglepetéseket, ezért már
most szólok, hogy pénteken programod van, velem!- kacsintott rám.
-
Miféle program?- néztem rá kérdőn.
-
Szülinapi- mosolygott.
-
De hát holnap után lesz a szülinapom- csodálkoztam. Természetesen nem
feledkeztem meg róla, de valahogy meglepett a dolog, és mellesleg fura volt
belegondolni, hogy 24 éves leszek. Nem mintha soknak tartottam volna, csak
egyszerűen szokatlan volt.
-
És mégis mit akarsz mondani a húgodnak, amikor közlöd, hogy nem vele töltöd a
szülinapodat?- vonta fel a szemöldökét Pierre.
-
Óó…- gondolkodtam el- tudod, ki sem nézni belőled, hogy mennyi eszed van-
mondtam elismerően, mire ő elnevette magát.
-
Ennél szebb bókra azt hiszem tőled nem is számíthattam volna!- ugratott.
-
Menj már, ez egy őszinte dicséret volt!- nevettem én is.
A
délutánt a srácoknál töltöttem, mint ahogy mostanában egyre többször. Gondolom,
nekik is feltűnt, hogy Pierre és én teljesen jól kijövünk egymással, de nem
árultuk el magunkat. Bár azt úgyis tudták, hogy szeretjük egymást, csak azt
várták, hogy mikor jövünk végre össze.
Ahogyan
Pierre megjósolta, a szülinapomat is velük kellett töltsem, na nem mintha ezt
egy csöppet is bántam volna. Jenna eredetileg egy nagy házibulit akart
szervezni, de szerencsére le tudtam beszélni róla, és megegyeztünk egy szűk
körű, iszogatós estében, ahová meghívtam Beccát is.
De
valahogy mindez elhomályosult, mert egyre csak az járt a fejemben, hogy mi is
lehet Pierre szülinapi meglepetése. Nagyon jól tudta, hogy utálom a váratlan
szituációkat, szeretek előre tudni mindent, de egy szót sem volt hajlandó
elárulni, mindig csak azzal védekezett, hogy nem is meglepetés, mert szólt
róla.
Mások
talán már péntek kora reggel az ajtóban álltak volna útra készen, de ez nem én
voltam. Fel sem ébredtem a bejárati ajtó csengőjére, csak arra, hogy Pierre a
nyakamba fúrja az arcát, és csiklandoz ahogyan a levegőt kifújja.
-
Jó reggelt!
-
Szia- mosolyodtam el a szememet ki sem nyitva, csak átöleltem a nyakát, és
lehúztam magam mellé az ágyra.
-
Nem, nem, most nem ez a program- tiltakozott nevetve.
-
Nem lehetne változtatni azon a programon?- bújtam hozzá.
-
Nem- rázta a fejét- öltözz fel, addig csinálok neked valami reggelit- puszilt
homlokon, és már ott sem volt.
-
Na szép…- néztem utána. Ilyen sem volt még, hogy Pierre nemet mondott egy gyors
„Jó-reggelt-szeretkezésre”.
Fél
óra múlva már felöltözve, megreggelizve ültem a konyhapulton, a teámat
szürcsölgetve, amíg Pierre betette a cuccaimat a kocsiba. Mivel ötletem sem
volt, hogy hová megyünk, vagy mit fogunk csinálni, csak teljesen random ruhákat
bedobáltam, remélve hogy semmi nem fog hiányozni.
-
Indulhatunk?- jelent meg Pierre ragyogó arccal.
-
Aha- ugrottam le a pultról, elmostam a bögrémet, majd gyorsan körbeszaladtam a
lakáson, hogy mindenhol becsuktam-e az ablakot, lekapcsoltam-e a villanyt, stb.
10
perccel később már a kocsiban ültünk, én álmosan bámultam a szállingózó
hópelyheket, Pierre pedig jókedvűen dúdolt egy számot a rádióval együtt.
-
Most már elárulod végre, hogy hová megyünk?- néztem rá.
-
Nem- rázta a fejét- nem bízol bennem?
-
De igen…- hagytam rá, és ismét az ablak felé fordultam, elmerülve a
gondolataimban, amik nagyrészt a húgom esküvője körül forogtak. Nagyon jól
haladtunk a szervezéssel, már le volt foglalva a helyszín, a kajaszállítóval is
le volt fixálva minden, a virágossal még ugyan nem beszéltük meg a részleteket,
de már meg volt a cég, amelyik intézni fogja. A ruhaszalonba is volt már
időpontunk, és zenekar ötleteink is voltak már. Mindent összevetve, ahhoz
képest hogy még csak január közepe volt, elég előrehaladott állapotban volt a
szervezés.
-
Most már hajlandó vagy végre elárulni, hogy hová viszel?- kérdeztem meg ismét,
nagyjából két óra elteltével.
-
Türelem- mosolygott rám, megfogta a kezem, az ajkaihoz emelte, és egy finom
csókot lehelt rá. Nem válaszoltam inkább semmit, csak aggódva néztem az egyre
sűrűsödő hófelhőket fölöttünk. Bámultam a havas tájat, de még csak ötletem sem
volt, hogy merre tartunk. Kezdtem tényleg türelmetlen lenni, már majdnem 3
órája úton voltunk.
-
Pierre, most már tényleg tudni akarom, hová megyünk!- próbálkoztam. Érzésem szerint
már vagy századszorra- természetesen sikertelenül.
-
Meglepetés- ismételgette egyre az utálatos szót.
Sóhajtva
nyugtáztam, hogy nem fogja elárulni, és ismét hallgatásba burkolóztam. A kezdeti
próbálkozásaimat is feladtam már, meg sem kíséreltem magamtól rájönni, hogy
merre tartunk, mert a hegyek felé vettük az irányt, és ezt a vidéket abszolút nem
ismertem. Kanyargós szerpentineken vezetett az út felfelé, a havazás egyre
sűrűbb, a szél pedig egyre erősebb lett.
-
Mindjárt ott vagyunk- törte meg a csendet Pierre, ami már majdnem olyan jeges
volt köztünk, mint az odakint tomboló hóvihar. Pedig a fűtés kellemes meleget
teremtett, a rádióból valami vidám dal szólt, és hiába a viharos szél, Pierre
minden gond és imbolygás nélkül tartotta az autót a szűk hegyi úton.
Nem
is válaszoltam a szavaira, csak az ablakra tapadtam, hátha megpillantok
valamit, ami az úti célunk lehet. De eleinte semmit nem láttam a sűrűn hulló
hópelyhektől. Már letértünk az útról, és a fák között haladtunk tovább. Újabb 5
perc múlva ritkulni kezdett az erdő, és a távolban kirajzolódott egy faház
szulietje…
.jpg)
Szia!
VálaszTörlésMég mindig csak ámulok néha, hogy milyen jól bánsz a szavakkal. Nem tudom hogy neked ezek a dolgok csak úgy jönnek-e vagy több időbe telik kitalálni őket, mindenesetre kiszínesítik a történetet és szinte tökéletesen látok magam előtt minden egyes eseményt, szóval így tovább!:)
Magáról a történetről csak annyit, hogy már nagyon szúrja az oldalamat, mit eszeltél ki befejezésképpen, na aztán nem mintha akarnám, hogy véget érjen a sztori:D
Ja és szeretnék kellemes Húsvéti ünnepeket kívánni, remélem jól fog telni!:))
Puszi ♥
Szia!
TörlésKöszönöm szépen :) ha a szófordulatokra gondolsz, néha jönnek maguktól igen, de néha 5 percig ülök egy mondat fölött, nem tetszik, átírom, de még így sem jó... megint átírom, nem nem, nem... :D szóval azért nem mindig jönnek könnyen azok a szavak :)
már nemsokára tényleg itt a vége, és többször is elgondolkodtam azon, hogy legyen-e mégis 2. évad... de nem lesz. Ez a történet így kerek, itt a vége, pont :)
viszont már töröm a fejem valami újon is ;)
Köszönöm, Neked is kellemes ünnepeket!
puszi ♥