2013. február 11., hétfő

A szerelem nem ismer lehetetlent! - 30. rész

Sziasztok! :)

Elég régen volt ebből a töriből friss, és most szerencsére volt időm írni egy pár részt, egész szépen haladgatok vele, annak ellenére, hogy továbbra sem unatkozom sokat, de lassan kezdek hozzászokni, hogy a szabadidő számomra csak egy fogalom :D 
Meghoztam a 30. részt, remélem tetszeni fog nektek! :) Jó olvasást! 





30. rész: 


Habozva ültem a kocsi ülésén, és az ajkamat harapdálva néztem a házat. Mit keresek én itt egyáltalán?- tettem fel magamnak a kérdést. Most már mindegy. Ha már itt vagyok, be kéne menjek. Kimásztam az autóból, átsétáltam az úttesten, és a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Austin szinte azonnal kinyitotta, már várt, úgy tűnik. A haja fel volt zselézve, inget viselt, az arcán pedig az elmaradhatatlan elbűvölő mosolya.
- Szia- igyekeztem könnyed lenni.
- Szia. Gyere be- majd miután beléptem, becsukta mögöttem az ajtót, és lesegítette rólam a kabátom- csinos vagy!- dicsért meg.
- Köszönöm. Te is kitettél magadért- néztem rajta végig. A válasz csak egy mosoly volt, majd megindult a nappali felé, és intett, hogy kövessem. Párat pislognom kellett, mire hozzászokott a szemem a félhomályhoz, amely a szobában uralkodott, ahova beléptünk. A tegnapi rendetlenségnek már nyoma sem volt, a levegőben pedig kellemes vanília illat terjengett.
- Illatos gyertya- adott magyarázatot- tessék!- nyomott a kezembe egy boros poharat.
- Szóval, mit is találtál, ami érdekes lehet számomra?- tértem rögtön a tárgyra.
- Ne légy már ilyen ünneprontó- vágott csalódott arcot.
- Nézd Austin- tettem le a poharat a kis asztalkára sóhajtva- édes tőled ez az egész, de tudod… én csak azért jöttem.
- Csak azért?- tette le ő is a poharát, és közelebb lépett hozzám. Nem tudtam semmit leolvasni az arcáról, csak feszülten bámultam a kék szempárba- biztos?- húzta fel a fél szemöldökét, majd felemelte a kezét, és a fülem mögé tűrte egy hajtincsemet.
- Igen, biztos- mondtam ki határozottan, és hátráltam egy lépést.
- Nem szép tőled, hogy még egy esélyt sem adsz- billentette oldalra a fejét, de nem látszott különösebben feldúltnak.
- Helyes srác vagy, meg minden, de…
- Lazíts már!- vágott a szavamba, és ismét közelebb lépett hozzám- nyugi! Hiszen mi történhet…?
- Látom, nem érted!- ráztam a fejem- nekem van valakim, és szeretem, az egyetlen dolog, amiért igent mondtam a ma estére, az az, hogy szeretném megtalálni Wendy-t! A te döntésed, hogy segítesz-e nekem, vagy sem. Mert ha nem, akkor én már itt sem vagyok, Austin Greene!- fontam karba a kezem. Dühösen meredtem rá, és feszülten vártam, hogy mi lesz a reakciója. De még mindig nem lehetett kibillenteni őt a kedélyes nyugalmából, ismét csak mosolyra húzta az ajkait. Egy darabig még az arcomat fürkészte, majd csak megvonta a vállát.
- Tudod, szerencsés ember, akárki is a srác- mondta végül, majd felvette az asztalról a boros poharat, és ismét a kezembe nyomta- hozom a papírokat, amikre szükséged van- azzal sarkon fordult, és otthagyott. Megkönnyebbülten sóhajtottam, majd leültem a kanapéra a poharat szorongatva. Nem állt szándékomban inni, hiszen kocsival jöttem. Pár perc múlva Austin visszatért egy cetlit lóbálva.
- Tessék-, nyújtotta át, én meg csak kérdőn pislogtam rá- egy telefonszám. Ez minden, amit találtam- felelte.
- Rendben, köszönöm szépen- álltam fel a kanapéról- azt hiszem, nem is zavarlak tovább.
- Engem nem zavartál eddig sem.
- Jó, akkor mondom másképp; otthon vár a kislányom, mennem kell- indultam kifelé, és leakasztottam a fogasról a kabátomat.
- Oh- lepődött meg, és követett az előszobába- gyereked van?
- Igen- bólogattam. Erre nem válaszolt semmit, csak kinyitotta nekem az ajtót, én pedig kiléptem a hűvös éjszakába. Valahogy rossz érzésem támadt, nem tudtam volna megmondani, hogy mitől, de végigfutott a hátamon a hideg- köszönöm még egyszer- lóbáltam meg a cetlit.
- Szívesen- mosolyodott el, majd az arcom felé hajolt, mire én tettem egy lépést hátra- nyugi már, csak szeretnék elköszönni. Vagy már azt sem szabad?- nevette el magát a reakcióm láttán.
- De, persze… bocsi- motyogtam magam elé, majd lábujjhegyre álltam, mert jóval magasabb volt nálam. Ismét elmosolyodott, azzal az elbűvölő mosolyával, amit nem hagyhattam viszonzás nélkül. Lehajolt kissé, és két puszit nyomott az arcomra, miközben az egyik kezével átkarolta a derekam. Hirtelen valami neszt hallottam magam mögül, mire összerezzentem, és odakaptam a fejem.
- Mi az?- nézett rám kérdőn.
- Semmi, csak… semmi- néztem körül még egyszer, majd ismét felé fordultam- hát akkor, szia Austin!- azzal sarkon fordultam.
- Szia Shirley!- szólt utánam, miközben a kocsi felé siettem. Beültem gyorsan, indítottam, és beletapostam a gázba. El akartam tűnni innen minél hamarabb, valahogy rossz érzésem volt az egésszel kapcsolatban. Austin is furán viselkedett, arra számítottam, hogy kitessékel a lakásból, miután rájön, hogy ebből nem lesz semmi kettőnk között. De nem akartam ezen törni a fejem, csak haza akartam már érni, és megölelni Sebastien-t és a kislányomat.

Másnap a szüleimhez voltunk hivatalosak ebédre, ami teljesen ki is ment a fejemből az egész Austin-es téma miatt. Seb figyelmeztetett rá, amiért egyrészt rendkívül hálás voltam, másrészt pedig rossz is volt, mert még egy újabb dolog, ami miatt aggódhatok. Nem tudtam, hogy hogyan fog elsülni a dolog, még mindig nem bíztam abban, hogy az anyám normálisan tudja majd kezelni a helyzetet, és nem csinál balhét… de adnom kellett neki egy esélyt. Megint.
- Idegesnek tűnsz- tette a kezét a combomon lévő kezemre Seb. A kocsiban ültünk, útban a szüleim háza felé, és valóban jól látta a helyzetet, cseppet sem voltam nyugodt.
- Ennyire látszik?- sóhajtottam.
- Harapdálod az alsó ajkad. Akkor csinálod mindig, ha ideges vagy. Mitől félsz?- nézett rám.
- Te, mi lenne, ha inkább az utat figyelnéd?! Sophie-nak most vették le a gipszet a kezéről, nem akarok most egy autóbalesetet is!
- Ne aggódj már!- fordult ismét előre, miközben az arcához húzta a kezem, és megpuszilta- minden rendben lesz!
- Nem ismered az anyámat- mondtam sötéten.
- Túl negatívan látod a dolgokat! Miért ne sülhetne el jól?- bíztatott.
- Igazad van, néha-néha talán nekünk is összejöhet valami- sóhajtottam, erre nem válaszolt, csak nevetett, és a fejét rázta. Pár perc múlva megérkeztünk, kiszálltunk a kocsiból, és becsöngettünk.
- Sziasztok!- nyitott ajtót apa.
- Szia- erőltettem mosolyt az arcomra.
- Nagypapi!- örült meg neki Sophie, és felé nyújtotta a kezeit, hogy vegye fel, amit apu boldogan meg is tett, és nyomott egy puszit a kislány arcára.
- Üdvözlöm Mr. Henderson- nyújtotta a kezét Seb illedelmesen.
- Szólíts csak Scott-nak!- fogott vele kezet- szóval te vagy Sebastien. Hallottunk már rólad egyet, s mást Shirley-től- mondta, mire Seb kérdőn pislogott rám.
- Csupa jót mondtam, nyugi- nevettem.
- Na, gyertek beljebb- terelt be minket apu- Amelie! Megjöttek Shirley-ék!- kiabált, mire anyu is előkerült. Ettől a pillanattól kezdve görcsben volt a gyomrom, és még akkor sem oldódott az idegességem, amikor már az asztalnál ültünk. Nem tudtam a beszélgetésre összpontosítani, ami a szüleim és Seb között folyt, csak egy kérdésre kaptam fel a fejem, ami természetesen az anyámtól származott.
- És tervezitek, hogy kapunk még egy kis unokát?- szegezte Seb-nek a kérdést.
- Anya, kérlek!- háborodtam fel.
- Semmi baj- csitított Seb- idővel biztosan, Amelie- fordult ismét anyám felé.
- Nem lenne csodálatos Sophie-nak egy kis öcsi?- firtatta tovább- tökéletes nevet is tudnék mondani! Mit szólsz az Austin-hoz, Shirley?
Egy pillanat alatt le is sápadtam, és nem tudtam mit felelni. Csak néztem a kárörvendő vigyort az arcán, és nem tudtam hová tenni már ezt az egészet…

10 megjegyzés:

  1. Júúúj nagyon jóó lett :D Már vártam ebből a töriből is részt, de jéé.. nagyon jó lett :DDD
    Várom már a következőt :D
    puszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) örülök, hogy szerinted megérte várni. Ebből sajna lassabban jönnek a részek, de azért igyekszem :)
      puszi <3

      Törlés
    2. Megéri rá várni.Főleg azért mert tudom hogy milyen jó lesz xdxdxdxd (nem puncs)

      Törlés
    3. Köszönöm, aranyos vagy! :) <3

      Törlés
  2. szia!
    huhh Shirley jó kis kalamajkába keveredett Wendy költözése miatt:D kíváncsi vagyok a következő részre, nagyon jó lett:D
    puszi<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      annyit mondhatok csak, hogy lesz ez még így se! :) örülök hogy tetszik, és igyekszem, hogy ebből a sztoriból is gyakrabban tudjak hozni részeket :)
      puszi <3

      Törlés
  3. Szia!!
    jó lett nagyon..magam elé képzeltem Austin arcát amikor megtudta hogy Shirley-nek gyereke van...de helyes ez így..nem lett volna jó egy "ilyen!" pasièrt tönkre tenni az eddigieket..
    Várom a folytatást..és kívàncsi vagyok mit tudhat Shirley anyja...:))
    kicsit hosszúra nyújtottam a kommentáromat..:/
    Puszi..<3 :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      köszönöm! Igen, ez így van, és különben is, Sebastien-t nem lehet csak úgy megcsalni... :D hmm, hát Shirley anyja elég sok mindent tud! a folytatásban majd kiderül, hogy mi mindent.
      Semmi gond, igazából szeretem a hosszú kommenteket :$ szóval ezért ne aggódj, puszi <3 :)

      Törlés
  4. hu, siess a kovetkezovel! izgis nagyon!

    VálaszTörlés