A szerelem nem ismer lehetetlent! - 42. rész

Sziasztok! :)

Meghoztam a frisset, amit ígértem tegnap! "A szerelem nem ismer lehetetlent!" 42. része (amúgy gondolkodtam, hogy lehetne-e ezt is rövidíteni, mint a YCML-t, de ASZNIL... hülyén hangzik, nem?? szerintem igen, szóval inkább kiírom a teljes címét, vagy Seb-es sztoriként emlegetem :D) nyugi, nem fogom újra leírni, hogy milyen közel vagyok a végéhez, stb. :D
Ja, és még annyi, hogy ismét egy kisebb +18as rész a fejezet végén, de tudjátok, ez csak amolyan figyelmeztetés :)

Ami pedig a szavazást illeti, a blogspot meghülyült, és nekem 0 szavazatot mutat, pedig tegnap láttam már 5en szavaztatok :/ nem tudom, mi a baja, de idegesítő! Na mindegy, reméljük észhez tér...
Jó szórakozást a részhez! :)

42. rész (+18)

Másnap mindenki a családjához ment karácsonyozni, mi Seb-el és Sophie-val először apámhoz, majd Seb szüleihez mentünk. Ott volt a három testvére is, meg az ő párjaik és gyerekeik is. Még én sem nagyon találkoztam velük, szóval megismerkedtünk, és jól elcsevegtünk, amíg Sophie az unokatesóival játszott a nappaliban. Kellemes családi hangulat volt, és a legboldogabbnak talán Seb szüleit láttam, főleg Lorraine-t. Nem egyszer elkaptam a pillantását, amit végig járatott a két fián, két lányán, és az unokáin. Láttam a szemében az öröm könnyeit csillogni, gondolom milyen jó érzés lehet ez neki, hogy minden gyereke megtalálta a boldogságot. Este nehezen köszöntünk el tőlük, de már muszáj volt indulnunk, hiszen Sophie elaludt Seb ölében. Óvatosan megpróbáltam valahogy feladni rá a kabátot, kisebb nagyobb sikerrel. Közben ugyan felébredt, félálomban elköszönt mindenkitől, de mikor betettük a kocsiba, újra elnyomta az álom. Kimerítő napon volt túl, mosolyogva figyeltem a visszapillantó tükörben, ahogy békésen szuszog.

- Tudod…- szólalt meg halkan Seb- nagyon sokat gondolkodtam az elmúlt időben azon, hogy mi lett volna, ha akkor öt éve nem mész el.

- Muszáj most ezt felemlegetned?- vágtam fájdalmas grimaszt- tudom, hogy hibáztam…

- Várj, nem erre akartam kilyukadni- csitított- szóval, csak azt mondtam, hogy sokat gondolkodtam azon, hogy mi lett volna, ha… de tudod mire jöttem rá?- nem nézett rám, mert vezetett, és az utat kellett figyelnie, így hamar rájöttem, hogy nem látja a kérdő pillantásom.

- Mire?

- Arra, hogy minden így volt jó, ahogy történt. Persze ezt nagyon nehéz volt elfogadnom, mert végtelenül sajnálom, hogy Sophie életének első négy évéből teljesen kimaradtam, és a terhesség alatt sem voltam melletted, de megtapasztaltam, hogy milyen érzés elveszíteni azt, ami számomra a legfontosabb, és még egyszer nem fogom már elkövetni ugyan ezt a hibát.

Nem értettem, miért beszél most ilyesmiről, hiszen annyira boldogok voltunk, most tökéletes volt minden, sokkal tökéletesebb, mint ezelőtt bármikor. De azért jól estek a szavai.

- Nem is fordul elő még egyszer ilyen- mondtam ki határozottan- szeretlek, és ez a legfontosabb.

- Tudom- állította le az autót. Észre sem vettem, hogy közben hazaértünk- én is szeretlek!- fordult felém, és megcsókolt.

- Ne itt a kocsiban!- toltam kicsit távolabb magamtól, amikor kezdett beindulni- vigyük fel először Sophie-t.

- Persze- bólogatott, majd nyomott még egy puszit a számra, és kiszállt a kocsiból, majd kivette a gyereket is. A kislány fel sem ébredt, csak automatikusan az apja mellkasához simult. Bezártam a kocsit, majd miután bementem, a bejárati ajtót is. Összeszedtem Sophie kabátját, amit Seb csak leszórt az előszoba közepére (persze azon is csodálkoztam, hogy le tudta venni a kicsiről, miközben a karjaiban aludt), a cipőket is a helyükre tettem, majd az emelet felé vettem az irányt. Seb elment Sophie-t lefektetni, gondoltam addig kihasználom az alkalmat, és gyorsan lezuhanyozok. Mikor végeztem, felvettem egy szép, fekete csipkés fehérneműt, fölé pedig egy köntöst, hogy addig se fázzak. Nem kötöttem teljesen össze, itt-ott látni engedte a kivillanó csipkét.

- Sophie az ágyban, alszik mint a bunda, és én sem vagyok már messze tőle- csukta be maga mögött az ajtót Seb. Meg sem fordult, csak elkezdte kigombolni az ingjét. 

- Kár- álltam fel az ágyról, és mögé sétáltam. Átöleltem a derekát, mire már végre felém fordult.

- Látom, neked más terveid vannak- nézett rajtam végig, és megjelent az a kis féloldalas mosoly az arcán, amit annyira szerettem.

- Háát, végülis ha annyira akarod, aludhatunk is!- néztem fel rá, miközben lassan kioldottam a köntöst összefogó övet, és hagytam, hogy szétnyíljon.

- Lefürdök gyorsan, de el ne merj aludni addig…- nézett még egyszer végig rajtam.

- Rendben…- sóhajtottam- siess!- húztam végig a kezem a mellkasán, a hasa felé haladva.

- Egy perc, és itt vagyok!- csókolt meg gyorsan, majd eltűnt a fürdő irányába. Még láttam, ahogy ledobja az ingjét, majd hallottam, ahogy az övcsatja koppan a fürdőszoba padlóján, és megindul a vízsugár. Azt hittem, elálmosít majd a várakozás, de ez egyáltalán nem így volt. Elképzeltem, ahogy a vízcseppek végigfolynak a testén, és már teljesen ki is ment az álom a szememből, csak egyre izgatottabb lettem.

Két perc sem telt bele, elzárta a vizet, majd meg is jelent az ajtóban. Egy pillanatra a lélegzetem is elállt a látványtól. Egy törölközőt csavart a dereka köre, a testén még ott csillogtak a vízcseppek, a haja kócosan, vizesen meredezett összevissza, az arcán huncut mosoly. Nem volt sok időm nézegetni, mert két gyors lépéssel már ott is termett az ágy mellett. Feltérdeltem, és átöleltem a nyakát, magamhoz húzva őt. Kissé hideg volt a vizes teste, ahogy hozzám simult, de ez most egy csöppet sem érdekelt. Szenvedélyesen megcsókolt, miközben letolta a vállamról a köntöst. Nekem könnyebb dolgom volt, egyetlen mozdulattal kioldottam a derekára csavart törölközőt, ami így a padlóra esett. Lehúztam őt magam mellé az ágyra, miközben az ajkaink egy pillanatra sem váltak el egymástól. Fölém került, és szépen lassan végigcsókolta a nyakamat, miközben a megszabadított a melltartómtól. A lábaimmal átkulcsoltam a derekát, így közel húzva őt, és a csípőmet az övének feszítettem.

- Ne légy türelmetlen- suttogta bele a nyakamba egy kis nevetéssel, mire csak egy sóhaj volt a válaszom, ahogy az ajkai lefelé haladtak a testemen. Végigsimítottam a mellkasán, a hasán, majd a merev férfiasságán. Fordítottam magunkon, így most én kerültem felülre. A tenyereimet a mellkasára támasztottam, éreztem a szapora szívverését, és az egyre növekvő izgatottságát, miközben a testét simogattam, csókolgattam. A hajába túrtam, miközben az ajkaim visszatértek az övéhez. Türelmetlenül döntött a hátamra, így megint fölém került. Szorosan hozzám simult, szinte bizsergett a testem, ahol a meztelen bőrünk összeért, majd halk sóhaj hagyta el az ajkaimat, amikor végre magamban éreztem őt. Először finoman kezdte el mozgatni a csípőjét, majd egyre fokozta a tempót. Akárhányszor, akármennyit voltunk együtt, még mindig ugyanúgy kívántam őt, és ugyan olyan örömet okozott, hogy vele lehetek.

Miután mindketten a csúcsra értünk, levegő után kapkodva, kiizzadva bújtunk egymáshoz. Nem szólalt meg egyikünk sem, de ide most nem is kellettek szavak…