A szerelem nem ismer lehetetlent! - 53. rész

Sziasztok! :)

Jöhetnek a jól bevált, előre megírt, időzített bejegyzések, mert mikor Ti ezt olvassátok, én már jó messze leszek. Mellesleg pedig a 18. szülinapomat ünnepelem ezen a napon... igen, most már akár én is elolvashatom a saját sztorijaim +18as részeit xD  vicces.
No de, térjünk is rá a frissre, az úgyis jobban érdekel mindenkit! :) "A szerelem nem ismer lehetetlent!" 53. része! Már csak 6 rész és vége! 

Jó olvasgatást! :)

53. rész

- Jézusom, gratulálok!- ölelt magához döbbentem Lily- hányadik hét?

- Tizenkettedik- mosolyogtam.

- De hát nem is látszik még rajtad- mért végig- bár, most hogy mondod…

- Köszi Lily, miért nem mondod inkább, hogy meghíztam!?- nevettem.

- Ne így fogd fel!- szólt rám szigorúan- a babának szüksé…

- Tudom!- vágtam közbe türelmetlenül- nem az első terhességem, szóval nem kell elmagyaráznod!

- Jó, ne harapd már le a fejem!

- Bocsi… tudod, a hülye hormonok- sóhajtottam- és lassan kéne kismama ruha is. Az összeset elajándékoztam Sophie születése után, mert akkoriban biztos voltam benne, hogy nem lesz több gyerekem…

- Nekem még van egy pár, de a legtöbbet odaadtam Lachell-nek.

- Mi van velem?- jelent meg az ajtóban az említett személy.

- Csak azt mondtam Shirley-nek, hogy odaadtam neked a kismama ruhákat, mert… öhm, ugye nem akartad titokban tartani?- fordult hozzám Lily zavartan.

- Terhes vagy??- esett le Lachell álla, mielőtt én megszólalhattam volna.

- Hát, most már nincs nagyon választásom…- motyogtam bosszúsan.  

- De miért akarod eltitkolni? Hiszen ez nagyszerű dolog! Úgyis szerettetek volna még egy babát, nem? Gratulálok!- jött oda Lach, hogy megölelgessen.

- Végül is nem akarom eltitkolni- vontam meg a vállam- és igen, terveztük. Csak azt szeretném, ha Seb-nek szemtől szemben mondhatnám ezt el, és nem telefonon kéne közölnöm vele- mondtam ki. Valahogy eddig nem tudtam megfogalmazni magamban rendesen, hogy miért is nem akartam rögtön elújságolni neki a nagy hírt, de most hogy sikerült szavakba öntenem, már értelmet nyert az egész számomra is.  

- Lakat lesz a szánkon!- ígérte ünnepélyesen Lachell.  

- A magad nevében beszélj!- nevetett Lily- oké, na! De Jeff-nek elmondhatom?

- Tőlem- vontam vállat ismét- de ha eljár a szája, megfojtom! Szeretném, ha Seb tőlem tudhatná meg, hogy gyerekünk fog születni- mosolyodtam el, és lenéztem a hasamra. Lily-nek igaza volt, amióta megtudtam, azóta mintha én is kissé vastagabbnak látnám a derekam…

- Persze, ez érthető- bólogatott Lach.

- De hát szoktatok beszélni skype-on… észre fogja venni egy idő után!

- Nem fogja. Majd nem mutogatom a hasam…

- De a melleiden is látszik. Naiv vagy, ha azt hiszed, hogy Seb figyelmét el fogja kerülni, ha dinnye méretűre duzzadnak a melleid!- nevetett fel Lachell.

- Köszi csajok, csak is erre a támogatásra vágyom! Tényleg nem kéne inkább tippeket adjatok, hogy hogyan takarjam el…- bosszankodtam, de közben azért nevetnem is kellett, mert igazuk volt.  

- Rám ne nézz, én nem szoktam takargatni a dekoltázsom- vonogatta a vállát Lach- Pierre nem szereti.

- Ha abból indulunk ki, hogy Pierre mit szeret, járkálhatnál egész nap meztelenül is akár- mutatott rá Lily.

- Jó ötlet, majd javasolom neki, ha hazaértek!

- Gyerekek is vannak a házban…- forgattam a szemem- és nemsokára hárommal több lesz, szóval jó lenne, ha visszafognátok magatokat!

- 6 kisgyerek, jézusom… az már egy fél focicsapat- nevetett Lily.

- Milyen 6? Ott vannak még a srácok is, az pont 11!

- Ti is ugyan olyan lököttek vagytok, nyugodjatok meg- mentem ki fejcsóválva. Kicsit egyedül akartam maradni a gondolataimmal, végigpörgetni az agyamban ezt az újonnan kialakult helyzetet. Seb csak 2 hónap múlva jön haza, én addigra pedig már 5 hónapos terhes leszek. Lachell-nek igaza volt, ezt nehéz lesz titokban tartani, de a szemébe akartam mondani, nem pedig telefonon, e-mailben, vagy skype-on közölni. Emellett pedig bennem volt egy rossz érzés, annyira déja vu-m volt. Ismét itt vagyok egyedül, terhesen… bár ez ostobaság volt, hiszen Seb is nemsokára hazajön, és végig itt lesz velem, amíg a pici születik, együtt fogjuk felnevelni, boldogan, békében- ezzel igyekeztem most nyugtatni magam.

Teltek múltak a napok, hetek, hónapok, és hiába volt egyre nehezebb, én makacsul kitartottam a tervem mellett, miszerint Seb-nek szemtől szemben mondhatom el, hogy babát várok. A közérzetem ugyan javult, mert nem kínoztak már a reggeli rosszullétek, de mégsem voltam a toppon. Igyekeztem tartani magam, már csak Sophie miatt is, mert borzasztóan hiányzott neki az apja. Örült ugyan a hamarosan érkező kistestvérének, de nem tartott sokáig a lelkesedése.

Az idő nagyon lassan telt, és semmi sem volt ugyan az a srácok nélkül. Többnyire csend uralkodott, és a nagy ház olyan üresnek, már majdhogynem elhagyatottnak tűnt nélkülük. Én még pluszban azért is izgultam, nehogy idő előtt kiderüljön a kis titok, de szerencsére Seb nem jött rá. Ami persze nem az ő hibája, inkább az én érdemem volt. De természetesen nem csak nekem volt nehéz a helyzetem. Lily-nek még csak tudtunk segíteni Maya körül, de Lachell is kezdett besokallni. Szüksége lett volna Pierre támogatására. Lassan már a hetedik hónap felé járt, és azért egy ikerterhesség jóval megterhelőbb. Dannie és Melanie is próbált nekünk mindenben segíteni, de nem egyszerű két kisgyerekkel, egy újszülöttel, és két terhes nővel bírni…   

Nehéz három hónap volt, de szépen lassan közeledett a vége felé, már mindenki számolt vissza addig a bizonyos májusvégi napig, amikor a srácok végre hazaérkeztek…