You've changed my Life - 40. rész

Sziasztok! :)

Ismét nem leszek itthon egy hétig, komolyan már azt kell majd kiírnom, amikor itt vagyok xd mozgalmasra sikerült a nyár számomra, de hát ez egy csöppet sem gond, persze :) csak írni nem jut időm megint, ami azt jelenti, hogy a YCML-ből valószínűleg csak 1-2 hét múlva jön a következő rész, ez a mostani pedig úgy zárul, hogy lehessen egy kicsit izgulni! :) de addig is jön a Seb-es sztori befejezése, és a TFIFFO is lassan indul... :)
Szóval a mai friss: YCML - 40. része, jó szórakozást hozzá, vigyázzatok magatokra, amíg nem vagyok, és jók legyetek! :)♥

40. rész: Itt valami nincs rendben!

Amíg a srácok elmentek kajálni, addig én lezuhanyoztam, meg ha már úgyis csurom vizes volt, a hajamat is megmostam. Éhes nem voltam, és Richie amúgy is a lelkemre kötötte, hogy nincs össze-vissza evés, muszáj vigyázzak az alakomra. Bár nem féltem, hogy elhízom, annyit rohangálunk a srácokkal, hogy ez képtelenség lett volna.

- MIRANDAAA!!- rontott be a húgom, én meg majdnem leestem az ágyról, annyira megijedtem.

- Mi az isten van, kitört a harmadik világháború!?- ültem fel.

- Annál nagyobb a baj- állt meg komoly arccal előttem- itass le, mert nem bírom elviselni ezt a picsát!

- Nyugalom! Mi történt?- tettem félre a laptopomat.

- Nagyban kajálunk, erre elkezd téged szidni, hát én azt hittem ott helyben leütöm!- gesztikulált vadul Jenna- hogy jön ő ahhoz, hogy…

- Jenna Elizabeth Carson!!- szóltam rá emelt hangon, mire elhallgatott- te is nagyon jól tudod, hogy csak féltékeny Pierre miatt! Engem nem érdekel, szidjon csak, ha neki ettől könnyebb a lelke. Nem fogom megadni neki azt az örömet, hogy ezen felidegesítsem magam, és te se tedd. Oké?

- Jó, csak…- huppant le mellém.

- Nincsen csak Jen- ráztam a fejem- pont, ennyi. Nem akarok többet Holly-ról hallani és arról sem, hogy miket mond vagy tesz. Egész egyszerűen nem érdekel!

- Hát te tudod- sóhajtott-, de ettől függetlenül nekem nehezemre esik elviselni, szóval a leitatás még mindig kéne…

- Számíthatsz rám, te is tudod!- vigyorogtam.

- Ezt akartam hallani!- ölelt meg.

- Gyere készülni… rémes a hajad, meg kell engedned, hogy megcsináljam! És azt is én választom ki, hogy miben jössz!- húztam fel az ágyról.

- Hölgyeim és uraim, Miranda Carson a szerető nővér…- forgatta a szemeit Jenna, de azért követett át az ő szobájukba. Seb-et elzavartuk, hogy tudjunk nyugodtan készülődni (örült nekünk, igen :D)

Jenna végül gyönyörű lett, de persze miért is ne lett volna, hiszen az én kezem volt a dologban :D Egy sötétkék csipkés, néhol kicsit átlátszó ruhát adtam rá, a haját begöndörítettem, szóval jól elvoltam. Most legalább visszakapta azt, amit az esküvő alkalmával művelt velem, és én is kiélhettem magam egy picit.

- Miri, gyönyörű ez a ruha!- fordult körbe a tükör előtt- ezt kapom szülinapomra?

- A ruha a tiéd, de nem ez az ajándékod!- mosolyogtam.

- Nem arról volt szó, hogy azt kapom, hogy eljössz velünk?- fordult most hozzám.

- De igen, arról volt szó- rándítottam meg a vállam- de azt nem mondtad, hogy nem vehetek ajándékot!

- Hát akkor most mondom!

- Késő!- nevettem- na, ideje megmutatni téged Seb-nek!- csaptam össze a tenyeremet.

- Jó, de ne sértődj meg, ha azt mondja, hogy ruha nélkül jobban tetszenék neki!- figyelmeztetett Jen, miközben követett kifelé az ajtón. Végül Jeff és David szobájában összegyűlve találtunk rá a srácokra.

- Wow Jen, te aztán kitettél magadért!- füttyentett elismerően Jeff, ahogy beléptünk.

- Hé, ki ne essenek a szemeid!- szólt rá Seb.

- Nézni csak szabad, nem!?- nevetett David.

- Tetszik?- fordult körbe Seb előtt a húgom.

- Gyönyörű vagy!- ölelte át, és gyengéden megcsókolta.

- Srácok, öltözzetek ti is, és menjünk!- fordultam feléjük.

- Minek? Te még el sem kezdted a készülődést, tehát van még egy óránk- vigyorgott Pierre- minimum.

- Na és Holly kész van már? Kíváncsi lennék, vajon mennyi idő felkenni neki a 25 kiló sminkjét?- vágtam vissza.

- Mi lenne, ha nem állnátok neki vitatkozni? Örülnénk- szólt ránk David. Én csak sarkon fordultam, és otthagytam őket, nehogy valami olyat mondjak, amit később megbánok. Az a baj, hogy David-et előbb ordítottam volna le, mint Pierre-t, mert nem is vitatkoztunk, csak… na jó, ha ezt tovább folytattuk volna, abból tényleg vita lett volna. Inkább elmentem gyorsan felöltözni, és sminkelni. Hamar készen voltam, mert már korábban megmostam a hajam, így tényleg nem tartott soká az egész készülődés. Egy nyitott hátú, fekete mini ruha mellett döntöttem, és végül magas sarkú cipőt vettem fel hozzá, bár ezen töprengetem egy keveset, hogy jó ötlet-e. Nem szeretek részegen tíz centis sarkakon botladozni.

- Kész vagyok, mehetünk!?- léptem ki a fürdőből.

- Hé, na, én még nem öltöztem fel!- sikítozott Chuck kislányosan, és maga elé kapta a pólóját.

- Chuck…- kezdtem el nevetni- feleslegesen takargatod magad, szerinted hányszor láttalak már félmeztelenül??

- Na, hányszor?

- Nem tudom, nem számolom- rándítottam egyet a vállamon-, na öltözz fel, addig megnézem, hogy állnak a többiek!- hagytam ott őt. Úgy tűnt, Jeff és David szobája lett a központi helység, mert Pierre és Holly kivételével ismét ott találtam mindenkit.

- Na, készen van már végre mindenki?- rontottam be kopogás nélkül. Nem tehetek róla, a srácok teljesen leszoktattak az illem minden szabályáról…

- A kis álompárocskánk még nincsen- ironizált Seb.

- Remek, ki kérdezi meg őket, hogy mennyi idő kell nekik mégis!?- néztem körbe.

- Mondjuk te- javasolta Jeff, miközben lustán elterpeszkedett az ágyon.

- Én ugyan nem- ráztam a fejem, majd ismét végig járattam a tekintetem a társaságon, de nem mozdult senki- jól van, átmegyek…- sóhajtottam megadóan, mert már rápörögtem az estére, mehetnékem volt, és nem volt kedvem várni. Kisétáltam a szobából, át a folyosó másik oldalára, és bekopogtam. Hozzájuk azért nem mertem úgy berontani, ki tudja, mi fogad… nem jött válasz, így megpróbáltam még egyszer, de ismét semmi. Óvatosan lenyomtam a kilincset, az ajtó nyitva volt. Egy pillanatig haboztam, hogy talán ezt mégsem kéne, de végül mégis csak beléptem. A szobából nyíló terasz ajtaja nyitva volt, a fürdőből pedig vízcsobogás hallatszott ki. Inkább az erkély felé vettem az irányt, de megtorpantam a küszöbön. Holly nekem háttal állt, és valamit lelkesen magyarázott a telefonba.

- … nem, Pierre még csak nem is sejt semmit!- kacarászott bugyután- igen, holnap. Tudom, nyugi! Nem szúrom el, ha már mindent ilyen jól kitaláltunk! Igen… igen…- ekkor Pierre elzárta a fürdőszobában a vizet, amire Holly és én egyszerre rezzentünk össze- le kell tennem, hívlak majd még! Szeretlek nyuszkó!- fogta suttogóra a hangját. A hallottak annyira megdöbbentettek, hogy alig fogtam fel, hogy valamit tennem kéne. Egyelőre nem tudtam hová tenni ezt a pár mondatot, amit hallottam, de abban biztos voltam, hogy valami itt nincs rendben, és Holly ha megtudja, hogy én tudok erről… eben a pillanatban Pierre kilépett a fürdőből, Holly pedig be a teraszról, és nehéz lett volna megítélni, hogy melyikünk lepődött meg jobban. Én csak álltam ott lefagyva, és nem tudtam, hogy most mit is mondjak.

- Míra, mit csinálsz te itt?- vont kérdőre végül Pierre, én pedig a torkomban dobogó szívvel, lázasan kutattam valami elfogadható magyarázat után…