24. rész

Sziasztok! Tudom hogy nagyon el vagyok tűnve, de most hoztam nektek új részt, ami elég hosszúra sikerült :) Remélem örültök neki!

Engem hatalmas meglepetés ért, mikor megnyitottam a blogot, hogy megnézzem a szavazás eredményét. 14-en szavaztatok (igen, tudom hogy ez nem olyan sok, de nekem annak tűnik, és nagyon-nagyon örültem neki, hogy ennyi szavazat érkezett), és elég egyöntetűen, ezért lesz másik történet is nemsokára!! :) Hamarosan lesz több infó ezzel a dologgal kapcsolatban is :)

Na, de nem is húzom sokáig a szót, jó olvasást! Jaj és minden kedves olvasómnak nagyon boldog karácsonyt kívánok! :))

Mosolyogva néztem, ahogy Seb magához öleli a kislányunkat. Boldog voltam, de valahogy mégis rossz érzésem támadt. Körbe néztem, hátha figyel valaki, de senkit nem láttam, az egész utca üres volt. közben Sophie bement a házba Alex-el és Lily-vel, Seb pedig odajött hozzám.

- Örülök, hogy végül így döntöttél- karolta át a derekamat.

- Én is- mosolyogtam rá-, de azért még mindig aggódok egy picit. Nem rejtegethetjük őt örökké az újságírók elől, hiszen ezek mindenhol ott vannak. Előbb utóbb úgyis lefotózzák, és hatalmas szenzációként fog megjelenni valami magazinban, hogy van egy gyereked, és…

- Tudom- vágott a szavamba- majd kitalálunk a srácokkal valamit!- puszilt homlokon- gyere, megmutatom a házat!- húzott magával.

- Rendben. Kezdhetjük a hálószobával?- néztem rá sejtelmesen.

- Azt hiszem, ezért szerettem beléd- nevetett fel- természetesen kezdhetjük ott- kacsintott.

- Akkor mire várunk még?- karoltam át a nyakát, és felé hajoltam, hogy megcsókoljam.

- Anyuuu!!- rohant ki hozzánk Sophie- gyere, ezt meg kell nézned!- kezdte el rángatni a pulcsim alját.

- Úgy tűnik, el kell halasszuk- mondtam halkan Seb-nek.

- Majd Lily-ék lefoglalják addig- győzködött, én meg csak a fejemet ráztam.

- Tudod hogy én is akarom, de látod, nem olyan egyszerű. Nem tolhatom félre a gyereket, hogy azt csináljam, amihez épp kedvem van…

- Én sem így gondoltam, de…

- Anya, figyelj már ide!- duzzogott Sophie.

- Mondjad, mit szeretnél mutatni manó?- guggoltam le hozzá.

- Képzeld, Pierre megmutatta a medencét, és azt mondta, hogy fürödhetünk majd!

- De kicsim, hideg van ahhoz…- tiltakoztam.

- De nem, gyere, nézd meg!- vágta rá ragyogó arccal, én meg csak kérdőn pislogtam Seb-re, miközben a gyerek befelé húzott.

- Beltéri, fűtött medence- magyarázta. Időm sem volt nagyon meglepődni ezen, mert ahogy beléptünk az előszobába, el is felejtettem a medence kérdést. Előszobához képest hatalmas volt, szemben egy széles lépcsővel. De Sophie nem hagyta, hogy sokáig nézelődjek, már húzott is a lépcső jobb oldalán lévő ajtóhoz, ami egy lefelé vezető, újabb lépcsőre nyílt. Ahogy ezen lesétáltunk, ismét egy tágas, világos csempével kirakott helységbe értünk, aminek a nagy részét egy medence foglalta el.

- Hát nem tök jó!?- tapsolt Sophie.

- Gyere, próbáljuk ki!- vette fel őt Pierre- ti meg addig… foglaljátok el magatokat- kacsintott ránk.

- Biztos?- néztem bizonytalanul az énekesre.

- Nyugi, nem fog belefulladni, vigyázok rá!

- Én is ettől féltem- kezdett el nevetni Seb.

- Naa Pierre, menjünk már!- türelmetlenkedett Sophie.

- Egy pillanat picúr- tette le őt Pierre, és elkezdte kergetni Sebastien-t.

- Anyu, mit csinálnak?- nézett rám a kislányom.

- Csak játszanak, tudod…- itt elhallgattam, mert egy hatalmas csobbanás hallatszott, majd Seb meg Pierre köhögve jöttek fel a víz alól.

- Miért ugrottak be ruhástul?- kezdett el kacagni a gyerek- én iis!- rohant a medence felé.

- Sophie!- kiáltottam utána, de késő volt, már ő is benn volt a vízben, és vidáman pancsolt- az istenit neki, komolyan ezt kell lássa tőletek a gyerek!?- sziszegtem a srácoknak, hogy lehetőleg Sophie ne hallja.

- De hát tudod, hogy csak szórakozunk- vont vállat Pierre.

- Tudom, de akkor sem követendő példa ruhástul beleugrálni a medencébe! Hogyan fog így megtanulni normálisan viselkedni?

- Legalább hasonlít majd az apjára- kezdett el nevetni Pierre, mire Seb lenyomta őt a víz alá.

- Rendben, majd szóljatok, ha képesek lesztek úgy viselkedni, mintha nem öt évesek lennétek- mérgelődtem- Sophie, gyere ki légy szíves!- szóltam rá.

- De anya…

- Nincs de, gyere ki! Most!- parancsoltam rá, mire kimászott a vízből.

- Haragszol?- nézett rám nagy, boci szemekkel.

- Nem- guggoltam le hozzá, és elkezdtem lehámozni róla a vizes ruhákat-, de legközelebb ne csinálj ilyet oké? Szabad fürdeni, de nem így.

- Oké- bólogatott- és apura meg Pierre-re nem szólsz rá?

- Nekik már tudniuk kéne, hogy hogyan kell viselkedni…- tekertem egy törölközőt köré.

- Várj- indult meg a medence felé, megállt a szélénél csípőre tett kézzel.

- Mi az manó?- úszott oda Seb mosolyogva.

- Apu, viselkedj már rendesen, és gyere ki a medencéből- rázta a fejét a gyerek, mire én úgy elkezdtem nevetni, hogy a könnyeim is kicsordultak.

- Na, mi történik?- jött le Lily.

- Sophie épp neveli az apját- mondtam még mindig nevetve.

- Alex is szokta Jeff-et- vigyorodott el- néha rájuk fér.

- Persze, én is úgy látom- néztem a medence felé, ahol a lányom épp kiparancsolta Sebastien-t a vízből, ahogy én az imént őt- mikorra is várjátok a picit? Karácsony körül, nem?- fordultam vissza Lily-hez.

- Nagyjából- bólintott mosolyogva, és a hasára tette a kezét- januárra vagyok csak kiírva. Ti nem gondolkodtok ilyesmiben?

- Seb-et inkább foglalkoztatja a kérdés. Én még kissé bizonytalan vagyok- vallottam be.

- Majd az esküvői hangulat segít ezen- mosolygott.

- Esküvő? Milyen esküvő?- kerekedett el a szemem. Emlékeztem még Seb-nek egy elejtett megjegyzésére, hogy el akar venni feleségül… de azóta nem került szóba ez köztünk. Azt hittem, nem fontos nekem ez az egész, hiszen csak formalitás, de most mégis görcsbe rándult a gyomrom, olyan izgatott lettem.

- A fenébe, hát megint elszóltam magam…!- mérgelődött- nem baj, te tudhatsz róla, csak tartsd a szád!- halkította le a hangját- Chuck már megkérte Melanie kezét, és most titokban szervezzük az esküvőt. Meglepetés lesz!

- Oh- tört le kissé a lelkesedésem, de azért mégis örültem neki.

- Chuck már mindent kitalált, annyira romantikus lesz!- áradozott Lily, majd hirtelen el is hallgatott, mert Melanie jelent meg a lépcsőn.

- Szia Shirley!- mosolygott rám, és megölelt.

- Szia- öleltem vissza- de régen láttalak… jól nézel ki. Lily most mondta a nagy hírt, gratulálok!

- Köszönöm!- jelent meg egy boldog mosoly az arcán, majd megmutatta a gyűrűt is.

- Annyira hihetetlen ez az egész- sóhajtottam, miközben Seb-et, Pierre-t és a kislányomat néztem, ahogy játszanak.

- Mi?- nézett rám Lily.

- Annyi minden megváltozott ez alatt az öt év alatt. Te és Jeff összeházasodtatok, a második gyereketeket várjátok, Chuck és Melanie eljegyezték egymást, David-nek is barátnője van…

- És Seb meg te végre megint együtt vagytok- fejezte be Melanie.

- És nemsokára ti is a második gyereketeket fogjátok várni, figyeld csak meg- nevetett Lily.

- Hé, lemaradtam valamiről?- jött oda Seb.

- Lily szervezi a jövőnket- fordultam hozzá.

- Rajtam nem múlik- csókolt meg- tudod, hogy szeretnék még gyerekeket.  

- Oké, ne itt álljatok neki gyereket gyártani- nevetett Chuck, aki épp akkor jött le.

- Várj, gyerekeket? Mégis hányat?- néztem rá kerek szemekkel.

- Minimum egy egész focicsapatot- nevetett Melanie.

- Na jó, itt hagyjuk abba ezt a témát- ráztam a fejem nevetve- neked meg át kéne öltöznöd- néztem Seb-re, mert még mindig a csurom vizes ruháiban volt.  

- Segítesz vetkőzni?

- Majd este- kacsintottam rá, miközben elindultunk felfelé a lépcsőn- figyeltek Sophie-ra addig?- néztem vissza a többiekre.

- Persze, menjetek csak- bólogatott Chuck. Miután Seb száraz ruhát vett, körbe vitt a házban, ami hatalmas volt, bár ha jobban belegondolok, szükségünk is volt rá, hiszen 11en fogunk itt lakni mostantól.

Az előszobából balra nyílt a konyha, ami egyben az ebédlő is volt. Jobbra pedig a tágas nappali, kényelmes kanapékkal, és egy nagy kandallóval. Az alsó szinten volt még egy kisebb stúdiójuk a srácoknak, lent pedig a medence, és a garázsok. Majd az emelet következett.

- Gyere, mutatni akarok valamit- húzott magával Seb. Ahogy felértünk a lépcsőn, balra fordult, majd az utolsó előtti ajtón benyitott- mit szólsz?

Először nem is tudtam, mit mondjak. A szoba, amelybe beléptünk, egyértelműen egy kislánynak lett berendezve. A szemben lévő ablakon szép, halványsárga függöny, jobbra a fal mellett egy fehér ágy, halvány rózsaszín baldachinnal, a szoba közepén egy csíkos szőnyeg, a bal felén pedig egy asztalka állt, körülötte kis székekkel.

- Ezt hogy… meg mikor?- fordultam felé csodálkozva.

- Nem akartam, hogy ne legyen külön szobája. Melanie és Danielle pedig szívesen segített berendezni… nem tetszik?- harapdálta az ajkát aggódva.

- De, gyönyörű, és Sophie is imádni fogja. De ki az a Danielle?

- David barátnője. Majd bemutatlak neki is, de szerintem most élvezik egymás társaságát David-el…

- Oh, a világért sem akarom megzavarni őket- ráztam a fejem. Majd lementünk vissza a medencéhez. Melanie, Chuck és Pierre Sophie-val meg Alex-el játszott, iszonyat édesek voltak. Lily és Jeff felszívódtak, sejtettük hova, meg miért. Egy darabig együtt szórakoztunk, majd Sophie-nak is megmutattuk a szobáját. Egyenesen imádta, az első perctől fogva, különösen a baldachin tetszett neki nagyon az ágyon. Vacsora után Seb olvasott neki esti mesét, én pedig az ajtóból figyeltem őket, és kimondhatatlan boldogság töltött el. Itthon voltam, a barátaimmal, a szerelmemmel, és a kislányommal… kell ennél több? De persze túl szép is lett volna, ha nehézségek nélkül, boldogan élünk így, míg meg nem halunk, és ezt valahol a szívem mélyén én is tudtam…