A szerelem nem ismer lehetetlent! - 41. rész

Sziasztok! :)

Hoztam frisst még gyorsan, de nem vagyok otthon, így a dizájnra nem tudtam még időt szánni... lesz majd... majd! :D
Szóval; 'A szerelem nem ismer lehetetlent!" 41. része! :) nem rizsázok most sokat, mert ennyi időm volt feljönni, hogy felrakjam a részt! Jó olvasgatást! :)

41. rész:

A következő nap a ház díszítésével telt, karácsonyi dalokat énekeltünk, bár a gyerekek jobban szerették az élő előadást, ezért Pierre-nek újra és újra el kellett énekelnie a My christmas list-et, de nem bánta. Végül Jeff vezényletével csak sikerült valami kaját is összehoznunk, és a főzéssel meg a díszítéssel el is telt a nap. Este a kicsik annyira izgatottak voltak, hogy alig lehetett bírni velük. Kilógattuk a kandallóra a zoknikat, de Alex és Sophie nem voltak hajlandóak lefeküdni. Seb és én viszont már hulla fáradtak voltunk, Lily szintén kidőlt, és Jeff is kezdte feladni a harcot a gyerekkel.

- Kicsim, kérlek hagyd abba…- nyöszörögtem, ugyanis a kanapén feküdtünk Seb-el, Sophie pedig ott ugrabugrált mellettünk. 

- Ideje aludni picúr- próbált hatni rá Seb is, de a kislány mintha meg sem hallotta volna, vidáman énekelgetett tovább.

- Oké, szerintem hagyjuk, egyszer majd csak elfárad- motyogtam Seb-nek.

- Aha- válaszolt, de szerintem már aludt, csak amolyan automatikus reakció volt. Azt hiszem, talán el is nyomott az álom, vagyis egészen biztos, mert arra ébredtem, hogy Seb felvesz a kanapéról, és a lépcső felé indul velem.

- Sophie lefeküdt már?- kérdeztem félálomban.

- Betettem az ágyába.

- Köszi. De engem nem kell cipelned, tudok menni a saját lábamon- mondtam, ami aligha volt hihető, mert a szememet sem tudtam nyitva tartani.

- Persze kicsim- nevetett fel halkan, és homlokon puszilt.

A következő emlékem pedig már az, hogy reggel van, és Sophie ugrál az ágyunkon.

- Anyu, apu! Megjött a télapó, gyertek!- kiabálta nevetős hangon.

- Ez a gyerek nem tud egy percre sem nyugton maradni!?- kérdeztem fáradtan. Imádtam Sophie-t, de amikor elkapta a hiperaktívsági roham, akkor a falra tudtam mászni tőle.

- A te lányod, mit vártál?- nevetett Seb.

- Ilyenkor az enyém, mi?- nevettem már én is.

- Megjött a télapó, jaaaaj, keljetek már fel, úristen, úristen!- rontott be a szobánkba magas hangon visítva David, mire rögtön mind a ketten felültünk az ágyban, és Sophie is abba hagyta az ugrálást- most mi van?? Csak a gyerekek örülhetnek?- kérdezte sértődötten.

- Végül is… nem- nézetem még mindig furán rá, és nem tudtam, hogy akkor most nevessek-e, vagy mi.

- David megint túl sok sört ivott- jelentette ki tárgyilagosan Sophie, mire már mindannyian nevetésben törtünk ki, kivéve az érintett személy.

- Mi folyik itt?- jelent meg Dannie is az ajtóban.

- A lányom épp most oltotta be David-et- nyújtotta Seb Sophie felé a tenyerét, hogy adjon neki egy pacsit, amit a kicsi boldogan meg is tett.

- Értem- nevetett most már ő is, David meg duzzogva elvonult, persze csak tettette.

- Na, megyünk már kibontani az ajándékokat!?- türelmetlenkedett Sophie.

- Persze kicsim, csak hagyj még 5 percet…- dőlt vissza a párnára Seb, mire a gyerek csak lemondóan sóhajtott.

- Anya!?- pislogott rám reménykedve.

- Na gyere!- másztam ki az ágyból, majd felvettem őt. Vidáman kalimpált, és énekelgetett, miközben visszavittem a szobájába, hogy ráadjak egy köntöst, meg meleg zoknit, hogy ne fázzon meg. Majd a nappali felé indultunk. Alex is épp akkor jelent meg, Jeff-et húzva maga után.

- Jó reggelt- köszöntem rájuk.

- Szisztok- köszöntek ők is, majd alighogy letettem Sophie-t, már el is rohantak Alex-el a nappali felé.

- Hosszú napnak nézünk elébe, azt hiszem- néztem sóhajtva Jeff-re.

- Én is azt hiszem- bólogatott- szerencsére Alex-et le tudtam hozni, mielőtt felébresztette volna Lily-t.

- Ne is mond, Sophie is úgy borított ki minket az ágyból…- sóhajtottam.

- Mintha kicsit nyúzottnak tűnnél- jegyezte meg Jeff.

- Nem vészes- próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.

- Shirley, látszik rajtad. Hiába tagadod. De azért minden rendben, ugye?- aggodalmaskodott.

- Persze Jeff!- siettem megnyugtatni- emiatt ne fájjon a fejed! Neked is van egy csomó más, amivel foglalkoznod kell…

- Most nem az a lényeg- legyintett- pihennetek kéne egy kicsit…

- Megmondanád mégis hogy, ha a gyerek reggel 7kor már a fejünkön ugrál?- nevettem el magam.

- Anyu, jöttök már!?- jelent meg Sophie az ajtóban, mielőtt Jeff válaszolhatott volna.

- Persze kincsem, csak beszélgettem Jeff-el- indultam meg a nappali felé- na, sok mindent hozott a télapó?- kérdeztem csevegő hangon.

- Tele van minden ajándékokkal!- ugrált lelkesen Alex.

- Jól van, de nem kezdjük el kibontani, amíg nem jött le mindenki, oké?- nézett a fiára Jeff.

- Ha Pierre-éket is meg akarjuk várni, akkor még holnap is itt leszünk- ült le csüggedten a gyerek a szőnyegre, mi meg csak vigyorogva néztünk össze, mert igaza volt. De végül is 20 perccel később már mind a nappaliba gyűltünk, némelyikünk még ugyan álmosan pislogott, de a gyerekek (meg David :D) lelkesedése, és a karácsonyi hangulat kezdett átragadni mindenkire. A szobát betöltötte a fenyőillat, és a kandalló kellemes meleget árasztott, mindenki arcán mosoly jelent meg, a háttérben halkan egy karácsony cd ment. Majd elkezdtük az ajándékokat szétosztogatni/kibontani. A srácokkal megbeszéltük, hogy egymásnak nem igazán veszünk nagy dolgokat, csak pár apróságot. De ez a „pár apróság” is rengeteg kis csomag formájában tornyosult a karácsonyfa körül. A gyerekek mindenkitől kaptak valamit, azért igyekeztünk őket sem túlságosan elkényeztetni, és nem felesleges dolgokat venni. Sophie ajándéka tőlünk egy korcsolya volt, aminek nagyon örült, Jeff-éktől egy szép babaházat kapott, Pierre-éktől egy mp3 lejátszót (tele a srácok számaival), Chuck-éktól mesekönyveket, David-éktől pedig ruhákat. A hatalmas mosolyt le sem lehetett volna vakarni az arcáról, és minden egyes csomag kibontása után tapsikolva rohant azokhoz, akiktől kapta, hogy megköszönje. Majd engedtem neki, hogy a mi ajándékainkat is kibontsa, akkora örömmel tépte szét a csomagolópapírt, hogy akaratlanul is végig vigyorogtam, miközben figyeltem. A földön ültünk Seb-el, hátunkat a kanapénak támasztva, és mindketten Sophie-t néztük. Körbe járattam a tekintetem a kicsinek épp nem mondható csapatunkon, majd a pillantásom megállapodott a saját családomon. Hatalmas mosolyra húzódott az ajkam, amit Sebastien viszonzott is, mikor észrevette, hogy őt figyelem. Átkarolta a vállam, magához húzott, és egy puszit nyomott a homlokomra. Sophie sem akart kimaradni az összebújásból, ezért befészkelte magát az apja ölébe, majd hirtelen villant egy vaku, amire felkaptam a fejem…

- Bocsi- szabadkozott Lachell- annyira édesek vagytok, muszáj volt megörökíteni!

- Helyes, csoportkép!- rikkantotta el magát Chuck, mire mind egyetértően bólogattunk, és a kanapéhoz sereglettünk. A gépet a kandalló tetejére raktuk, időzítőre állítva.

- Mosolyt!- szólított fel minket Pierre, de szükségtelen volt. Így is mindenkinek hatalmas vigyor ült az arcán. Villant a fényképezőgép, megörökítve az első közös karácsonyunkat, ami be kell valljam, nem is sikerülhetett volna jobban!