You've changed my Life - 25. rész

Sziasztok! :)

Jó, tudom hogy hétfőre ígértem az új részt, de mégis meghoztam nektek már ma este! :) azért remélem annyira nem bánjátok, haha :D
Nagyon elkapott most a vágy, hogy megtanuljak normálisan képet szerkesztgetni, szóval belevágtam... csináltam új képet a másik sztorihoz, és a YCML-hez is! :) hát, nekem tetszik, meg aztán jobban vissza is adja a sztori jelenlegi állását, mert ugye Pierre és Miri nincsenek együtt. Na, de nem is ez most a lényeg! Meghoztam nektek a 25. részt! Gondolkodtam azon, hogy most egy ideig csak "A szerelem nem ismer lehetetlent!" sztoriból lesz friss, mert most csak azt írom, de aztán úgy döntöttem, hogy rakok fel ebből is. Egyelőre jól állok az előre megírt részekkel, aztán majd meglátjuk. Ami pedig a Seb-es történetet illeti; 54 rész van megírva, és most már tényleg közeledek a vége felé, nagyjából 3-4 fejezet lehet hátra :)
Na, de mindegy, jó szórakozást az olvasáshoz! :)

 25. rész: Miért kell csinálnod a balhét!?

Mosolyogva sétáltam Richie felé, és mikor odaértem, ölelésre tárta a karját.

- Szia Miri- üdvözölt vidáman.

- Szia- karoltam át a nyakát- köszönöm a virágot, gyönyörű. De igazán nem kellett volna!

- Szívesen. Tudod, nagyon szükségem lenne egy modellre, és csak azért küldtem, hogy elvállald…- persze tudtam, hogy viccel.

- Jól van na, megvan a modelled!- tettem úgy, mint aki nagyban pózol.

- Tényleg? Szuper! Na gyere, keressünk egy asztalt- húzott a kávézó bejárata felé.

Igazán jól éreztem magam vele ismét, rengeteget nevettünk, és kicsit olyan volt, mint régen.

- Na, ha nem haragszol, most rátérnék egy kicsit a munka témára- kortyolt bele az italába.

- Persze, igazából már akartam is kérni- bólogattam- szóval, pontosabban miről is lenne szó?

- Aktfotózás, természetesen- nézett rám, mire nekem elkerekedtek a szemeim- nyugi már, vicceltem!- kezdett el nevetni a reakcióm láttán.

- Te hülye!- nevettem én is.

- Jó, szóval komolyra fordítva a szót… reklám kampány. Valami üdítő ital, nem emlékszem pontosan a cég nevére. Mindössze annyi a dolgod, hogy mindenkivel elhitesd, ez a legjobb márka, és ezentúl minden nap ezt akar inni. Egyszerű, nem?

- Nem tűnik bonyolultnak- bólogattam- mikor kezdenénk?

- Ha neked megfelel, akkor már hétfőn. Szerdán le kéne adnom az anyagot.

- Te sem vagy szívbajos- kezdtem el nevetni.

- Csak vártam a tökéletes modellre- kacsintott rám, mire kicsit elpirultam és lesütöttem a szemem. Mikor felnéztem, egy ismerős arcot pillantottam meg a kávézóban. Hirtelen elakadt a lélegzetem, valószínűleg el is sápadtam, és legszívesebben felszívódtam volna.

- Miri, jól vagy?- fogta meg Richie az asztalon lévő kezem. De nekem egy hang sem jött ki a torkomon, csak imádkoztam, hogy ne lásson, meg, ne jöjjön ide… de akkor találkozott a pillantásunk, és elindult az asztalunk felé. Végem van…- gondoltam, nagy levegőt vettem, és igyekeztem lenyugodni. Mikor ismét felnéztem, pont akkor állt meg az asztalunk mellett. Egy pillanatig farkasszemet néztek Richie-vel, majd a tekintete az asztalon fekvő összekulcsolt kezünkre tévedt, végül felém fordult.

- Szia Míra- szólalt meg.

- Hello Pierre- igyekeztem könnyed lenni.

- Látom, hazajöttél, hogy egy kis időt tölts el egyedül- jegyezte meg csípősen.

- Látom te is hazajöttél- bosszantott a hideg, és gúnyos hangsúlya, valamivel vissza kellett vágjak, és meg is találtam a tökéletes mondatot, amivel fájó pontot találhatok el- milyen volt New Hapshire? Azt hallottam, a reggelek igen hidegek egyedül…

Láttam, ahogy grimaszba torzul az arca, és már rögtön meg is bántam, hogy kimondtam ezt. Azt hittem, örömmel fog eltölteni, ha visszavághatok, de inkább olyan volt, mintha engem is bántanának a saját szavaim.

- Na és milyen érzés hazudni mindenkinek, és másokat is erre kényszeríteni?- kérdezett vissza, miután rendezte a vonásait.

- Én nem hazudtam senkinek, és Jenna-t se kértem rá.

- Nem voltam benne biztos én sem, de most árultad el magad…

- Figyelj Pierre!- sóhajtottam- nem tudom mit akarsz tőlem, szóval légy szíves… vagy mondd el, vagy hagyj inkább békén, rendben?

- Oh talán zavarom a romantikát?- kérdezte gúnyosan, Richie-re pillantva.

- Őt hagyd ki ebből!- pattantam fel, és könyörgően néztem Richie-re, hogy ő maradjon ki a vitából- ki vele, mit akarsz!?- fordultam ismét Pierre felé.

- Hogy mit akarok? Elmondtam már neked Míra. Vagy azt hiszed, hogy egy kis búcsú „ajándékkal” le lehet rendezni a dolgokat? Hát tévedsz!

- Búcsúnak búcsú volt, de nem ajándék. Tudod, az ajándékot önszántából az adja az ember, és nem kicsikarják belőle!- sziszegtem indulatosan.

- Oh, szóval én kényszerítettelek, mi? Hát nekem nem úgy tűnt!!

- Hagyjuk abba ezt a vitát Pierre, mert értelmetlen- ráztam a fejem.

- Mi lenne, ha egyszer megbeszélnénk valamit, és nem szöknél el a probléma elől!?- fonta össze a karjait a mellkasán. Nagyon jól értettem az utalását a szökéssel kapcsolatban, és egy kicsit fájt is…

- Haver, azt mondta nem akar beszélgetni!- állt fel Richie is.

- Egyrészt, neked én nem vagyok a haverod, másrészt meg kurvára semmi közöd nincsen ehhez az egészhez, úgyhogy maradj ki belőle!- fordult most hozzá Pierre.

- Igen!? Szerintem meg igenis van közöm hozzá! Jobban teszed, ha békén hagyod Mírát!

- Jaj mert mi lesz ha nem, mi? Meg fogsz ütni, csak nem? Most féljek talán?- gúnyolódott Pierre.

- Srácok, ne csináljátok már ezt!- szóltam rájuk- Pierre, ne bunkózz Richie-vel, ő nem tehet az egészről- próbáltam csitítani a kedélyeket, de ők mintha meg sem hallottak volna engem, és ez elég idegesítő volt. Csak tovább vitatkoztak, kezdett mindenki felfigyelni ránk, és kezdett elég kínossá válni a dolog.

- Oké srácok, tudjátok mit!? Én ezt nem hallgatom tovább, ha verekedni akartok, hát csináljátok, de annak én nem akarok a szemtanúja lenni!- kaptam fel a táskámat- ég veled, Pierre! Richie… hétfőn! Küldd el a címet sms-ben- azzal idegesen kirohantam a kávézóból. Pont várakozott ott egy taxi, gondolkodás nélkül bepattantam. De nem akartam visszamenni Jenna-hoz, hiszen mind a ketten ott keresnének először. Bediktáltam a sofőrnek a szüleim címét, majd hátradőltem az ülésen. Lehunytam a szemem, és igyekeztem visszatartani a könnyeimet. Oké, hogy én is hibás vagyok a dolgokban, de miért kell Pierre-nek ilyen lehetetlenül gyerekesen viselkednie? És Richie-re is haragudtam egy picit, mert ő meg felvette Pierre gúnyolódását, ha simán elereszti a füle mellett, akkor megoldhattuk volna ezt normálisan is. De nem, a hülye pasiknak egymásnak kell esniük…   

Kicsit anyuéknál voltam, majd ezután hazamentem.

- Szia- léptem be a nappaliba, ahol Jenna üldögélt egy nagy kupac könyvvel, és tanult.

- Mi a franc történt már megint Pierre és közted?- nézett fel rám grimaszolva, köszönés helyett.

- Semmi, miért?- pislogtam ártatlanul.

- Itt járt, és nem mondhatnám, hogy épp vidám hangulatban volt…

- A rohadt életbe, hogy mindig bele kell rángatnia valakit a kettőnk dolgába!- bosszankodtam.

- Ne csapkodj és hisztizz, kérlek. Most pont olyan vagy, mint ő- tolta félre sóhajtva a tankönyvét.  

- Ne haragudj- ültem le mellé a kanapéra- csak nehéz így túllépni rajta, hogy állandóan megjelenik valahol, és balhézik.

- Tudod csak az a baj, hogy most valahol egy kicsit igaza volt!

- Jaj ne kezd te is! Amber is állandóan ezzel jön, meg hogy szerinte össze kéne jönnünk megint!

- Én ilyet nem mondtam. De gondolj bele, azzal ráztad le, hogy neked most egyedüllétre, és időre van szükséged. Erre meglát téged egy másik pasival… ez nem volt szép húzás, Míra.

- De fogd már fel, hogy Richie nekem csak barát!

- Nem voltam ott, de idézem Pierre-t: „…és erre meg azt látom, hogy ott enyeleg valami faszival…”

- Nem enyelegtünk!!- mondtam felháborodva.

- Jó, ne velem kiabálj, ezt már Pierre megtette- visszakozott.

- Ne haragudj!- sóhajtottam.

Bántott, hogy először Richie-n, majd Jenna-n csattant Pierre haragja, pedig ha valaki megérdemli, az csakis én vagyok. Jen-nek valahol igaza volt, tényleg nem lehetett ez neki kellemes érzés, hogy mással lát, hiszen nem volt ránk írva, hogy nem randizunk.

Nem tudtam mit csináljak, most voltam azon a ponton, hogy komolyan elgondolkodtam azon, hogy el kéne utazzak. De nem akartam ismét itt hagyni az otthonom, a családom, a barátaim, mindent, amikhez mostanában kezdtem visszatalálni. Nem akartam még egyszer új életet kezdeni valahol máshol. Hiszen a legutóbb sem sült el túl jól…