Az utazás napján
már hajnalban fenn voltam, de a többieket nem akartam felkelteni.
Lezuhanyoztam, rendbe szedtem magam, elpakoltam azokat a holmikat, amik már nem
fognak kelleni, majd rendeltem reggelit. Besétáltam a szobánkba, ahol Seb és
Sophie aludtak. A kislány összegömbölyödve aludt az apjához bújva, aki
átkarolta őt, vigyázva a begipszelt kezére. Megálltam az ajtóban, onnan néztem
őket. Mosolyra húzódott a szám, és végre boldognak éreztem magam.
Sophie mocorogni
kezdett, majd nyújtózkodott egyet, és körbenézett.
- Jó reggelt
anyu!- szólalt meg a kis vidám, csilingelő hangján.
- Csss,
felébreszted aput!- pisszegtem neki- gyere ide!- guggoltam le, és kitártam a
karom, ő pedig kimászott az ágyból, és odafutott hozzám. Felkaptam, és
megpusziltam- ideje felöltözni és reggelizni!
- Oké!- mosolygott
elbűvölően.
Egy darabig le
tudtam foglalni a készülődéssel, de aztán már nem lehetett visszatartani attól,
hogy felkeltse Seb-et. Annyira izgatott volt az utazás miatt, már indulni
akart.
- Apuuu!- rohant
be a szobába, és ráugrott az ágyra.
- Mi az? Baj van?-
ült fel azonnal Seb az ágyban, és aggódva húzta az ölébe a gyereket.
- Nincs semmi!-
válaszolta szikrázó mosollyal Sophie, én pedig láttam, ahogy Seb
megkönnyebbülten sóhajt- csak várom, hogy induljunk már! De anyu eddig nem
engedte, hogy felkeltselek…
- Ne haragudj, már
nem lehetett visszatartani őt- mosolyogtam bocsánatkérően Seb-re.
- Semmi gond-
puszilta homlokon a kislányt- menj, keltsd fel a többieket is!- kacsintott rá.
- Szabad?-
lepődött meg Sophie- okééé!- kiáltotta lelkesen, mielőtt még én ellenkezhettem
volna, majd kirohant a szobából.
- De gonosz vagy!-
néztem a gyerek után, majd odasétáltam az ágyhoz.
- Most miért?
Tudod, engem hányszor borítottak ki az ágyból a srácok?
- Igen, tudom! Velem
is megtették párszor!- emlékeztettem nevetve.
- Akkor most itt
az alkalom, bepótolhatod az ágyban töltött perceket!- rántott le maga mellé.
- Ne most, Sophie
bármelyik pillanatban betoppanhat- tapasztottam a tenyerem a szájára.
- De hát ő mondta,
hogy szeressük egymást!- tolta el a kezem. Még mielőtt ellenkezhettem volna,
kiabálás hallatszott a másik szobából. Káromkodva felugrottam, és kirohantam
megnézni, hogy mi van.
- Mi történt
kicsim?- kaptam el a lányomat, aki épp akkor rohant ki a szobából.
- Pierre
meztelenül alszik…- közölte velem a gyerek vigyorogva.
- Tessék?- néztem
rá nagy szemekkel. Ezt sejtettem Pierre-ről, de nem tetszett, hogy Sophie-tól
hallom.
- Pierre pucéran
alszik!- ismételte meg- lehúztam róla a takarót…- itt kacagásban tört ki- én is
aludhatok ezen túl pizsama nélkül?
Ekkor Pierre
jelent meg az ajtóban, immár boxerben és pólóban, és látszott rajta, hogy egy
kicsit kínosan érzi magát.
- Ezt majd
megbeszéljük később, rendben? Menj, és borítsd ki apádat az ágyból- tettem le a
gyereket- nekem beszédem van Pierre-el!
- Oké!-
szökdécselt el vidáman Sophie.
- Szóval, hogy is
volt ez?- fordultam az énekeshez.
- Nyugi, nem
látott semmit… különben meg, tudjátok hogy így szoktam aludni, mind így
szoktunk, akkor miért engeditek, hogy leráncigálja rólam a takarót?
- Gondoltam most,
hogy kisgyerek van a házban, ti is felnőttök egy kicsit. De úgy látom, ilyet
hiába is remélek.
- Jeff és Lily nem
veszi ezt ennyire komolyan, és Alex-ből klassz kis csávó lesz, sőt már most is
az! ne görcsöljetek rá annyira erre.
- Már épp
akartalak kérni, hogy mondd meg, hogyan neveljem a gyerekem- mondtam cinikusan-
ez más helyezet, Sophie kislány, nem lóbálhatod előtte a farkad!- akadtam ki.
- Nyugodj meg, nem
lóbáltam!- tört ki belőle a nevetés, de a torkán is akadt, amilyen csúnyán
néztem rá- oké, felfogtam!
- Helyes-
fordultam sarkon. Visszamentem a szobánkba. Sebastien az ágy szélén ült, és
vigyorogva hallgatta Sophie beszámolóját az imént történt incidensről, majd
amikor beléptem, felnézett rám.
- Gondolom
Pierre-t jól leba…
- Seb!- szóltam
rá, hogy ne beszéljen csúnyán a gyerek előtt.
- Khm… leszidtad-
javította gyorsan ki magát.
- Mert? Miért nem
szabad meztelenül aludni?- érdeklődött Sophie.
- De szabad,
csak…- lázasan törtem a fejem, hogy mit mondhatnék neki- tudod, nem illik-
vágtam ki magam.
- Pierre-ék sok
dolgot csinálnak, amit nem illik- nevetett Sophie- de engem nem zavar, mert
szeretem őket!
- Ennek örülünk-
jött be Chuck- amúgy nem tudom miről van szó, de ha szeretsz minket, az csak
jó- vette fel a gyereket- készen vagytok? Indulnunk kéne nemsokára.
Chuck-nak igaza
volt, szóval gyorsan összeszedtük magunkat, és a reptér felé vettük az irányt.
Kicsit nehéz volt Sophie-val, mert még soha nem járt reptéren, és mindig
megállt bámészkodni. Igyekeztem türelmesnek lenni vele, de késében is voltunk,
szóval nem volt annyira egyszerű.
- Kicsim, kérlek
menjünk tovább!- könyörögtem neki, mikor ismét megállt, mert valami felkeltette
a figyelmét.
- Mindjárt- mondta
rám se nézve. Elég ideges voltam már, és már ott tartottam, hogy mindjárt
üvöltözni kezdek a gyerekkel, mikor Jeff lépett oda hozzám.
- Nem használ, ha
kiabálsz vele. Segítek, oké?- mosolygott rám, majd halál nyugodtan odasétált
Sophie-hoz- hé pöttöm, mutassak valamit?- guggolt le hozzá.
- Mit?-
érdeklődött Sophie.
- Érdekes hely ez
a reptér, nem?- kérdezte tőle Jeff még mindig mosolyogva.
- Igen!-
csillogott a gyerek szeme.
- Mit szólnál, ha
felültetnélek a nyakamba? Ha onnan körbenézel, sokkal többet látsz belőle. Na?
- Oké!- tapsolt.
Jeff felvette őt, majd diadalmas mosollyal az arcán jött oda hozzánk.
Csodálkoztam, hogy
Jeff ennyire jól tudta kezelni a helyzetet, bár nem annyira meglepő, hiszen
neki is van egy gyereke, aki ráadásul fiú. Hálát adtam az égnek, hogy lányom
születet, és viszonylag kezelhető természettel áldotta meg a sors.
Ezek után már
könnyen ment minden, a beszállás is problémamentesen zajlott, és az utazás is.
New York és Montreal nem olyan nagy távolság, csak pár óra volt. ahogy egyre
közeledtünk, egyre izgatottabb lettem. Egyszerre voltam ideges és boldog,
hiszen nem tudtam, mi vár rám. Azt viszont igen, hogy nemsokára hazaérek… mert
ugye mindenhol jó, de a legjobb otthon. És az én otthonom Montreal.
gyerek nevelés level 100. :DDD
VálaszTörléslesz ez még így se :D azért szegény gyereket csak nem rontjuk el... nagyon :D
VálaszTörlésköszi a kommentet, aranyos tőled, hogy mindig írsz, jól esik:)
Szia! Nagyon tetszik a történeted és van érzéked az íráshoz szerintem. Az első évad is teli volt izgalommal és ebben sincs belőle hiány. Várom már a következő részt, remélem hamarosan felteszed :))
VálaszTörlésSzia! :)
VálaszTörlésKöszönöm a kedves szavakat, jól esnek nagyon :) igyekszem mindig izgalmasra és viccesre írni, és mindig örülök, ha van visszajelzés, főleg ha tetszik az embereknek :)
sajnos mostanában nincs túl sok időm írni, de megteszek minden tőlem telhetőt...:/ :)