Mint azt láthatjátok, végre időt szántam az új dizájnra, és tádám! Ez lett belőle :) Mivel "A szerelem nem ismer lehetetlent!" sztori már nagyon a vége felé jár, ezért gondoltam most egy ilyen fejlécre. Remélem tetszik Nektek :)
A mai friss pedig a YCML 38. része! Sajnos az elmúlt napokban/hetekben nem sok időm maradt írni, és vészesen fogyni kezdenek a kész részek, szóval bele kéne húzzak... a sztorit már kitaláltam, csak kivitelezni kell.
Na, hát jó olvasást! :)
38.
rész: Irány San Diego!
-
Beszélhetnénk?- állt meg az ajtóban Pierre, két kezével az ajtófélfának
támaszkodott, elzárva ezzel előlem a menekülés útját.
-
Nekünk nincs miről. Most már tényleg- ráztam a fejem.
-
De van!- makacskodott, mire én csak vállat vontam. Nem volt kedvem újra kezdeni
ezt a vitát, ezért inkább fogtam magam, és kibújtam a karja alatt- gyere
vissza, még nem végeztem!- kiáltott utánam dühösen.
-
Hát az nagy kár, mert én igen!- vágtam hozzá az évekkel ezelőtt ugyan így
elhangzott mondatot. Tudtam, most hogy emlékszik rá, ezzel fájdalmat okozok
neki, de ha nem teszem meg most, talán tovább reménykedik az újrakezdésben, és
ezt nem akartam- nem fogom még egyszer ezt végig csinálni, szóval fejezzük be,
mielőtt elkezdenénk!- mondtam ki határozottan, azzal otthagytam Pierre-t. Nehéz
volt ezt megtennem, szívem szerint én is újra kezdtem volna, de a hülye is
láthatta, hogy nekünk ez nem megy, és különben is, ő már tovább lépett. Ezek
után mit vár tőlem??
Nehéz
volt rávennem Richie-t, hogy engedjen el egy hétre, de nem kellett olyan sok
munkát lemondani, pár fotózást megcsináltunk előre, meg az utána való héten is
hajtás lesz, és így nem fog gondot okozni a dolog. A hotelből kijelentkeztem,
és az utazás előtti pár napot a szüleimnél töltöttem, aminek nagyon örültek.
Megbeszéltük,
hogy az indulás napján reggel a reptéren találkozunk. Én, szokásommal
ellentétben már jó korán, a beszállás megkezdése előtt 2 órával odaértem.
Elmentem reggelizni, majd vettem egy magazint, hogy elüssem valamivel az időt.
Unottan lapozgattam, nem sok érdekeset találtam benne. Majd hirtelen
felfedeztem a nevem a sorok között. „A karrier ára; azaz
mit áldozott fel Miranda Carson?” cikk
a 35. oldalon!- olvastam el a címet. Nem
értettem, hová akar kilyukadni, vagy mire céloz, gyorsan fellapoztam az újságot
az említett oldalon.
„A gyönyörű, 23 éves kanadai modell
karrierje mostanában szárnyal, alig pár hónap alatt küzdötte fel magát az
ismeretlenség homályából, és érzésünk szerint meg sem áll a világhírnévig. De
vajon mibe került ez neki? Lapunk utánajárt mindazoknak a dolgoknak, amit a
fiatal lánynak fel kellett adnia!
A legszembetűnőbb talán a
magánéletében hozott áldozatok. Mirandának ugyanis ott kellett hagynia
Londonban élő vőlegényét, hogy a karrierjét tudja építeni hazájában. Azóta is
olyan férfiak társaságában látni, mint Richard Wayne híres fotós, vagy Pierre
Bouvier, a simple plan énekese. De a modell legutóbbi interjújában határozottan
kijelentette, hogy egyedülálló, és most a munkára, és önmagára akar
koncentrálni. De vajon mi az igazság?”- még
a cikk felénél sem tartottam, de ennyi nekem elég is volt belőle, idegesen
csaptam le a magazint. Az most egy dolog, hogy hülyeségeket írnak, de mégis mi
a szar közük van ehhez az egészhez egyáltalán!? Vagy csak az zavart, hogy a
cikk megemlíti Pierre-t? Nem tudtam igazán eldönteni, de nyugtalanná tett.
Reméltem, hogy a srácok nemsokára megérkeznek, és elterelik a figyelmemet erről
az egészről, de ismerve őket, erre vajmi kevés esély volt, tudtam hogy úgyis az
utolsó pillanatban fognak beesni.
A
sejtésem be is igazolódott, a kapuzárás előtt 5 perccel érkeztek meg,
fejvesztve rohanva.
-
Látom, megint nem sikerült időben indulni- köszöntöttem őket nevetve.
-
Most miért mondod, pontosan érkeztünk!- háborodott fel David.
-
Pontosan az utolsó pillanatban- vigyorogtam még mindig, majd elintéztük a
becsekkolást, de a gép indulásáig még várakoznunk kellett.
-
Pierre, be sem mutatod a barátnőd?- fordultam hozzá, és a mellette álló szőke
lányhoz.
-
Miranda, Holly- tudta le gyorsan az egészet, és zavartam bámulta a cipője
orrát.
-
Hello!- integetett nekem a lány, és idiótán vigyorgott hozzá. Igyekeztem
elfojtani egy fintort, és viszonozni a mosolyt. Kínos csend állt be, és senki
sem akarta megtörni. Chuck és Pierre elment, hogy hozzon kávét meg némi kaját a
társaságnak, Jeff és David halk beszélgetésbe elegyedett, Seb és a húgom is
lefoglalták egymást.
-
Szóval Holly… mióta is vagytok együtt Pierre-el?- kérdeztem, csak hogy mondjak
valamit.
-
Már egy hete!- nevetgélt, és látszott rajta, hogy borzasztó büszke erre a
hosszú időszakra.
-
Értem- nyeltem le a reakcióm- és hogyan ismerkedtetek meg?
-
Egy buliban- érkezett a csöppet sem meglepő válasz- küldött nekem egy italt egy
kártyával, amin egy hotel címe, és egy szobaszám állt…- kuncogott idétlenül.
-
Romantikus…- jegyeztem meg szkeptikusan, de Holly nem vette az iróniát, csak
bólogatott. Inkább gyorsan átültem David mellé.
-
Na, hogy ment a csevej?- kérdezte vigyorogva az elborzadt arcom láttán.
-
Egy pár agysejtem tuti meghalt. Ezt Pierre hogy bírja?- grimaszoltam.
-
Hát nem beszélgetni szoktak- nevetett Jeff.
-
Sejtettem, de ez azért mégis csak túlzás!- mondtam, de gyorsan elhallgattam,
mert időközben Pierre és Chuck visszatért.
-
Tudjuk- zárta le sóhajtva a beszélgetést Jeff.
-
Miri, beszélhetnénk egy percre?- lépett oda hozzám Chuck, az ajkát harapdálva.
-
Persze, mondd- néztem fel rá.
-
Négyszemközt…- tette még hozzá, mire csak zavarodottan pislogtam rá, de azért
felálltam, és követtem.
-
Miről lenne szó?- kérdeztem, mikor a többiek hallótávolságán kívülre értünk, de
ő nem fogott bele a mondandójába, csak zavartan keresgélte a szavakat.
-
Nem tudom, láttad-e már ezt a cikket…- húzott elő egy ugyan olyan magazint,
amit én is lapozgattam egy fél órája.
-
Olvastam, igen. Undorító!- jelentettem ki megvetően bámulva a szalagcímet a
mosolygó fényképem fölött.
-
Remek. Viszont ha Holly ezt meglátja…- kezdett bele a mondatába Chuck, de nem
érhetett a végére, mert az imént említett személy fülsüketítő visítása
beléfojtotta a szavakat- öhm… jelenetet fog rendezni- fejezte be mégis, bár
szükségtelenül, mert Holly már felém tartott. Fájdalmas arccal pillantottam
Chuck-ra, majd felkészültem a plasztik barbie támadására.
-
MÉGIS HOGYAN KÉPZELED EZT!?- rontott nekem.
-
Mit?- tettem úgy, mint akinek fogalma sincsen, hogy miről beszél.
-
Holly kérlek, ne csináld…- próbálta Pierre is visszafogni, de már nem lehetett.
-
MI A FRANCOT KÉPZELSZ TE MAGADRÓL, MI!? EZEK UTÁN MÉG IDEMERSZ ÁLLÍTANI, ÉS
JÓPOFIZNI!?- tolta az arcomba az újságot- SZÁLLJ LE PIERRE-RŐL, Ő AZ ENYÉM!-
visította.
-
Nyugodj le légy szíves- kértem őt.
-
Nem nyugszom meg!- jelentette ki, de azért mégis valamennyit halkított a
hangján.
-
Nézd- sóhajtottam- tudod, ez így működik a média világában, össze vissza írnak
minden hülyeséget, nincs közöttünk semmi Pierre-vel, és nem is miatta vagyok
itt- magyaráztam neki higgadtan, bár a buta arckifejezését látva, volt egy
olyan érzésem, hogy teljesen feleslegesen.
-
Holly édesem, tudod hogy semmi okod féltékenynek lenni!- sietett a segítségemre
Pierre is, átölelve a lányt. Én ezzel lezártnak is tekintettem a dolgot, nem az
én posztom megnyugtatni a hiszti királynőt. Szerencsére épp bemondták, hogy
megkezdhetjük a beszállást, így felkaptam a táskámat, a magazint pedig bevágtam
a legközelebbi kukába.
-
Ez az utazás is jól indul…!- szegődött mellém a húgom sóhajtva, majd
megindultunk, hogy beszálljunk a gépbe.

Szia.!
VálaszTörlésA fejléc nagyon aranyos lett.!:)
Ez a Holly pedig tipikus hülye picsa..Hmm..végül is Pierre-nek mindegy, amilyen kanos mindig..:D
Nagyon tetszett ez a rész is és kíváncsi vagyok, hogyan fog alakulni ez a kis kiruccanás..:D
puszi <3
Szia!
Törlésjaj, örülök hogy tetszik :)
hát, az de egy darabig el kell viselni még :D hát az majd kiderüül... nemsokára! puszi♥
szia!
VálaszTörlésnagyon jo lett a dizi, cukik. Seb meglepodott feje... :D a resz is jo lett. ez a csaj borzalmas. nem ertem, hogy pierre mit eszik rajta. kivancsi vagyok, hogy mi fog meg tortenni.
puszi
Szia!
Törlésköszönöm :) hát, van ez így, de majd csak rájön, hogy nem hozzá való! nemsokára az is kiderül :)
puszi