You've changed my Life - 38. rész

Sziasztok! :)

Mint azt láthatjátok, végre időt szántam az új dizájnra, és tádám! Ez lett belőle :) Mivel "A szerelem nem ismer lehetetlent!" sztori már nagyon a vége felé jár, ezért gondoltam most egy ilyen fejlécre. Remélem tetszik Nektek :)
A mai friss pedig a YCML 38. része! Sajnos az elmúlt napokban/hetekben nem sok időm maradt írni, és vészesen fogyni kezdenek a kész részek, szóval bele kéne húzzak... a sztorit már kitaláltam, csak kivitelezni kell.
Na, hát jó olvasást! :)

38. rész: Irány San Diego!

- Beszélhetnénk?- állt meg az ajtóban Pierre, két kezével az ajtófélfának támaszkodott, elzárva ezzel előlem a menekülés útját.

- Nekünk nincs miről. Most már tényleg- ráztam a fejem.

- De van!- makacskodott, mire én csak vállat vontam. Nem volt kedvem újra kezdeni ezt a vitát, ezért inkább fogtam magam, és kibújtam a karja alatt- gyere vissza, még nem végeztem!- kiáltott utánam dühösen.

- Hát az nagy kár, mert én igen!- vágtam hozzá az évekkel ezelőtt ugyan így elhangzott mondatot. Tudtam, most hogy emlékszik rá, ezzel fájdalmat okozok neki, de ha nem teszem meg most, talán tovább reménykedik az újrakezdésben, és ezt nem akartam- nem fogom még egyszer ezt végig csinálni, szóval fejezzük be, mielőtt elkezdenénk!- mondtam ki határozottan, azzal otthagytam Pierre-t. Nehéz volt ezt megtennem, szívem szerint én is újra kezdtem volna, de a hülye is láthatta, hogy nekünk ez nem megy, és különben is, ő már tovább lépett. Ezek után mit vár tőlem??

Nehéz volt rávennem Richie-t, hogy engedjen el egy hétre, de nem kellett olyan sok munkát lemondani, pár fotózást megcsináltunk előre, meg az utána való héten is hajtás lesz, és így nem fog gondot okozni a dolog. A hotelből kijelentkeztem, és az utazás előtti pár napot a szüleimnél töltöttem, aminek nagyon örültek.

Megbeszéltük, hogy az indulás napján reggel a reptéren találkozunk. Én, szokásommal ellentétben már jó korán, a beszállás megkezdése előtt 2 órával odaértem. Elmentem reggelizni, majd vettem egy magazint, hogy elüssem valamivel az időt. Unottan lapozgattam, nem sok érdekeset találtam benne. Majd hirtelen felfedeztem a nevem a sorok között. „A karrier ára; azaz mit áldozott fel Miranda Carson?” cikk a 35. oldalon!- olvastam el a címet. Nem értettem, hová akar kilyukadni, vagy mire céloz, gyorsan fellapoztam az újságot az említett oldalon.

„A gyönyörű, 23 éves kanadai modell karrierje mostanában szárnyal, alig pár hónap alatt küzdötte fel magát az ismeretlenség homályából, és érzésünk szerint meg sem áll a világhírnévig. De vajon mibe került ez neki? Lapunk utánajárt mindazoknak a dolgoknak, amit a fiatal lánynak fel kellett adnia!

A legszembetűnőbb talán a magánéletében hozott áldozatok. Mirandának ugyanis ott kellett hagynia Londonban élő vőlegényét, hogy a karrierjét tudja építeni hazájában. Azóta is olyan férfiak társaságában látni, mint Richard Wayne híres fotós, vagy Pierre Bouvier, a simple plan énekese. De a modell legutóbbi interjújában határozottan kijelentette, hogy egyedülálló, és most a munkára, és önmagára akar koncentrálni. De vajon mi az igazság?”- még a cikk felénél sem tartottam, de ennyi nekem elég is volt belőle, idegesen csaptam le a magazint. Az most egy dolog, hogy hülyeségeket írnak, de mégis mi a szar közük van ehhez az egészhez egyáltalán!? Vagy csak az zavart, hogy a cikk megemlíti Pierre-t? Nem tudtam igazán eldönteni, de nyugtalanná tett. Reméltem, hogy a srácok nemsokára megérkeznek, és elterelik a figyelmemet erről az egészről, de ismerve őket, erre vajmi kevés esély volt, tudtam hogy úgyis az utolsó pillanatban fognak beesni.

A sejtésem be is igazolódott, a kapuzárás előtt 5 perccel érkeztek meg, fejvesztve rohanva.

- Látom, megint nem sikerült időben indulni- köszöntöttem őket nevetve.

- Most miért mondod, pontosan érkeztünk!- háborodott fel David.

- Pontosan az utolsó pillanatban- vigyorogtam még mindig, majd elintéztük a becsekkolást, de a gép indulásáig még várakoznunk kellett.

- Pierre, be sem mutatod a barátnőd?- fordultam hozzá, és a mellette álló szőke lányhoz.

- Miranda, Holly- tudta le gyorsan az egészet, és zavartam bámulta a cipője orrát.

- Hello!- integetett nekem a lány, és idiótán vigyorgott hozzá. Igyekeztem elfojtani egy fintort, és viszonozni a mosolyt. Kínos csend állt be, és senki sem akarta megtörni. Chuck és Pierre elment, hogy hozzon kávét meg némi kaját a társaságnak, Jeff és David halk beszélgetésbe elegyedett, Seb és a húgom is lefoglalták egymást.

- Szóval Holly… mióta is vagytok együtt Pierre-el?- kérdeztem, csak hogy mondjak valamit.

- Már egy hete!- nevetgélt, és látszott rajta, hogy borzasztó büszke erre a hosszú időszakra.

- Értem- nyeltem le a reakcióm- és hogyan ismerkedtetek meg?

- Egy buliban- érkezett a csöppet sem meglepő válasz- küldött nekem egy italt egy kártyával, amin egy hotel címe, és egy szobaszám állt…- kuncogott idétlenül.

- Romantikus…- jegyeztem meg szkeptikusan, de Holly nem vette az iróniát, csak bólogatott. Inkább gyorsan átültem David mellé.

- Na, hogy ment a csevej?- kérdezte vigyorogva az elborzadt arcom láttán.

- Egy pár agysejtem tuti meghalt. Ezt Pierre hogy bírja?- grimaszoltam.

- Hát nem beszélgetni szoktak- nevetett Jeff.

- Sejtettem, de ez azért mégis csak túlzás!- mondtam, de gyorsan elhallgattam, mert időközben Pierre és Chuck visszatért.

- Tudjuk- zárta le sóhajtva a beszélgetést Jeff.

- Miri, beszélhetnénk egy percre?- lépett oda hozzám Chuck, az ajkát harapdálva.

- Persze, mondd- néztem fel rá.

- Négyszemközt…- tette még hozzá, mire csak zavarodottan pislogtam rá, de azért felálltam, és követtem. 

- Miről lenne szó?- kérdeztem, mikor a többiek hallótávolságán kívülre értünk, de ő nem fogott bele a mondandójába, csak zavartan keresgélte a szavakat.

- Nem tudom, láttad-e már ezt a cikket…- húzott elő egy ugyan olyan magazint, amit én is lapozgattam egy fél órája.

- Olvastam, igen. Undorító!- jelentettem ki megvetően bámulva a szalagcímet a mosolygó fényképem fölött. 

- Remek. Viszont ha Holly ezt meglátja…- kezdett bele a mondatába Chuck, de nem érhetett a végére, mert az imént említett személy fülsüketítő visítása beléfojtotta a szavakat- öhm… jelenetet fog rendezni- fejezte be mégis, bár szükségtelenül, mert Holly már felém tartott. Fájdalmas arccal pillantottam Chuck-ra, majd felkészültem a plasztik barbie támadására.

- MÉGIS HOGYAN KÉPZELED EZT!?- rontott nekem.

- Mit?- tettem úgy, mint akinek fogalma sincsen, hogy miről beszél.

- Holly kérlek, ne csináld…- próbálta Pierre is visszafogni, de már nem lehetett.  

- MI A FRANCOT KÉPZELSZ TE MAGADRÓL, MI!? EZEK UTÁN MÉG IDEMERSZ ÁLLÍTANI, ÉS JÓPOFIZNI!?- tolta az arcomba az újságot- SZÁLLJ LE PIERRE-RŐL, Ő AZ ENYÉM!- visította.

- Nyugodj le légy szíves- kértem őt.

- Nem nyugszom meg!- jelentette ki, de azért mégis valamennyit halkított a hangján.

- Nézd- sóhajtottam- tudod, ez így működik a média világában, össze vissza írnak minden hülyeséget, nincs közöttünk semmi Pierre-vel, és nem is miatta vagyok itt- magyaráztam neki higgadtan, bár a buta arckifejezését látva, volt egy olyan érzésem, hogy teljesen feleslegesen.

- Holly édesem, tudod hogy semmi okod féltékenynek lenni!- sietett a segítségemre Pierre is, átölelve a lányt. Én ezzel lezártnak is tekintettem a dolgot, nem az én posztom megnyugtatni a hiszti királynőt. Szerencsére épp bemondták, hogy megkezdhetjük a beszállást, így felkaptam a táskámat, a magazint pedig bevágtam a legközelebbi kukába.

- Ez az utazás is jól indul…!- szegődött mellém a húgom sóhajtva, majd megindultunk, hogy beszálljunk a gépbe.