Hoztam nektek egy részt, mert nem akartam, hogy megint egy egész hét teljen el. Bár mostanában elmaradoznak a kommentek, amit sajnálok, de hát a frissek is elmaradoztak, szóval...
De ez a mostani rész jó hosszú, és izgalmas is egyben (legalábbis remélem:D), szóval igyekszem azért! :)
És persze utólag is nagyon boldog szülinapot Chuck-nak! :) (akinek történetesen egy napon van a szülinapja a húgoméval, és 2013. 09. 17-től Jacoby Shaddix harmadik fiának szülinapjával is... tudom, ez nem kapcsolódik közvetlenül a blog témájához, de hát..:))
YCML 45. rész, jó olvasgatást! :)
45. rész: Az igazság pillanata
Az
incidens óta Pierre nem igazán állt szóba velem, bár azért én sem igyekeztem
kiengesztelni őt. Igaza volt, mert tényleg bunkó módon viselkedtem kissé, de
feldühített ez az egész, hogy felelőtlenül felcsinál egy csajt, aztán még ő áll
neki sírni, hogy most mitévő legyen.
A
fejemben megszületett az elhatározás, hogy kiderítem, mi folyik itt. Kicsit
benne volt az is a dologban, hogy segíteni akartam Pierre-en, de még inkább az,
hogy bebizonyítsam, nem csak én vagyok paranoiás, hanem Holly tényleg készül
valamire. Már csak azt nem tudtam, hogy hogyan. Sokat gondolkoztam a dolgon, de
nem jutottam semmire. A kétségbeesés pedig merész dolgokat szül, ami nem
biztos, hogy pozitív…
Egyik
nap a srácok lementek a szálloda medencéjéhez, mi pedig hárman csajok
elhatároztuk, hogy felkeressük a wellness részleget, és pihenünk egy kicsit.
Szívem szerint a húgommal mentem volna kettesben, de aztán eszembe jutott, hogy
talán többet is ki tudnék húzni ez alkalommal Holly-ból.
-
Na, indulunk már!?- türelmetlenkedett Jenna.
-
Nem tudom, Barbie még nincs készen- vontam vállat, miközben unottan lapozgattam
egy újságot.
-
Hogy ki?- nézett rám értetlenül a húgom.
-
Holly- forgattam a szemem, és leeresztettem az ölembe a napilapot.
-
Ja, persze- nevette el magát- menj és nézd meg, hogy mit csinál már ennyi
ideig!
-
Miért én?- húztam a szám.
-
Mert nekem nincsen türelmem hozzá. Na indíts már!- csettintett türelmetlenül.
-
Jól van, na- keltem fel, mert nem volt kedvem vitatkozni. Átsétáltam Pierre-ék
szobájához, és bekopogtam, de nem jött válasz. Bekopogtam még egyszer, de
megint semmi. Óvatosan lenyomtam a kilincset, és bedugtam a fejem az ajtón.
-
Hoolly!?- kiabáltam.
-
Igen?- jelent meg egy bugyuta mosollyal az arcán.
-
Jennával már várunk rád, jössz!?- próbáltam meg a tőlem telhető legkedvesebb
hangnemben megkérdezni tőle.
-
Persze! Egy perc még…
-
Oké, odaát megvárlak- húztam be az ajtót, és visszasétáltam- Barbie királylány
percek múlva elkészül- közöltem Jen kérdő pillantására válaszolva, amint
beléptem. Ez a percek múlva ugyan végül még egy negyed órát jelentett, de csak
elindulhattunk végre. Már majdnem leértünk a wellness részleghez, amikor Holly
megtorpant, gondterhelt arckifejezést öltve.
-
Mi a baj Holly?- állt meg Jen, mert én észre sem vettem.
-
Fenn hagytam a szobában a törölközőmet- közölte.
-
Akkor menj fel érte- sóhajtottam türelmetlenül, de erre csak a száját húzta- most
meg mi van?
-
Terhes vagyok, nem rohangálhatok ennyit! Pihennem kell!- jelentette ki
tudálékosan.
-
Rendben, semmi gond!- szólt közbe Jenna, mielőtt még leordíthattam volna ennek
az idióta picsának a fejét- majd én felmegyek érte! Menjetek előre!- azzal el
is tűnt a lépcsők felé. Nagyot sóhajtva néztem utána, majd intettem Holly-nak,
hogy menjünk végre.
Tudtam,
hogy nem lesz jó vége, ha kettesben maradok ezzel a csajjal, már így is
legszívesebben megtéptem volna. De most, hogy állandóan a terhességről
pofázott, és hogy Pierre majd el fogja venni őt, és együtt nevelik a közös gyereküket,
ezzel végképp az idegeimre ment már… Jenna pont időben ért még vissza, mert
fogyott a türelmem, és már kevés ideig bírtam volna a csöndesen, mosolyogva
bólogatást. Viszont a húgom izgatott arckifejezését nem tudtam hová tenni.
-
Tessék Holly, itt a türcsid- nyújtotta oda neki ragyogó mosollyal, majd rám
villantott egy hasonlót. Kérdőn pislogtam rá, hogy mi az isten ütött belé, de
csak finoman megrázta a fejét, jelezve, hogy „ne most”. Annyiban hagytam, de
kezdtem furcsállni a viselkedését. Egész délelőtt bugyután vigyorgott és
vihorászott, mintha csak Holly-val akarna egy hullámhosszra kerülni. Nem
értettem igazán, hogy mi folyik itt, de mikor felmentünk a szobánkba, becsukódott
Pierre barátnője mögött az ajtó, és a húgom szájáról leolvadt a negédes mosoly,
megnyugodtam.
-
Oké, mi volt ez az egész?- szegeztem neki a kérdést.
-
Holly hamarosan repül a társaságunkból, már csak Pierre-t kell meggyőzni az
igazságról- közölte jókedvűen.
-
Tessék?- esett le az állam. Azt hittem, nem jól hallom, amit mondott- Jenna
ezzel ne viccelj! Nem te mondtad, hogy ne ártsam bele magam!?
-
Valóban- bólintott- de tudod, igazad volt. Te már érezted, hogy valami bűzlik
ekörül a csaj körül, és igazad volt!
-
De hát… mi… meg hogy… és…?- pislogtam tanácstalanul rá.
-
Tényleg terhes, de van egy kis bökkenő- magyarázta.
-
Micsoda?- lettem izgatott. Most végre kiderül, hogy mi az igazság. A fejemben
már ezer féle verziót elképzeltem, és most végre megtudom.
-
Nem Pierre gyerekét várja!- jelentette ki Jenna. Kisebb hatásszünet után
hozzáfűzte a magyarázott is, mert én megszólalni sem tudtam, annyira
elképedtem- amikor felmentem a szobájukba, csörgött a telefonja… én pedig
kíváncsi voltam…- hallgatott el a mondat közepén.
-
Felvetted?- esett le az állam.
-
Nem volt nehéz fejhangon nyávogni egy sort, cserébe pár értékes infóért- vont vállat
Jen- valami faszi volt. Azt kérdezte, hogy halad a terv, meg hogy jól van-e a
babánk… elég egyértelmű, hogy mi a helyzet!- vetett rám sokat mondó pillantást
a húgom.
-
Nem is tudok erre mit mondani hirtelen!- pislogtam nagyokat. Sok mindent el
tudtam volna képzelni Holly-ról, egy utolsó, aljas nőnek tartottam, de ez…
elhitetni Pierre-el, hogy az ő gyerekét várja, miközben valaki mástól terhes,
akivel ráadásul a jelek szerint együtt készülnek valamire Pierre ellen? Ezt még
róla sem gondoltam volna…- de ennek akkor így mi az értelme?- néztem Jen-re
tanácstalanul.
-
Jaj Míra, ne legyél naiv! Szerinted mi értelme? Gondolkodj el! Ha Pierre
elveszi feleségül, mert elvette volna, mivel rendes pasi- itt fújtam egyet, és
a szemeimet forgattam, de Jen nem foglalkozott vele, csak folytatta- egy csomó
pénzt le tudott volna gombolni róla, és legyünk őszinték, egyrészt lett volna
neki mit, másrészt meg nézz rá erre a csajra, mi más kéne neki, mint pénz!?
-
Nem tudom elhinni- ingattam a fejem.
-
Én is nehezen hittem el, de megnéztem az sms-eket is, és azok meggyőztek-
sóhajtott.
-
Jézusom Jenna!- hüledeztem.
-
Most mit vagy úgy oda, te is megtetted volna, ha lett volna rá lehetőséged!-
jelentette ki, és a helyzet úgy állt, hogy igaza volt, szóval inkább nem
vitatkoztam.
-
És akkor most hogyan tovább? Szólunk Pierre-nek? Nekem nem hinne el egy szót
sem ebből, szóval neked kell vele beszélned…
-
Az a baj, hogy annyira durva és hihetetlen ez az egész, hogy szerintem nekem
sem hinné el, amit mondjuk meg is értek, ha nem látom a saját szememmel, nekem
is képtelenség lett volna felfogni.
-
Hát én bezzeg rögtön elhittem- morogtam sötéten.
-
Mert ezek szerint te jobb emberismerő vagy. Bár, azok után, hogy majdnem hozzá
mentél Jace-hez, ebben kételkednem kell.
-
Halottról jót, vagy semmit!- néztem félre.
-
Tessé… ja, igen, persze!
-
Jen, ez mi volt?- néztem rá furán- elfelejtetted, hogy meghalt, amikor
felgyújtotta a házunkat?
-
Nem, dehogy felejtettem el- nyelt egyet, és látszott rajta, hogy zavarban van
egy kicsit, és legszívesebben terelné a témát, amilyen gyorsan csak lehet. De
mielőtt még újabb kérdést tehettem volna fel, kivágódott az ajtó, és Holly
jelent meg a küszöbön.
-
KI A FENÉNEK KÉPZELITEK MAGATOKAT, HOGY BELEMÁSZTOK MÁSOK DOLGAIBA!?- visította
teljes hangerővel.
-
Bocsi, de nem tudom, miről beszélsz- jelentette ki teljes nyugalommal Jenna, és
megszorította a karom, hogy maradjak nyugton.
-
De nagyon is jól tudod!!!- gesztikulált vadul.
-
Oh, várj csak, arra gondolsz, hogy be akarod etetni Pierre-el, hogy tőle vársz
gyereket, miközben nem is, csak át akarod baszni a fejét, mert kell a pénze?-
kérdezte Jen teljes nyugalommal.
-
Ige… NEM!- vágta rá, ahogy felfogta, hogy mire mondana igent.
-
Ugye tudod, hogy nem voltunk benne biztosak, és most buktattad le magad? Így
sajnos kénytelen leszek elmondani Pierre-nek- mosolyodott el Jenna.
-
Nem fogod elmondani neki!- csikorgatta a fogait dühösen.
-
Tényleg nem? És ugyan mi fog megakadályozni benne?- vonta fel Jen a
szemöldökét.
-
Úgysem fog hinni neked!
-
Próbáljuk ki!- mosolyodott el Jen.
-
Nem tenném a helyedben!- fenyegetőzött Holly.
-
Mert, mi lesz, ha megteszem?
-
Próbáld ki, és meglátod!- villant gonosz fény Holly szemében, azzal
elviharzott, becsapva maga mögött az ajtót.
-
Ideje beszélni Pierre-el- nyugtázta a húgom.
-
De hallottad mit mondott…- néztem az ajtó felé aggódva.
-
És szerinted én ennyitől beszarok? Mit fog velem csinálni, jaj istenem!- tett
úgy Jen, mint aki pánikol.
-
Ez nem vicces, jó!? Csak gondold át, hogy mit teszel! Mert ha elmondod
Pierre-nek, akkor…
-
Mi mond el nekem!?- szólalt meg a hátam mögül az imént említett személy, mire
én úgy összerezzentem, mint akinek egy vödör jeges vizet öntöttek a nyakába…

Szia.!
VálaszTörlésNos..Végre minden kiderült bár sejthető volt..Most már csak az kell, hogy Pierre is higgyen Jen-nek és Míra-nak..:)
Holly meg még mindig egy átkozott dög..:)
Viszont Jen nagyon ravasz...:))
Várom a folytatást, bár az időhiány nekem is elég sok gondot okoz..:)
puszi <3
szia!
Törlésigen, már nem volt kedvem ezt tovább húzni :D hát, majd kiderül, hogy hinni fog-e, bár azért őt sem ejtették a fejére, még ha néha úgy is viselkedik...Holly-tól pedig sok jó amúgy sem volt várható :)
puszi♥
szia :)
VálaszTörlésma találtam rá a blogodra és ez a történeted egyből érdekesnek tűnt ... és igazam is lett. beleszerettem ^^
Holly úgy viselkedik, mint egy Hugh Hefner feleség (volt is egy Holy nevű xD). konkrétan a hideg futkosik a hátamon, ahogy elképzelem a viselkedését. azért mondjuk lehetett volna okosabb, h nem egy hétre nyögi be, h állapotos -.-
Mira elég érdekes személyiség. az első részekben nem igazán bírtam, de, ahogy összekerült ismét a srácokkal sokkal másabb volt, szerethetőbb.
Pierre nagyon aranyos :) kis naiv. furcs még nekem is leírnom, de örülök, hogy balesete volt. :$ ha az nincs, akkor Mira nem jön vissza :)
Jen, ha vörös lenne már nem sok választaná el a rókáktól. :) ravasz egy nőszemély. egy kicsit kiakasztott a féltékenységi jelenete, de hát egészségére. jó vége lett annak is :)
a többiek imádni valók. :) hogy őszinte legyek én egy kicsit szurkoltak Richienek. :$ nagyon megkedveltetted velem. remélem az Ő története is jó véget ér ^^
röviden és tömören ennyi. :) egyenlőre ;)
tűkön ülve várom a következő részt :)
Bridg.
szia!
Törlésnagyon örülök a szép hosszú kommentednek, köszönöm szépen! és persze annak is, hogy ennyire tetszik a sztori :)
igen, amúgy bevallhatom, Holly karakterét pontosan a playboy villa lányai formálták, csak azon aggódtam, hogy elég élethű lesz-e.
hát igen, Míra nem egy egyszerű eset :) de pontosan ilyennek született meg a fejemben a karakter, és a cél is az volt, hogy érezhető legyen; ő a srácokkal tud igazán önmaga lenni :)
Jenna pedig, ugye hát mivel Míra tesója, őt is kissé defektesnek "álmodtam meg", fura lenne, ha ő teljesen normális lenne egy ilyen nővér mellett :D
ami pedig Richie-t illeti, neki is szánok még szerepet a történet alakulásában...:)
hát, további jó olvasást, remélem a folytatás is elnyeri majd a tetszésedet! :))
szia!
VálaszTörlésnagyon jo resz lett, gondoltam, hogy holly valami rosszat szeretne, de azert nem szamitottam ra, hogy igy leakarja huzni pierre-t. sajnalom ot, hogy elhiszi ezt az egesz gyerek dolgot. jenna nagyon ravasz, akarcsak mira :) viszont szep toluk, hogy igy megakarjak vedeni pierre-t. remelem ezt o is ertekeli majd, es talan elhiszi, ha jen beszamol neki a dolgokrol??! es hogy utana lesz-e valami pie es mira kozott. vaaagy chuck-al lesz-e valami, mert eleg joban vannak mostanaban ;)
egyebkent nalam sincsenek mar kommentek sajna... biztos nem ernek ra... nah mindegy.
varom a kovetkezo reszt, siess!!!
puszi!
szia :)
Törlésörülök, hogy tetszett! Pierre kis naiv, de majd csak rájön, és akkor majd verheti a fejét a falba, hogy mekkora barom volt...:) hogy mi lesz, azt természetesen nem árulhatom el, de valami lesz, ezt garantálhatom :D
hát nekem sztorikat olvasni egyáltalán nincsen időm mostanában, de vázoltam neked a helyzetet a legutóbbi levélben, amit írtam :/
igyekszem a részekkel, puszi(:
Szia!
VálaszTörlésHolly egy igazi p*csa! Amióta Mira hallotta az első gyanús telefonbeszélgetését Holly-nak, egyszerűen elkap a hányinger a viselkedésétől, most meg aztán.. remélem Pierre hinni fog a lányoknak (már ha elmondják neki), ha esküvő lesz, persze Seb-én és Jenna-én kívül, akkor az Pierre és Mira legyen:D
Várom a folytatást!:))
Puszi! <3
szia!
Törléshát igen, ezt a helyzetet bizony jól látod :) majd meglátjuk, hogy hogyan zárul ez a kellemetlen helyzet... esküvő lesz, ennyit ígérhetek, de hogy kié, azt természetesen nem árulhatom el ;)
hamarosan jön, puszi♥