You've changed my Life - 63. rész

Sziasztok! :)

Nem kis büszkeséggel jelenthetem be, hogy sikerült betartanom amit ígértem, történelmi pillanat (és egy jó adag önirónia...)
Szóval meghoztam az új részt!
Szeretném ezúton is mindenkinek megköszönni, akik türelmesen vártak, akik ezt jelezték is felém, azoknak pedig külön, duplán. Sokat jelentene nekem, ha véleményeket is kapnék majd ;) de nem is húzom tovább a szót, hihetetlenül felemelő érzés, hogy ismét jó olvasást kívánhatok Nektek! ;)
puszi♥

63. rész: Esküvő? Dupla esküvő?

A kis kirándulásunk hamar véget ért, nekem dolgoznom kellett és Pierre-t is várták a srácok, ugyanis nagyban próbáltak a húgomék esküvője előtti, dél-amerikai turnéra.

Valószínűleg elalhattam a hazafelé úton, arra ébredtem, hogy Pierre leállítja a motort.

- Már haza is értünk?- nyitogattam álmosan a szemem, és a lakásom ablakai felé pislogtam.

- Nekem úgy tűnik, de ha gondolod, mehetünk még egy kört a városban- viccelődött Pierre.

- Feljössz?- kérdeztem reménykedve.

- Nem lehet, a srácok várnak- ingatta a fejét- próba- tette még hozzá bocsánatkérően.

- Egy kicsit se?- tettem még egy próbát.

- Este átjövök- hajolt oda hozzám, és homlokon puszilt. Tudtam, hogy nem marasztalhatom, mégis nehezemre esett elbúcsúzni, kikászálódni a kocsiból, és integetni utána, ahogy elhajtott.

Nagy sóhajjal löktem be az ismerős ajtót. Egyszerre volt jó, és idegen érzés itthon lenni. Imádtam ezt a lakást, de valahogy annyira üresnek és tökéletlennek tűnt most, hogy egyedül voltam. Miközben besétáltam a konyhába, hogy egy forró teát csináljak, az elmúlt heteken jártak a gondolataim.

Szinte magam előtt láttam Pierre-t, ahogy a tűzhely előtt áll, egy szál alsógatyában, kócos hajjal, egyik kezében a kávéja, és álmos tekintettel kevergeti a rántottát. Vagy ahogy a fürdőben áll a hatalmas, egész falat beborító tükör előtt, és nézegeti magát, a haját állítgatja, majd befeszíti az izmait egy párszor, és elégedett fejjel megállapítja, hogy jól néz ki. Arról már nem is beszélve, amikor hason, az ágyon keresztbe fekve alszik, egyenletesen és megnyugtatóan szuszogva. Annyira beleillett a képbe. Sosem volt hiányérzetem, azonban most hogy láttam mennyire passzol ebbe a környezetbe, valahogy a dolgok egészen más és új értelmet nyertek. Ahogyan egy kirakós játék utolsó darabkája a helyére kattan, úgy tette ő teljessé az én életemet.

Hirtelen vad dübörgést hallottam a lépcsőházból, ami hangos nevetéssel és kiabálás foszlányaival keveredett. Habár már vagy egy órája itthon voltam, még mindig a konyhapulton üldögéltem, a rég kihűlt és kiürült teás bögrémmel. Csak most realizálódott bennem, hogy mennyire elmerültem a gondolataimban, és az életem alakulásának elemzésében. Ahogy megszólalt a csengő, leugrottam a pultról, és mosollyal az arcomon a bejárathoz siettem. Tudtam hogy a srácok azok, hiszen rajtuk kívül senki nem volt képes ekkora zajt csapni.

- Nyitom már na, nem kell bedönteni az ajtót!- méltatlankodtam. Elfordítottam a kulcsot a zárban, majd elléptem az útból, hogy ne taroljanak le befelé jövet. Egy pillanat alatt megtöltötték a nappalimat, habár csak hatan voltak, a srácok, Jen és legutolsónak Pierre lépett be.

- Sziasztok! Azt hittem, próbáltok meg ilyesmi- sandítottam Pierre felé, aki egy órája ezzel a kifogással hárított el egy kis összebújás lehetőségét.

- Úgy volt, de aztán nem bírtunk várni, hogy gratuláljunk!- nevetett Chuck.

- Muti a gyűrűt, muti, muti, mutiii!!- ugrált körülöttem David.

- Szerintem örökbe fogadhatnátok David-et, szép család lennétek!- javasolta Jeff vigyorogva.

- Te elmondtad nekik?- fordultam meglepetten Pierre felé.

- Igazából nem, rájöttek maguktól is- ölelte át a derekamat, és magához húzott.

- Nem volt nehéz, csak rá kellett nézni, máris tudtuk, hogy történt valami kettőtök között- jegyezte meg Seb- és amúgy is mindenki tudta, hogy össze fogtok jönni, csak idő kérdése volt.

- Ne mondj semmit, igaza van- vette elejét Jen a nyelvem hegyén lévő visszavágásnak, amit így inkább ki sem mondtam. Jobban belegondolva, talán ez tényleg így volt.

- Lesz dupla esküvő?- tette fel a kérdést David. Egyértelműen nekem szólt, mert mindenki várakozóan nézett felém.

- Hát én, uh… uh- segítségkérően sandítottam Pierre felé, de ő ugyan olyan tanácstalan volt, mint én. Nem beszéltünk még az esküvőről, egyelőre örültünk, hogy sikerült túltennünk magunkat a gyerekes viselkedésen, és összejöttünk újra- nem tudom- mondtam ki végül egyszerűen.

- Pedig már azt hittük, hogy a nagy szervezkedéstől nektek is megjön a kedvetek- mosolygott Seb.

- Hát ezért akartátok, hogy mi szervezzük az esküvőtöket?

- Ez még nekem is nyilvánvaló volt, pedig nem értek a kerítéshez- forgatta a szemét Jeff.

- Szívesen- nevetett Seb.

- Nehogy azt hidd, hogy…- akartam visszavágni neki, de Jen félbe szakított. Belém karolt, és lehúzott a kanapéra, előszedte az összes esküvős magazinomat, amiket azért vettem, hogy az övét megtervezzem, és nagy lelkesedéssel fogott bele a dupla esküvő vizionálásába. Egy darabig még próbáltam követni, aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy már csak félmondatok jutnak el a tudatomig, mint „én liliomra gondoltam, de…” és „szerintem tökéletes lenne a selyem…” meg hasonlók. Az fejemben nagyon-nagyon régi emlékek jelentek meg, egy templom, egy csodás ruha, a fátyol, a csokor fehér liliomból, és egy férfi, akit soha nem szerettem.

- Nem akarok esküvőt!!- hallottam hirtelen nagyon határozottan a saját hangomat. Jen elhallgatott mellettem, és mindenki más is. Kínosan mély csend telepedett a nappalira, és mind egy emberként meredtek rám. De nem volt sem türelmem, sem energiám elmagyarázni, hogyan jutottam erre a hirtelen és határozott kijelentésre, egyszerűen csak fogtam magam, és otthagytam őket.

- Na most meg mi baja lett hirtelen?- nézett utánam Chuck értetlenül.

- Te is ott voltál Londonban- sóhajtott Pierre- tudhattam volna, hogy ez lesz. Megyek, beszélek vele- hagyta el a nappalit Pierre is.

- Én is utáltam azt az esküvőt, én is kiakadhatok?- nézett körül David, de csak rosszalló pillantásokat kapott- jól van már, csak oldani akartam a feszültséget- vont vállat.

- Hé kicsim, minden oké?- dugta be a fejét Pierre a hálószobám ajtaján.

- Voltam már jobban is- vallottam be.

- Gyere ide- huppant le mellém az ágyra, és magához húzott- addig fogunk várni, amíg úgy nem érzed, hogy te is akarod- nyomott egy puszit a fejem tetejére- nem a papír, vagy a felhajtás a fontos, és a gyűrű sem kell hogy tudjam, hozzám tartozol.

- Tudom- húzódott mosolyra a szám- csak… az előző esküvőm nem sikerült valami jól.

- Nekem tetszett- vont vállat Pierre nevetve.

- Addig nevess, amíg nem hagylak téged is faképnél az oltárnál!- fenyegetőztem nevetve.

- Meg kell hagyni, abban profi vagy- bólogatott-, de másodszorra talán már megpróbálhatnál eljutni addig a részig, amikor az „igent”-t kell mondani- nevetett ő is velem.

- Én eljutottam, nem tudom ki törte be a templom ajtaját, pont mielőtt kimondhattam volna…

- Azt ne mond, hogy sajnálod- nézett rám komolyan.

- Eszem ágában sincs- feleltem határozottan- és különben is, előbb ájultam volna el, minthogy igent mondjak Jace-nek.

- Igen, mondjuk tényleg elég rossz színed volt- tűnődött el Pierre.

- Jaj kérlek… muszáj erről beszélnünk?- temettem a kezeimbe az arcom. Ha valamire, hát erre most tényleg nem akartam gondolni.

- Te hoztad fel- vont vállat, majd hirtelen nevetésben tört ki.

- Most meg mi van?- értetlenkedtem.

- A ruha… otthagytuk a reptéren a ruhádat!- préselte ki magából a szavakat nevetve.

- Igen tudom. Jenna három hétig harcolt a kölcsönzővel, mire elhitték hogy tényleg nincs meg, és nem csak azért mondja, mert meg akarja tartani. De ez miért ilyen vicces?

- Nem tudom, csak eszembe jutott- vont vállat- eszembe jutott, hogyan néztek ránk az emberek, és mellesleg én is totál őrültnek éreztem magam. Fogalmam sem volt, hogy mi fog történni. Egyik pillanatban teljesen biztos voltam benne, hogy kidobatsz a templomból és hozzámész, aztán úgy éreztem, hogy szeretsz, és ha meglátsz, gondolkodás nélkül otthagyod. Egyik sem jött be egészen, de végül jól alakult minden- ölelt magához.

- Igen- bújtam hozzá jó szorosan- szeretlek!- fúrtam bele az arcom a nyaka és a válla közti gödörbe.