You've changed my Life - 6. rész

Sziasztok! :)

Gondoltam hozok egy kis frisset, hogy ha esetleg van valaki más is, aki itthon tölti a pénteket estét (mint én, yeah...) akkor ne unatkozzon annyira! :) Bevallom, szeretem visszaolvasni a részeket (mindig átolvasom, mielőtt felteszem,  részben a hibák kijavítása miatt, bár néha így is marad benne egy-egy) elég vicces felidézni az elejét, tekintve hogy jelenleg a 36. részt írom :D
Na mindegy, inkább olvassátok, jó szórakozást! :)

6. rész: Kiborít ez a titkolózás!!!

Hogy a Simple Plan feloszoljon? Nem, nem, nem és nem! Ez nem történhet meg! Erre célzott volna Chuck azzal, hogy változtak a dolgok? Ezért nincsenek itt a srácok? De várjunk… azt mondta, én tudom csak rendbe hozni. De ha tényleg feloszlóban lennének, én az ellen mit tehetnék? Nem hinném, hogy sok mindent, sőt… nem, ennek így sehogy sincsen semmi értelme!

Kétségbeesetten, kerek szemekkel bámultam a srácokra, a pillantásommal valamiféle magyarázatért könyörögve. Úgy éreztem, nem bírom én ezt már tovább... 

- Nem, nem áll szándékunkban feloszlani!- nyugtatott meg David.

- Jaj, hál isten!- sóhajtottam nagyot- nem mondhatnátok el végre, hogy mi van?- néztem rájuk grimaszolva- kikészít ez az egész idegileg!

- Ki fogsz borulni- jósolta Chuck.

- Plusz képtelen leszel utána aludni- tette hozzá David. 

- Már most is képtelen vagyok, szóval annyira mindegy- nevettem kínomban.

- Nem vitatkozom Míra!- állt fel Dav- nagyon kérlek, aludd ki magad, és holnap esküszöm, hogy mindent elmondunk, amire csak kíváncsi vagy!

- Oké, de…

- Nincs de, gyere!- azzal karon ragadott, és a lépcső felé kezdett húzni.

- Mit csinálsz?- kérdeztem, miközben botladozva követtem.

- Beraklak az ágyadba, ha már magadtól nem vagy hajlandó lefeküdni- közölte vigyorogva.

- Nem az a problémám, hogy nem vagyok hajlandó, hanem…

- Csss!- intett le.

- Muszáj neked állandóan a szavamba vágnod!?- bosszankodtam.

- Nem feltétlenül, de könnyebb állandóan beszélni hozzád, mint válaszolni a folyamatos kérdezősködésedre- felelte egyszerűen- oké, ha nem akarsz aludni, akkor mit csináljunk? Hmm… filmezzünk!- döntött helyettem, mielőtt még megszólalhattam volna. Csak a szememet forgattam, és jobbnak láttam, ha ráhagyom a dolgot.  Berakott valami filmet, majd bedőlt az ágyba.

- Persze, nyugodtan foglald el az ágyam, helyezd magad kényelembe…- grimaszoltam.  

- Pont ezt teszem- kacsintott rám-, na gyere már, kezdődik a film!

Ismét csak szemforgatással „kommentáltam” az ügyet, kiborított, hogy ilyen erőszakos, de végülis annyiban igaza volt, hogy máshogyan nem tudott volna leállítani a kérdezősködésről. Így inkább lehuppantam én is mellé. Nos, ha az volt a célja, hogy halálra untasson, akkor sikerült a dolog, mert szerintem az első 10 perc után már aludtam is…

Reggel viszont már egyedül ébredtem. A tv kikapcsolva, én meg gondosan be voltam takarva. Igazából a leghalványabb fogalmam sem volt, hogy hány óra lehet, az érzékeim valamivel 1 óra utáni időt súgtak, de ez mondhatni semmit nem jelentett. Kimásztam az ágyból, gyorsan rendbe szedtem magam, felöltöztem, majd lerohantam a lépcsőn. Végigjártam a házat, de a srácok sehol nem voltak. A konyhába érve csalódottan konstatáltam, hogy az ajtó fölött lévő óra hajnali 6ot mutat, márpedig pontosan emlékeztem rá, hogy 10 előtt képtelenség életet lehelni a fiúkba, Davidbe meg különösen. Visszamentem a szobámba, és hogy elüssem valamivel az időt, előkaptam a laptopom. Jött egy e-mail Jace-től, de még csak el se akartam olvasni. Kicsit féltem attól, hogy mit írt, na meg még haragudtam rá amiatt, ahogy Chuck-al viselkedett. Akkor is csúnya volt tőle, ha nem bírja őt. Még egy levél jött egy régi barátnőmtől, gyorsan válaszoltam neki, hogy itthon vagyok, és találkozhatnánk valamikor, ha ráér. Valamint apunak is írtam, hogy Montrealban vagyok egy kis ideig. Az e-mailekkel elvoltam egy darabig, de már kezdtem igen türelmetlen lenni, és folyton csak az órát lestem. De az idő még akkor sem telt gyorsabban, fél8kor meguntam a várakozást, és megindultam Chuck szobája felé, tudtam hogy utálni fog amiért felkeltem, de nem érdekelt. Tudni akartam végre, hogy mi folyik itt, mert nagyon aggasztott a dolog. És vajon mi ez a nagyon nagy titkolózás!? Csak nem lehet ilyen rossz a helyzet… vagy mégis? De akkor meg annál inkább tudnom kell, hogy mi van!!
A kilincsre tettem a kezem, de mielőtt benyitottam volna, meghallottam a bentről kiszűrődő halk beszélgetést. Megmerevedtem, és csöndben figyelni kezdtem.  

- Akkor mégis szerinted hogy csináljuk?- kérdezte David.

- Nyugi! Egyelőre még fogalmam sincs, de kitaláljuk… - sóhajtott Chuck.

- Tudod, hogy amint felkel, már itt fog követelőzni, hogy mondjunk neki valamit. És igaza is lesz. Én már azon is csodálkoztam, hogy eddig el tudtuk húzni.  

- Annyi biztos, hogy ha már a segítségét kérjük, akkor itt az ideje, hogy megtudjon mindent.

- Igen, de azért mégsem mindegy, hogy hogyan és kitől tudja meg!

- Mi lenne, ha hagynánk, hogy az orvosok mondják el neki?

- Neeem, szerintem ennél rosszabbat nem is tehetnénk!- tiltakozott David- gondolj bele! Teljesen ki fog borulni…  

- Van benne valami. Akkor? Mondjuk el neki mi?

- Hát nézd, meg kell tennünk.

- Igaz. Pierre-nek jelenleg ugyan úgy fogalma sincsen semmiről, mint Mírának- sóhajtott Chuck.

- Elég nagy kavar lenne, ha még az előtt találkoznának, hogy Míra megtudná a dolgokat.

- Tudom, kissé összezavarnánk szegényt.

- Már így is eléggé meg van zavarodva szerintem. Látom rajta, hogy mennyire ki van borulva ettől a titkolózástól- David gondterhelten.

- Ne is mondd… kissé rosszul érzem magam, amiért ezt tesszük vele. Pláne azok után, ami Pierre és közte történt…

- Talán így most kapnak egy új esélyt!

- Vagy nem. Tudtad, hogy Míra menyasszony?- kérdezte Chuck.  

- Nem mondod!?- ámult el David.

- De… fogalmam sem volt. Pedig ha ezt tudom, akkor nem megyek oda.

- De most komolyan? Nem viccelsz? Kihez megy hozzá?

- Valami Jace… irtó bunkó egy forma, el nem tudom képzelni, hogy Míra mit lát benne. Ráadásul nem is szereti, még csak feleannyira se, mint Pierre-t…

- Akkor le kell beszélnünk róla!

- Gondolod, hogy nem próbáltam meg?

- És mit mondott?

- Azt, hogy ne szóljak bele az életébe. Hiszen tudod te is, hogy Miri milyen makacs…

- Akkor csak simán össze kell hozni őket újra. Bár ha el van jegyezve ezzel a Jace-el, nem lesz oda az örömtől, amikor Pierre szerelmet vall neki- nevetette el magát Dav.

- Hé, ez egyáltalán nem vicces!

- Tudom, bocsi. De gondolod, hogy itt fog maradni? Inkább el tudom képzelni, hogy az első géppel visszarepül Londonba…

- Megérteném, ha ezt tenné. Bármennyire is szeretem Pierre-t, nem érdemli meg, hogy Míra segítsen neki!

- Sajnos ez így igaz. Még mindig nem tudom, hogy jó ötlet-e. Félek, hogy fájdalmat okozunk Miri-nek- aggódott David.

- Most már késő ezen rágódni… ha elkezdtük, már csináljuk végig!

Kész, hát én ezt nem voltam képes tovább hallgatni! Tudnom kellett, hogy mi ez az egész, most azonnal! Lenyomtam a kilincset, és beléptem a szobába… David és Chuck felkapták a fejüket. Kínos csend következett, én nem tudtam mit mondjak, és ők sem.

- Jó reggelt Míra- szedte össze magát végül Chuck.

- Jobb lenne a reggelem, ha nem titkolóznátok már tovább!- mondtam elég mérgesen.

- Hallottál mindent, igaz?- kérdezte halkan David.

- Pontosan! És engem már nem érdekel, hogy „hogyan csináljátok” vagy ki mit mond el nekem, de tudni akarom végre!

- Rendben. Nyugodj meg!- csitított Chuck- bemegyünk a kórházba, és menet közben mindent elmondunk!

- Tessék?!- kerekedett el a szemem.