2013. január 30., szerda

You've changed my Life - 8. rész

Sziasztok! :)

Nos, hiába kéne most inkább a vizsgámmal törődnöm, egyszerűen nem megy. Nem akarom. Csak írok, és írok, miközben tanulnom kéne :D mondjuk gondolom Ti ezt annyira nem bánjátok... na mindegy, szóval hoztam új részt, mert ki tudja, legközelebb mikor lesz erre időm. Igen, most már tényleg bele kell húzzak, és az utolsó napokon legalább készülni valamit. Pénteken 13:00kor pedig mindenki szorítson értem! :D
Ami pedig a másik sztorit illeti, ne aggódjatok, hamarosan hozok abból is új részt! Bár be kell valljam, kicsit gondban vagyok vele. A fejemben már megvan végig, de valamiért nehezen megy az ötleteim szavakba öntése, ráadásul a sztori végéhez közeledve rájöttem: nem tudom, hogy kell befejezni egy történetet. Oké, talán ez kissé nevetségesnek hangzik, de akkor is. Ez lenne az első, amit befejezek. Na de valamit majd csak kitalálok, hogy hogyan lehetne szépen lezárni :)
Már megint sokat beszélek... inkább olvassatok, jó szórakozást! :)






8. rész: Az „első” találkozás


Valahogy egy picit megnyugodtam, mikor a szobába léptem. Rosszabbra számítottam, sokkal rosszabbra… monitorokra, mindenféle sípoló és csipogó ketyerére, meg ilyenekre. De még egy infúziós állvány se volt sehol, és ez jó volt. Pierre az ágyban ült, és kibámult az ablakon. A fején lévő kötést leszámítva semmi nem látszott rajta. Ahogy meghallotta a nyíló ajtót, és a lépteinket, odakapta a fejét. Rám mosolygott, azzal az ismerős, csodálatos mosolyával, nekem pedig kihagyott egy ütemet a szívverésem.
- Miri!!- kiáltott fel boldogan- végre bejöttél! Úgy hiányoztál kicsim! Gyere már ide, had öleljelek meg! Már tök jól vagyok, a doki szerint. A srácok meg tele akarták tömni a fejemet mindenféle hülyeséggel, hogy nem emlékszem 3 évre, és már rég nem vagyunk együtt… vicces nem? Mi az szívem, minden rendben?
Csak álltam ott, kissé lesokkolva. Sok mindenre számítottam, de erre valahogy nem. Tanácstalanul pislogtam Chuck-ra, ő pedig megfogta a kezem, megszorította, majd az ágy felé kezdett húzni.
- Szia Pierre- mondtam ki végül akadozó nyelvvel.
- Hűű, még jobban nézel ki, mint amire emlékeztem!- nevetett Pierre.
- Öhm… köszi.
- Mi baj? Még egy csókot se kapok?- nézett rám kérdőn. Nekem fogalmam sem volt, hogy mit is kéne tegyek, teljes káosz uralkodott a fejemben. Azt terveztem, hogy elmondok neki szépen mindent, hátha hisz nekem, kész tervem volt, minden kifogására tudtam volna mit felelni, minden lehetséges kérdésére előre kigondoltam a választ, most mégsem jutott semmi az eszembe. Éreztem, hogy Chuck lök rajtam egy finomat, és újabb pár lépéssel közelebb kerülök az ágyhoz, majd Pierre megfogta a kezem, magához húzott, és felém hajolt… időm se lett volna tiltakozni a csókja ellen, az ajkai már ott voltak az enyémen, és már nem tudtam megállj parancsolni. Annyira vágytam erre a csókra, de olyan sok elfojtott érzelmet kavart fel bennem. Mikor véget ért az első döbbenet, és kezdett kitisztulni az agyam, kezdtem szépen lassan rájönni, hogy mit is teszek… és őszintén szólva, megrémített. Nem szabadna ezt csinálnom, én nem ezért jöttem ide… elhúzódtam tőle, majd azzal a lendülettel sarkon fordultam, és kirohantam. Gyáva húzás volt csak így simán elmenekülni az egész elől, de időre volt szükségem. Sajnáltam, hogy nem tudom ezt végig csinálni, hiszen segíteni akartam nekik. De egyszerűen ez nekem nem megy!!!
- Miri, mi van?- szólt utánam Jeff, de nem fordultam vissza. Nem akartam most beszélgetni senkivel sem, egyedüllétre vágytam, de nem tudtam, hová mehetnék. Végigrohantam a folyosón, ott találtam egy női mosdót, ez tökéletesnek tűnt, gyorsan bementem, majd bezárkóztam az egyik fülkébe. A kezembe temettem az arcom, és sírni lett volna kedvem. Mégis, mi a bánatot keresek én itt?- tettem fel magamnak a kérdést. Pierre előbb utóbb megértette és elfogadta volna, hogy ez a három év tényleg eltelt, minek kellettem én ide? Nekem nem tűnt vészesnek a helyzet.
- Miri, odabenn vagy?- hallottam David hangját kintről. Sejthettem volna, hogy nem hagynak magamra… de mondjuk nem is hibáztatom őket. Csak aggódnak, hogy hogyan fognak alakulni a dolgok, ennyi az egész.
Nem válaszoltam neki, hátha békén hagy. Nem David-el volt bajom, csak egyszerűen időre volt szükségem, hogy egy kicsit helyre rakjam magamban a dolgokat.
- Jól van, tudom hogy itt vagy- jött be, és megállt a fülke ajtaja előtt, ahová bezárkóztam.
- David, ez egy női mosdó!!- szóltam rá. Nem hittem volna, hogy tényleg ennyire elszánt, hogy még ide is utánam jön, de hát, ez David :D
- Tudom, és? Jöttem sminkelni- vágta rá erre szenvtelenül- a férfiben nincs tükör.
Csak megvontam a vállam, mondjuk rá kellett jönnöm, hogy ő ezt nem látta, de mindegy.
- Mi történt?- kérdezte kis idő elteltével.
- Azt mondtad, sminkelni jössz!!?
- Igen, de közben lehet beszélgetni nem? Nem akarod elmondani?
- Nem, nem akarom elmondani- hagytam rá, hátha így már végre megunja, de még ez sem használt.
- Akkor találgassak?
- Nem kéne- forgattam a szemem, bár hiába, mert úgysem látta.
- Ebben az esetben, azt hiszem az az egyetlen megoldás maradt, hogy elmond, mi van!
- Vagy hogy békén hagysz!?- mondtam már kissé idegesen- nézd David, nem veled van a bajom, de muszáj vagyok ezt végig gondolni, mert úgy érzem, be fogok sokallni!! Én nem számítottam rá, hogy Pierre megcsókol, és…- hadartam idegesen.  
- Aha! Sóval lekapott, megyek és gratulálok neki!- nevetett.
- David, ez rohadtul nem vicces!- vágtam ki a fülke ajtaját, megálltam előtte csípőre tett kézzel, és mérgesen meredtem rá- ez így nem jó, nem szabadna ezt tennem! Nekem vőlegényem van…
- Ha jól tudom, hozzávágtad a gyűrűdet…
- De jó, hogy Chuck-nak eljárt a szája- bosszankodtam- mindegy. De mindenkivel előfordul, hogy összevesznek, szóval azt majd mi megoldjuk, köszi.
- És mit gondolsz, meg akarod oldani?
- Most mi a célod, de komolyan!? Azt akarod, hogy ordítsak veled? Már így is eléggé szar a kedvem, légy szíves bosszants még tovább!
- Nem állt szándékomban. Ne haragudj-, mosolygott rám bocsánatkérően- csak szeretnélek ráébreszteni, hogy talán nem jó ötlet ez a házasodósdi.
- Mi a francért kell beleszólni az életembe mindenkinek!? Miért nem lehet elfogadni, hogy önállóan is tudok dönteni!? Ennyire ráérsz, hogy az én dolgaimmal törődj? Miért nem foglalkozol inkább a saját életeddel!? Ha én hozzá akarok menni, akkor hozzá is megyek Jace-hez, ha pedig nem, akkor nem, ennyi!
- Nézd el nekem- mosolygott még mindig teljesen nyugodtan- csak biztos szeretnék lenni abban, hogy jól döntesz. Tudod, hiába az a 3 év, mi még mindig szeretünk Míra.
- Akkor talán támogatnod kéne, és nem megkérdőjelezni a döntéseimet, nem?
- Talán- vont vállat- de várj, most nem is rólad van szó eredetileg, hanem Pierre-ről!
- Kösz David!- nevettem el magam.
- Hát, az előbb az volt a bajod, hogy te voltál a téma, most meg az, hogy nem. Lehetetlen rajtad kiigazodni!- emelte az égre a tekintetét színpadiasan, majd elvigyorodott.
- Oké, igazad van… tényleg nem én vagyok a téma- sóhajtottam, majd elmeséltem neki, hogy mi történt pontosan, és hogy mennyire összezavart ez az egész.

*eközben a kórteremben*

- Míra?- nézett utánam Pierre, fogalma sem volt, hogy mi történik- mi a baja?- nézett kérdőn Chuck-ra.
- Fogalmam sincs- felelte kitérően.  
- Pocsékul hazudsz, tudtad?!- türelmetlenkedett Pierre.
- Nézd, mi már elmondtuk neked, de te…
- Már megint ezzel a hülyeséggel jössz!? Miért nem látod be, hogy nem fogok bedőlni neki, Míra itt van, és szeretem, ő is engem, nemsokára hazamehetek, és minden rendben lesz!- jelentette ki Pierre, de a hangjából kicsengett a bizonytalanság, magát is győzködnie kellett, hogy a dolgok tényleg így állnak.  
- Igen, nekem is pont úgy tűnik, hogy minden rendben köztetek- mondta kis gúnnyal a hangjában Chuck- akkor megmondanád, hogy miért rohant el, amikor megcsókoltad? Javíts ki, ha tévedek, de anno sose csinálta!
- Én se értem, de…- bizonytalanodott el Pierre még inkább- nem, ez nem lehet igaz- mondta ezt már inkább magának, mint Chuck-nak- még ha el is telt 3 év, hogyan lehetséges ez?
- Haver, tudom hogy nehéz ezt elfogadni, és fura ez az egész, de azon vagyunk, hogy helyre rakjuk- tette a kezét a vállára.
- Hogyan lehetséges, hogy semmi nem rémlik? Őrjítő ez az egész, hogy semmire nem emlékszem…
- Tehát hiszel nekem?- sóhajtott megkönnyebbülten Chuck.
- Talán- felelte bizonytalanul Pierre- olyan ez nekem, mintha arra kérnének, hogy emlékezzek valami olyanra, ami meg sem történt velem!
- Ne aggódj, mi majd segítünk emlékezni!
- Nem tudom, hogy akarok-e. Ha nem voltunk már együtt, akkor semmi értelme emlékezni… vissza akarom kapni őt!
- Valamit tudnod kell- sóhajtott Chuck.
- Mond már!- sürgette őt feszülten Pierre.
- Míra… menyasszony- bökte ki nehezen.
- Tessék…!?- ugrott fel Pierre. 

8 megjegyzés:

  1. ez a resz annyira tetszik, ahogy leirod Mira erzelmeit. meg pierre is olyan aranyos, ahogy ertetlenkedik, kozbe meg sejti, hogy igazuk van a sracoknak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm! :) annyira szeretem, amikor így részletesen leírod, hogy miért tetszett. olyan jó olvasni!

      Törlés
  2. szia!
    nagyon jó lett ismét..örülök az új résznek és Pierre nagyon cuki..a lelki szemeim előtt látom őket:)
    puszi:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia!
      köszönöm, örülök hogy tetszik! :) szegény most még kicsit össze van kavarodva... de lesz ez még majd másképp :D
      puszi:)

      Törlés
  3. Ez.....áááhh nincs rá szóó... Mesi nagyon jóó lett.Komolyan és hogy a végén Chuck kinyögte hogy Mira menyasszony.. hát besírtam xd Várom a kövi réészt :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj mindig eltúlzod... de köszönöm szépen :) igen, Chuck ért ahhoz, hogy mit mikor kell bejelenteni, haha :D elvileg pénteken vagy szombaton lesz rész, de lehet hogy most a másik sztoriból :)

      Törlés
  4. szia!
    az normális, hogy én sajnálom Pierre-t?:) Persze Mirinek igaza van de szegény Pierre semmire sem emlékszik és fel kell dolgoznia a 3 év eseményeit, megsajnáltam a végére:D nagyon jó lett ez a rész is, így tovább várom a kövit és remélem sikerült a vizsga, majd írj hogy, hogy ment:):D
    puszi <3

    VálaszTörlés
  5. szia!
    igen, normális :D mind a ketten olyan kis szerencsétlenek ebben a részben, vessetek meg, de élvezet volt megírni xD köszönöm, örülök, hogy tetszett :)
    én is remélem, a többi privibe már megbeszéltük :D hiszen ez az oldal nem rólam szól... :D
    puszi <3

    VálaszTörlés