You've changed my Life - 12. rész

Sziasztok! :)

Megint hoztam egy új részt, nagyon igyekszem, hogy visszaállítsam a régi rendszert, amikor rendszeresen volt friss, de nem akarok semmit ígérgetni, hogy x és y napokon jön ez meg az, mert előfordulhat, hogy nem tudom betartani :/ próbálok arra is figyelni, hogy egyik sztorinál se kelljen nagyon sokat várni a folytatásra.
Szóval meghoztam nektek a You've changed my Life következő, azaz a 12. részét! Jó olvasgatást! :)

12. rész: Előkészületek

Az idő csak úgy repült, és rohamosan közeledtünk a kitűzött nap felé. Egy héttel az esküvő előtt Jenna átrepült hozzám Londonba, hogy segítsen kiválasztani a ruhámat, mert ezt nekem kellett volna intéznem, de enyhén fejezem ki magam, ha azt mondom, nem foglalkoztatott túlságosan a dolog.  

- Míra, figyelsz te rám egyáltalán?- csettintett türelmetlenül az arcom előtt a húgom.

- Persze-, néztem fel- épp arról beszéltél, hogy…?- vetettem rá várakozásteljes pillantást.

- Javíthatatlan vagy- forgatta a szemét egy lemondó sóhaj kíséretében- biztos, hogy ezt akarod?

- Igen, szeretném meghallgatni, amit mondani akarsz- mosolyogtam.

- Ne játszd már a hülyét, te is tudod, hogy nem arra értettem! Az egész házasodósdira.

- Persze, miért ne akarnám!?- vágtam rá, talán kicsit túl gyorsan.

- Miért csinálod ezt Míra? Komolyan nem értelek…! Nem szereted őt, nem leszel vele boldog!

- Az istenit neki, miért akarja bizonygatni mindenki, hogy nem szeretem!? Nem lehetne, hogy leszállsz a témáról, és egyszerűen csak elmegyünk abba az átkozott ruhaszalonba!?- bosszankodtam.

- A lelkesedésnek nem épp ezt a formáját vártam, de legalább menni akarsz a ruhaszalonba- vigyorodott el, én meg a szememet forgattam- csak jót akarok neked- komolyodott el-, de ha nem hallgatsz rám, az legyen a te bajod- vonta meg a vállát, én meg továbbra is csak a szememet forgattam, plusz grimaszoltam egy sort- itt a taxink, gyere!- rángatott magával. Az úton végig az esküvőről, ruhákról, virágokról, gyűrűkről és a nászútról csacsogott, nekem meg már kezdett az agyamra menni. Csak túl akartam lenni az egészen, felesleges felhajtásnak tartottam.

- Na és mi újság veled?- vágtam közbe.

- Oh hát…- jött zavarba egy pillanatra- minden annyira tökéletes most!- sóhajtott boldogan.

- Ezek szerint jól megvagytok Seb-el- mosolyodtam el. Örültem neki, de egy picit irigyeltem is őt.

- Az nem kifejezés! Imádjuk egymást, és nagyon jó a srácokkal lenni… nem sokkal az esküvő után elutazunk két hétre nyaralni. Eljöhetnétek velünk!

- Jenna, ez nem hiszem, hogy jó ötlet- ingattam a fejem-, de tudod, hogy én szívesen mennék.

- Ja persze, Pierre meg Jace között nem lenne fesztelen a hangulat… kár. Tudod, amikor azt mondtam, minden tökéletes, megfeledkeztem valamiről. Hiányzol, Miri! Hány éve, hogy Londonba költöztél? Nem tudom pontosan, de nekem már vagy 5nek tűnik- sóhajtott.

- Még csak 3 év. De te is hiányzol nekem- öleltem meg. Mindig is nagyon jóban voltunk, és mióta eljöttem Kanadából, folyamatosan leveleztünk, leírtuk kivel mi történt, de azért ez így mégsem ugyan az- jut eszembe, hogyhogy nem írtad meg nekem, hogy te és Seb…?

- Tudtam, hogy kiakadnál, mint ahogy meg is tetted. Bocsi.

- Én csak… áh, mindegy- legyintettem. Pont megérkeztünk a szalonhoz, szóval Jenna figyelme immár teljesen a tökéletes ruha kiválasztására összpontosult, és én végre újra a gondolataimba merülhettem. Esküvő, nászút, és ezután minden olyan lesz, mint régen. Ezt vártam a legjobban. Hogy nyugi legyen.

- És mit szólsz ehhez?- tartott elém egy ruhát Jenna.

- Nem tudom… nem rossz.

- Próbáld fel!- utasított.

- Nem lehetne, hogy te próbálod fel helyettem?- grimaszoltam.

- Nem!- vágta rá ellentmondást nem tűrő hangon.

- Elnézést, segíthetek?- lépett oda hozzánk a szalon egyik dolgozója, habár engem inkább valami túlbuzgó kiscserkészre emlékeztetett a fogkrém reklámba illő vigyorával.

- Igen! Fel lehet próbálni ezt a ruhát?- fordult hozzá Jenna.

- Persze, mi a mérete?

- Oh, nem én szeretném, hanem a nővérem- mutatott rám, mire kelletlenül elmosolyodtam. Az elkövetkezendő 3 órában pedig úgy éreztem magam, mint egy eleven barbie baba, akivel két túlbuzgó 7 éves öltöztetőst játszik. Vagy 20 ruhát felpróbáltattak velem, már kezdtem határozottan rosszul lenni a tükörből rám bámuló esküvői szereléses önmagamtól.

- Tökéletes!- csapta össze a kezét Jenna, ahogy kijöttem a próbafülkéből- gyönyörű vagy!- áradozott, majd a tükör elé rágatott, hogy én is nézzem meg- na, mit szólsz?

- Tetszik!- próbáltam mosolyogni- azt hiszem ez a ruha jó lesz!

- Jace totál oda lesz!- csacsogott tovább, én meg magamban hálát adtam az égnek, hogy végre vége ennek a rémálomnak, mehetek haza, és vehetek egy forró fürdőt, hogy kipihenjem a fáradalmaimat… de hamar rá kellett jöjjek, hogy erre még egy darabig nem lesz lehetőségem. Jenna ugyanis még feltétlenül szükségesnek látta, hogy beszerezzük a fátylat, és megrendeljük a csokromat is.

- Akkor végeztünk mára?- kérdeztem fáradtan sóhajtva.

- Ne nyafogj!- szólt rám- még csak most megyünk a fodrászhoz!

- Hogy hová?- bámultam rá kerek szemekkel.

- Ki kell próbálni, hogy tényleg jól áll-e majd a frizurád- magyarázta türelmesen-, amit egyébként már kiválasztottam neked, gondolom nem bánod?!

Válaszképp csak vállat vontam. Nem bántam én már semmit, csak legyünk túl ezen… újabb 2 óra a fodrásznál. Remek!

Elég türelmes ember vagyok, de kezdett nagyon elegem lenni már. Természetesen Jen-nek nem mondtam, és igyekeztem, hogy ne is nagyon vegye észre rajtam. Nem magával az esküvő gondolatával volt bajom, hanem ezzel az iszonyat felhajtással. Utáltam!

- Szia kicsim- jött ki Jace a nappaliból hatalmas mosollyal az arcán, mikor végre hazaértünk- hello Jen- bólintott neki is, bár kevésbé lelkesen.

- Jace- biccentett Jen is, majd eltűnt a vendégszoba felé, ahol ezen a héten lakott. Majd kiszúrta a szememet, de akkoriban nem igazán vettem észre, mennyire nem bírják egymást.

- Szia- sóhajtottam fáradtan.

- Mi újság? Minden rendben?- lépett oda hozzám, és átölelt. Határozottan jól esett hozzá bújni, megnyugtató volt az ölelése.

- Persze, csak Jen egész nap nyúzott…

- Biztos, hogy jót tesz neked, ha itt van?- kérdezte aggódva.

- Persze-, vágtam rá gondolkodás nélkül-, hiszen ő a húgom.

- Te tudod- vont vállat- csináltam neked vacsorát- váltott témát.

- Köszönöm- mosolyodtam el.

- Kaja után egy forró habos fürdő, és minden tökéletes lesz- puszilta meg a homlokom.

- Elég jól ismersz. Megyek, megindítom a vizet.

- Hagyd csak, menj enni. Spagettit csináltam, ott van a pulton. Addig megcsinálom a fürdőd.

- Imádlak!- karoltam át a nyakát, és lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam.

- Tisztára mint egy romantikus film! Mindjárt hozom az 5 literes fagyit meg a 100as pzs-t- nevetett cinikusan Jen a hátam mögül.

- Foglalkozhatnál a magad dolgával- vágta oda sértődötten Jace.

- Ne is törődj vele, mindig ilyen- mondtam neki nevetve, de úgy tűnt, ő nem értékeli Jenna humorát. Én viccesnek találtam. Jace csak sóhajtott, majd eltűnt a fürdő irányába- lehetnél egy kicsit normálisabb- fordultam a húgom felé- tudod, hogy Jace nem viseli ezt túl jól.

- Bocs, hozzászoktam a srácokhoz, tudod, ők simán vevők az effajta humorra. Tényleg nem akartam bunkó lenni- vont vállat.

- Tudom, persze.

- Mindegy, menjünk enni. nem bírom a drámát üres gyomorral!- indult meg a konyha felé. Én csak nevetve ráztam a fejem. Annyira emlékeztetett egy pár évvel ezelőtti önmagamra, olyan kis szeles volt, meggondolatlan, de legalább mindig vidám.

Jace is csatlakozott hozzánk pár perccel később. Kínos csend telepedett ránk, fogalmam sem volt, mi lehetne az a téma, amihez mind a ketten hozzá tudnának szólni. Annyira más világ voltak mind a ketten. Fura volt belegondolni, hogy az én két énem pont ebbe a két világba illett bele. Annyira különböző, mégis én voltam mindkettő. 

- Szóval Jace- zökkentett ki az ábrándozásomból a húgom hangja- mit terveztek a legénybúcsúra?

- Tessék?- nézett fel rá zavartan.

- A legénybúcsúra! Tudod, amikor a haverjaiddal elmentek bulizni egy utolsót a házasélet előtt- magyarázta neki, mint ha nem tudná mi az- szóval mi lesz? Sztriptíz bár? Sok pia, esetleg más egyéb… dolgok? Party hajnalig?- érdeklődött.

-  Úgy terveztem, hogy nem lesz legénybúcsú!- jelentette ki Jace- max. egy-két barátommal beülünk valahová…

- Komolyan???- esett le Jenna álla- na ne már! Míra, kérlek csak azt ne mond, hogy te sem szerveztél leánybúcsút!?- fordult hozzám.

- Nem, talán kellett volna?

- Még jó hogy!! Hát mindent nekem kell itt csinálni?!- emelte az égre a tekintetét színpadiasan- komolyan, mintha én mennék férjhez- nevetett- ha előbb szólsz, kitalálok valami jót, de azt hiszem most így maradnom kell a tradicionális dolgoknál- csóválta a fejét- melyik nap lesz az esküvő? Szombaton? Rendben, akkor leánybúcsú csütörtökön, hogy legyen időd regenerálódni, mert állati buli lesz!- azzal kirohant a konyhából. Mi meg aggódva néztünk össze Jace-el.

- Hagyd- legyintettem végül- hadd szervezkedjen… ha ez őt boldoggá teszi- vontam vállat, majd ismét minden figyelmemet a spagettimnek szenteltem. Majd kaja után indultam a fürdőszobába, ahol a forró, habos fürdőm várt. Jace még pár illatos gyertyát is gyújtott, így vanília illat lengte be a párás félhomályt. Elégedetten sóhajtottam, miközben lehámoztam magamról a ruháimat. Majd bemásztam a kádba, és elmerültem a forró vízben. Lehunytam a szemem, és átengedtem magam a gondolataimnak, amelyek akaratlanul és tudat alatt is egy valaki felé terelődtek. Szinte éreztem magam körül a karjait, az illatát, a leheletét a nyakamon, a fülemben csengett a halk, kacér nevetése, ahogy azt suttogja, „szeretlek Míra” lágy, vággyal fűtött hangon…

- Én is- nem tudom, vajon kimondtam-e hangosan, vagy csak gondolatban- én is szeretlek, Pierre…