Talán észrevettétek, hogy a héten kicsit több friss volt, mint szokott lenni, ennek oka van, mégpedig az, hogy elutazom 10 napra. Nem kell aggódni, lesznek friss részek addig is! (hacsak a blogspot keresztbe nem tesz nekem, akkor lesznek!) Most hoztam nektek egy részt a You've changed my Life-ból, jó olvasgatást hozzá! :)
p.s.: részek ugyan lesznek, ezt megoldom, de nem tudom, hogy internet közelben leszek-e, szóval ha nem válaszolgatok a kommentekre, ne haragudjatok meg! Várom őket szeretettel továbbra is, és mindenkinek írok majd vissza, ha hazajöttem! :) Vigyázzatok magatokra!!
13. rész: Néha úgy érzem, direkt mész az agyamra…
Aznap
éjjel nem aludtam jól, kissé zaklatott lelkiállapotban voltam. Szeretlek
Pierre? Mi az isten van már velem!? Épp az esküvőmre készülök, és nem ő a
vőlegény… és különben is, mi van akkor, ha még mindig szeretem? Nem ilyen
egyszerű az egész, hogy fogom magam, és visszamegyek hozzá, nem. És különben
is, Jace-t is szeretem… Pierre egyszer már összetörte a szívem, miért vágyódom
mégis az ő karjaiba?
Mikor
reggel felébredtem, Jace már szokás szerint nem volt mellettem, aminek
kivételesen örültem. Nem akartam, hogy észrevegye, hogy kételyeim vannak vele
kapcsolatban. Kimentem a konyhába, a pulton várt a szokásos reggeli, mellé a
cuki üzenet. Elmosolyodtam, majd nekiláttam az evésnek. Szerencsére Jen-nek még
mindig meg volt az a jó szokása, hogy délig aludt, így délelőttönként legalább
nyugtom volt tőle. Ami a délutánokról már nem volt elmondható. Kezdtem úgy
érezni, mintha direkt az őrületbe akarna kergetni, hogy végül az oltár előtt
hozzá vágjam a csokrom, és sírva kirohanjak a teremből. A legjobban azonban
mégis a leánybúcsútól féltem.
És
a félelmeim nem is voltak alaptalanok, sikerült már az említett buli napjának
reggelén kiakasztania.
Álmosan
forgolódtam az ágyban, még a szememet is fáradt voltam kinyitni. Tudtam, hogy
Jace ma meg holnap már nem megy be dolgozni, így legalább együtt ébredhetünk.
Az elmúlt napokban sikerült elaltatnom a kételyeimet, legalábbis minden erőmmel
azon dolgoztam. Átkaroltam a nyakát, és szorosan hozzábújtam.
-
Jó reggelt édes- nyújtóztam, hogy egy csókot nyomjak a szájára.
-
Neked is, kicsim- a hang ugyan ismerős volt, de közel sem az, akiére
számítottam. Sikítva ugrottam ki az ágyból, és magam elé kaptam egy párnát-
ugyan már Miri, mind láttunk már hiányos öltözetben!- nevetett rám David. Ekkor
fogtam fel, hogy a többiek is ott állnak az ágy körül. A szívem a torkomban
dobogott, a szemem Pierre-t kereste… de ő nem volt sehol.
-
DAVID!!- kiabáltam hisztérikusan- MI A JÓ BÁNATOT KERESEL AZ ÁGYAMBAN???!! ÉS
TI MEG MIT CSINÁLTOK ITT!?- fordultam most a többiek felé, és tulajdonképpen
akkor konstatáltam, hogy nem is a saját hálószobámban a helyszín- ÉS MÉGIS, HOL
A POKOLBAN VAGYUNK!?!
-
Míra, nyugodj meg!- lépett elő a húgom, aki alig tudta visszatartani a
nevetést.
-
Szerinted ez vicces!?- fordultam felé csípőre tett kézzel.
-
MEGLEPETÉÉS!- rontott be Seb, de meg is torpant rögtön- uhm, úgy látom, már
tart a buli, elkéstem? Miről maradtam le?
-
Semmiről, Miri még csak épp most készül kiborulni- tudósított Jeff.
-
Már kiborultam!- fordultam felé, és nem tudtam, hogy most mérges legyek, vagy
nevessek.
-
Nyugi, csak meg akartunk lepni- csitított Chuck.
-
Hát azt sikerült, de nem jó értelemben- mondtam eléggé morcosan- hol van Jace?
És hogy kerültem ide? És hol vagyok egyáltalán?
- Csak lassan a kérdésekkel!- intett le Jenna-
mindent a maga idejében. Ott a fürdő- mutatott egy ajtóra- szedd rendbe magad,
és öltözz fel!
-
De mit vegyek fel?
-
A fürdőben megtalálsz mindent, na menj már!- tolt a fürdőszoba felé. Időm se
volt tiltakozni, már az orromra csapta az ajtót. Miközben gyorsan lezuhanyoztam,
és megfésülködtem, végig az járt a fejemben, hogy hogyan hozhattak ide? És
főleg minek? Általában kiigazodtam Jenna-n, és átláttam a terveit, de most a
leghalványabb fogalmam sem volt, hogy mire készül. Jobbnak láttam, ha
belemegyek a játékba, hogy kiderítsem, mi folyik itt. Gyorsan feldobtam egy
finom sminket, és magamra rángattam a ruhákat, amiket Jenna odakészített nekem,
majd belenéztem a tükörbe… hmm, nem rossz- jegyeztem meg magamban.
-
Kész vagyok!- léptem ki a fürdőből- most már eláruljátok, hogy mi ez az egész?
-
Gyönyörű!- csapta össze a kezét a húgom- indulhatunk is!
-
Mintha nem is hallanád, hogy hozzád beszélek!- háborodtam fel, amire szintén
nem reagált, csak belebújt a cipőjébe, és a táskájában matatott valami után-
Seb, szólj rá, mert mindjárt megtépem- fordultam most felé.
-
Ha lehet, ezt kerüljük el- nevetett Jeff, látszólag nem vettek komolyan, pedig
tényleg mérges voltam rájuk, amiért nem mondanak nekem semmit.
-
Lehet, de csak akkor, ha válaszoltok pár kérdésemre! Először is, hol van Jace?
-
Mi tudom én!- forgatta erre a szemét Jenna- én a te tanúd vagyok, és a te
leánybúcsúd szervezője, a vőlegény kívül esik a hatáskörömből- vont vállat-
majd az esküvőn viszont látod!
-
De az még 2 nap!
-
Ki fogod bírni! Majd utána még nézheted eleget, csak győzd elviselni. És
különben is, ez a hagyomány.
-
Nem, az a hagyomány, hogy a ruhát nem láthatja!- veszekedtem vele.
-
Ugorjunk a következő kérdésre- intett le.
-
Rendben…- duzzogtam- hol vagyunk?
-
Egy szállodában- adta a magától értetődő választ. A szoba jellegéből ez simán
lejött nekem is, szóval nem igazán ezt a választ vártam.
-
Oké, és miért vagyunk itt?
-
Mert téged egyszerűbb volt mozgatni, mint Jace-t.
-
Azért annyira nem volt egyszerű- nevetett Chuck.
-
De azért túl nehéz se- tette hozzá David.
-
Te aztán tudod is, te csak dirigáltál!- nevetett Seb.
-
Mindegy, a lényeg annyi, hogy szerencsére jó mélyen alszol, és simán áthoztunk
a fél városon- összegezte nekem Jeff.
-
Hát ti nem vagytok normálisak…- emeltem az égre a tekintetem.
-
Ezt már rég megállapította más is, mehetnénk?- mosolygott rám Jenna.
-
Oké, de hova?
-
Meglepetés!- közölte ragyogó arccal.
-
Hurrá…- mondtam a lelkesedés egyetlen apró szikrája nélkül- azt hiszem, a mai
napon egy életre megutálom a meglepetéseket.
-
Pedig lesz még részed egy párban!- kacsintott rám David.
-
Csss!- verte fejbe Seb- el ne áruld neki, te tökfej, akkor oda az egész terv!
-
Látjátok, mondtam hogy David-et nem szabad beavatni, pletykál!
-
Nem is!- duzzogott erre.
-
Szóval már tervetek is van velem… nagyszerű- mondtam immár teljesen
szenvtelenül- édes istenem, kik közé keveredtem?- emeltem az égre a tekintetem
színpadiasan, mire Jenna csak türelmetlenül csettintett, és magával húzott, ki
a szoba ajtaján.
-
Gondolom, nem fogsz semmit elárulni arra nézve, hogy hová megyünk?-
sóhajtottam, mikor betuszkolt egy taxiba.
-
Eltaláltad- mosolygott.
-
Remek. Egyébként tudtad, hogy az emberrablást büntetik?
-
Kicsit pozitívabban is hozzáállhatnál- mosolygott rám Chuck.
-
Jól fogunk szórakozni, hidd el- tette hozzá David.
-
Én is ettől félek…- forgattam a szemem egy sóhaj kíséretében.
Szia.!
VálaszTörlésAhamm..érdekes..rosszul is lennék ha 10 napig nem lenne új. Végre kicsit megszabadultunk Jace-től..de a tudta nélkül hozták el Mirát???:O
Mindegy nagyon jó lett várom a folytatást..!:D
puszi..:)
Szia!
Törlésde van friss, a blogspot szeret engem, és kirakta az előre megírt bejegyzésem, yeah :) habár van netem, haha :D
meg kell mondjam, engem is zavart már Jace :D és igen, "elrabolták" Mírát :D
nemsokára lesz folytatás, nem is tudom mikorra állítottam be, de jön a héten! puszi ♥ :)
Nagyooon jóó lett :D:D:D:D.. Jenna hát alkotott :DD a fiúk hülyeségein megint csak jókat nevettem :))Kíváncsi vagyok mi van most Jace-el....de mindegy is nagyon várom a kövi részt.
VálaszTörléspusziii :D
Köszönöm! :) Jenna még fog párszor, a srácokkal karöltve ;) ők már csak ilyenek, soha nem nőnek fel, de örülök, hogy tetszett! :D nemsokára jön a folytatás, puszi! :))
Törlésszia!
VálaszTörlésel sem merem képzelni hogyan történt ez az áthurcolás..:DDD nagyon jó lett és várom a kövi részt! ami az utazást illeti: mindenkinek kijár a pihenés, főleg ennyi tanulás után:))
puszi<3
Szia!
Törléshát ezt mindenkinek a fantáziájára bíztam inkább :DD én teljesen el tudom képzelni, de nem akartam megírni, így viccesebbnek találtam! Köszönöm, jön hamarosan a friss!
Igen, szerintem is! Nagyon kellett már ez a kis nyugi! :)
puszi <3
jo pihit neked! :) ez a resz pedig nagyon jo, mint a tobbi... sok jo meglepi, bar en is biztos ideges lennek ebben a helyzetben, a sracok cuki. Jenna meg jo fej :)
VálaszTörlésKöszönöm! :) hát ha velem ezt megcsinálták volna, már tuti kiborultam volna, szegény Míra :D de hát kell neki ilyen hülye döntéseket hozni... minden az ő hibája :)
Törlés