A szerelem nem ismer lehetetlent! - 36. rész

Sziasztok! :)

Remélem mindenkinek jól telt a hosszú hétvége! Nekem eléggé, csak írni nem volt nagyon időm sajna... de majd igyekszem utolérni magam. Még gyorsan feldobok egy részt nektek, aztán megyek vissza tanulni... hát igen, lehet nem vasárnap este kellett volna elkezdeni :)
Szóval a friss ma "A szerelem nem ismer lehetetlent!" sztoriből jön, a 36. rész!
Jól jártatok, mert sem kedvem, sem időm nincsen egy rendes hosszúságú bejegyzést írni, szóval... megúsztátok :D Jó olvasást mindenkinek! :)

36. rész

A repülőút Hawaii felé nagyon hosszú volt, de szerencsére nyugalmasan telt. A többiek kb. az egészet végig aludták. Én már kevesebbet tudtam, mert közben egy kicsit mégis aggódtam, Pierre miatt. Pontosan tudtam, hogy mekkora zűröket tud okozni egy gyerek, akit nem terveztek, de azt is tudtam, mekkora öröm, és összetartó erő. Szinte biztos voltam benne, hogy az övé. Nem ismertem Lachell-t, de a srácok szerint szereti Pierre-t, és ha ez igaz, akkor nem lehet más a gyerek apja.

- Már megint min gondolkozol?- hajolt oda hozzám Seb, a gondterhelt arckifejezésemet látva.

- Csak Pierre-en.

- Ügyes srác ő, meg fogja oldani, hidd el. Bármiben fogadok veled, hogy holnap a ceremónia előtt egy fél órával beállítanak kézen fogva, fülig érő vigyorral, és bejelentik hogy együtt vannak, és a pici apja természetesen Pierre!

- Miért vagy ebben olyan biztos?

- Mert ismerem őket. Hidd el, hogy így lesz.

- Jó, de…

- Shirley, befejeznéd ezt kérlek!?- emelte fel egy kicsit a hangját türelmetlenül, mire én csak kerek szemekkel, ijedten pislogtam rá- ne haragudj…- visszakozott sóhajtva- próbáltam türelmesen kivárni, hogy kiaggódhasd magad mindenkiért, várni amíg mindenki élete rendbe jön, hogy megnyugodhass, de elfogyott a türelmem. Tudnál most már végre egy kicsit ránk koncentrálni??

- Miért, mi van velünk?- kérdeztem megilletődve.

- Látod, éppen ez az- sóhajtott ismét- akárhányszor beszélni akarok veled erről, mindig jön valami más, ami fontosabb, mindig történik valami, ami miatt ez háttérbe szorul.

- Hát, akkor most itt az alkalom…- néztem rá várakozásteljesen.

- Igazából volt erről már szó köztünk- kezdett bele tétován- akkor nemet mondtál, mert túl zavarosak voltak a dolgok körülöttünk, és igazad is volt. De látod, azóta megváltozott minden. Rendeződött a helyzet, a családunk, a srácok, szóval…

- Miért nem mondod egyszerűen, hogy itt az ideje hogy bővüljön a kis családunk?- mosolyodtam el, ahogy megértettem, hogy hová akar kilyukadni.

- Szóval…?

- Igen- bólogattam, mire hatalmas mosoly jelent meg az ő arcán is, és szenvedélyesen megcsókolt- oké, de azért ne itt rögtön a repülőn vágjunk bele!- toltam el nevetve.

- Gyerekek, ez olyan szép volt, könnyekig meghatódtam!- szólalt meg mögöttünk David.

- David basszus, a frászt hoztad rám! Muszáj hallgatóznod, semmi privát szféra?- mondtam tettetett felháborodással.

- Hát ti vitatjátok meg a baba-projektet egy repülőn- mondta direkt hangosabban, hogy mindenki hallja.

- Baszd meg David…- kezdett el nevetni Seb, mert erre mindenki odagyűlt körénk.

- Terveztek még egy babát?- kérdezte izgatottan Lily.

- Srácok, ez szuper!- lelkesedett Melanie is.

- A francba, pedig karácsonyra extra nagy csomag óvszert akartam venni nektek- jelentette be Jeff gondterhelt arccal, mire mi mindketten úgy elkezdtük nevetni, hogy a könnyeink is kicsordultak- szóval pelenkát kaptok helyette…- tette még hozzá.

- Meg baba cuccokat!- tette hozzá Chuck.

- Anyu!- jött oda Sophie is- min nevettek?- verekedte át magát a srácokon, és felmászott az ölembe.

- Csak Jeff mondott valami nagyon vicceset- törölgettem a könnyeimet.

- Mit? Én is tudni akarom!- követelte a gyerek.

- Jeff, tessék! Mondd el Sophie-nak is- villantottam egy vigyort. Nehogy már nekem kelljen magyarázkodni az ő hülyeségei miatt.

- Miért én, a többiek is hallották!- próbálta kihúzni magát a dolog alól.

- Ne már, valaki mondja el!- követelte Sophie.

- Biztos nem olyan érdekes, apu mindig hülyeségeket beszél- legyintett Alex, mire persze mindenki még jobban elkezdett nevetni, majd az utaskísérő ránk szólt, hogy üljünk le, és kapcsoljuk be a biztonsági öveket, mert nemsokára landol a gép. Szerencsére a leszállásnál minden rendben ment, a cuccokkal sem kellett törődnünk, mert azt már előre elküldtük, hogy Melanie ne lássa a menyasszonyi ruhát, meg a többit. Nem szállodai szobát foglaltunk, hanem kibéreltünk egy tengerparti luxusvillát, így mégis csak kényelmesebb lesz.

- Úristen. Srácok ez most komoly?- esett le Melanie álla, ahogy kikászálódtunk a taxiból.

- Annak tűnik, nem?- jegyezte meg egy szelíd mosollyal Chuck, és átkarolta a menyasszonya derekát.

- Nem lett volna elég egy nagy lakosztály, vagy ilyesmi? Mennyibe kerül egy ilyet kibérelni?

- Ne aggódj, ez a mi dolgunk- nyugtatta őt Jeff.

- Különben meg sokan vagyunk, és ha minden jól megy még Pierre is beállít Lachell-el- tette hozzá Seb.

- És amúgy is, a hotelben tekintettel kell lenni másokra, itt meg csak magunk vagyunk!

- Most akkor itt akarunk ácsorogni egész este?- tettem fel a kérdést- különben is, szólni kell a szakácsnak, hogy lassan elkezdheti készíteni a vacsorát.

- Külön szakácsunk is van?- ámuldozott Melanie- még mindig nem hiszem el, hogy semmit nem engedtetek segíteni a szervezésben- tette hozzá egy kicsit bosszankodva.

- Sose bánd, nem volt egyszerű…- nevetett Dannie, majd elindultunk felfedezni a villát. Megnyugtatott, hogy Melanie imádta. Kicsit eloszlatta a holnapi ceremóniával kapcsolatos aggodalmaimat, bár számomra még mindig egy nagy kérdés volt, hogy hogyan fogjuk ráadni a menyasszonyi ruhát, anélkül, hogy kitalálná, mi folyik itt. Dannie azt mondta, hogy neki erre kész terve van, ne aggódjak, de azért mégis furcsálltam egy kicsit… meg lehet ezt egyáltalán csinálni??

Vacsora előtt még lementünk a partra játszani egy kicsit, majd kaja után lefektettük a kicsiket, és utána kiültünk a teraszra.   

- Hé, nem is volt még eljegyzési buli!- jutott eszébe hirtelen David-nek.

- Koccintani kell az ifjú párra!- bólogatott Jeff is.

- Ez az, igyunk!!- nevetett Chuck.

- Mi valahogy mindig ide lyukadunk ki… srácok, lehet fel kéne nőjünk lassan!- Seb.

- Nem!!- vágtuk rá nevetve, Dannie, Lily, Melanie és én.  Ne változzanak meg… ők így tökéletesek, és mi így szeretjük őket… ennyi! :)