You've changed my Life - 19. rész + kritika

Sziasztok! :)

Tudom, kicsit el voltam tűnve az utóbbi napokban, ne haragudjatok! De bepótoltam mindent, válaszolgattam a kommentekre (amiket ezúton és ismét nagyon köszönök! :), és azért a köztes időben szorgalmasan írogattam is! Úgy érzem jól haladok, elégedett vagyok. A Seb-es sztoriból a 46. részt írom éppen, és elég szépen zajlanak az események. Legszívesebben feltenném egyben, annyira kíváncsi vagyok, hogy mit szólnátok hozzá, de akkor utána egy jó darabig nem lenne friss, szóval az úgy nem lenne jó :D de ma a YCML-ből hoztam új fejezetet, méghozzá a 19.-et! :) Annyit fűznék még ehhez a részhez, hogy sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen korhatárt írjak ki rá. Nem annyira durva, de végülis mégis a +18 mellett döntöttem. De ez csak annyit jelent, hogy én figyelmeztettem mindenkit, saját felelősségre olvassátok! ;)
Még egy dolog! Találtam még régebben egy kritikás blogot, gondoltam egyet, és kértem én is egy kritikát, ami a napokban meg is érkezett, elolvashatjátok itt!

Na, és hát akkor jó szórakozást az olvasáshoz! ;)

19. rész: Egy éjszaka… vele (+18)

Mikor felébredtem, ismét egyedül voltam. Körülnéztem a szobában, de Pierre sehol. A francba… miért kell mindig eltűnnie? Kimásztam az ágyból, és kimentem a fürdőbe. Kimondottan jobb volt az állapotom, kevésbé szédültem, és a sápadt arcomon enyhe pirossággá halványodott a tegnapi két égő folt, ami a láznak volt köszönhető. De ezek ellenére még mindig elég ramatyul voltam. Kimostam a szám, és locsoltam egy kis hideg vizet az arcomba, majd visszamentem a szobába.

- Hol voltál?- ugrott fel az ágyról Pierre, aki időközben úgy tűnik, visszatért- jobban vagy?

- Nyugi, csak a mosdóban- nevettem a reakciója láttán- amúgy igen. Figyelj, én… köszönök szépen mindent!

- Szívesen tettem. Na, nyomás vissza az ágyba, a végén még megint rosszabbul leszel itt nekem!- parancsolt rám, én meg, szem forgatva ugyan, de visszamásztam.

- Mikor megyünk haza?- kérdeztem tőle, miután magamra húztam a takarót.

- Amint jobban leszel.

- Már jobban vagyok!

- Ne hülyéskedj, nem repülhetsz ilyen állapotban!

- Tudom, csak már tényleg nagyon szeretnék otthon lenni- sóhajtottam.

- Kár, mert arra gondoltam… á, mindegy, hagyjuk- fordult el, hogy ne lássam az arckifejezését.

- Mire?- kíváncsiskodtam.

- Semmi. Hozattam neked kaját- mutatott az asztalkára.

- Köszi-, vettem magam elé a tálcát. Nem voltam túl éhes, de meg akartam nyugtatni őt, amennyire lehet, és ez úgy nem ment volna, ha megint csak ellenkezem. Kínos csend következett, ami nagyon nem volt ínyemre. Tudtam, hogy bántja valami, de ötletem sem volt, hogy mi lehet. És vajon mit akarhatott mondani az előbb?

- És, merre voltál, amíg aludtam?- érdeklődtem, csak hogy mondjak valamit.

- Vettem neked pár ruhát. Gondolom, nem az enyémben szándékozol hazautazni.

- Igazából, egész kényelmesek- viccelődtem, de még csak el sem mosolyodott- igazán figyelmes vagy, köszönöm- váltottam hangnemet. Nem válaszolt, csak odatette a zacsit mellém. Félretoltam a tálcát, és kiborítottam a zacskó tartalmát az ölembe. Egy farmer volt benne, póló, egy jó meleg pulcsi, egy pár tornacipő, és fehérnemű.  

- Jé, még mindig emlékszel a méretemre?- csodálkoztam el.

- Nem volt nehéz…- kocogtatta meg a homlokát, az emlékezetkiesésére utalva, és mosolyra húzta az ajkait, de ez egyáltalán nem vidám mosoly volt.

- Ja persze- motyogtam- köszönöm!

Még mindig csak mosolygott, de nem szólt semmit. Nem bírtam tovább, muszáj voltam rákérdezni a dologra…

- Minden rendben?- fürkésztem az arcát, de megint csak elfordult, mint az előbb.

- Persze-, vágta rá, egy kicsit túl gyorsan.

- Ne próbálj hülyére venni, ismerlek Pierre Bouvier!

- Hát rendben… tudod, azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha hazaérünk. Te szépen megköszönöd az egészet, vagy esetleg újra leszidsz, amiért tönkre tettem az esküvődet, amit egyébként egy csöppet sem bánok azóta sem. Aztán elköszönsz, és mikor látlak majd megint? Maximum, ha összefutunk véletlenül az utcán… és ezt én nem akarom. Nem véletlenül mentem Londonba, nem véletlenül rontottam be a templomba a szertartás közepén… nem azért, hogy utána ugyan úgy elveszítselek, mintha semmit nem tettem volna!

Nem tudtam hirtelen erre mit reagálni. Szóra nyitottam a szám, de fogalmam sem volt, mit mondhatnék neki. Most vajon bevalljam, hogy én sem vagyok épp közömbös iránta? Hogy szeretném újra kezdeni? Vagy jobb lenne, ha mind a ketten visszatérnénk a saját kis életünkhöz?

- Nézd Pierre, én…- kezdtem bele nehézkesen- hát szóval… figyelj-, sóhajtottam- nekem most szükségem van egy kis időre. Egy kis időre egyedül. Nehéz bevallanom még magamnak is, de hálával tartozom neked, mert valószínűleg elég rossz ötlet lett volna hozzámenni Jace-hez, de rendeznem kell egy kicsit az életem. Szükségem van arra, hogy hazamenjek, egy kicsit egyedül legyek, és nyugalom legyen körülöttem- magyaráztam.  

- És az nem számít, hogy nekem mire van szükségem?

- Ne érts félre, én nem akarom megmondani, hogy neked mi lenne a jó, de szerintem neked sem ártana most egy kicsit helyre jönnöd. Megviselt ez a baleset, talán fizikailag annyira nem, mert már rendben vagy, de lelkileg. Menj el egy turnéra a srácokkal, bulizz, zenélj, zökkenj vissza az életedbe.

- Látom nem érted, Míra- rázta a fejét- pontosan ezt akarom tenni. De elfelejted, hogy ebbe az életbe te is bele tartozol.

- Nem, Pierre. Már nem. Talán régen beletartoztam, de azok az idők elmúltak. Lépj tovább, én is ezt teszem!

Figyeltem az arcát, hogy mit fog erre reagálni. Próbáltam kiolvasni valamit a tekintetéből, de nem tudtam, semmit nem árult el. Majd hirtelen ott termett mellettem, és mielőtt egy szóval is tiltakozhattam volna, az ajkait az enyémre tapasztotta. El akartam lökni őt, de a csókjában lángoló szenvedély elsöpörte minden akaraterőm. A kezét becsúsztatta a pólóm alá, ami alatt nem volt rajtam semmi, és simogatni kezdett. Egy pillanat alatt bennem is felébresztette a vágyat, összekulcsoltam a karom a nyaka körül, és ugyan olyan vadul viszonoztam a csókját. Nem akartam bele gondolni, hogy mit csinálunk, mi lehet a következménye, csak élvezni akartam, hogy újra annak a férfinek a karjaiban vagyok, akit szeretek. Nem akartam most arra gondolni, hogy egyszer már megcsalt, megbántott, elhagyott…

Pierre egy pillanatra megszakította a csókot, amíg lehúzta rólam a pólót, majd a hátamra döntött az ágyon. Az ajkai a nyakamra siklottak, és miközben végigcsókolta a testem, a combjaimat simogatta. Már az őrületbe kergetett, de még mindig nem tért a lényegre, végig csókolgatott, simogatott már mindenhol, csak ott nem… majd mikor a nyelvével izgatni kezdett hangosan felsóhajtottam, és a hajába túrtam.  Egyre gyorsított a tempón, én pedig éreztem, hogy nem bírom sokáig.

- Pierre!- nyögdécseltem, mire ő nagy mosollyal az arcán mászott fölém. Fordítani akartam magunkon, hogy most én kerüljek felülre, de nem hagyta. Fogalmam sem volt, hogy hogyan és mikor hámozta le magáról a nadrágot, miközben egyszer sem szakította meg a csókot, de amikor éreztem, ahogy a meztelen teste az enyémhez simul, ha lehet, még ennél is jobban izgalomba jöttem. A lábaimmal átkulcsoltam a csípőjét, majd halkan felnyögtem, amikor belém hatolt. Hamar megtaláltuk a közös ritmust, hiszen ha valahol, hát az ágyban mindig teljes összhangban voltunk. Együtt mozgott a csípőnk, majd Pierre gyorsított a tempón. Mindketten egyre hangosabban nyögdécseltünk, a csúcsra érve halk kiáltás hagyta el az ajkaimat, Pierre pedig lihegve dőlt mellém. Hozzábújtam, ő pedig átkarolt.

- Pierre, ez…- szólaltam meg, mikor levegőhöz jutottam.

- Csss!- szakított félbe- ne mondj semmit. Ne rontsd el!

- Csak azt akartam mondani, hogy csodás volt- csókoltam meg.

- Az más- mosolygott rám- én is élveztem- terítette ránk a takarót.

- Tudom- nevettem halkan. Ezután egyikőnk sem törte meg a csendet, ezeket a gyönyör teli perceket nem akartuk elrontani egy kínos beszélgetéssel. Csak feküdtem Pierre mellkasán, és hallgattam a szívdobogását, amíg el nem aludtunk, összebújva.