A szerelem nem ismer lehetetlent! -39. rész

Sziasztok! :)

Nos, az ígért friss érkezik, tádámm! :) Mivel előre megírt bejegyzés, halvány fogalmam sincs, hogy írtatok-e kommentet az előzőhöz, de ha igen, akkor köszönöm szépen! ♥
Szépen lassan, de biztosan haladgatok ezzel a sztorival, már az 50. részt írom, ami szerintem elég jó. Na, de nem traktállak ezzel titeket, már leírtam ezt egy párszor, azt hiszem nem kéne erről többet beszéljek, majd max akkor, ha már tényleg befejeztem :D ami, az írásra szánható időm mennyiségének tudatában, nem hiszem hogy egyhamar bekövetkezik, de sebaj :) egyszer majd csak a végére jutok...
Szóval, itt van nektek a 39. rész, jó olvasgatást! :)







39. rész:

A ragyogó naplemente vöröses aranyra festette a lágyan hullámzó óceánt, ahonnan a szellő sós illatot hozott, összekeverve a boltív andalító virág illatával, amely alatt Chuck és Melanie a pap után ismételték a szöveget, könnyekig meghatódva. Lily, Jeff és Alex foglaltak helyet az első sorban, a kopasz gitáros ölében ült a kisfia, és szeretetteljesen ölelte magához a terhes feleségét. Mellettük Pierre, Lachell kezét szorongatva, szintén boldog mosollyal az arcán. Mögöttük ült Dannie, aki David vállára hajtotta a fejét. Ahogy végig néztem a csapaton, majd a saját kis családomon, olyan öröm töltött el, ami semmihez nem volt fogható. Tökéletes volt, minden! Semmi nem számított, boldogok voltunk végre mindannyian. Nem mondhatja senki, hogy nem szenvedtünk meg érte! Mégis talán a legnehezebb az egészben az volt, hogy a saját hülyeségeink következményét viselnünk kellett. Hoztunk rossz döntéseket, voltak mélypontjaink, de már semmi nem számít, mert itt vagyunk… együtt!

Szorosabbra fontam a kislányomat ölelő karom, és sóhajtva Seb vállára dőltem, ő pedig egy puszit nyomott a fejemre.

A szertartás nagyon szép volt, miután lement a nap, fáklyákat gyújtottunk, és a kellemesen meleg estén a homokban ülve beszélgettünk. Sztorizgattunk, előjött nagyon sok régi, vicces emlék és pillanat. Majd következett az ünnepi vacsora.

- Srácok- állt fel Chuck, pezsgős pohárral a kezében- szeretnék egy pár szót…

- Várj, nem a vőlegénynek kell beszédet mondani!- vágott közbe David.

- Mintha annyira betartanánk a formalitásokat…- forgatta a szemét Lily.

- Szóval Chuck?- nézett rá mosolyogva Seb.

- Nehéz most összeszedjem a gondolataimat igazából- húzódott zavart mosolyra a szája, miközben az újdonsült feleségét nézte.

- Neked az mindig nehéz volt- szólt közbe most Pierre. Annyira jellemző volt ránk, hogy még egy esküvőt sem tudunk komolyan venni…

- Hagyjátok már!- nevettem- ne aggódj Chuck, mi majd várunk, amíg kitalálod, hogy mit akarsz mondani!

- Mi sem változunk már soha semmit- sóhajtott a dobos, majd mivel valami csoda folytán most senki nem kötött bele a mondatába, folytatta- első sorban szeretnék megköszönni nektek mindent, az összes elmúlt évet, amelyek során mi így egy család lettünk. Mellettem voltatok jóban, rosszban, a nehéz helyzetekben, és a vidám pillanatokban. Szavak nincsenek, amelyek kifejezhetnék, hogy mennyire hálás vagyok nektek, mert nélkületek ma nem lennék az, aki. És nem tartanék ott, ahol tartok. Köszönöm, hogy vagytok nekem!

- Chuck, most házasodtál meg, légy szíves a feleségedet imádd, és ne minket- nevette el magát Jeff.

- De hiszen tudod, hogy mindig te leszel nekem az első, édesem!- kacsintott rá Chuck Jeff-re, majd egy puszit dobott neki, Jeff pedig úgy tett, mint aki elkapja, és kislányosan elmosolyodott hozzá. 

- Nem hiszem el, hogy mind a kettőtöknek felesége van…- sóhajtott erre Pierre, és a szemét forgatta, mi meg csak nevettünk.

- Várjatok, még nem fejeztem be!- jutott eszébe Chuck-nak.

- Na, pedig már azt hittem hogy a mi csodálatos kapcsolatunkat már meg sem említed!- reklamált David, „kikérem magamnak” stílusban.  

- Srácok, egy picit több komolyságot, ha lehet!- szólt rájuk Seb- tudom hogy nehéz, nekem is…

- Szóval- köszörülte meg Chuck a torkát- még egy utolsó mondat, köszönöm ezt a mai napot, nélkületek nem jöhetett volna létre ez a meglepetés esküvő!

- Éljen az ifjú pár, és most ihatunk már végre!?- nevetett Dannie.

- Na ez az én csajom!- húzta ki magát David büszkén- koccintsunk!

Mindenki egyetértően bólogatva emelte a poharát a magasba. Nem kerülte el a figyelmem, hogy Lachell poharába csak gyerekpezsgő került, és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy rákérdezzek, mi is történt Los Angelesben, de nem mertem megtenni. Talán nem akarják az orrunkra kötni. De David feltette helyettem a kérdést.

- Szóval a kis újdonsült párocskánkkal mi a helyzet?- nézett Pierre-ék felé.

- Minden rendben köztünk- húzódott mosolyra Pierre szája- megint- tette hozzá még.

- Pontosan. Csak mind a ketten egy kicsit hülyék voltunk- nevetett Lachell.

- Voltatok?- vonta fel a szemöldökét David- kérlek! Én ismerlek mindkettőtöket már egy ideje, soha nem fog benőni a fejetek lágya…

- Köszönjük David, mi is téged- formált szívecskét a kezeiből Pierre-, de ha már a témánál vagyunk… srácok, 7 hónap múlva ismét bővül a kicsinek már így sem mondható családunk!- csúsztatta a tenyerét Lachell hasára. Hatalmas kő esett le a szívemről, tehát a gyerek mégis csak Pierre-től van. A lelkem mélyén tudtam, de azért aggódtam egy kicsit, hogy mi lesz, ha mégse…

Mindenki egyszerre árasztotta el gratulációkkal őket, aminek a vége az lett, hogy már mindenki gratulált mindenkinek, tök mindegy volt, hogy épp volt-e mihez. De az az igazság, hogy mindenkinek volt.

- Azt hiszem, bele kell húzzunk- hajolt a fülemhez Seb, hogy csak én halljam, amit mond.

- Mibe?- néztem rá értetlenkedve.

- A baba-projectbe- kacsintott.  

- Miért is?- vontam fel a szemöldököm.

- Na miért?- forgatta szemét, majd sokat mondóan rám mosolygott.

- Várj, had gondolkodjak- tettem úgy, mint aki nagyon töri a fejét- azért, hogy a gyerekek szülinapja nagyjából egy időben legyen, és lehessen úgy szervezni a turnékat, hogy egyik se lógjon bele?

- Pontosan- sóhajtott lemondóan- hogy jöttél rá?

Csak nevettem, majd átkaroltam a nyakát, és megcsókoltam. Igaza volt egyébként, bár erre a napra bőven több boldogság jutott már, mint általában, de ez nem tartott minket vissza attól, hogy még tökéletesebbé tegyük… ;)