You've changed my Life - 23. rész

Sziasztok! :)

Még mindig csak előre megírt bejegyzés, szóval nem igazán tudom, mit is írjak ide. Talán semmit nem kéne, biztos unjátok az állandó fölösleges 10-20 soros bevezető szövegeimet :D
Oké, szóval nem is húzom ezt, aki írt kommentet az előző részhez, annak ismételten köszönöm szépen! ♥
A mai friss pedig a YCML 23. része, jó szórakozást hozzá! :)

23. rész: Én bujkálok, Pierre balhézik

A szívem a torkomban dobogott, és szorosan behunytam a szemem. Nem akartam, hogy itt találjon, nem akartam, hogy meglásson, nem akartam, hogy tudja hogy itt vagyok, nem akartam beszélni vele, nem és nem! Részemről igyekeztem lezártnak tekinteni a kettőnk dolgát, de tudtam, hogy ha rám néz azokkal a gyönyörű szemeivel, az összes elhatározásom kútba esik. Hallottam, ahogy Pierre léptei egyre közelednek, majd nyílt az ajtó… a szívem, ha lehet, még hevesebben kezdett verni, a fülemben dobolt szinte a pulzusom. A karjaimat összekulcsoltam a két térdem körül, így kuporogtam a kanapé mögött.

- Mondtam neked, hogy nincs itt- jött be utána Jenna. A hangja elég feszült volt, ő is aggódott, hogy esetleg balhé lesz a dologból- a cuccain kívül, amit elhoztam a londoni lakásából, itt mást nem találsz!- győzködte őt a húgom, én pedig lélegzetvisszafojtva vártam a végkifejlettet.

- Akkor hol van?- Pierre határozottan ingerült volt.

- Nem tudom, és ezt már megmondtam neked kismilliószor!

- Kérlek Jenna!- itt most teljesen megváltozott a hangja. Könyörgővé vált, szinte szívszaggató volt, magam előtt láttam, hogy hogyan néz közben… kis híja volt annak, hogy kimásszak a kanapé mögül- biztos vagyok benne, hogy neked elmondta, hová megy! Neked mindent elmond…

- Sajnálom, de nem tudok semmit- tagadta továbbra is.

- Rendben, de ha jelentkezik…

- Nézd, nem tudom mi történt köztetek, de mikor legutoljára beszéltem vele, nekem nem úgy tűnt, hogy nagyon szeretne veled csevegni.

- Csak tudni akarom, hogy jól van-e. Jen, fogalmad sincs, mit érzek iránta, és talán még neki sincs.

- Pierre, volt egy súlyos emlékezetkiesésed, és most azt hiszed, hogy ugyan azok az érzelmeid, mint 3 évvel ezelőtt. Tudom hogy nehéz, de el kell fogadnod, hogy azóta megváltozott minden.

- Nem Jen. Szépen lassan kezd eszembe jutni pár dolog, és kezdek rádöbbenni, hogy mekkora hülyeséget csináltam, amikor elengedtem őt!- mondta Pierre. Próbáltam nem hinni neki… próbáltam ellenállni, de nem tudtam. A könnyeimmel küszködve öleltem szorosan a karjaimmal a térdemet, hogy fel ne álljak, és Pierre nyakába ne ugorjak.

- Elengedted?? Megcsaltad őt, rémlik valami?

- Bár ne rémlene-, sóhajtott Pierre- nem tudom mi a fene volt akkor velem, valakinek jól fejbe kellett volna vágni, hogy észhez térjek.

- Sajnos akkoriban még nem ismertelek- nevette el magát Jenna- pedig vállalkoztam volna rá!

- Kedves tőled… de ez most nem vicc. Szeretem a nővéredet.

- Ezt nem velem kell megbeszélned.

- Tudom, de kivel beszéljem meg, ha állandóan eltűnik mindenhonnan!?- bosszankodott Pierre.

- Ugye milyen idegesítő!?- értett egyet Jenna, én meg csak a szememet forgattam- gyere, menjünk vissza. A többiek már…

- Hé, minden rendben?- hallottam meg Seb hangját. Remek… gyűljenek csak ide mindannyian, így sosem fogok kijutni e mögül az átkozott kanapé mögül.

- Mi az istenért kellett úgy elrohanni?- toppant be David is.

- Megvan Míra?- érdeklődött Chuck. Ezután kis csend következett, de nem mertem kikukucskálni se, hogy megnézzem, mi történik.

- Most miért néz mindenki rám?- méltatlankodott Jeff- már az összes ilyenkor feltehető hülye kérdést feltették előttem, gondoltam inkább csendben maradok, és okosnak látszom!

- Na ez az, ami neked sose ment!- nevette el magát David.

- Hát jobban mint neked, az biztos!

- Nem tudom miért vagytok mind annyira meglepődve, hogy Miri nincs itt- szólalt meg Jenna- hiszen mondtam nektek, hogy nem tudok róla semmit, az meg azért így csak feltűnt volna, ha a házamban lakna.    

- Ne haragudj, de annyira akartam, hogy itt legyen, és hogy beszélhessek vele- sóhajtott Pierre.

- Nyugi haver, egyszer csak előkerül, akárhol is van- mondta neki Seb.

- Londonból is visszahoztuk- bíztatta Chuck is.

- Ez az. Legalább nem házas. Úgy már azért bonyolultabb lenne a helyzet- Jeff.

A beszélgetés további részét már nem hallottam, mert kimentek a szobából. De még ennek ellenére sem mertem kimászni a kanapé mögül. Már tisztára elzsibbadt mindenem, de csak gubbasztottam ott… nem tudom mennyi idő telhetett el, de ismét nyílt az ajtó. Most hálát adtam az égnek, hogy nem mozdultam el a jól bevált rejtekhelyemről.

- Psszt, Míra! Én vagyok!- suttogta a húgom- itt vagy!?

- A kanapé mögött- integettem neki.

- Hűű, ez meleg volt- guggolt le hozzám sóhajtva. 

- Tudom-, bólogattam- lehet mégis el kéne utazzak!

- Nem!!

- Ne ordíts te hülye, azt akarod, hogy meghallják!?- pisszegtem le.

- Upsz, bocsi- kapta a szája elé a kezét- megyek, mert a végén még észreveszik, hogy eltűntem. Később beszélünk!- azzal felállt, és már ott sem volt. Én meg csak akkor mertem kimászni a kanapé mögül, mikor a távolodó autók zaja is elhalkult. Magam sem tudom, hogy miért, de könnyek szöktek a szemembe, és azon kaptam magam, hogy szinte bármit megtennék most Pierre egyetlen érintéséért. Hiányzott az ölelése, ami mindig megnyugtatott. Sóhajtva tárcsáztam Amber számát, hogy valakinek kiönthessem picit a szívem…

Ismét eltelt egy pár nap, és kezdtem kicsit összeszedni magam. Meglátogattam apuékat, akiken őszintén szólva egyáltalán nem látszott, hogy ki lennének borulva a meghiúsult esküvő miatt. Az persze egy kicsit aggasztotta őket, hogy Pierre-el szöktem meg, ezért számukra egy kicsit átköltöttem a sztorit, csak hogy megnyugtassam őket. Emellett még állásinterjúkra járkáltam, hiszen munka is kellett, nem élhetek örökké Jen nyakán. De egyelőre még nem volt semmi eredménye a dolognak. Amber-el szinte minden nap találkoztam, hétvégén elmentünk bulizni egy pár régi ismerőssel, és meg kell hagyni, elég jó estére sikerült. Amúgy meg a sok felesleges időmet arra használtam fel, hogy kitakarítottam a házat, és főztem, aminek a húgom iszonyatosan tudott örülni, mert neki ilyenekre abszolút nem volt ideje. Suliba járt, mert elhatározta, hogy komolyabban akar foglalkozni a lakberendezéssel, amihez egyébként jó érzéke volt, ez látszott a házon. Emellett a maradék szabad idejét Seb-el töltötte, és ezen kívül már nem sok fért bele neki, én meg úgysem csináltam semmit.

Egyik délután épp az aznapi vacsorához vásároltam, tűnődve álltam a bolt polcai előtt, és fejben újra sorba vettem, hogy mire lenne szükségem. Elég szétszórt és fáradt voltam, két állásinterjún is voltam csak ma, de egyik sem volt nagy siker. Annyira el voltam merülve a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy valaki mellém lép.

- Szia Míra- szólalt meg, mire összerezzentem.

- Richie!- kapkodtam levegő után- megijesztettél…

- Bocsi, nem állt szándékomban- mosolygott rám kedvesen.

- Pedig sikerült- motyogtam.

- Fura, hogy mindig így összefutunk. Megbeszélhetnénk egy találkozót valamikorra, úgy talán nem rémítelek halálra- nevetett.

- Rendben- bólogattam. Majd másnapra lebeszéltünk a talit, együtt befejeztük a bevásárlást, és közben elég jól elbeszélgettünk. Azt is felajánlotta, hogy segít hazavinni a cuccokat, hogy ne nekem kelljen cipekedni. Nem lett volna szükséges, de jól esett, szóval nem utasítottam vissza.   

- Nincs kedved bejönni egy kávéra?- fordultam vissza az ajtóból.

- Inkább tea, de jó lenne- mosolygott, mire beinvitáltam a konyhába, és feltettem vizet a teának- na, és hogy telnek a napjaid, mióta visszajöttél Londonból?

- Hát, kissé unalmasan- vontam meg a vállam- munkát keresek, ami egyrészt nem olyan jó móka, másrészt meg nem nagyon találok- magyaráztam.

- Hmm, értem. Én lehet, hogy tudnék neked valamit intézni- tűnődött el.

- Tényleg?- fordultam felé meglepetten.

- Tényleg- bólintott- nincs kedved modellkedni? Úgyis van most egy kampányunk, amihez még nem találtunk reklám arcot- mondta miközben eléggé zavarba ejtően végigmért- és te pont jó lennél hozzá!

- Nem tudom Richie, talán inkább kerülném a nyilvánosságot. Elég jutott belőle, amikor Pierre-el voltam…

- Jaj Míra, ugyan már! Modell leszel, nem rock sztár! Ők sokkal jobban érdeklik a sajtót, róluk sokkal több hazugságot és kitalált történetet lehet írni. A bulvárosok egy modellel addig nem gonoszkodnak, amíg nem hízik el, kb.

- Értem- nevettem- alszom még rá egyet, rendben?- nem igazán akartam neki részletezni, hogy nem szeretném, ha Pierre tudná, hogy itt vagyok Montrealban, és ezt úgy nehéz, ha óriásplakátokon és magazinokban virítok. Bár lehetőségnek elég jó volt, és szalasszam el Pierre miatt? Nem, ezt azért mégsem kéne kihagynom. Elhatároztam, hogy ezt még majd később megvitatom Jenna-val, de most félretettem a kérdést. Jól elbeszélgettünk Richie-vel, észre sem vettük, hogy hogy elment az idő.

- Oh basszus!- káromkodta el magát, mikor az órájára pillantott- ne haragudj, mennem kell!- ugrott le a bárszékről.

- Semmi gond, persze- bólogattam, miközben kikísértem őt.

- Akkor holnap találkozunk- kacsintott rám- örültem, jót beszélgettünk. Szia Miri- nyomott egy puszit az arcomra.

- Szia Richie- integettem utána. Bezártam az ajtót, majd visszamentem a konyhába, hogy nekiálljak a főzésnek. Azon kaptam magam, hogy hatalmas mosoly ül az arcomon, és aznap délután még csak eszembe sem jutott Pierre…