A szerelem nem ismer lehetetlent! - 40. rész

Sziasztok! :)

Na, szerencsésen hazaérkeztem, válaszolgattam a kommenteitekre, amiket nagyon szépen köszönök így utólag is! Behoztam a lemaradásom az általam olvasott blogokon, kommentelgettem magam is, kiraktam a cseréket... és végre eljutottam oda is, hogy feltegyem az új részt! :)
"A szerelem nem ismer lehetetlent!" - 40. része. Azért fura ez számomra kissé, mert az előző évadban a 40. rész már az utolsó előtti volt. Most ugyan még nem, de már nincs olyan sok hátra!

Nem szoktam, de most kérnék tőletek egy kis segítséget!
Gondolkodom lassan egy új dizájnon is, de még semmi konkrét ötletem sincs, ha esetleg valakinek van valami... szívesen fogadnám, meg aztán majd még én is gondolkodom rajta! De ami az igaz problémát jelenti: a fejléc. Már megszokhattátok, hogy mindig valami egyszerű, ennek az oka pedig az, hogy nem tudok képet szerkeszteni. Ha esetleg valaki jobban otthon van a témában, vagy tud valami programot ajánlani, ezt is nagyon szívesen venném! :)

Na, hát jó olvasgatást! :)




40. rész:

A napok hihetetlen gyorsasággal teltek, de nekünk fel sem tűnt. Éltünk a magunk kis boldog álomvilágában, nem törődve a külvilággal. A dolgok szépen rendeződtek, az anyám végül mégsem ment elmegyógyintézetbe, csak elvonókúrára, utána pedig rehabilitációs intézetbe, ami azért nem ugyan az. Bár érthető módon ezek után én már nem bíztam benne, néha-néha ugyan elmentem meglátogatni, de az incidens óta Sophie-t még csak a közelébe se engedtem, és Seb is egyet értett a döntésemmel.

Mire hazaértünk Hawaii-ról, itthon beköszöntött a tél, és leesett a hó, amit a gyerekek nagyon élveztek. Oké, mi is, de így legalább volt mire fogni, hogy miért fetrengünk a hóban, szánkózunk, hó csatázunk, stb.  

Közeledett a karácsony, és mivel nem akartunk mindent az utolsó pillanatra hagyni, így 3 nappal az ünnepek előtt neki is álltunk készülődni :D már az ajándékvásárlás is elég nagy kihívás volt, de ami az igazi nehézséget okozta, az tulajdonképpen a karácsonyfa beszerzése, és az ünnepi menü volt. Gondoltuk, a munkamegosztás jó ötlet, a fiúk díszítenek, a lányok főznek. Tökéletes. Legalábbis ezt hittük…

Épp a csajokkal tanakodtunk a konyhában, hogy milyen kaját készítsünk, amikor kiabálást hallottunk a nappaliból.

- Nem, állj, várjatok! Ez így nem lesz jó!- szűrődött be Pierre hangja.

- Nem kéne megnéznünk, hogy mit csinálnak? Amikor Pierre dirigál, abból sosem sül ki sok jó- nevetett Lachell.

- Nem, hidd el, hogy ezt így kell!- magyarázott neki Seb.

- Azt hiszem, igazad van- értettem egyet Lachell-el, így kisiettünk a konyhából, és megálltunk a nappali ajtajában, ahol a srácok igyekeztek felállítani a fát.

- Nem fog elférni a kanapétól, toljátok odébb!- mutogatott Jeff.

- De ne oda tegyük!- ugrált David, a kezeivel nagyban hadonászva.

- De ide tesszük, itt jó lesz, és nem kell eltolni semmit!- ellenkezett Chuck.

- Be sem fér a fa, túl nagyot vettetek- jegyezte meg Lachell, miközben próbálta visszatartani a röhögést.  

- Csend asszony, majd ezt mi megoldjuk!- fordult felé Pierre, elengedve közben a fát, ami ennek következtében hatalmas robajjal eldőlt.

- Látjuk!- kezdett el nevetni Dannie, meg mindenki más is.

- Miért nem tesszük a sarokba a fát, a kandalló másik oldalára?- szólalt meg Sophie, aki eddig csendben figyelte az eseményeket. 

- Nem is rossz ötlet kicsim- adott neki igazat Seb- srácok?

- Hm, lehet hogy az jó lenne- bólogattak a többiek is.

- Tessék, a lányodnak már most több esze van, mint neked!- nevetett David.

- Szerintem fogd be!- morgott Seb.

- Most miért? Én is mondtam, hogy ne oda tegyük…- védekezett a gitáros.

- Csend, és gyere segíteni!- parancsolt rá Chuck, és így végül közös erővel csak sikerült nekik felállítaniuk a fát. Mi meg csak a fejünket ráztuk, és nevetve visszamentünk a konyhába. Igaz, hogy ráment az egész délutánunk, de legalább végre sikerült megegyezni az ünnepi menüt illetően. Nem akartuk túlcifrázni, és a hagyományok sem érdekeltek minket különösebben, ezért úgy döntöttünk, marad a pizza. Mármint nem a mirelit, hanem hogy a tésztát is mi csináljuk. De ez sem ment zökkenőmentesen… de nálunk mi az, ami megy!?

- Dannie, vedd elő a lisztet légy szíves! Lachell, kell még tojás, Lily, te meg ülj le, mert főzni még csak tudunk, de szülést levezetni azt nem- dirigáltam.  

- Hagyjátok már, hogy én is csináljak valamit!- nyafogott Lily- terhes vagyok, nem pedig mozgáskorlátozott, Jeff is állandóan ezzel piszkál, hogy pihenjek, és már torkig vagyok!

- Nyugalom Lily! Nemsokára meglesz a baba, akkor lesz elég dolgod- világított rá Melanie, és igaza volt.

- Sziasztok! Mit csináltok?- rohant be a konyhába Alex és Sophie.

- Pizzát sütünk! Akartok segíteni?- guggolt le hozzájuk Dannie.

- Persze!- vágták rá mindketten.

- Melanie, tedd beljebb a lisztet, mert nagyon a pult szélé…- akart szólni neki Lachell, de késő volt, a zacskó leborult, mindent és mindenkit beterítve a fehér porral. Néma csend telepedett ránk, senki nem tudott megszólalni…

- Hoppá!- nevette el magát Sophie, mire mindenki szintén nevetni kezdett.

- Én mondtam, hogy tedd beljebb!- törölgette az arcát Lachell.

- De későn szóltál!- fogott meg egy marék lisztet Melanie, és rászórta.

- De jóóó!- kezdett el ugrálni Alex, amivel felverte a kiszóródott lisztet, hatalmas felhőt kavarva ezzel.

- Mi folyik itt?- jött be Jeff, majd ahogy felmérte a helyzetet, elkezdett nevetni- mit csinálsz kisfiam!?- szólt rá végül Alex-re.

- Melanie kezdte!- vágott erre a gyerek ártatlan fejet.

- Hé, és minket kihagytok a buliból?- jelent meg David is, és nekiállt Alex-el ugrálni a konyha közepén, a bokáig érő lisztben.

- Ne már szívem, mégis hány évesnek érzed magad?!- szólt rá Dannie, de a gitáros nem foglalkozott vele.

- Csajok, szerintem inkább rendeljünk valamit!- javasolta nevetve Seb.

- Nem, nem!- tiltakozott Lily- megoldjuk mi ezt magunk!

- Hát ti tudjátok…- vont vállat Seb.

- Jézusom, és én tényleg elvettem feleségül ezt a nőt!?- emelte az égre a tekintetét sóhajtva Jeff- belőlünk fog megélni az ételfutár szolgálat…

- Nagy a szád!- tette csípőre a kezét Lily- mintha te sokkal jobban tudnál főzni!

- Hé, bennem van olasz vér, és az olaszok köztudottan kitűnő szakácsok!

- Én is tudok főzni!- szólt közbe Pierre- étteremben dolgoztam!

- Ja, mosogatófiú voltál…- nevetett Lachell, és az énekes épp vissza akart vágni, amikor Seb szólalt meg.

- Srácok, elég a vitából, mert így soha nem lesz ebből semmi! Közös erővel meg tudjuk csinálni!- bíztatott minket.

- Hát ebből már amúgy sem lesz semmi!- mutatott körbe nevetve Melanie.

- Takarítsunk itt fel, aztán majd összehozunk valamit!- folytatta Seb, mit sem törődve Mel megjegyzésével.

- Rendben! Először is a lisztet kéne eltüntetni- javasolta Lachell- srácok, van nektek egyáltalán porszívótok??

- Nincs. Miért, kéne hogy legyen?- nézett hülyén David.

-  Hát nem ártana- nevetett Lach- akkor most mi legyen?

- Menjünk át a szomszédba kérni- jött az ötlet Chuck-tól.

- Oké, de ki menjen?- nézett rajtunk körbe Lily. Ez sarkalatos pont volt, mert a szomszéd nő egy bőven 80 felett járó, rosszindulatú öregasszony volt, aki egyébként már többször fel is jelentette a srácokat csendháborításért, meg ilyesmikért.

- Én ugyan nem!- tiltakozott Jeff- menjen Chuck, ő találta ki!

- Sorsoljuk ki!- javasolta Dannie, a vita kialakulásának megelőzése végett.

- Rendben!- egyeztünk bele mindannyian.

- Na de hogy csináljuk?- tette fel a kérdést Seb.

- Kő-papír-olló!- vágta rá David gondolkodás nélkül.

- Te hülye, azt maximum ketten lehet, mi meg 10en vagyunk!- forgatta a szemét Chuck.

- Jó, akkor üljünk körbe, és pörgessünk egy üveget!

Ezt mindenki megfelelőnek találta, így leültünk a konyha padlójára (pontosabban az azt borító lisztbe) Alex és Sophie addig mellettünk játszadoztak, nagyon élvezték a hirtelen előállt helyzetet, az ujjukkal rajzoltak a fehér porba.

- Oké, akkor csináljuk!- söpört tisztára egy kis részt a kezével Chuck, majd letette oda az üveget, és megpörgette. Mind izgatottan figyeltük, ahogy körbe-körbe forog, majd végül megállt Pierre felé mutatva.

- Hé, most miért néz rám mindenki, a kupakja van felém, és nem az számít!- tiltakozott hevesen.

- De igen haver, te mész!- nevetett Jeff. Kisebb vita után végül csak kizavartuk Pierre-t, úgy ahogy volt, lisztesen, egy szál pólóban. Még nyavalygott egy sort, hogy meg fog fázni, és tönkre mennek a hangszálai, aztán morogva ugyan, de csak átsétált a szomszéd ház ajtajához. Mi pedig a kerítéshez sorakoztunk, hogy premier plánban nézhessük végig az igen viccesnek ígérkező jelenetet. Pierre becsengetett, mire az idős nénike nyitott ajtót, akinek azonnal elkerekedtek a szemei, ahogy végigmérte az előtte álldogáló alakot. Pierre megköszörülte a torkát, majd egy elbűvölő mosolyt varázsolt az arcára.

- Jó estét hölgyem! Elnézést, hogy ilyenkor zavarom, de szeretném kölcsön kérni a porszívóját!- jelentette ki halál komolyan, mi pedig már alig tudtuk visszatartani a röhögést a néni arckifejezése láttán.

- Ez egy ilyen kandi-kamerás műsor?- szólalt meg nagy nehezen, és gyanakvóan méregette az énekest.  

- Nem, nem! Nézze, nekem csak egy porszívóra lenne szükségem!- magyarázta Pierre.

A beszélgetés többi részét már nem hallottuk, meg sírva röhögtünk mindannyian, de végül Pierre visszatért, diadalmas arckifejezéssel, és egy porszívóval a kezében.

- Na mi van, mégis rábeszélted?- nevetett Jeff.

- Persze. Értek a nőkhöz!

- Ne részletezd mivel vetted rá arra, hogy odaadja!- grimaszolt David.

- Annyira idióták vagytok!- verte fejbe Pierre David-et, mire elkezdtek „verekedni”.

- Hagyjátok abba, inkább takarítsuk fel a konyhát!- szólt rájuk Dannie, aminek hatására bevonultunk az említett helységbe, és nekiálltunk a rendrakásnak. Bár nekünk még ez sem ment zökkenőmentesen, mert Chuck a szívó helyett a fújó funkciót kapcsolta be a porszívón, aminek következményében a liszt hatalmas felhőben kavarodott fel, belepve mindent és mindenkit… miért van egyáltalán ilyen funkció egy porSZÍVÓN? Végül ráment 3 óránk, de feltakarítottuk a konyhát nagy nehezen, és az ünnepi menü elkészítésének jogát átruháztuk Jeff-re. Jól indult az első közös karácsonyunk, azt hiszem…