A szerelem nem ismer lehetetlent! - 54. rész

Sziasztok! :)

Szerencsésen hazaérkeztem ma, és bevallom, már hiányzott a blog, az írás, és persze Ti és a kommentjeitek is! :) szóval amint kiraktam a mai frisst, és egy kis közérdekű infót, válaszolgatok is Nektek :)
Kezdjük talán a közérdekű infóval! Őszinte leszek, nincs nagyon türelmem/energiám leírni, hogy mi is ez az egész, szóval csak szépen bemásolom ide dudi blogjáról:

Bloglovin

Gondolom már sokan láttátok és olvastátok, de július elsején meg fog szűnni a Google Reader, szóval eltűnnek a rendszeres olvasók. Ez mit jelent? Sok blogon láthattátok a magyarázatot, de beillesztem ide is:

Mi az a Google Reader?Mindennap fellépsz a blogspot fiókodba, s megnézed milyen friss bejegyzések kerültek fel más-más blogra. Ezt jelenti a Google Reader, ami behozza a friss bejegyzéseket, hogy ne kelljen mindig, folyamatosan nézned az adott blogod. Nos, ez fog megszűnni. TEHÁT EZ[KÉP]

Akkor mi lesz? Mindennap sorba meg kell néznem a blogokat?Nem, nem kell! Van egy olyan oldal, ahova ha beregisztrálsz minden blogod bekerül, amit követsz és úgy fogod OTT(!) azon az oldalon látni, mintha blogspoton lennél. De, csak is látni fogod. Ott tudomásom szerint nem írhatsz bejegyzést a blogodra(bloglovinon), csak látod a friss bejegyzéseket. Ugyan úgy berakhatod a saját blogodat is, de csak azt látod ott, hogy kiköveti ott bloglovinon.Tehát blogspoton felrakod az új részt és bloglovinon látják.
Tehát körülbelül három hét múlva már nem fogod blogspoton látni a friss bejegyzéseket tudomásom szerint.

Mi az a "bloglovin"?Az említett oldal, melynek segítségével láthatod kedvenc blogjaid legújabb bejegyzéseit.
Oldalt, az üdvözlés alatt megtaláljátok a linket, szóval ha továbbra is olvasnátok/ követnétek a blogot, katt! :)

Na, és most hogy ezt letudtuk, következzen a friss! :) nem is húzom ezt tovább, íme: "A szerelem nem ismer lehetetlent!" 54. része!
Jó olvasást! :)

54. rész

Már korahajnalban ébren voltam, egyszerűen nem tudtam aludni. Kibújtam a takaró alól, és az ablakhoz sétáltam. A nap pont akkor kelt fel, az aranyosan csillogó sugarak bevilágították a még alvó várost. Sóhajtva visszamásztam az ágyba, és magamhoz öleltem Seb párnáját. Miután elment, egy-két napig érződött még az illata, egy-két ruhája itt volt széthagyva, de ahogy telt az idő, egyre tünedeztek el az arra emlékeztető jelek, hogy ő is itt él. Persze tudtam, hogy hülyeség ez az egész, de néha úgy éreztem, hogy már sosem jön vissza… de végre eljött a nap, ma végre újra átölelhetem, megcsókolhatom, és elmondhatom neki, hogy 4 hónap múlva gyerekünk születik! Kíváncsi voltam, hogyan fog rá reagálni. Néha aggódtam, hogy mérges lesz, amiért ennyi ideig eltitkoltam előle, de meg kell értenie, hogy ez olyan dolog, amit nem telefonon akar közölni az ember. Viszont a baba nemét még én sem tudtam, direkt mondtam az orvosnak, hogy ne mondja meg. Majd ha együtt megyünk ultrahangra… olykor-olykor elgondolkodtam a neveken is, de mivel nem tudtam, hogy fiú vagy lány nevet kéne keressek, nem igazán jutottam eredményre a dologban. Igazából szerettem volna ezt is a vőlegényemmel együtt kitalálni (mellesleg még mindig fura érzés volt így gondolom rá, mint vőlegény…) és amúgy is, mindenki azt mondja, hogy a terhesség, és a babavárás időszaka a legboldogabb a párok életében. Nos, hát majd most kiderül, ha már az első gyerekünket nem közösen vártuk…

Az idő mintha megmakacsolta volna magát, és még lassabban telt volna, mint egyébként. Csak hogy csináljak valamit, lementem a konyhába, hogy neki lássak a reggeli készítésnek. De nem én voltam az egyetlen, akit már hajnalban kidobott az ágy…

- Szia Lachell- köszöntem neki csendesen, nehogy megijesszem.

- Jó reggelt.

- Jól vagy?- ültem le a mellette lévő székre. Nem festett valami fényesen, kimerültnek és gondterheltnek tűnt.

- Mától majd már minden jobb lesz- tért ki a válaszadás elől- majd ha Pierre itt lesz velem megint- sóhajtott, és belekortyolt a teájába.

- Tudom- simogattam meg a vállát- de kibírtuk! Átvészeltük ezt a pár hónapot nélkülük, még ha nem is volt egyszerű. Ne most add fel, órák kérdése, és itt lesznek- próbáltam bele lelket önteni, mert látszott rajta, hogy a sírás kerülgeti.

- Tudom. Pont ezért olyan rossz…

- Figyelj rám!- fogtam a két tenyerem közé az asztalon fekvő kezét- Pierre is aggódik érted, ha így talál, amikor hazaér, soha nem tud majd nyugodt lelkiismerettel elmenni újra, pedig muszáj lesz. Ez az ára annak, hogy amikor nem turnéznak, állandóan velünk és a gyerekekkel tudnak lenni.

- Igazad van. Legalább a babák születésére hazaér…- jelent meg egy halvány mosoly a szája szélén.

- Látod, ez a beszéd. Keresgélhettek együtt neveket, elmehettek bébi ruhákat venni, berendezhetitek a babaszobát, stb! Nagyon sok öröm van a babavárásban, ha nem egyedül kell végigcsinálnod- bíztattam.  

- Tényleg, a neveken még nem is gondolkodtam…- tűnődött el Lachell- hát te?

- Mivel még nem tudom, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e, még én sem- simogattam meg a hasam. A kis pocaklakóm ma nyugtalan volt, össze vissza izgett-mozgott- de csak van valami ötleted?!- firtattam a témát, miközben nekiálltam teát csinálni magamnak.

- Talán- vont vállat Lach- például nekem tetszik az Anne és a Rose. Fiúból pedig Dominic és Kyle… de persze úgyis együtt fogjuk eldönteni Pierre-el.

- Jó neked, mert mivel fiú és lánynév is kell, már előre tudsz rajta gondolkodni- nevettem-, de azért tuti nem lesz egyszerű az ikrekkel.

- Hát nem- rázta a fejét-, de már nagyon várom, hogy a karjaimban tarthassam a pici babáim- mosolyodott el ismét, valamivel vidámabban már, mint az előbb.

- Elhiszem. Én is… na, és mit kívánnak ma reggelire a kicsik?- álltam meg a hűtő előtt.

- Hmm… palacsintát!- jelentette ki Lachell egy kis gondolkodás után.

- Megint?- sóhajtottam.

- Nem tehetek róla- vont vállat nevetve, majd odajött hozzám, hogy segítsen, és együtt nekiálltunk palacsintát sütni.  Mire végeztünk, Sophie, Alex, Melanie és Dannie is előkerült, nagy ásítozva. Lily szerencsére tudott most egy kicsit aludni. Múlt éjjel nem sokat sikerült neki, mert Maya sírt, de most Dannie lehozta a kislányt, aki miután kapott enni, kedélyes mosollyal figyelte a körülötte zajló eseményeket, néha nevetgélt, és a székére fellógatott játékokkal csörömpölt.

Mikor végeztünk a reggelivel, kivittük a gyerekeket egy kicsit a kertbe, Melanie meg vállalta, hogy elpakol a konyhában.

- Jaj lányok, köszönöm hogy foglalkoztatok egy kicsit Mayával!- jelent meg Lily a teraszajtóban.

- Szívesen. Jót aludtál?- érdeklődtem, miközben a felém nyújtott kezeibe adtam a kislányt.

- Igen, mintha kicseréltek volna. köszönöm!- hálálkodott- szia Maya!- emelte fel az arca elé, mire a baba hatalmasat mosolygott rá, és izgatottan hadonászni kezdett a kezecskéivel. Mindannyian csak mosolyogva figyeltük őket, majd az aranyos pillanatot Melanie szakította félbe.

- Lányok! Megjöttek! Haza értek!- jelent meg kiabálva, könnyek a szemében. Összenéztünk, majd mind felpattantunk.

- Itthon van apu!?- rohant oda hozzánk Sophie is, de meg sem várta a választ, már beszaladt a házba, nyomában Alex-el. Mi is utánuk indultunk, persze Lachell-nek és nekem nem lett volna tanácsos nagyon rohangálni. A szívem már a torkomban dobogott, ahogy kiléptünk a bejárati ajtón, a szememmel rögtön Sebastient kerestem. Pont akkor ugráltak le egymás után a buszról, és rohant ki-ki a maga családjához, barátnőjéhez. Nagyot dobbant a szívem, amikor megjelent Seb, és a karjába kapta a felé rohanó kislányát. Megforgatta a levegőben, mire a gyerek hangosan kacagni kezdett, majd magához ölelte. Hihetetlenül édesek voltak így! Majd felnézett, találkozott a pillantásunk, és… a döbbenet ült ki az arcára. Félénken elmosolyodtam, majd a kezeimet védelmezően a növekvő pocakomra csúsztattam.