A szerelem nem ismer lehetetlent! - 55. rész

Sziasztok! :)

Rendkívül meglepő módon (vagy nem) ismét elutazom holnap, de mint ahogy ezt már megszokhattátok, friss továbbra is lesz! :)
A "The fight is far from over"-ből valószínűleg akkor várható az első rész, amikor hazajöttem, bár még pontos dátumot nem merek írni. Viszont a "Szereplők" menüpontba már bekerültek a képek, és lassan, lassan, érkezik majd a történet is... ;)
Na, de addig is hoztam nektek egy részt "A szerelem nem ismer lehetetlent!" c. sztoriból, az 55.-et!
Jó olvasást! :)

u.i.: tehát jövő héten nem leszek, vigyázzatok magatokra addig is! :)♥ friss a szokásos módon, bla bla...:D

55. rész

Feszülten vártam, hogy Seb arcáról eltűnjön a döbbenet, és boldog mosoly váltsa fel, de ez valahogy nem akart megtörténni. Csak tompán érzékeltem, hogy mindenki más is lefagy körülöttünk, és lélegzetvisszafojtva figyelnek. Remegő lábakkal indultam meg Seb felé, majd amikor odaértem hozzá, egy bizonytalan mozdulattal a keze után nyúltam, és a hasamhoz húztam.

- Isten hozott itthon- motyogtam halkan, kiszáradt torokkal, és vártam a reakciót. Az egyik pillanatban még mindig semmi érzelmet nem mutatott az arca, a következőben viszont a heves csókját éreztem az ajkaimon. A srácok tapsolni, és ujjongani kezdtek, mindenki körénk gyűlt, hogy gratuláljon. Amikor Seb távolabb húzódott, fékezhetetlen boldogságot, és talán mintha könnyeket is láttam volna csillogni a szemében.

- Gratulálunk!- borult a nyakamba Pierre.

- Hé, óvatosan! Agyon nyomod!- ölelt át védelmezően Seb.

- Na, és ki az apa?- viccelődött David.

- Ha-ha, ez volt az év poénja- néztem rá sötéten.

- Nyugi, David nem tud komoly lenni- csitított Chuck- gratulálunk! De miért nem mondtad el előbb? Gondolom nem most derült ki…- méregette a hasamat.

- 5. hónap- segítettem ki, hogy ne kelljen sokat törnie magát a tippelgetéssel-, de személyesen akartam… sokat jelent ez nekem, azok után, hogy amikor Sophie… szóval tudjátok- hallgattam el, mert pont most, egy ilyen boldog pillanatban nem akartam felhánytorgatni a múlt sérelmeit és hibáit.

- Persze. Kislány, vagy kisfiú lesz?- terelte el tőle szokatlanul diplomatikusan és gyorsan a témát Pierre.

- Még nem tudom- mosolyodtam el szégyellősen- azt szerettem volna, ha te is ott vagy, amikor kiderül…- néztem Sebastien-re.

- Juj de izgi, mi is ott lehetünk!?- bontotta meg ismét a beszélgetés komoly hangulatát David.

- Persze David, a szülőszobára ne vigyelek be magammal?- nevettem.

- Öhm… azt inkább kihagyom!

- Nem akarunk bemenni a házba?- vetette fel Dannie, mire mindenki rádöbbent, hogy még mindig az utcán ácsorgunk, szóval megindultunk a bejárati ajtó felé.

- Lehozom Mayát!- szaladt előre Lily, addig mi pedig bevonultunk a nappaliba, Alex és Sophie pedig faggatni kezdték a srácokat, hogy milyen is egy turné. Én csak mosolyogva figyeltem, ahogy belefognak a mesélésbe. Seb az ölébe ültette a kislányát, aki lenyűgözve hallgatta a turnés sztorikat. Dannie, Melanie, Lachell és én azért már valamennyire tudtuk, mivel is jár egy ilyen, nekünk inkább az volt a lényeges rész, hogy a srácok végre itt vannak.

- Na Maya, mit szólsz, apa végre hazaért!- hozta be Lily a kislányt.

- Szia manóka- ment oda Jeff, és elvette a feleségétől- mekkorát nőttél!- puszilta meg a baba homlokát.  

- Már egyedül tartja a fejét- mosolygott Lily.

- Srácok, nézzétek milyen szép kislányom van- jelentette ki Jeff az örömben úszva, miközben Mayát ringatta.

- Hát igen, szerencsére nem rád hasonlít!- nevetett Pierre, de Jeff szinte meg sem hallotta, teljesen lekötötte az érdeklődve pislogó, kezeivel kalimpáló baba. Persze amikor Maya rámosolygott, még jobban elvarázsolódott. Jeff tökéletes lányos apuka lesz, ebben semmi kétségem nem volt. Nem mintha Alex mellett fiús apukának nem vált volna be, de tudtam, hogy Mayával is tökéletesen ki fognak jönni.

- Na jól van, add ide most már Mayát, mi is akarunk babázni- ment oda hozzá Chuck.

- Nem adom, csinálj magadnak!- nevetett Jeff, de aztán persze átadta a kislányt, aki erre rögtön sírva fakadt.

- Tessék, szegény gyerek halálra rémül tőled- ment oda Pierre is- na figyeld meg, egy pillanat alatt az ujjam köré csavarom a kiscsajt!- nevetett, majd énekelni kezdett. Maya még egy ideig kitartóan bömbölt, majd megilletődve, kerek szemekkel bámult Pierre-re.

- Most teljesen úgy néz rád, mintha azt mondaná: „hát ez a hülye meg mit produkálja itt magát?!”- nevetett Chuck.

- Tőled meg sírva fakadt!- sértődött meg erre Pierre.

- Jólvan srácok, ennyi elég is volt neki belőletek elsőre- vette el tőlük Mayát Lily.

Pierre erre persze teljesen felháborodott, hogy ő csak jó hatással van a gyerekre, de mi csak nevettünk rajta.

Közben Seb és én félrevonultunk beszélgetni egy kicsit, mert hát volt miről…

- Szóval 5. hónap?

- Igen- bólintottam- tehát valamikor szeptember közepén érkezik a kicsi- simogattam meg a pocakomat mosolyogva, majd Seb-re pillantottam. Láttam az arcán, hogy valami bántja, de ötletem sem volt, hogy mi lehet, és tudtam, hogy magától nem fogja elmondani- valami baj van?- kérdeztem rá végül.

- Nincs!- vágta rá azonnal- nagyon örülök a babának, jobb hírrel nem is várhattál volna haza…- hallgatott el.

- De?

- Nincs semmi de.

- Tudom hogy van, ki vele!- sóhajtottam.

- Jól van- adta meg magát végül- tudod, bánt, hogy megint nem voltam itt amikor szükséged lett volna rám- mondta ki sóhajtva- Sophie-nál teljesen más volt a helyzet, több ezer kilométerre voltál tőlem, és még csak nem is tudtam arról, hogy babát vársz. De most? Most itt lehettem volna, és…

- Ide figyelj!- fogtam az arcát a két tenyerem közé- az első pár hónap a reggeli rosszullétekről, a hangulatingadozásról, és az állandó wc-re rohangálásról szól, amikhez maximum asszisztálni tudtál volna, ami nem változtat a helyzeten. Most lesz majd rád szükségem, most jönnek majd az izgalmasabb dolgok, mikor már a baba rugdalózik majd, az ultrahangos felvételek egyre többet mutatnak majd, kiderül a neme is… nem maradtál le az égvilágon semmiről!- próbáltam meggyőzni.

- Biztos?

- Biztos! Holnapra van időpontom a dokihoz. Elmehetnénk együtt, és…- bizonytalanodtam el. Eddig valahogy annyira egyértelműnek tűnt, hogy együtt fogunk menni a vizsgálatra, az eszembe sem jutott, hogy esetleg Seb nem akar jönni, vagy valami.

- Persze hogy együtt megyünk! Látni szeretném a picit- simogatta meg a hasam- mikor lehet majd érezni, hogy rugdos?- kérdezte kíváncsian.

- Még nem elég erős hozzá- ingattam a fejem- még csak én érzem, hogy mozgolódik. Majd egy pár hét múlva talán…- tettem hozzá, mert láttam Seb szemében a vágyakozást, hogy ő is valahogy kapcsolatot teremthessen a kis pocaklakómmal.

- A neveken is el kéne kezdenünk gondolkodni- vetette fel.

- Igen. Majd ha már tudjuk a baba nemét. Kisfiút, vagy kislányt szeretnél?- kérdeztem kíváncsian.

- Mindegy- vont vállat- akár fiú, akár lány lesz, én imádni fogom- felelte mosolyogva.

- Anyu, apu! Végre megvagytok! Úgy eltűntetek…- csendült Sophie szemrehányó hangja.

- Csak beszélgettünk egy kicsit a tesódról- vette fel az ölébe őt Seb.

- Elmehetnék én is holnap veletek? Anyu azt mondta, hogy a doktor bácsi meg tudja mutatni a babát egy monitoron keresztül- pislogott az apjára, mintha nem hinnél el amit mondtam neki, és tőle várna megerősítést.

- Majd később, jó? Még nagyon pici a baba, nem sok érdekeset látnál. Egy pár hónap múlva megnézheted majd, ígérem!- mondtam neki.

- Oké…- felelte kissé elszontyolodva.  

Este megünnepeltük, hogy a srácok végre hazaértek, még pezsgőt is bontottunk, bár kb. a csapat fele csak alkoholmenteset ihatott, meg a srácok is csak 1-1 pohárral koccintottak, mert a turnén már eleget piáltak :D most hogy hazaértek, egy kis nyugalomra, pihenésre vágytak, és arra, hogy a családjukkal lehessenek.