You've changed my Life - 39. rész

Halihó! :)

Mint tudjátok, én nem vagyok a héten itthon megint, de a blogspot szépen hozza a frisset :)
Nem is igazán tudom, hogy honnan jött az ötletem, de az jutott eszembe, hogyha van rá igény, csinálnék egy amolyan kis "kérdezz-felelek" bejegyzést Nektek, ha visszajöttem! Az írással kapcsolatban, vagy igazából bármivel kapcsolatban, ha szeretnétek feltenni valami kérdést nekem, lenne rá lehetőség. A részleteket hagyjuk, egyelőre annyi lenne a kérdésem, hogy szeretnétek-e, van-e erre igény? Mivel szavazást nem lehet időzítve kirakni az oldalra, a válaszokat kommentben/chat-en várom! :) Nem kötelező, persze ha senki nem akarja, akkor nem fogom megcsinálni, ez csak egy ötlet volt a részemről :)
A másik pedig, hogy a TFIFFO első része 07.07.-én, vasárnap kerül fel! Ki várja!? :)

Na, és akkor jöjjön a ma friss! :) YCML 39. része, jó szórakozást hozzá! :)

39. rész : Alakulnak a dolgok, de vajon rossz, vagy jó irányba!?

A repülőút nem volt túl hosszú, többnyire Chuck-al, David-el vagy Jeff-el beszélgettem, attól függően, hogy ki volt épp ébren. Jenna és Seb meg jól elvoltak egymással, ahogyan Pierre és Holly is. Én nem igazán tudtam aludni, egyre csak az újságcikk járt a fejemben. Mégis kinek mi köze van a magánéletemhez?! Senkinek semmi, pontosan. Holly hisztije pedig csak rátett még egy lapáttal az egészre. Egyszerre sajnáltam és utáltam Pierre-t, amiért együtt van ezzel a nővel.

- Minden rendben Miri?- huppant le mellém Seb, kizökkentve engem ezzel a gondolataimból.

 - Persze!- feleltem, és igyekeztem, hogy hihetőnek tűnjön, de Sebet nem tudtam átvágni.

- Mi bánt?- ugrotta át rögtön azt a részt, amikor közli, hogy tudja, hogy van valami bajom.  

- Csak ez az újságcikkes téma, semmiség- néztem ki az ablakon.  

- És Holly- tette hozzá, amit én szándékosan elhallgattam. Zavart ez a csaj, amellett hogy idegesítő volt, teljesen rá volt tapadva Pierre-re. De ez sem kéne hogy zavarjon, elvégre én adtam ki az útját, én mondtam neki, hogy lépjünk tovább, és ő meg is tette. Miért hibáztatom akkor mégis őt!?

- Nem!!- vágtam rá talán egy kicsit túl gyorsan és hevesen- nincs semmi bajom Holly-val- tettem hozzá már kissé higgadtabban.  

- Míra, ha zavar téged ez a liba, akkor miért nem szerzed vissza Pierre-t?!- kérdezte Seb, mire én csak sóhajtva az égre emeltem a tekintem. Megint itt tartunk, csodás…

- Nézd Seb! Kismilliószor megbeszéltük ezt már, Pierre és én egyszerűen képtelen vagyunk együtt lenni! Ha most újra összejönnénk, ugyan olyan csúnya vége lenne, mint három évvel ezelőtt!- próbáltam újra elmondani, de tudtam, hogy úgysem érek el vele semmit. Mikor fogják már ezt abbahagyni? Lehet, hogy újra el kellene költözzek? Nem… úgysem tudom megtenni, túlságosan hiányoznának.

- Ugyan Miri… kivel akarod elhitetni ezt a baromságot?!

- Éppen veled próbálom, de úgy tűnik, te ezt képtelen vagy megérteni, hogy ez egyáltalán nem baromság!

- Szóval azt mondod, hogy ti már soha nem lesztek együtt?- vonta fel a szemöldökét.

- Igen, azt!- mondtam ki, de közben megremegett az ajkam. Vajon ezt akarom??

- Hm, emlékeztess hogy ezt majd beleírjam a beszédbe, amit az esküvőtökön mondok!- nevetett.

- Te tiszta hibbant vagy, a húgommal együtt, össze kéne kötni titeket, komolyan mondom!- ment fel bennem a pumpa egy pillanat alatt. Jenna is elsütötte már ezt az esküvős poént, de mikor fogják végre felfogni, hogy semmi ilyesmi NEM LESZ!? Ordítottam volna már legszívesebben, de Seb nem érdemelte volna meg. Ők ezt nem érthetik, a Pierre-vel való kapcsolatom már megjárta a mennyországtól egészen a pokol legmélyebb bugyraihoz vezető létező összes szintet, de mi se jóban, se rosszban, egyszerűen semmilyen élethelyzetben nem tudjuk megbeszélni, és normálisan rendezni a dolgainkat. Hogyan is lehetne így tartós a kapcsolatunk? Bár… azóta eltelt 3 év, talán érettebbek lettünk mind a ketten- szólalt meg egy konok kis hang a fejemben.

- Komolyan mondod?- zökkentett ki Seb hangja.

- Igen, komolyan! Tiszta őrültek vagytok mind a ketten, és ráadásul…

- Várj, nem azt a felét!- szakított félbe türelmetlenül- arra gondoltam, amikor azt mondtad, hogy össze kéne minket kötni- fürkészte az arcomat feszült figyelemmel.

- Seb, ez csak egy mondás…- ráncoltam a homlokom-, de ha arra gondolsz, amire gondolok, hogy gondolsz…- jelent meg izgatott mosoly az arcomon.

- Eljátszottam a gondolattal- mosolyodott el ő is- szeretem Jennát, de nem tudom, hogy ő nem tartaná-e korainak az eljegyzést.

- Nem hiszem. Tökéletesen összeilletek, én pedig nem is kívánhatnék jobb sógort, szóval… áldásom rátok!- bíztattam.

- Komolyan mondod?- lepődött meg, mire én csak bólogattam. el is szállt a mérgem egy pillanat alatt, és felváltotta az öröm- köszi Miri!- ölelt magához.

- Nemsokára landolunk!- jött oda Jenna.

- Oké- bújtam ki Seb öleléséből, és még rámosolyogtam, ahogy visszasétáltak a húgommal az ülésükhöz. Váratlanul ért ez az egész eljegyzős dolog, de legalább végre valami jó is történik a szerelmi életben. Ha az enyémben nem is, legalább máséban igen…

Leszállt a gép a San Diegói reptéren, összeszedtük a csomagjainkat, majd taxival a hotelhez mentünk. Amíg a srácok a szobákat intézték, Jenna és én felfedeztük a bárt és a szálloda éttermét. Holly szerencsére lecövekelt Pierre mellett, így legalább volt pár nyugodt percünk.

- Lányok, el kéne osszuk a szobákat- közölte velünk David, amikor visszaértünk- két személyes az összes.

- Seb meg én, ez egyértelmű- jelentette ki Jenna.

- Pierre meg én, ez szintén- csatlakozott hozzá Holly.  

- Na srácok, akkor ki alszik velem?- fordultam David-hez, Jeff-hez és Chuch-hoz.

- Én, én, ÉN!- kiabáltak egyszerre.

- Nézz már oda, mintha te lennél a főnyeremény!- tört ki Jenna-ból a nevetés- srácok amúgy rugdos éjjel, és forgolódik, néha még beszél is álmában!

- Hé, nem is!- háborodtam fel- csak féltékeny vagy, mert mind velem akarnak aludni!- húztam fel az orrom, de kis híja volt csak, hogy nem nevettem el a „drámai besértődést”.

- Tudjuk, hogy nem, szerintem már mind aludtunk veled, legalább egyszer- vigyorgott David.

- Erről én miért nem tudok!?- feledkezett meg Pierre kissé magáról.

- Jól van, jól van!- hagytam őt figyelmen kívül. Le akartam állítani, még mielőtt valami olyat mond, amivel kiakasztja Holly-t- döntsétek el, mert nem akarok veszekedést! Nekem mindegy- vontam vállat. Semmi különlegeset nem találtam abban, hogy az egyik sráccal aludjak, hiszen mind a barátaim.

- Oké, akkor számoljuk ki!- jelentette ki David, én meg csak a szememet forgattam, és nevettem. Végül Chuck került velem egy szobába, David és Jeff a másikba. Egy folyosón voltak a szobáink, fenn a 8. emeleten. Mindenki ment felfedezni a sajátját, én is benyitottam a 803-as ajtón. Belépve egy tágas, világos helységben találtam magamat, nagy üvegablakaiból szép kilátás nyílt a városra, a szoba közepén pedig egy hatalmas ágy állt. A fürdőszobában szinte minden márványból volt, a dupla mosdó felett az egész falat beborító tükör, a sarokban kétszemélyes kád.

- Hűha- lépett be Chuck is, miközben épp a fürdőt fedeztem fel.

- Este enyém a fürdő legalább egy órára!- fordultam hozzá.

- Még mit nem!- fonta karba a kezét nevetve.

- De igen Chuck, én lány vagyok, nekem idő kell, hogy elkészüljek! És mellesleg ki kell próbáljam ezt a kádat!- ültem le a szélére.

- Nesze, hát akkor próbáld ki!- lökött bele, és megindította a vizet.

- Te hülye állat, mit csinálsz!?- sikítoztam, mert persze hideg vizet folyatott rám. De ő csak nevetett, mire fröcskölni kezdtem. Persze erre kiabálva elszaladt, én meg nem tudtam abbahagyni a röhögést.

- Hé, meggyilkoltátok már egymást, vagy mi!?- dörömbölt az ajtón David.  

- Még nem, de már közel jártunk!- kiabáltam vissza neki, majd elzártam a vizet, és kimásztam a kádból. Mire kiértem a fürdőből, Chuck már beengedte, és hevesen magyarázta neki, hogy hogyan áztatott el. Én meg gondoltam egyet, és ráugrottam a hátára. Mivel nem számított rá, összeestünk, pontosabban én rá, és a padlón fekve egymásba gabalyodva fuldokoltunk a nevetéstől.

- Míra, ez mégis hogy jutott eszedbe!?- kérdezte tőlem, miközben próbált kimászni alólam.

- És neked az, hogy eláztass?- másztam vissza rá minduntalan, amikor sikerült kiverekednie magát.

- Adódott a lehetőség!- állt fel végül.

- Pontosan!- ültem fel én is. A pólóm, amellett hogy teljesen vizes volt, és átlátszott, elcsúszott rajtam, azt igyekeztem helyre tenni.

- Na gyere!- húzott fel, majdnem visszaestem, de átkarolta a derekamat, sorosan tartott és így sikerült megállnom a lábamon.

- Mi folyik itt?- jelent meg Pierre is a nyitva hagyott ajtóban.

- Semmi!- közöltem még mindig nevetve- Chuck meg akar gyilkolni!

- Hé, most segítettelek fel!- háborodott fel.

- Jó, de előtte meg belefojtottál a kádba!- vitatkoztam.

- Elég, olyanok vagytok, mint valami idős házaspár!- szólt ránk David, nekem pedig nem kerülte el a figyelmemet Pierre féltékeny pillantása. De eszembe sem jutott elhúzni a Chuck nyakát ölelő karomat, és az ő keze is a derekamon pihent. Talán önző, és veszélyes játékba kezdtem, de akkor nem érdekelt… kíváncsi voltam, mert ha Pierre ugrik erre, akkor még mindig érez valamit. De vajon tudni akarom az igazságot? Kinek, és mennyire fog ez fájni a végén???