The fight is far from over - 2. rész

Sziasztok! :)

Mint látjátok, a TFIFFO-nak is csináltam képet, bár ezt csak gyorsan összedobtam, ha lesz időm rá, akkor csinálok valami rendesebbet :) mondjuk... lehet hagyom ezt. nem tudom még! :D na, de most nem is ez a lényeg, meghoztam nektek ebből a sztoriból a második részt! :)  kíváncsian várom a véleményeket, jó olvasgatást mindenkinek! :)

2. rész: Miért viselkedsz így!?

Átaludtam az egész délutánt, estét, de még a másnap délelőttöt is. Úgy tűnik, az altató kicsit túlságosan is jól hatott. Álmosan tapogatóztam a telefonom után, hogy megtudjam, mennyi lehet az idő. Közben meglepve vettem tudomásul, hogy tegnap már annyi erőm sem volt, hogy átöltözzek mielőtt bedőltem volna az ágyba. Végül feladtam a mobilom keresését, és az íróasztalomon lévő digitális óra kijelzőjére pillantottam.

12:41

- A francba!- ugrottam ki azonnal az ágyból. A lakás egy merő kupleráj, és a hűtő is totál üres volt. Az előbbi nem igazán, de az utóbbi biztosan érzékenyen érintené a srácokat. Így gyorsan elrohantam lezuhanyozni, rendbe szedtem magam, majd elmentem bevásárolni. Ezután neki álltam főzni, mert ismertem a tesóimat, tuti az lesz az első kérdés, hogy mi a kaja. Végül rendbe szedtem a szobámat, meg Key-nél is elpakoltam. Jane-nél hál istennek rend volt, mert mielőtt hazautazunk, mindig elrámolunk, hogy használható legyen a lakás. Következett a nappali, ami tele volt tankönyvekkel, házi dolgozatokkal, és a vizsgákról maradt puskákkal… mikor végeztem, rekordidő alatt rendbetettem magam, és bepattantam a kocsimba. A reptér viszonylag messze volt, és már kissé késésben is voltam. A gyomrom is görcsben volt, hiszen Pierre-el most találkozom először, azóta hogy eljöttem otthonról. Soha nem beszéltem vele erről, csak fogtam magam, és döntöttem…

Mire a reptérre értem, már minden bajom volt. Szédültem, és a szokásos fejfájás is feltűnt. Sejtettem, hogy ez már tényleg nem lesz így jó. Valami gond lehet velem. De nem akartam most erre gondolni, inkább bevettem egy fájdalomcsillapítót, és próbáltam nagy levegőket venni. Szerencsére rendbe hozott a gyógyszer. Nem akartam, hogy Jay vagy Pierre észrevegye rajtam, tudtam, hogy aggódnának, és elmondanák apunak is otthon, az meg még rosszabb lenne… türelmetlenül vártam, közben hol a tömeget lestem, hogy az órámat. Mikor megpillantottam őket, integetni kezdtem és elindultam feléjük.

- Lizzy!- szaladt oda Jay hozzám, felkapott és körbeforgatott, ahogy kiskoromban is tette mindig- jó látni téged! Jól nézel ki. Hiányoztál- állított talpra.

- Örülök, hogy itt vagy!- öleltem meg.

- Szia Liz- ért oda Pierre is. Kissé zavart volt az arckifejezése.

- Pierre- mosolyodtam el- rég láttalak- öleltem magamhoz őt is. Akármi is történt (ami ellen egyébként ő semmit sem tehetett), ő a bátyám, és szeretem, és őszintén örültem neki, hogy itt van.

- Hívtalak mielőtt felszálltunk, de nem vetted fel- Jay szemrehányóan.

- Ne haragudj- szabadkoztam, és eszembe jutott, hogy reggel óta se találtam meg a telefonomat… kissé szétszórt voltam mostanában.

Hazafele a kocsiban kifaggattam őket, hogy kivel mi van otthon. Pierre nem igazán tudott sokat hozzászólni, hiszen állandóan turnézott, és alig volt többet ott, mint én. Jay viszont készségesen válaszolgatott, mindent elmondott, amire csak kíváncsi voltam.

- Jó a kilátás- állapította meg Jay a nappali ablakához sétálva.

-  Igen, rálátni a Central Parkra, és az egyetem is közel van. Kértek valamit enni?

- Persze! Éhen halok!- közölte Jay.

- Sejtettem, hogy jobb lesz, ha főzök valamit- nevettem, és megindultam a konyha felé.

- Házi koszt? Jobbat nem is kívánhatnánk. Már belátom, hülye ötlet volt, hogy hotelba menjünk- Jay lelkeset követett a konyhába

Szedtem nekik egy-egy rendes adagot, megköszönték és hozzáláttak. Jay vidáman csevegett két falat között. Én már kifaggattam őt, hogy mi van otthon, most ő következett. Kérdezgetett az egyetemről, New York-ról, rólam. Pierre viszont csendes volt, ami nem igazán jellemző rá, ezért nem is értettem. Valamiféle zavart meglepettséget láttam állandóan tükröződni az arcán, és ezt nem tudtam hova tenni, és nem is tetszett.

- Szóval, mi szél hozott titeket New York-ba?- érdeklődtem, mikor befejezték az evést. Elsősorban Pierre-nek szántam a kérdés, de megint csak Jay válaszolt helyette.

- Pierre-nek van némi elintéznivalója a lemezkiadójukkal, meg a stúdióval, én meg amikor hallottam hova készül, úgy döntöttem, eljövök vele. Látni akartam, hogy jól vagy. Hiányoztál Lizzy- a mosolya kissé szomorkás volt.

- Ti is nekem, Jay.

- Akkor miért döntöttél így?- húzta a száját-, mert a te döntésed volt, ez egyértelmű. Torontóban is vannak jó egyetemek, nem kellett volna ezért eljönnöd ilyen messze…

- Azt hittem, ezt már megbeszéltük- szakítottam félbe sóhajtva.

- Ne haragudj, nem akartalak felbosszantani- visszakozott-, de nyárra hazajössz legalább?

- Tervezem, de nem akarok ígérni semmit egyelőre.

- Gyere haza, Lizzy. Apának is hiányzol!

Erre a kijelentésre Pierre arca megrándult, majd ismét kifejezéstelen lett, és némán hallgatta tovább a beszélgetésünket.

- Meglátom még, Jay. Nem csak tőlem függ, hanem a vizsgáimtól is, meg hogy lesz-e pénzem hazarepülni.

- Majd mi kifizetjük a repülőjegyet- szólalt most meg csendesen Pierre. Nem tudtam semmit leolvasni az arcáról. Nagyon bántott, hogy ilyen távolságtartóan viselkedik velem. De főleg az aggasztott, hogy halvány fogalmam sem volt, hogy mi lehet ennek az oka. De mielőtt megfogalmazhattam volna az erre vonatkozó kérdésemet, megcsörrent Pierre mobilja.

- Ezt muszáj felvennem. Bocsi- motyogta, majd kiviharzott a konyhából. Aggodalommal vegyülő döbbenettel néztem utána.

- Miért ilyen velem?- néztem szomorúan Jay-re.

- Ezt nektek kell megbeszélni.

- De kérlek!

- Nem Liza. Tőle kell hallanod. Még az is lehet, hogy nekem el se hinnéd.

- Az őrületbe kergetsz! Mond már meg, mi a bánat baja van velem!

- Nem veled, pont ez az. De a viselkedéseddel csak még jobban összezavartad.

- A viselkedésemmel? Én normális vagyok!- háborodtam fel, és már végképp nem értettem, hogy mi a fene folyik itt.  

- Én idehoztam, de a konfliktusotokat nem tudom rendezni helyettetek. Old meg!

- Köszi Jay, ezzel most tényleg sokat segítettél…- gúnyolódtam.

- Majd később rájössz, hogy valójában mennyire sokat- mosolygott rám, majd kisétált.

Azt vártam, hogy Jay majd magyarázatot ad a bátyám viselkedésére. Ehelyett mit tett? Csak még jobban összekavart, és csupa olyan dolgot mondott, amiből egy kukkot sem értettem. Köszi bátyó…

Miután Pierre befejezte a telefonálást, úgy döntöttünk, megnézünk egy filmet. Hogy egész őszinte legyek, nem igazán tudnám megmondani, hogy miről szólt. Végig Jay szavai jártak a fejemben, és próbáltam valami magyarázatot találni erre az egész őrületre…

Majd mikor vége lett a filmnek, mind elmentünk aludni, a srácok még nem pihenték ki a tegnapi bulit én meg újabban állandóan fáradt voltam, gondoltam biztosan a sok gyógyszer mellékhatása, amit szedek.

Ennek ellenére mégis álmatlanul forgolódtam az ágyamba. De nem akartam megint altatót bevenni, reméltem hogy egy tea majd megnyugtat. Kicsusszantam az ágyból, felvettem a köntösöm, kiléptem a szobámból az ajtót óvatosan becsukva magam mögött. Nem akartam villanyt kapcsolni, nehogy véletlenül felébresszem a srácokat. A sötétben tapogatózva indultam a konyha felé. Hirtelen nekiütköztem valaminek vagy valakinek… felpillantottam, párat pislogtam, hogy megbizonyosodjak arról, jól látom-e amit, vagy pontosabban akit látok az utcáról bevilágító lámpák gyenge fényénél…