You've changed my Life - 43. rész

Sziasztok! :)

Ismét hoztam nektek egy kis frisset! Tegnap akartam, ami azt illeti, de nem jutottam már el odáig. Ami pedig a nyár utolsó hetének kiélvezését illeti; azt rátok kell hagyjam, nekem ugyanis edzőtáborom van, ami elég kemény. Szóval ha esetleg csúszik a friss, akkor az ezért van... de igyekszem rendesen hozni!
Szóval a mai: YCML - 43. rész. Jó szórakozást! :)

 43. rész: Mi elől menekülsz!?

A bőröndöm már majdnem kész volt, az utolsó ruhadarabokat dobáltam bele, amikor hirtelen nyílt mögöttem az ajtó.

- Míra, te meg mit csinálsz!?

- Elmegyek- fordultam meg lassan, de nem tudtam a húgom szemébe nézni- nézd, én sajnálom ami történt, remélem belátod majd, hogy semmi nincs köztünk Seb-el, de nem bírom már ezt, hogy állandóan én vagyok az, aki miatt balhé van. Én…

- Várj, várj, várj!- szakított félbe vadul hadonászva- nem mész te sehova! Legalábbis amíg nem beszéltünk, addig biztos nem! Szeretnék bocsánatot kérni, hülye voltam- sóhajtott-, hogy is gondolhattam…

- Hát én most nem tudlak követni!- bámultam rá hülyén- az előbb még le akartad ordítani a fejemet a helyéről, most meg te kérsz bocsánatot. Most akkor döntsd már el!

- Seb elmondott mindent…- bámulta Jen a padlót.

- Mindent?- húztam fel a szemöldököm.

- Mindent- bólogatott, majd végre rám nézett.  

- Ahhoz képest nem tűnsz túl boldognak- jegyeztem meg. Talán nemet mondott Seb-nek? Jézusom…

- Nem, mert bűntudatom van amiért olyan hülyén viselkedtem veletek!- tördelte a kezét.

- Ne legyen, ez a te napod Jenna, és gratulálok!- öleltem meg őt.

- Öö… mihez?- nézett rám zavarodottan, miután elengedtem. Ebből nekem szerencsére rögtön leesett, hogy Jenna csak azt hiszi, hogy Seb mindnet elmondott neki.

- Hát a szülinapodhoz, te gyagya!- tettem úgy, mint aki fel van háborodva, mentve gyorsan a dolgot- betöltötted a 21-et, ez nagy dolog!

- Ja, igen- mosolyodott el, én pedig megnyugodtam, hogy nem szóltam el magam. Nem sokon múlt ugyan- és remélem ez az újabb utazós dilid csak valami vicc!?

- Nem- néztem az ágyon heverő nyitott bőröndre- a szülinapodat még megünnepelem veled, aztán elmegyek.

- Istenem Míra, miért vált ez a rögeszméddé, hogy ha elmész, attól minden jobb lesz!?- fakadt ki Jen- 5 éve elmentél Londonba, jobb lett? Nem! Pierre-t ott hagytad New Hampshire-ben, jobb lett? Nem! Elköltöztél tőlünk, jobb lett? Nem! És most itt akarsz hagyni, gondolj már bele, ezután akkor most jobb lesz?? Mi elől menekülsz, Miri?

- Azt hiszem, saját magam elől…- vallottam be sóhajtva.

- Hát a helyedben én is sikítva rohannék!- vigyorgott Jenna.

- Köszi, pont erre volt szükségem!- forgattam a szemem, de azért nekem is mosolyognom kellett.   

- Bocsi, túl magas labda volt… de komolyra fordítva a szót, szembe kell nézz önmagaddal, rendbe kell raknod az összekuszálódott dolgokat, máshogy ez nem lesz jó!

- Tudod, néha úgy érzem, hogy sokkal érettebb vagy nálam.

- Nem, csak anyuék téged egy párszor a fejedre ejtettek. De semmi baj, Míra!- nevetett.

- Kezd komolytalan lenni ez a beszélgetés!- húzódott nekem is mosolyra a szám.

- Mint általában a mi beszélgetéseink- vont vállat-, de akkor megígéred hogy maradsz, ugye!?

- A bulira igen.

- Míra! Tudod, hogy nem így értettem! Azt hittem felfogtad, amiket mondtam neked!- tette csípőre a kezét, és szigorúan bámult rám.

- Felfogtam. De nem akarok újabb dolgokba belekeveredni…

- Mint például?- pillantott rám kérdőn Jen.

- Mint például amit elmondtam neked, mielőtt elkezdtél ordítozni velem.

- Öö… mi is volt az?- gondolkodott el.

- Véletlenül hallottam Holly telefonbeszélgetését, és aggaszt, amiket mondott- sóhajtottam, de Jen továbbra is csak kérdőn nézett rám, így folytattam- beszélt valamiről, amit Pierre még csak nem is sejt, és hogy nem fogja elszúrni, ha már ilyen jól kitervelték- idéztem fel.

- Ennyi?

- Nem elég!? Jenna, én aggódom Pierre-ért, ki tudja mire képes ez a nő!?- háborodtam fel.  

- Kérlek Míra, ha leesne az egójáról az IQ-jára, szörnyethalna…- legyintett Jenna lemondó sóhajjal.  

- Az lehet, de nem egyedül találta ki, beszélt valakivel. Mi van, ha ő csak eszköz, és valaki ártani akar Pierre-nek? Mi van, ha baja esik?!

- Látod, ez a te bajod, hogy mindenbe belemászol, ami miatt nem is neked kéne aggódnod!- csóválta a fejét. 

- Hát jó! Ha téged ez egyáltalán nem érdekel…- hagytam ott őt mérgesen. Miért nem veszi komolyan?! Ki tudja, mit tervez ez a csaj? Engem mindenesetre nem hagyott nyugodni az ügy, hosszú órák tépelődése után végül elhatároztam, hogy megpróbálok többet kideríteni, mielőtt beszélnék Pierre-el.

Aznap már ugyan nem volt sok lehetőségem, mert mással voltunk elfoglalva. Először is, örültünk, hogy visszaállt a béke, és megbeszéltük, hogy mi legyen este.

- Menjünk el vacsizni valahová, aztán meg alapozunk, és irány a party!- javasolta Chuck.

- Nem, én romantikus vacsit akarok!- tiltakozott Seb.

- Jó, majd hozok gyertyákat!- David lelkesen.

- Én meg virágot!- csatlakozott be Jeff is.

- Én majd gitározok!- kontrázott rá még Pierre is.

- Nem úgy értettem, hanem Jennával kettesben!- forgatta a szemét Seb- ha ti ott vagytok, akkor már lőttek a meghitt hangulatnak! 

- Héé, ez fájt! Most miért mondasz ilyet?- kérdezte David „sírós” hangon.

- Nyugalom srácok, úgyis én döntöm el, hogy mi lesz!- nevetett Jenna.

- Seb-el vacsizol, és kész!- szóltam közbe.

- Na ennyit arról, hogy te döntesz- jegyezte meg Chuck vigyorogva.

Végül Jenna és Seb elindultak kettesben vacsorázni, mi pedig a srácokkal rendeltünk kaját a szobaszerviztől. Holly úgy tűnt, nem lelkesedik az ötletért, hogy velünk legyen, így Pierre kénytelen volt visszamenni vele a saját szobájukba, különben hiszti lett volna. Mindenki látta a sajnálkozó pillantását, mielőtt kilépett az ajtón, tudtuk hogy ő szívesebben maradna velünk.

Jól elvoltunk a srácokkal, ettünk, hülyéskedtünk, tv-ztünk, egészen addig, amíg Jen és Seb vissza nem érkeztek.

- SRÁÁÁCOOOOOOOK!- döntötte be a húgom az ajtót, az arcán kétezer wattos mosoly. Persze mindenki tudta, hogy mitől ilyen izgatott…- Seb megkérte a kezem!- tartotta fel a balját, amin ott csillogott az általam kiválasztott gyűrű. Mindenki felnézett egy pillanatra, majd visszatért az addigi elfoglaltságához- mi van, meg sem lepődtök?- engedte le a kezét csalódottan pislogva Jen.

- Mi már mind tudunk róla egy ideje…- mosolygott Chuck.

- Én segítettem Seb-nek gyűrűt venni- szóltam közbe.

- És én ajánlottam az éttermet- Jeff.

- Komolyan én tudom meg utoljára!?- biggyesztette le az ajkát egy pillanatra a húgom.

- Hát Jen, ez általában így szokott lenni, mivel neked volt meglepetés!- nevetett David- na gyere ide, te újdonsült menyasszony!- ölelgette meg őt, mire visszatért a boldog vigyor. Mindenki gratulált a jegyespárnak, én még könnyekig meg is hatódtam. El sem akartam hinni, hogy a kishúgom férjhez megy. Sosem gondoltam volna, hogy előbb fog megházasodni, mint én, de jobban belegondolva, megérdemelte, hogy boldog legyen. Mindketten megkaptuk, amire vágytunk, csak az volt a különbség kettőnk között, hogy Ő arra vágyott, amire szüksége volt. Neki hamarabb benőtt a feje lágya, én pedig még mindig hittem a csodákban, és hogy bármi megtörténhet… Ő felnőtt, én még nem.