The fight is far from over - 16. rész

Sziasztok! :)

Először is, szeretném megköszönni azoknak, akik valamilyen formában megosztották a véleményüket az előző posztommal kapcsolatban! :) ♥
Mondjuk hogy őszinte legyek, azt hittem talán olyanok is hallatják majd a hangjukat, akik amúgy nem nagyon kommentelgetnek, hiszen ennek az egésznek ez lett volna a célja. Na, de hát számomra ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen elégedettek vagytok a történetek jelenlegi tartalmával.
Amit javasoltatok/kértetek, az egyik a new adult/young adult stílus. Oké, bevallom nem igazán tudom, hogy egész pontosan mit takar ez a stílus, pedig én is olvastam már ilyen könyvet. De azért írni mégis más... szóval ennek még majd azt hiszem egy kicsit utána kell járnom, hogy mitől is lesz egy történet ebbe a kategóriába sorolható :)
P.O.V. (point of view): erről annyit mondanék, hogy lesz ilyen, méghozzá a TFIFFO-ben, egy egész esemény sorozat meg van már írva Pierre, Chuck, és végül az eredeti, Lizzy szemszögéből. Igazából a kezdeti könnyedsége után ez a történet egy kicsit... hogy is mondjam!? Kevésbé lesz vidám. Persze nem árulok el semmi konkrétat, de vannak részek, amiken erősen gondolkodtam, hogy benne maradjanak-e. De bizonyos okok miatt szükségem volt arra, hogy azokat a részeket megírjam, úgy ahogy vannak. Na, de ez majd még egy későbbi téma...
Ami pedig a novellákat illeti, ezen is elgondolkodtam. Lehet, hogy lesznek! :)

Na, kissé hosszúra nyúlt ez a bejegyzés, szóval nem húzom tovább a szót, mai friss a TFIFFO 16. része, jó olvasást! :)

16. rész: Elvesztek… vagy mégse!?

Hazasétáltunk, közben próbáltuk hívni a srácokat, de vagy nem vették fel, vagy már alapból ki se csöngött.

- Együnk már, van valami kaja!?- rohant be a konyhába Seb.

- Nem gondolod, hogy előbb meg kellene keresni a többieket?- mentem utána.

- Nem- vont vállat- eddig még mindig megkerült mindenki magától. Majd kijózanodnak, aztán hazajönnek.

- Én is ezt mondtam kicsim- ölelte át a derekamat Chuck.

- Kicsim?!- mászott ki Seb a hűtőből (mert hogy kaját keresett, és félig már benne volt :D) és kérdőn nézett ránk, majd elvigyorodott- csak nem lemaradtunk valamiről?

- Nem!- De!- egyszerre vágtuk rá Chuck-kal, csak nem ugyan azt.

- Megbeszéltük!- sziszegtem oda neki.

- Igen, és azt mondtad…

- Hogy átgondolom!

- Elragadóak vagytok, úgy veszekedtek, mint valami idős házaspár!- nevetett Seb- most akkor együtt vagytok?- vigyorgott továbbra is.

- Egyelőre még nem- mondtam gyorsan, mielőtt Chuck megszólalhatott volna-, de Seb… Pierre-nek erről egy szót se, vagy saját kezűleg fojtalak meg!- fenyegettem meg.

- Nyugi, nem kell rögtön leharapni a fejem- mondta sértődötten-, de különben szerintem jobban tennétek, ha elmondanátok neki. Úgy is rá fog jönni magától.

- Igen, tudom-, sóhajtottam- majd el fogjuk mondani neki is. De tudod, örülnék, ha tőlem/tőlünk tudná meg, szóval kérlek…

- Lakat lesz a számon- ígérte ünnepélyesen.

Majd kajáltunk, mert a srácok éhesek voltak, bár az én gyomrom még nem heverte kis teljesen a tegnapi alkoholmennyiséget, szóval jobbnak láttam, ha nem eszem.

- Ti komolyan ennyire nem aggódtok a srácokért?- kérdeztem, mert Seb és Chuck tök jól elbeszélgettek, meg nevetgéltek.

- Minek aggódjunk, nem 3 évesek. Ahogy már mondtam, majd ha kijózanodnak, hazajönnek- Seb.

- Na, te csak ne beszélj- röhögött Chuck- még jó, hogy nem nekünk kellett kihúzni a bokorból! Azt se tudtad, hol vagy!

- Jah, de azért érted mentünk, örülsz?- nevettem én is, miközben felidéztem a telefonbeszélgetésünket Seb-el.

- Elmondhatatlanul- közölte fapofával, mire mi még jobban nevetni kezdtünk.

Mivel a srácokat nem igazán érdekelte Pierre, David és Jeff holléte, és engem is meggyőztek, hogy majd hazatalálnak, úgy döntöttünk, elfoglaljuk magunkat. Én elvonultam tanulni, mert még volt hátra egy-két vizsgám, a srácok meg tévéztek. Nagyon el voltam merülve a könyveimben, mikor hirtelen kopogást hallottam.

- Gyere- szóltam ki- Chuck- mosolyodtam el, mikor belépett.

- Mi jót csinálsz édes?- huppant le mellém az ágyra.

- Csak tanultam, de azt hiszem mára ennyi volt- toltam félre a könyveket, és lecsuktam a laptopom.

- Akkor most jöhet a szórakozás?- fordított a hátamra, és fölém hajolt. Mondanom se kell, hogy a szívem ismét hevesen vert, megint ugyan úgy akartam őt… miért is gondoltam, hogy egy együttlét után majd talán csillapodni fog valahogy ez a vágy? Mert hogy ebben bíztam. Nem normális, hogy ennyire odáig, meg vissza legyek valakiért… soha nem fog elmúlni ez a lángolás?

De nem tudtam tovább gondolkodni. Megcsókolt, és ez teljesen összekavarta minden eddigi, kicsit is józan gondolatomat.

A mobilom csörgése zökkentett ki. Reméltem, hogy talán Pierre az, vagy egy másik jómadár, és végre meglesznek valahol. Gyorsan letoltam magamról Chuck-ot, aki csalódottan meredt rám, tátogtam neki egy „bocsi”-t, majd gyorsan a kijelzőre pillantottam. Rejtett szám volt, de azért gyorsan a fülemhez kaptam a telefont.  

- Halló?- szóltam bele.

- Szia Lizzy- hallottam a vonal túlsó végéről a bátyám hangját. Csak nem azt a bátyámat, akit épp kerestem…:D

- Oh, Jay. Szia- válaszoltam kissé csalódottan.

- Mi van hugi, már nem is örülsz, hogy felhívtalak?

- De, persze hogy örülök! Mi újság Jay?- kérdeztem csevegő hangnemben.
Mesélt vagy egy negyed óráig, de közben Chuck nem hagyott békén, így nem igazán tudtam Jay-re koncentrálni. Néha közbe szúrtam, hogy „aha”, „tényleg?”, vagy „tök jó!” és hasonlókat, hogy ez ne legyen annyira feltűnő.

- Lizzy! Figyelsz te rám egyáltalán?!- emelte fel a hangját.
- Persze!- söpörtem le Chuck kezét a combomról- épp ott tartottál, hogy…?- igyekeztem felvenni a fonalat.

- Fogadjunk, hogy halvány gőzöd nincs, hogy miről beszéltem az elmúlt percekben- nevetett- semmi baj, hugi. Viszont Pierre-t tudnád adni? Nem lehet elérni a mobilján, és beszélnem kéne vele.

- Hát, nekem is- sóhajtottam.

- Mi? Hát nem ott van veled meg a srácokkal New Yorkban?

- De, elvileg itt van- bólogattam, mintha Jay látná.

- És gyakorlatilag?

- Hát kérlek szépen, gyakorlatilag meg el van veszve.

- Hogy érted azt, hogy el van veszve?

- Pont úgy, ahogy mondom.
- Liz, ez nem vicces!

- Szerintem se!

- De hogy veszthetett el? Mert az oké, hogy téged 3 éves korodban elhagytunk egy bevásárlóközpontban, de ő most 25 éves! Hogy lehet elhagyni egy felnőtt férfit?!

- Azért azt se felejtsd el, hogy Pierre-ről van szó- emlékeztettem nevetve.

- De akkor is!- már röhögött kínjában- hát mindegy. Majd ha előkerül, mondd neki, hogy kerestem!- majd elköszöntünk, és letettük a telefont.

- Hát most mond meg, ő az idősebb, nem neki kéne vigyáznia rám!?- fordultam Chuck-hoz.

- Elvileg. De addig is, amíg nincs itt, kihasználhatnánk hogy nem figyel rád épp senki- kacsintott rám, és a combomat kezdte simogatni.

- Chuck, ne csináld ezt velem…! Megmondtam, hogy mit gondolok erről.

- Az előbb még a taxiban akartál leteperni- vigyorgott rám. Na igen, sajnos igaza volt, elég nehezen tudtam uralkodni magamon akkor is, és most is.

- Srácoook!- döntötte be az ajtót Seb- oh, zavarok?

- Neeem!- toltam el magamtól Chuck-ot. Örültem, hogy Seb betoppant, így időt kaptam, hogy megnyugodjak, mert nem lett volna jó ötlet ismét lefeküdni vele…- mondjad, mit szeretnél?

- Menjünk fel a medencéhez!- adta elő az ötletét lelkesen.  

- Felőlem mehetünk- ugrottam fel, majd elrohantam átöltözni, otthagyva a srácokat. Ők is fürdőgatyát vettek, majd felmentünk a tetőre. Hát szó mi szó, eléggé meglepődtem, de örültem is annak, ami odafenn fogadott. Mert vajon kik fetrengtek ott a medence körül…!?