You've changed my Life - 65. rész

Sziasztok! :)

Ugyan nem túl sok lelkesedést mutattatok az előző rész iránt, de nem baj, én majd lelkes vagyok mindenki más helyett :)
Hoztam is nektek a következő részt, amely a 65. Lassan de biztosan befejezem a sztorit, nagy valószínűséggel 67 +1 rész lesz, ami ilyen utószó, befejező, lezáró rész lesz.
Hát jó olvasgatást Nektek! :)
puszi ♥

65. rész: Elhatározás

Teljesen elvarázsolt Jenna ruhája, egyszerűen meseszép volt.

- Hé, azt hittem te csak a koszorúslány leszel!- csendült mögöttem egy ismerős hang.

- Richie, szia! Mit keresel te itt?- lepődtem meg.

- Itt jártam a közelben, és mondtad hogy a LaMariée-ben vagy, gondoltam benézek.

- Hát, kedves tőled. Mit gondolsz?- pislogtam a tükörképére.

- Azt, hogy mindenképpen modellt kéne állnod a következő esküvői ruhakatalógushoz, amit fotózok!

- Ugyan- nevettem megilletődve.

- Szerintem igaza van- kontrázott rá Claire is.

- Különben is, a lapok mintha az pletykálnák, hogy hamarosan te is felöltöd a fehéret- nézett rám Richie, immár kissé komolyabban.

- Ugyan már, azok csak pletykák…- legyintettem.

- Az öklömnyi gyémánt az ujjadon, az is csak pletyka?- kérdezte, most már nevetve.

- Hagyjál már lógva!- vonultam be az öltözőfülkébe. Még nem akartam levenni a ruhát, de a piszkálódásból sem kértem. Rich jó barátom, de néha nem tudja hol a határ, és mennyire lehet belegyalogolni az emberek magánügyeibe.

Összerezzentem, amikor megszólalt a mobilom, kizökkentve az esküvőről való tűnődésemből.

- Szia Pierre- emeltem a fülemhez a telefont.

- Szia. Hogy haladsz a szervezéssel? Jók lettek a ruhák?

- Csodálatosak- bólogattam, mintha látná. Végigfuttattam a tekintetemet a tükörben lévő, karcsú fehér ruhás alakon, és egy pillanatra mintha láttam volna magam mellett Pierre-t is, öltönyben, elbűvölő mosollyal az arcán.

- … kicsim?- szólongatott Pierre.

- Igen, itt vagyok, ne haragudj. Épp Jenna ruhája van rajtam, és mesésen néz ki… na mindegy- szakítottam félbe a mondatot hirtelen.

- Biztos gyönyörű vagy- mosoly bujkált a hangjában- és én is láthatom esetleg?

- Nem tudom, hogy jó ötlet-e… a vőlegény nem láthatja a menyasszonyi ruhát az esküvő előtt- szaladt ki a számon. Azt hiszem, én már egy gondolattal- vagy egy esküvővel?- előtte jártam.  

- Most lehet hogy én maradtam le valahol, de én még úgy tudtam, hogy Seb a vőlegény, és Jenna a menyasszony… vagy változott a terv!?- próbálta viccelődéssel leplezni a zavarodottságát.

- Nem, legalábbis részükről- harapdáltam az ajkam.

- Ezt kifejthetnéd bővebben- javasolta, és érződött a hangján, hogy izgatott lett.  

- Ne telefonon…- ráztam a fejem- ha végeztünk a szalonban, még van egy megbeszélésem a virágossal, és az ételszállítóval is fixálni kell az új próbavacsorát. Én holnap utánra gondoltam, ráérnél? Ja, és kérdezd meg Seb-et is, én majd…

- Miranda! Lassíts egy kicsit!- szólt rám- úgy érzem, csak el akarod terelni a figyelmemet. Nem kell mentegetőznöd, azt hittem ezt megbeszéltük. Nem lesz esküvő, amíg úgy nem érzed, hogy készen állsz. Nem fogunk kapkodni.

- Tudom, tudom. De…

- Figyelj, ezt tényleg nem telefonon kéne megbeszélnünk- szakított félbe- délután interjút adunk a srácokkal, de este átmegyek, rendben? Addig is, ne görcsölj ezen, a szervezés várhat, még sok időnk van. Vegyél egy forró fürdőt otthon, nézz egy filmet, mire vége, ott vagyok- ígérte.

- Jó- sóhajtottam, de tudtam, hogy úgysem fogok tudni nyugodtan fetrengeni otthon- szia.

- Még felhívlak, mielőtt kezdjük az interjút. Csók- azzal megszakadt a vonal. Sóhajtva engedtem le a telefont a fülemtől, és a tükörbe bámultam. Már magam sem tudtam, mit akarok. Pierre-t, ez egyértelmű, de féltem az esküvőtől. Az egyik pillanatban valami megfoghatatlan rossz érzés volt bennem, a másikban pedig csak fehér csipkéről és karikagyűrűről álmodtam.

- Hé, minden oké?- dugta be a fejét Claire.

- Persze. Csak Pierre hívott… segítesz kifűzni a ruhát?- kértem. Csak bólintott, majd nekiállt.

Miután végeztünk a próbával, elköszöntem Claire-től. Richie meginvitált egy ebédre, de egyáltalán nem volt kedvem hozzá, csak udvariasan elhárítottam. Beültem egy taxiba, bemondtam a címem, majd előkotortam a mobilom, és tárcsáztam.

- Szia Míra- szólt bele a húgom.

- Jen, figyelj. Mikorra szervezzem a tortakóstolást, mikor érsz rá? Voltam tegnap előtt a cukrásznál, de nem akartam nélküled dönteni. Szóval?- hadartam- ja, és megjött a ruhád! Kértem neked időpontot holnapra, hogy rád igazítsák. Ne aggódj, csodálatos lett- folytattam, meg sem várva a válaszát.

- Míra, minden rendben? Kissé zaklatottnak tűnsz.

- Nem, jól vagyok, csak a… jól vagyok. A ruhád csodás, Claire addig noszogatott, amíg felpróbáltam.

- Hadd találjam ki, végül felpróbáltad a ruhát, de nem azért mert noszogattak, hanem mert annyira tudni akartad, hogy tökéletes-e, és most hogy egy kicsit ismét menyasszonynak érezted magad, megint dilemmában vagy, hogy megtartsátok-e az esküvőt Pierre-rel.

- Néha eltűnődöm, hogy a bánatba ismersz ennyire…- adtam meg magam sóhajtva-, de ne aggódj, jól vagyok. Este átbeszélünk mindent, és akkor megnyugszom.

- Átmenjek előtte?- ajánlotta.

- Gyere, de nem lelkizni. Szeretném, ha mindent átnéznénk együtt, hogy neked megfelel-e.

- Míra, nem véletlenül bíztam rád, tudom hogy nem kell csalódjak az ízlésedben.

- Rendben… tortakóstolás holnap délután 4kor, próbavacsora holnap után, szólj Seb-nek is. Elküldöm majd üziben a címet. Jó légy, aludj sokat, attól szép lesz a bőröd, és járj el edzeni. Puszi- tettem le, még mielőtt válaszolhatott volna. Szerencsémre Jenna egyszerű menyasszony volt, nem akadt ki, nem hisztizett, nem voltak speciális igényei. Ő mindig ilyen volt, egyszerű és nagyszerű. Mindig tudta, mit akar, mikor, hogyan, kivel, miért. Én sokkal szabadabb lélek voltam nála, szelesebb, néha talán meggondolatlanabb. Már kiskorunkban is megvolt ez a különbség, mindenki furcsállta, hogy annak ellenére, hogy én voltam az idősebb, Jen sokkal érettebben viselkedett általában. Én sokkal több kalandba- és ezzel egyenesen arányosan több bajba is- keveredtem, mint ő. De egy percet sem bántam, többé-kevésbé Pierre-el is ez hozott össze, hogy kerestem a bajt. Régen ugyan olyanok voltunk, buliztunk, nem kerültek el a balhék, mentünk a saját fejünk után, és azt hittük, sosem kell felnőnünk. De Pierre felnőtt lett. A punk zenész, lázadó, gördeszkás srácból igazi férfi lett. Persze nem vesztette el a régi önmagát, de megtalálta az egyensúlyt. Én pedig még mindig az a lány voltam, aki kiszökik éjjel otthonról, hogy ne hagyjon ki egy menő koncertet a klubban, aki nem gondolkodik, csak csinálja ami épp eszébe jut, aki képtelen bármiféle korláttal élni, és nem akarja feladni a szabadságát. De rá kellett jöjjek, a házasság Pierre-el nem korlátokat állítana elém, épp hogy új tereket nyitna. Ő más volt mint Jace, nem uralkodott rajtam, nem birtokolt, hanem társként állt mellettem. Talán csak nekem is fel kellett nőnöm végre, hogy ezt meglássam és megértsem. Attól a perctől viszont, hogy ez realizálódott bennem, már tudtam mit akarok. Soha olyan biztos nem voltam még semmiben, mint akkor abban, hogy hamarosan megint- és remélhetőleg utoljára- az oltár elé akarok állni.