Way out of my league - 5. rész

Sziasztok!
Kis csúszással, de azért itt az ígért friss. Nincs is mit nagyon hozzáfűznöm, meg nem húznám a szót, jó olvasást és kellemes hétvégét mindenkinek! :)
puszi♥

5. rész   

Az előbbi hatalmas alakításom után nem igazán mertem megszólalni. Alex is némán meredt az útra, nem próbált beszélgetni a továbbiakban. Lázasan törtem a fejem, hogy mivel bírhatnám szóra, de semmi nem jutott az eszembe, semmi olyan amiből a végén nem kínosan jönnék ki.

- Reptér?- pillantottam Alex-ra meglepetten, amikor ráhajtott a New Heaven-i reptérre vezető útra. 

- Fáradt vagyok most ahhoz, hogy több mint 4 órát vezessek- felelte, és a hangjából tényleg egy pici elcsigázottság csengett ki. Nyugtalanul kezdtem fészkelődni a kényelmes bőr ülésen, de nem osztottam meg az aggályaimat.

- Ezt felvennéd, kérlek?- kotort elő a kesztyűtartóból egy napszemüveget, miután leparkolt. Kivételesen egész gyors volt a felfogásom, és megértettem miért van erre szükség. Csak bólintottam, elvettem tőle a szemüveget, és feltoltam az orromra- ne haragudj, csak tudod…- kezdett bele a magyarázkodásba.

- Tudom, nem akarsz benne lenni a jövő heti People magazin "Spotted" rovatában.

- Pontosan- küldött felém egy hálás pillantást. Igazából nekem se lett volna ínyemre a dolog, így nem bántott, hogy Alex el akar rejteni. Inkább úgy fogtam fel, hogy meg akar védeni, engem és önmagát is.

- Még nem az igazi- jegyezte meg eltűnődve- vedd fel ezt- nyújtott át nekem egy kapucnis pulcsit. Kissé megilletődve nyúltam érte, és csak reméltem, hogy egy Alex-illatú pulcsiban is képes leszek úgy viselkedni, mintha nagyjából normális lennék. Beledugtam a kezeimet, és mikor már épp azt hittem, hogy minden jól fog menni, valahogy belegabalyodtam. Szerencsétlenül kalimpálva próbáltam kiszabadítani a fejem, megalázó halál lett volna egy pulcsiba belefulladni.

- Na várj, segítek- nevetett Alex, és két könnyed mozdulattal ki is szabadított.

- Kösz- motyogtam fülig pirulva. Ha eddig nem gondolta azt rólam, hogy életképtelen vagyok, hát akkor majd most. Mialatt Alex kiszállt, és kivette a táskáinkat a csomagtartóból, addig a kapucnit a fejembe húztam, a hajamat gondosan elrejtve, hogy még ha esetleg valaki fel is figyel ránk, ne legyen feltűnő, hogy Alex nem Alison-nal van. Nem mintha annyira hasonlítottunk volna egymásra, de a hatalmas napszemüveg eltakarta a fél arcom, és a kapucni is segített.

Csendesen lépkedtem Alex mellett, aki ragaszkodott ahhoz, hogy ő vigye a táskám. Nem igazán tudtam, hogy hogyan is kéne előrukkolnom a dologgal… ugyanis, halálosan rettegtem a repülőutaktól. A félelem mellett még egyéb problémáim is adódtak, általában szörnyű hányingerrel küzdöttem végig, és elmondtam legalább három imát, amikor a gépből kitámolyogva ismét a biztonságos és stabil földön lépkedhettem. A fejemben olyasmi gondolatok kavarogtak, hogy hogyan fogom túlélni az utat, nagyon reméltem, hogy képes leszek hányás nélkül kivitelezi, mert az rémesen kínos lett volna. Aztán hirtelen eszembe jutott a másik ok, amiért nem szállok sűrűn repülőre (nem mintha a hányinger nem lett volna elég); a számomra indokolatlanul drágának tűnő jegyek.

- Az oké, hogy repülővel akarsz menni, de szerinted lesz hely egy Baltimore-i járaton?- próbáltam kipuhatolni, hogy mennyire gondolta komolyan ezt az egészet.

- Már megvettem a jegyeket, ne aggódj- húzta elő a táskájából a kissé gyűrött papírokat.

- De hát ez egy vagyonba került… nem engedhetem, hogy te fizesd nekem- tiltakoztam- ez bunkóság részemről, meghívsz és én meg…

- Ella, nyugalom- csitított-, ahogy te is mondtad, meghívtalak nem? Olcsó dolog lenne, ha kifizettetném veled- ezzel úgy tűnt, ő a maga részéről le is akarta zárni a vitát.  

- Nem, ez…- kezdtem volna sorolni az érveimet, de nem engedte, hogy befejezzem.

- Csss!- tapasztotta a számra a kezét, a pillantását azonban már nem rám fókuszálta.

- Mprhrh!- tiltakoztam, legalábbis minden erőmmel próbálkoztam, de képtelen voltam lefejteni a tenyerét az arcomról.

- Légy szíves nyugodj meg- halkította le a hangját- gyere, csekkoljunk be gyorsan. Tele van minden fotósokkal. Viselkedj természetesen- utasított. Nagy szemeket meresztettem rá, de nem tudtam mit kérdezzek meg először, vagy hogy talán elkezdjem-e magyarázni, hogy stressz mentes helyzetekben sem tudok természetesen viselkedni, most pedig legalább duplájára gyorsult a pulzusom. Nagy nehezen megindultam utána, igyekeztem nem lemaradni. A vállam fölött néha hátrapillantottam, hogy lássam igazat mondott-e, vagy csak el akarta vágni a vitánkat, de sajnos úgy tűnt nem kamuzik.  

- Ne nézz hátra- mormolta halkan az újabb parancsot.

- Most mi lesz? Mi van, ha lefotóztak minket?- kezdtem el aggódni. Csak most jött a felismerés, hogy mindez mivel járhat, és ettől egyre jobban kétségbe estem- Alison meg fog ölni engem, vagy mindkettőnket, vagy…

- Éppen próbálok kitalálni valamit. Ne pánikolj, és maradj csöndben- szólt rám. Engedelmeskedtem, habár egy kis hang tovább sorolta a fejemben a lehetséges következményeket, és egyre inkább rettegtem. Soha nem jártam tilosban, most pedig egyenesen belesétáltam a közepébe, és tessék, ez a vége. Az már csak hab volt a tortán, hogy Alison az apja és a dékán barátsága révén elég sokat tudott nekem ártani, ha éppen akart volna. Lehet hogy buta volt, de féltékeny és céltudatos típus.

- Van egy ötletem- szólalt meg Alex- elég őrült, de azzal kell dolgoznunk, ami van.

- Mi az?- kérdeztem vissza.

- Nincs időm elmagyarázni. Bízz bennem- mondta azzal átkarolta a derekam, és magához húzott.

- Alex mi az istent csinálsz, normális vagy!?- sziszegtem a fogaim közt. A fülemben dobolt a szívverésem, és a pokolba kívántam már ezt az egészet. A leghalványabb fogalmam sem volt, hogy mi ütött belé, valamint az is zavart, hogy nem tudtam eldönteni, hogy kellemes vagy rémesen kínos a szituáció.

- Ígérem, hogy elmagyarázom később- hajolt az arcomhoz.

- Te meg vagy őrülve, tudod hogy fog tombolni Alison, ha meglátja ezeket a képeket?- lassan már sírni lett volna kedvem, olyan ideges voltam.

- Ella, megígérem hogy nem lesz semmi baj- közölte angyali mosollyal, mintha épp nem is veszekednénk- bízol bennem?

- Ezen a ponton nem igazán- grimaszoltam. Hiába voltam úgy odáig meg vissza érte, épp tönkre tette az életem, szóval szerintem tök jogos volt, hogy nem tápláltam túl sok bizalmat iránta.  

- Hidd már el, hogy tudom mit csinálok- nézett rám átható tekintettel, amitől kezdtem kissé elveszíteni a fonalat- mindjárt vége, csak egy picit bírd még ki. Jól csinálod, csak mosolyogj- úgy tűnt inkább azt a taktikát választotta, hogy még ennél is jobban összezavar, hogy ne tudjak ellenkezni. Meg kell mondjam, sikerrel járt, már szinte azt sem tudtam, hol vagyok és miért. Úgy döntöttem, ezen a ponton igazából már tökéletesen mindegy, így felöltöttem a legvidámabb mosolyom, ami csak tőlem telt, és próbáltam elnyomni a feltörő érzést, hogy mekkora egy idióta vagyok, amiért egyáltalán szóba álltam Alex-el.

A becsekkolás alig 5-10 percet vett igénybe, de életem leghosszabb pár percének éreztem. Próbáltam nem nézelődni ahogy azt Alex kérte, de éreztem a hátamon a kíváncsi tekintetem. Még mindig félig magához ölelve tartott, csak akkor engedett el, amikor átsétáltam a fémdetektoros kapun, ezután újra kézen fogott, és húzott magával.

- Oké, vége- fújta ki a levegőt nagy sóhajjal, mikor a vámmentes területre értünk, és elengedte a kezem. Megküzdöttem, hogy eltüntessem az arcomról a vigyort, ami nagyjából már mintha odaszáradt volna.

- Akkor most már igazán elmagyarázhatnád, hogy mi volt ez!?- hadonásztam idegesen. Most, hogy már nem ölelt magához, eltűnt az enyhe bódultságom, és csak simán dühös voltam.

- Ne haragudj, tudom hogy fura volt- szabadkozott- de nem volt ennél jobb ötletem…

- Fura?! Alison ezért engem minimum megfojt! Különben is, ha ez volt a legjobb, képzelem a többit!

- Ha valaha rájön, persze- tette hozzá Alex, kommentár nélkül hagyva a sértésemet.  

- Hát hogyne jönne rá, azért ennyire még ő se csökkent értelmi képességű…- forgattam a szemem.

- Múlt héten átugrottunk LA-be, repülővel. Rajtam ugyan ez az ing volt, Alison-on hasonló színű farmer és az én pulcsim… érted már?

- Nem tudom ennek most mi köze van az egészhez, de örülök neki, elmesélhetnéd a nyári terveiteket is, ha már itt tartunk- vágtam hozzá szarkasztikusan.

- A képek nagyon hasonlóak lesznek a múlthetiekhez, így nem fogják sehol közölni, mivel úgy tűnhet, hogy ugyan az az alkalom- magyarázta sóhajtva. Kellett pár pillanat mire felfogtam, hogy mit jelent amit mondott. Ahogy megértettem, rögtön el is szégyelltem magam, hiszen most hogy tudtam a háttér információkat, egyből tökéletesnek tűnt a terv. Én pedig felháborodva vagdostam mindent Alex fejéhez, ami eszembe jutott, miközben ő volt a nap zsenije.

Hát, ez kínos.