Hoztam nektek egy kis olvasnivalót így vasárnap estére. Sűrűsödik az élet, de egyelőre tartom magam, heti két friss... :)
Jó olvasást!
puszi♥
7. rész
Fogalmam sem
volt, hogy vajon Alex azt hitte, csak viccelek, vagy ő se tudott mit mondani
erre az egészre, és nevetéssel elütni egyszerűbb volt, mindenesetre a hangulat
ezután kevésbé volt oldott.
- Még van
időnk a meccsig, mihez lenne kedved?- kérdezte Alex, miközben elhagytuk a
terminált.
- Nem is
tudom, elég éhes vagyok- ismertem be, persze a kihagyott reggeli nem segített,
vagy legalábbis csak abban, hogy ne lássam viszont Alex cipőjén a gyomrom
tartalmát.
- Remélem
nem haragszol, de nincs kedvem most étterembe menni. Mi lenne, ha felmennénk
hozzám, és rendelnénk valamit?- javasolta.
- Persze, az
jó- egyeztem bele gondolkodás nélkül. Mielőtt még eljutna a tudatomig, hogy meginvitált
a lakásába, és túl izgatott lennék, vagy elfelejtenék válaszolni. Ne
nevessetek, velem ez simán előfordul…
Némán ültük
végig a taxiban az utat, valahogy egyszerűbb volt az ismerős környéket bámulni
az ablakon keresztül, mint beszélgetést kezdeményezni.
- Nem túl
nagy lakás, szóval ne várj sokat. Úgysem vagyok sokat itt, csak akartam egy
saját helyet, ahová néha eltűnhetek- magyarázta Alex, miközben a lépcsőházban
sétáltunk felfelé.
- Ne aggódj,
a koli után meglepne, ha kicsinek érezném a lakásod- biztosítottam őt.
- Igaz. Csak
mindenki meglepődik, azt hiszik, hogy állandóan luxusban élek- vonta meg a
vállát- Alison se igazán szereti ezt a lakást.
Na igen, ide
lyukadtunk ki, Alison. Miért beszélne a barátnőjéről, ha kicsit is érdekelném,
hát persze…
- Tudod, Te
és Ő, nagyon különbözőek vagytok- jegyezte meg, a hangjában talán minta egy kis
bizonytalanságot véltem volna felfedezni, de nem tudtam biztosan, az arcán
semmi nem látszott.
- Hát az
biztos- hagytam rá. Nem válaszolt, mert épp a zárral babrált, de nagyjából
értettem, mire gondolhat. Nagyon mások vagyunk, igen. Ő pedig Alisonnal jár,
ennél világosabban azt hiszen nem is adhatta volna a tudtomra, hogy nem vagyunk
egy súlycsoport.
A lakásba
lépve azonnal kellemes, otthonos érzés fogott el, tényleg nem volt nagy, de
nagyon barátságos. Egyértelműen pasis lakás volt, hatalmas plazmatévé,
kényelmes kanapé, kevés dekor elem, és az sem női ízlésről árulkodott. Nekem
azonban azonnal megtetszett.
- Hát, ha
innen nézhetném a meccseket, kétszer is meggondolnám, hogy kiüljek-e inkább a
lelátóra- bukott ki belőlem az első, legőszintébb gondolatom, ahogy a
tekintetem körbe járta az előszobából nyíló nappalit. Körbe forogtam, hogy a
szoba minden szegletét lássam, imádtam a helyet, egyszerűen csodás volt.
- Na most
meg mi van?- álltam meg a pörgésben, és bután bámultam Alex-re, mert nem
reagált semmit az előbbi kijelentésemre, csak állt a nappalit az előszobával
egybenyitó boltív alatt, és engem nézett- valami rosszat mondtam?- próbáltam
kitalálni, hogy mitől fagyott így le.
- Nem,
egyáltalán nem, sőt… fura ezt hallani, tudod Alison utálja. A lakást, a
meccseket…
- Ja, értem-
fordultam el. Már megint Alison… miért kell állandóan felemlegetnie, nem mintha
amúgy nem motoszkálna ott a fejemben, hogy tiltott területet kerülgetek.
- Kérsz
valamit inni?- lépett a bárszekrényhez Alex.
- Én…- nem
iszom alkoholt, kezdtem volna már tiltakozni, ahogy megláttam a rengeteg
különböző üveget a polcokon, de aztán valahogy egy kis hang elterelte a
mondatom folytatását- azt kérek, amit te iszol- hallottam valahonnan nagyon
távolról a saját hangomat. Cserébe egy újabb meghökkent pillantást kaptam, de
hamar rendezte a vonásait, és ismét a bárszekrénynek szentelte minden
figyelmét.
- Dupla
whisky jéggel, tessék- adta a kezembe a poharat.
- Kösz-
motyogtam, miközben leültem a kanapé egyik végébe. Ő is lehuppant, lerúgta a
cipőjét, kényelembe helyezte magát, majd felém nyújtotta a poharát.
Koccintottunk, majd nagyot kortyolt az italból. Néztem ahogy a pohár az ajkához
ér, két kézzel kellett a saját poharamba kapaszkodnom, annyira koncentráltam,
hogy ne csússzon ki még egy picike epekedő sóhaj sem a számon. Inkább én is
belekortyoltam a whiskybe, mielőtt észrevette volna, hogy bámulom. Az ital
égette a torkom, a szemem kissé könnybe lábadt, nem voltam hozzászokva az
alkoholhoz, ráadásul töményen.
- Mit
rendeljünk, mit ennél?- fordult felém Alex.
- Hm…
pizza?- javasoltam.
- Tökéletes-
bólintott- az olasz kajáldából, ami három saroknyira van a plázától?
- Na ne,
onnan szállítanak házhoz? A legjobb hely a világon, isteni a konyhájuk, és
mindig tele van- ragadott el a lelkesedés.
- Nekem
szállítanak házhoz, a szakács az egyik legjobb haverom volt a gimiben- kotorta
elő a mobilját- ciki, hogy a gyorshívón van a száma?- nevette el magát
zavartan.
- Kicsit
sem- tört ki belőlem is a nevetés, az enyhe iróniától, amit ebbe a két szóba
sűrítettem. Az italomnak még csak kicsit több mint a fele hiányzott, de éhgyomorra
ittam, és nem voltam igazán hozzászokva, így hamar oldott állapotba kerültem.
- Hát lehet
azt a helyet nem szeretni?- beszélt tovább, miközben a füléhez emelte a
telefont, és hallgatta, ahogy kicsöng. Én vadul ráztam a fejem, hiszen a
legjobb étterem volt Baltimore-ban- na, hát Alison nem szereti… menjünk sushit
enni- utánozta a kis csicsergős fejhangját Alex- ma inkább rendelj kínait…
mikor cseréled már le ezt a kanapét?!- folytatta a parodizálást, én pedig nem
tudtam, hogy nevessek, mert olyan jól hozta a karaktert, vagy bosszankodjak,
hogy már megint a barátnőjével hasonítgat össze. Már épp rá akartam szólni,
hogy hagyja abba, amikor végre felvette valaki a telefont a vonal túlsó végén,
így befejezte magától is, és a rendelésre koncentrált.
Miközben
Alex a mobilon lógott, én felálltam, és körbesétáltam a nappaliban. A
bárszekrény melletti asztalkán egy képkeret állt, a fotón egy tízéves forma
kisfiú vonásaiban Alex-ra ismertem rá, a másik srácon viszont el kellett
gondolkodnom, hogy ki lehet. Hát persze, biztosan a bátyja, akit már olyan
ügyesen felemlegettem egyszer… egy kis sóhaj csúszott ki a számon ahogy eszembe
jutottak a kínos percek. De nem akartam újra hasonló helyzetbe kerülni, és
mivel konstatáltam, hogy már letette a telefont, gondoltam nem jó ötlet
felhívni a képre a figyelmét. Gyorsan megpördültem, hogy ne a hátamat mutassam
neki, azonban nem számítottam rá, hogy ott áll mögöttem közvetlenül.
Beleütköztem, a poharam tartalma pedig az ingére borult. Persze én meg
elvesztettem az egyensúlyom, még szerencse, hogy Alex elkapta a karom, és
megtartott, mert tuti elestem volna.
- Jaj, ne
haragudj- egyenesedtem fel- véletlen volt, nem tudtam, hogy itt állsz,
megijesztettél, meg hát… izé- hadartam. Ilyen helyzetekben általában lefagyok,
most azonban csak úgy ömlöttek belőlem a szavak, és szerettem volna elsüllyedni.
Talán jobban jártam volna, ha meg se tudtam volna szólalni, ahogy általában
szokott ez lenni, olyankor legalább nem mondok hülyeségeket.
Hát, ez
kínos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése