Way out of my league - 8. rész

Sziasztok! :)

Egész héten semmi időm nem volt, de a hétvége örömére, hoztam nektek részt! :) na jó, nem mintha bárki is hiányolta volna... azért elszomorít néha. Olvassátok? Vagy nem tetszik? :(
Na, de bármi van, legalább tudom, hogy egy valaki, a saját húgom tuti olvassa a blogom! win :D vagy nem is tudom... nézőpont kérdése.
Na, szóval Way out of my league - 8. rész.
Jó olvasást & hétvégét!
puszi♥

8. rész:

Nem tudtam abbahagyni a szabadkozást, csak kétségbeesetten hadováltam össze-vissza.

- Ella, nyugalom- állított talpra Alex. Az arcán szórakozott mosoly ült, egy pillanatig kereste a szavakat- nem haragszom, én ijesztettelek meg amúgy is. Átveszem az ingem, töltök még egy kört, és el is felejtjük- kezdte el kigombolni a felsőjét.

A pulzusom a fülemben kezdett dobolni, és nem tudtam levenni a szemem a kezéről, ahogy egyre lejjebb halad a mellkasán, egyre többet felfedve a felsőtestéből.

Csak a csengő tudott kiszakítani ebből az állapotból, ami annyira váratlanul ért, hogy már nem csak a látvány miatt kapkodtam a levegőt, hanem ijedtemben is.

- Biztos a pizza- nézett az ajtó irányába Alex, miközben az utolsó gombot is kipattintotta- megyek már, nem kell a csengőre ragadni, na…- indult meg a bejárati ajtó felé.

- De hát az inged… nem…? Hát jó, nekem mindegy- mondtam már csak úgy magamnak, mert látszólag őt nem zavarta túlzottan, hogy majdnem félmeztelen.

Hallgattam a motoszkálást, ahogy ajtót nyit, meg beszélgetés-foszlányokat. Nem igazán figyeltem oda, de aztán hirtelen belém csapott a felismerés… ismertem ezt a hangot, és nem egy pizza futárhoz tartozott! Pánikszerű menekülésbe fogtam, szerencsére a táskámat is felkaptam a kanapé mellől, és igyekeztem semmi árulkodó jelet nem hagyni magam után. Fogalmam sem volt, merre megyek, csak egy ajtó nyílt a nappaliból, amin az utolsó pillanatban iszkoltam ki.

- Alison várj, ez nem az, aminek gondolod…- hallottam a nappaliból Alex hangját. Tudtam, hogy nem maradhatok itt a folyosón, el kell bújnom valahova… Alison nyilván megtudta valahogy, hogy Alex nem New York-ban van, vagy talán már azt is tudja, hogy én is itt vagyok. Gondolkodás nélkül benyitottam a következő ajtón, ami a folyosóról nyílt. A fürdőszobában találtam magam, első pillanatban jó ötletnek tűnt bereteszelni az ajtót, de rájöttem, hogy ezzel csak elárulnám magam.

- De ez pontosan az, hazudtál nekem!- szűrődött ki a kiabálás a nappaliból- viszonyod van valakivel? A hátam mögött találkozgattok?- Alison hangja vérfagyasztóan csengett, egyre közelebbről.

- Dehogy is, hát ezt meg honnan vetted, én soha… várj, hova mész!?- némi rémületet véltem felfedezni Alex utolsó pár szavában, de imádkoztam, hogy ne legyen igazam.

- Itt rejtegeted valahol, igaz? Talán a hálószobában van a ribanc!?- léptek csattogtak el a fürdő ajtaja előtt, engem pedig a szívroham kerülgetett.

- Nincs itt senki, miért nem hagyod, hogy megmagyarázzam?- sietett a lány után Alex.

Tudtam, hogy miután a hálóban nem talál senkit, a fürdő fog következni. Lekuporodtam az ajtó mögé, összehúztam magam olyan kicsire, amennyire csak tudtam, és imádkoztam, hogy Alex kitaláljon valamit.

- Ne nézz teljesen hülyének, tudom hogy nem vagy egyedül! Két pohár volt a bárszekrényen!

Hát persze, a poharak! Basszus…

A pulzusom legalább triplája lehetett a normálisnak, amikor kinyílt mellettem az ajtó. A lélegzetemet is visszafojtottam, Alison tűsarkúja pedig vészjóslóan koppant a csempén, az ajtó túloldalán. Behunytam a szemem, nem akartam az arcát látni, amikor itt talál, a pasija lakásában, a fürdőszoba ajtó mögött kuporogva.

De akkor, a legeslegutolsó pillanatban megszólalt a csengő, élesen, fülsértően, de mégis ez volt a legmegnyugtatóbb hang, amit egész addigi életemben hallottam.

- Vársz valakit?- vonta kérdőre Alison Alex-t, de meg se várta a választ, egyből a bejárat felé indult.

- Ez biztos csak a pizza futár- indult utána Alex, nagyjából három tonna megkönnyebbüléssel a hangjában.

- Pizza futár, na persze…- csengett Alison egyre távolodó, gúnyos hangja.  De ezúttal tévedett, mert tényleg a kaja érkezett meg, szinte láttam magam előtt Alex „mondtam, ugye!?” arckifejezését, miközben kifizette a rendelést. Csak akkor folytatták a veszekedést, amikor az ajtó becsukódott a futár után.

- Két pizzát rendeltél, ezek szerint mégis vársz valakit!?- vette fel a fonalat Alison ugyan ott, ahol abbahagyta. Alex fáradt sóhajt hallatott, azt hiszem túlságosan is megkönnyebbült az előbb.

- Igen, ha épp tudni akarod, tényleg várok valakit- szólalt meg higgadt hangon- Matt-el van megbeszélésünk.

- Ki az a Matt? Ezt csak most találtad ki!

- Matt Flyzik, a zenekarom turné menedzsere, rémlik valami?- váltott egy fokkal türelmetlenebb hangszínre Alex. Meg kell hagyni, remekül csinálta, én tuti nem tudtam volna ilyen nyugodtan hazudozni- légy szíves most menj el, ezt majd megbeszéljük később- folytatta Alex határozott hangon- nagyon fontos dolgokról kell most döntenünk Matt-el, és szeretnék azokra koncentrálni.

Mesterien csinálta… Alison azonnal megalázkodott, bocsánatot kért, még esedezett ugyan egy picit hogy hadd maradjon, és elmondta nagyjából huszonháromszor, hogy mennyire sajnálja az előbbi kirohanást, de Alex nem engedett, elköszönt a lánytól.

Mintha valahonnan nagyon messziről hallottam volna az ajtócsapódást, de még nem mertem elhagyni a rejtekhelyemet, annyira hihetetlennek tűnt, hogy vége, Alison elment.

- Ella?- nézett be a fürdőszoba ajtaján Alex.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?- kérdeztem suttogva.

- A mosdó fölötti tükörben látszottál egy picit- görbült apró mosolyra az ajka-de már nem kell suttognod, elment… ne haragudj ezért az egészért- sóhajtott egy mélyet, és a kezét nyújtotta, hogy felhúzzon. Belekapaszkodtam, de amint újra talpon voltam, elengedtem őt.

- Biztos vagy benne, hogy még ezek után is jó ötlet elmennünk a meccsre?- fontam össze a karom magam előtt. Egész testemben remegtem, fogalmam sem volt, miért féltem ennyire Alison-tól, hiszen okom se lett volna rá, Alex és én nem tettünk semmi olyat, ami miatt jogosan lenne dühös.

- Miért ne lenne?- őszinte csodálkozás ült ki az arcára, én pedig fel nem foghattam, hogyan lehet ennyire naiv.

- Lehet, hogy Alison nem nézi a meccset, de a rajongóid igen, szerinted mennyi esélyed van rá, hogy nem ismernek fel, és nem jelennek meg képek sehol a médiában?

- Valószínűleg semmi- vont vállat nemtörődöm módon.

- Hát ez az! Nekem elég volt ennyi pánik és dráma- jelentettem ki határozottan.

- Szerintem ez inkább izgalmas, nem rossz.

- Oké, hát én más dolgokat találok izgalmasnak, ezt tuti nem- összefonva tartottam a karom, és abban reménykedtem, nem feltűnő, hogy még mindig remegek. 

- Na hát akkor mesélj, szerinted mi izgalmas?- villantott rám egy szemtelen mosolyt, miközben a kigombolt inge lecsúszott a válláról, és a földre hullott. Hirtelen nem igazán tudtam mit felelni, a pillantásom az arcáról a nyakára, majd a meztelen mellkasára vándorolt, és egészen az övcsatjáig csúszott.

- Jaj ne mond már, hogy ez bárkinél is bejön- próbáltam iróniával kivágni magam a helyzetből, és levenni róla a tekintetem, ami persze közel sem volt egyszerű, de nagy erőfeszítések árán ismét az arcára tudtam fókuszálni.

- Hitelesebb lett volna, ha nem pirulsz el- nevetett- na gyere, kihűl a pizza, és nemsokára indulnunk kell!

Úgy tűnt, mégsem sikerültek egészen diszkrétre az el-elkalandozó pillantásaim. 

Hát, ez kínos…