Way out of my league - 10. rész

Sziasztok! :)

Tegnapra terveztem az új részt, de sajnos nem fért végül bele az időmbe... na de az a lényeg, hogy ma eljutottam idáig is :)

Szintén kicsit tegnapi dolog, és valószínűleg off-topicnak is tűnhet, de mégsem az. Tegnap volt egy olyan valaki szülinapja, aki nagyon sokat segít nekem az írással, és végül az én munkámat olvassátok ugyan, de sokat ötletelünk együtt, ő a legfőbb kritikusom és segítségem, ha elakadok! Szóval ezúton is köszönöm, és nagyon boldog szülinapot Niki! ♥

Jó olvasást Nektek! puszi♥

10. rész

A taxi végigszáguldott a kihalt, sötét utcákon, a szurkolótábor ünneplésének zaja lassan elhalt mögöttünk. Hamar Alex lakásához értünk, kifizettem a taxit, majd kisegítettem őt. Még az volt a szerencse, hogy magánál volt, különben sosem tudtam volna becipelni a kanapéig.

- Alex?- szólítottam meg szinte suttogva, miután lefektettem. Nem tudtam mennyire van rossz állapotban, nem kapott-e agyrázkódást vagy ilyesmi.

- Hm?- ki se nyitotta a szemét, de legalább reagált a nevére, ez már jó jel volt.

- Elég csúnyák a sérüléseid, be kéne menni az orvosi ügyeletre szerintem- javasoltam óvatosan. Nem mertem hangosabban beszélni, hátha rosszul esne neki.

- Nem- rázta meg a fejét, amitől eltorzult az arca, láthatóan fájt neki- inkább tölts egy dupla whisky-t- kérte. Nem szóltam semmit, nem hittem ugyan, hogy ez megoldás, de jelen pillanatban nem volt túl sok lélekjelenlétem ellenkezni. A bárszekrényhez sétáltam, és töltöttem neki.

- Magadnak is, egyedül nem iszom- szólalt meg, mikor felé nyújtottam a poharat. Megint csak nem láttam értelmét, hogy ellenkezzek, pláne mert úgy éreztem, talán nekem is jót fog tenni a nagy ijedtségre. Odakuporodtam mellé a kanapé karfájára, a fejét az ölembe billentette. Csöndben kortyolgattuk a whisky-t, én nem tudtam mit mondani, ő meg szerintem nem is akart.

- Biztos ne menjünk be az ügyeletre?- próbáltam meg újra, mikor az első pohár elfogyott.

- Biztos. Inkább tölts még egyet- nézett fel rám.

- Akkor legalább gyere be a fürdőbe, hadd mossam le az arcod- próbáltam győzködni.

- Oké- ment bele váratlanul könnyen. Felsegítettem, és elindultunk a fürdő felé, menet közben a bárszekrényről elvette a kb. háromnegyedig lévő whisky-s üveget. Átdöcögtünk a fürdőszobába, leültettem a kád szélére, és a mosdóhoz fordultam, hogy benedvesítsek egy törölközőt.

- Ki volt ez a pöcs?- a hangja tisztábban csengett mint ezelőtt, a tükörben az arcomat fürkészte.

- Alex, én annyira sajnálom-, fordultam megint felé- sajnálom, hogy belekevertelek ebbe, igazán nem kellett volna közbe avatkoznod, megoldottam volna, én…- tört elő belőlem egy kis monológ, amit akkorra tartogattam, amikor már nem lesz falfehér, és mindenhol véres, de egyszerűen nem tudtam visszatartani.

- Ki volt?- ismételte meg a kérdését követelőző hangsúllyal, a szavamba vágva. Tudtam, hogy nem kerülhetem ki ezt a kérdést. Visszafordultam a mosdó felé, hogy legalább ne kelljen a szemébe néznem.

- Nate McAdams, egy régi… ismerős- próbáltam elferdíteni a dolgot, de persze nem voltam ebben annyira ügyes, hogy hihető legyen.

- Az exed, igaz?

- Mondjuk…- haboztam. Nem igazán akartam elmesélni neki az egész sztorit, pedig valahol legbelül már tudtam, hogy nem fogom tudni elkerülni- ez egy hosszú, és bonyolult… dolog.

- Én ráérek- függesztette rám a tekintetét várakozóan. Sóhajtva fordultam ismét felé, és a nedves törölközővel gyengéden próbáltam eltüntetni az arcáról az odaszántat vért. Igyekeztem arra koncentrálni, amit csinálok, hogy ne okozzak fájdalmat neki, és közben összeszedtem a gondolataimat.

- Nate-et még a gimiben ismertem meg, a suli legmenőbb sráca volt, a focicsapat kapitánya, népszerű, mindenki kedvence, stb. Én pedig… különc, fura, és mindenki számára láthatatlan- fogtam bele a történetbe. Gondoltam, ha már muszáj elmesélnem, minél előbb legyek túl rajta. Alex figyelmesen hallgatott, néha megrándult az arca, ahogy a sebeit tisztítottam, és néha meghúzta a whisky-s üveget.

- Gondolom már olyan unalmas volt a nagy népszerűség, hogy kitalálták, milyen vicces lenne valakit porig alázni, és rám esett a választás. Fogadtak, hogy Nate rá tud-e venni, hogy randizzak vele. Én persze rettentő naiv voltam, örültem, azt hittem hirtelen valami hülye, nyálas amerikai film lett az életem, ahol a menő srác beleszeret a béna csajba. De egy randi túl könnyű volt neki, hiszen a fociról jól el tudtunk beszélgetni, még csak tettetnie sem kellett, hogy nem unja magát halálra. Így emelték a fogadás tétjét, egyre tovább, sejtheted hová lyukadtunk ki- vörösödtem el. Rémesen kínos volt erről beszélnem, bárkinek, nemhogy pont Alex-nek.

- Mi történt?- követelte a folytatást, mert egy pillanatra elhallgattam.

- Hihetően alakított, én teljesen bele voltam esve, semmit sem sejtettem, lefeküdtem vele- mondtam ki egy levegővel, hogy minél előbb túl legyek rajta.

- Aztán faképnél hagyott?

- Az még a jobbik eset lett volna- sóhajtottam- másnap egy blog bejegyzésből tudtam meg, hogy kamu volt az egész, leírt mindent, részletesen… amikor kérdőre vontam, esküdözött, hogy ugyan ő írta, de nem akarta közzé tenni, meg hogy fogadásnak indult, de időközben megkedvelt, de akkor már persze egy szavát se hittem el. Egy darabig erőszakoskodott, én meg nem mertem segítséget kérni, végül a bátyám kiszedte belőlem, hogy mi történt. Sosem láttam még olyannak Mitchell-t, ordítozott, hogy megöli ha megint a közelembe jön, meg ilyenek. Félelmetes volt… és ezek után még van képe úgy üdvözölni, mint valami régi barátot- észre se vettem, de idő közben az indulatok könnyeket csaltak a szemembe. Elhallgattam, próbáltam valami reakciót leolvasni Alex arcáról, de semmit nem mutatott.

- Sajnálom- szólalt meg halkan- nem kellett volna úgy erőltetnem, hogy elmeséld. Be kellett volna törnöm az orrát…

- Nem kellett volna belekeveredned, miért nem hagytad annyiban?!- már megállíthatatlanul folytak a könnyeim, magam se tudtam, miért. Talán mert a mai napig nem tudtam feldolgozni, ami történt, vagy talán mert utáltam magam, amiért Alex-t belerángattam. 

- Nem tetszett, ahogy beszél veled- állt fel a kád széléről, és letörölt egy könnycseppet az arcomról. Csak suttogta a szavakat, de olyan közel állt hozzám, hogy gond nélkül hallottam, még a leheletét is éreztem a bőrömön- egyáltalán nem vagy furcsa, vagy láthatatlan, különleges vagy, és gyönyörű- suttogta a hajamba.

A szívem a torkomban dobogott, tudtam, hogy ez nem helyes, mégis akartam… nagyon akartam, de féltem is. Mi lesz, ha kiderül? Mi lesz, ha Alex is csak átver, ahogy Nate tette?

Hátrálni akartam egy lépést, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat, és vehessek egy nagy levegőt, mert mindenhol Alex illata volt körülöttem, és ez nem segített józan döntést hozni. A csípőm azonban a pultnak ütközött, amire Alex a két kezével támaszkodott a két oldalamon, így nem volt kiút.

- Alex…- rá akartam szólni, kérdőre vonni, hogy mit csinál, de a hangom inkább vágyakozó sóhajra hasonlított, mint szemrehányásra. A kezei a pultról a csípőmre csúsztak, miközben az arcát a nyakamba temette, finom csókokat lehelt a kulcscsontomtól fel egészen a fülemig. Az egyik kezemmel a nyakát öleltem, a másikkal a hajába túrtam, kissé ellentmondva saját magamnak, mert még ha akart volna se tudott volna elhúzódni. Szorosan magához ölelt, én pedig átkulcsoltam a lábammal a csípőjét. Nagyot sóhajtottam, amikor egymáshoz simultunk, éreztem mennyire izgatott. Remegő kézzel kezdtem el lehúzni róla a felsőjét, nem segített, hagyta hogy kínzó lassúsággal megszabadítsam a ruhadarabtól. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülök, hogy meztelen mellkasához simulhatok, miközben a nyakamat csókolja. Annyira elbódított, hogy már nem is tudtam gondolkodni, csak egy dolog lüktetett az agyamban: akarom őt. Talán Alex fejében is hasonló gondolatok cikáztak, szinte letépte rólam a felsőmet, még azt is hallottam, ahogy a varrás szakad, de nem érdekelt. Magával ragadott a szenvedélye, az arcát a két tenyerem közé fogtam, egy pillanatig egymás szemébe néztünk, majd végre megcsókolt. Először finoman, gyengéden és érzékien, majd egyre szenvedélyesebben. Viszonoztam a csókját, miközben átöleltem a nyakát. Szinte kapaszkodtam belé, szédülni kezdtem, és azt kívántam, bár örökké tartana ez a pillanat.

De természetesen semmi jó nem tart örökké… hirtelen megcsörrent a mobilja, élesen, fülsértően hasított bele a csöndbe, de még ez sem rántott vissza azonnal a valóságba. Látszólag ő sem eszmélt fel azonnal, az ajkai elváltak az enyémtől, de nem húzódott el, átölelve tartott, az állát a nyakam és a vállam közötti kis gödörbe támasztva.

- Nem veszed fel?- szólaltam meg végül. A torkom száraz volt, nehezen tudtam kimondani a szavakat, de nem tudtam tovább elviselni a telefon hangját. Alex nem felelt, csak nagyot sóhajtott, a zsebébe nyúlt a készülékért. Azt hiszem számíthattam volna rá, hiszen a karma mindenkit utolér, de mégis hideg zuhanyként ért a képernyőn villogó név…

Alison calling…

Hát, ez kínos.