Way out of my league - 11. rész

Sziasztok! :)

Nagyon próbálkozom, hogy tartsam a lépést önmagammal, és tudom hogy azért még így sem vetődök errefelé valami sűrűn, de azért a heti egy részt most is teljesítettem (well done :D)
Egyébként köszönöm szépen az előző részhez érkezett két kommentet, nagyon jól esik olvasni!
Jó szórakozást Nektek az új fejezethez, puszi!♥







11. rész

A nappaliban kuporogtam, amíg Alex telefonált. A megrökönyödés első pillanataiban kicsúsztam a karjai közül, nem akartam végig hallgatni, hogy mit mond a barátnőjének, hogy hazudik-e, vagy bevall mindent. Képtelen lettem volna higgadtan végig ülni, bármelyik verzió is történt. Még beszélni sem akartam Alex-el, hogyan nézhetnék ezek után a szemébe? Na és Alison? Kínzó kérdések kavarogtak a fejemben, és szerettem volna higgadtan végiggondolni mindent.

A szakadt pólómat nem akartam visszavenni, így Alex inge –amit a meccs előtt leöntöttem, de azóta megszáradt- tűnt a legjobb B tervnek, mégsem akartam melltartóban üldögélni ott. Arra jutottam, nyugodtan végig kéne gondolnom a dolgokat, így jobbnak láttam összeszedni a cuccaimat. Indulásra készen vártam, hogy Alex végezzen a hívással, mivel nem akartam egy szó nélkül lelépni. Jó fél óra eltelt, mire megjelent a nappali ajtajában, zaklatottnak tűnt, és kissé meggyötörtnek.

- Sajnálom- sóhajtott- én az előbb csak…- elhallgatott a mondat közepén, és tanácstalanul meredt rám.  

- Semmi baj Alex, hibát követtünk el, ennyi- álltam fel a kanapéról- azt hiszem, most jobb ha megyek.

- Úgy gondolod, hogy hiba volt?- csalódottság ült ki az arcára, nem tudom megpróbálta-e egyáltalán titkolni, de ha igen, akkor nem sikerült.

- Miért, talán szerinted helyes neki esni valakinek, akit alig ismersz, miközben hazudsz a barátnődnek!?- nem támadásnak szántam, de az elkeseredettség beszélt- vagy épp kiabált- belőlem.

- Hát ilyen formában ez tényleg elég rosszul hangzik- ismerte be- de ne tagadd, tudom hogy te is érzed, valami van kettőnk között. Ami az előbb a fürdőben történt…

- Csak elragadott minket a hév, nem történt semmi- vágtam a szavába. Nem voltam egészen biztos benne, hogy magamat győzködöm, vagy őt.  

- Tényleg így gondolod Ellie?- lépett oda hozzám, és át akarta karolni a derekamat.

- Ne csináld, kérlek- hátráltam egy lépést- ez így nem helyes, amíg te és Alison…- nem tudtam folytatni a mondatot, fogalmam sem volt, mit mondjak. Amíg nem szakítanak? Nem hinném, hogy otthagyná őt, értem… amíg nem tisztázzák a dolgot? Nos, bizonyos értelembe véve Alex megcsalta velem Alisont, és szinte biztos voltam benne, hogy vérben forgó szemmel esne a torkomnak, ha ez kiderülne és egyáltalán nem biztos, hogy azt túlélném.

- Nem helyes, de attól még nem tagadhatod le. Csak rossz az időzítés…

- Rossz az időzítés, ne már! Ennél bénább dolgot nem is mondhatnál! Most komolyan?!

- Sajnálom, nem tudom mit vársz tőlem- vesztette el ő is a türelmét.

- Hát már én sem tudom- kaptam fel a táskámat, és egyszerűen faképnél hagytam.

- Ellie! Ellie, várj! A francba már…- hallottam, ahogy utánam kiabál, de nem akartam megállni. Egyszerűen annyira kínos volt a szitu, nem tudtam már mit mondani neki, és nem igazán voltak ínyemre azok a dolgok, amiket ő mondott.

Nem tudtam eldönteni, hogy mit szeretnék jobban, hogy kövessen, vagy ne. Szakadt az eső, szóval egy béna ZS kategóriás romantikus filmben tuti utánam futott volna, és hosszú percekig smároltunk volna, amíg bőrig nem ázunk. De ez a valóság volt, és nem egy hülye film, szóval egyedül róttam Baltimore utcáit a koromsötétben, és szakadó esőben. A lélekszakadt rohanásból sétára lassítottam, egyrészt mert már nem bírtam szusszal, másrészt pedig már elég messze voltam. Mielőtt befordultam volna a sarkon, a vállam fölött hátrapillantottam, beleégett az agyamba a kép, ahogyan ott áll, a félig nyitott bejárati ajtó előtt az esőben, és csalódottan néz utánam. Talán hiba volt ilyen elhamarkodottan dönteni? Össze voltam zavarodva, egy hete Alex Gaskarth még valami elérhetetlen vágyálomként fényévekre volt tőlem, most pedig faképnél hagytam, miután úgy esett nekem, mintha már nem is tudom mióta vágyna erre. Egy párhuzamos univerzumban, ahol minden könnyen megy, és az olyanok mint én, nem zavarodnak bele a saját érzelmeikbe, és nem kell nekik néha időt kérni, hogy végig gondolják a dolgokat, most talán még mindig Alex-el lennék. Megbeszélhettük volna, hogy hogyan tovább, mit akar ő, és mit én. Valahogy nem hittem benne, hogyha jó lenne a kapcsolata Alisonnal, akkor is az én számban landol a nyelve. De mégis, megcsalta őt velem, és a bölcs romkomok (romantikus komédia, ha valaki nem értené) mind azt tanítják, hogy aki egyszer csaló volt, az is marad. Persze én inkább az a típus voltam, aki megy a szíve után, aztán csúnyán pofára esik- néha nem is csak képletesen-, és most is kezdtem sajnálni, hogy úgy otthagytam Alex-t. Bár nem lehettem biztos benne, hogy tényleg így érzem, vagy csak az mondatja velem ezt, hogy vacogott a fogam, és lassan már a bugyimból is csavarni lehetett volna a vizet, úgy eláztam.

Csalódottan konstatáltam, hogy bénaságból ismét jelest érdemlek, mivel a mobilomat Alex-nél hagytam, így aztán esélyem sem volt senkit felhívni, hogy mentsen meg. Haza nem mehettem, anya biztos szívrohamot kapna, ha hajnalban beállítanék, csurom vizesen, könnyektől maszatos arccal, úgy hogy közben azt hiszik New Heaven-ben vagyok. Szerencsére egy utolsó mentsváram azért még akadt, a bátyám Mitchell a környéken lakott, egy 15 perces séta után már a lábtörlőjén toporogtam, és magamban azért imádkoztam, hogy itthon legyen. Miután negyedszerre is csöngettem, és már épp feladtam volna, zaj hallatszott odabentről, káromkodás, majd kigyúlt a villany az előszobában. Nyílt az ajtó, és a küszöbön egy nagyon morcos, és nagyon kómás Mitchell állt.

- Mitch, szia. Bejöhetek?- szólaltam meg, mielőtt ő megtehette volna. A hangom rémes volt, rekedt, és valószínűleg kevés ember lett volna, aki nem mondta volna meg elsőre, hogy nemrég még sírtam.

- Ell?- ült ki az arcára a leplezetlen csodálkozás- mi a csodát csinálsz te itt ilyenkor? És miért vagy csurom vizes?- nézett rám továbbra is értetlenül, de én már nem tudtam több értelmes mondatot kifacsarni magamból.

- Jaj Mitch…- borultam a nyakába zokogva.

- Ellie, minden rendben? Egészen megijesztesz- viszonozta az ölelésem, és  hátamat simogatta- gyere be, és szárítkozz meg, utána pedig elmeséled hogy mi történt- húzott magával. Szipogva bólogattam, mert még mindig nem találtam a hangom. Meg aztán, erős déjá vu-m lett hirtelen, hiszen a Nate-el történtek után is Mitch vállán sírtam.

- Mond hogy Nate McAdamsnek ehhez semmi köze- a bátyám mintha csak a gondolataimba látott volna, kicsit ijesztő is volt.  

- Hát… neki is- töröltem le a könnyeimet a kézfejemmel, de szerintem csak annyit értem el, hogy szétmaszatoltam az egészet.

- Nem hiszem el- sóhajtott- és egyáltalán, miért nem vagy az egyetemen? Még én sem tudtam, hogy hazajössz hétvégére, hogyan tudhatta meg az a pöcs? Ugye nem direkt találkoztál vele?! És miért van rajtad férfi ing… Ella, csak nem!?

- Nem, Mitch ne gyárts elméleteket, elmesélem mindjárt- ígértem kissé elhamarkodottan. De tényleg el akarom mesélni, ami Alex és köztem történt? Végig gondolva, ez elég rossz fényt vetne rá… de talán nem is számít, hogy Mitch mit gondol róla, még ha volt is esélyem, hogy valaha összejöjjünk, most tuti elszúrtam.

- Hozok törölközőt, és száraz ruhát- sóhajtott lemondóan- tudod merre találod a fürdőt.

Azzal sarkon fordult, és eltűnt az emeletre vezető lépcsőn.

Egy forró zuhany után új embernek éreztem magam, bár nem voltam benne biztos, hogy az érzés sokáig elkísér, mert csak most jött a neheze. Elmesélni Mitch-nek az egész sztorit. Kényelmetlenül fészkelődve ültem a kanapén, a bátyám ruháiban, és egy vastag pokrócba becsavarva.

- Csináltam teát, jót fog tenni. Biztos nagyon átfáztál- adta a kezembe a bögrét.

- Egy angyal vagy- mosolyogtam rá.

- Nate McAdams nem így fogja gondolni, ha csak egy ujjal is hozzád ért megint…

- Hát igazából nem ő volt, illetve nem csak ő- csúszott ki a számon, és csak utána gondoltam bele, hogy ez ilyen kontextusban mennyire rosszul hangzott, és ezt Mitchell arca is tükrözte- nem, nem úgy! Illetve úgy, vagyis… na jó, elmesélem inkább- sóhajtottam lemondóan.

Hát, ez kínos.