Way out of my league - 12. rész

Sziasztok! :)

Igen csak kitoltam a hét végére, de azért még mindig tartom a heti egy új fejezetet... meg is hoztam Nektek a 12. részt, jó olvasást hozzá! :)
puszi♥

12. rész

Mitchell azon kevés emberek közé tartozott, akivel könnyű volt beszélgetni, még az olyan antiszociális személyeknek is, mint én. Jó hallgató volt, nem ítélkezett, és sokszor segített új aspektusból megvilágítani egy kérdést vagy problémát. Egy szó mint száz, ő volt a tökéletes beszélgetőpartner. Kivéve akkor, ha a húga vagy, és pasi-ügyekről volt szó. Ilyenkor aztán egy fél szón is képes volt felkapni a vizet, tehát nagyon kellett vigyázzak, hogy mit mondok.

Nem kis erőfeszítésembe került így elmesélnem neki a nap eseményeit, úgy hogy lehető legjobban át tudjam adni, elmagyarázni, hogy megértse miről van szó, de ne akadjon ki.

- Tehát ha jól értem, beleszerettél egy foglalt srácba, aki összeverekedett miattad az exeddel, ergó lehet hogy ő is érez valamit irántad- foglalta össze a sztorit egy mondatban, mikor közel egy óra küszködés után elhallgattam.

- Valahogy így, de ki tudja… Nate egy igazi bunkó, Alex csak megvédett. Gondolod, hogy ez azt jelenti…?- pillantottam rá bizonytalanul, de csak megvonta a vállát.

- Azért annyira nem nagy úriember, hogy hasra kelljen tőle esni. Ha barátnője van, miért kavar veled?- vetette fel.

- Senki sem tökéletes- próbáltam védeni Alex-t, de tudtam hogy gyenge a kifogás. Nem néztem Mitch-re, csak a rég kiürült teásbögrémet fixíroztam.

- Ja, persze, hát nem. De te valahogy mindig az idiótákat fogod ki- semmi érzelem nem csendült ki a hangjából, de tudtam hogy dühös. Talán Nate-re, talán Alex-re, de talán csak a tény bosszantotta, hogy nem védhet meg a csalódástól.  

- Nate az, ezt elismerem, de Alex-t miért írod le, nem is ismered!?- kérdeztem indulatosan. Hiába volt Mitch minden jó szándéka, dühített, hogy esélyt sem ad neki, csak egy kalap alá veszi Nate-el.

- És a kis történeted alapján ítélve, nem is fogom. Mert remélem ezek után messziről elkerülöd!

- Ne már Mitch, tök igazságtalan vagy vele- fakadtam ki. Elvégre még soha nem is találkoztak, bár tisztában voltam azzal, hogy Mitch nem fog első látásra beleszeretni, ahogy én, de azért reméltem, hogy lesz még alkalma megismerni, és megkedvelni.

- Hát jó, tőlem aztán fuss utána. Majd készítem a vállam, meg a zsepiket- közölte leplezetlen szarkazmussal.

- Különben is, nem kell aggódnod, valószínűleg nem fogunk soha kézen fogva beállítani egy vasárnapi családi ebédre- sóhajtottam, miközben a fejemben megjelent az imént festett kép.

- Hidd el Ellie, nem hozzád való…

Akárhogy is akartam, hogy ennek az ellenkezője legyen igaz, Mitch ritkán tévedett, és valószínűleg most is őt fogja igazolni az élet. Nem tudom kinek akartam bebizonyítani, hogy igenis felérhetek Alex-hez, és lehet közöttünk valami. De talán nem is a bizonyítási vágy, nem akartam olyan lenni, mint ő, én csak őt akartam. Amellett, hogy átkozottul jól nézett ki, a személyiségéért is oda-, meg vissza voltam. Ez az együtt töltött nap csak még jobban megerősítette bennem, hogy benne megvan minden, amit egy kapcsolattól szeretnék. Rendkívül jó a humora, a bénázásaimat is mindig elüti egy viccel, de soha nem éreztem úgy, hogy rajtam nevetve, inkább együtt nevettünk. Figyelmes volt, még ha ez csak abból is állt, hogy nem hagyott éhezni, megtervezte az utazást, repjegyet foglalt, megvédett a fotósoktól, majd Nate-től.

De ez mind talán automatikus férfi reflex, talán nem én vagyok különleges, csak belé van kódolva, hogy a gyengébbik nemet védje. Akárhogy is, annyi biztos, hogy én minden egyes alkalommal elgyengültem, amikor rám emelte az igéző barna szemeit…

A Mitch-nél töltött éjszaka másnapján azonnal vissza utaztam New Heaven-be, valószínűleg azért, mert ha nem tettem volna, 100% hogy megingott volna a szilárd elhatározásom, miszerint nem megyek vissza Alex lakására. Titokban picit örültem, hogy ennyire béna voltam és ottfelejtettem a mobilom, így legalább jó oka volt, hogy megkeressen.

A koliba érve korántsem kellemes meglepetés fogadott. Alison a kanapén kuporogva zokogott egy százas pzs és egy vödör fagyi társaságában. Egy darabig filóztam, hogy vajon el tudnék-e úgy osonni valahogy a szobámig, hogy ne vegyen észre, de beláttam, hogy egyrészt erre esélyem sincs, másrészt meg valószínűleg nekem is nagyban közöm van ahhoz, amiért így kiborult.

- Szia Alison. Hé, mi baj?- ültem le mellé a kanapéra. Sosem voltunk túl jóban, de ínséges időkben azt hiszem neki is mindegy volt, hogy kinek a vállán sír.

- Aleeex…- szipogta, de elcsuklott a hangja. Egy darabig türelmesen vártam, hogy további magyarázatot fűz hozzá amint ismét képes megszólalni, de nem tette. 

- Mi történt?- kérdeztem félve. Talán tud róla? Nem, akkor már tuti nekem esett volna egy konyhakéssel. Vagy csak kivárja, hogy bevallom-e? Nem tudtam, de őszintén szólva kezdtem félteni az életem.

Alison nem válaszolt, csak elém tolta a dohányzóasztalkán lévő laptopot. A szívverésem kihagyott egy pillanatra, ahogy a képernyőn megláttam egy internetes hírportál felületét. Először csak a képeket fogtam fel- Alex és én, ahogy kiszállunk a taxiból a stadionnál, amint a lelátón ücsörgünk, és a hot-dogot esszük, majd egy kép, ahol mindketten önfeledten nevetünk. De amikor a szalagcímet is elolvastam, már végkép elfogott a rettegés; Alex Gaskarth tilosban, vagy új utakon?

„Új szezon, új barátnő? Mindenki úgy tudta, az All Time Low énekesének szíve foglalt… egészen múlt hétvégéig, amikor barátnője helyett egy titokzatos barna szépséggel jelent meg a Ravens stadion lelátóján. Egyelőre folynak a találgatások, vajon…” nem bírtam tovább olvasni, ez már éppen elég volt. Vetettem egy oldalpillantást Alison-ra, hogy meggyőződjek arról, vajon tényleg fogalma sincs-e arról, hogy én vagyok a képeken. Nem igazán mutatta bármi jelét, így gyáván úgy döntöttem, hogy adom a hülyét.

- Sajnálom, hát ez borzalmas- simogattam meg esetlenül a karját. Nem kellett játszanom a szerencsétlent, egyébként is az voltam, de reméltem így hamarabb szabadulok, ha nem veszi hasznom.

- Nem a cikk a legrosszabb- hüppögte, miközben a könnyek megállíthatatlanul csorogtak az arcán- elmentem hozzá Baltimore-ba a hétvégén, mert azt hittem megcsal. Rémesen lejárattam magam, mert csak a menedzserével volt valami megbeszélése. Azt mondta, hogy ez így nem fog működni, ha nem bízom benne, és szakított velem… elég hamar talált mást…

Megdöbbenve hallgattam, nekem semmi ilyen nem rémlett arról az estéről. Már épp szóvá akartam tenni, mikor rájöttem, hogy mekkora idióta vagyok, csodával határos módon a képeken nem vagyok felismerhető, az arcom alig látszik, vagy háttal vagyok, vagy annyira az arcomba van húzva a sapi, hogy semmi nem látszik, erre én meg nagy okosan majdnem elszólom magam, az utolsó pillanatban haraptam rá a számra, nehogy mondjak valamit. Valamint azt sem igazán értettem, hogy Alison hogy lehet ennyire naiv, és hogyan hiheti el még mindig a menedzseres dumát, miután ezeket a képeket látta…

Végig pörgettem az eseményeket, és próbáltam rájönni, hogy mikor szalasztottam el azt a beszélgetést. Aztán eszembe jutott, hogy Alex kikísérte a lakásból, nem hallhattam, hogy ott mi történt… minden esetre szörnyen éreztem magam.  Nyilván, ez Alex döntése volt, de hibásnak éreztem magam, csak az járt a fejemben, hogy szörnyű-szörnyű ember vagyok, és szétromboltam egy kapcsolatot. Nem mintha bármi beleszólásom lett volna a döntésbe, még csak nem is tudtam róla, de akkor is. De vajon tényleg miattam szakított? Vagy csak én szerettem volna ezt hinni, mert akkor ez talán azt jelenti, hogy érez irántam valamit? De akkor miért nem mondta, hogy Alison-nal vége? Lehetséges, hogy nem is akar tőlem semmit, csak velem akart vigasztalódni?

Hát, ez kínos.