Way out of my league - 13. rész

Sziasztok! :)

Sebtében összedobtam még egy kis posztot, ugyanis egy ideig nem leszek net-, és gépközelben, szóval a jövő heti friss sajnos valószínűleg kimarad, és nem akartalak olyan hosszú ideig váratni titeket.
Lesz friss megint, amint tudom hozni, de addig is most itt a következő rész, jó olvasást! :) ♥

13. rész

Az éjjel sokáig forgolódtam a történteken rágódva. Vajon tényleg az én hibám lenne? Én tettem tönkre a kapcsolatukat, vagy már magától is tönkre ment volna, én csak löktem rajta egyet a szakadék felé? Vagy már lökni sem kellett? Szerettem volna ezt hinni, hogy Alex magától döntött a szakítás mellett, és nem amiatt ami köztünk történt. De történt-e egyáltalán valami? Vagy csak a szakítás után velem akart felejteni? Nem tudhattam, de természetesen nem bántam, hogy szingli lett, de mardosott a bűntudat, és a kételyek is.

Az éjszakai elmélkedésnek köszönhetően természetesen képtelen voltam időben felkelni, késésben voltam reggel, kapkodva öltöztem. Már majdnem indulásra kész voltam, csak a dzsekimet kellett volna felküzdenem, amikor kopogtak. Mivel én nem vártam senkit, gondoltam majd Alison intézkedik. De nem hallottam mocorgást a szobája felől, így feladtam a dzsekivel való harcot, ami így a fél karomra felhúzva lógott, és az ajtóhoz siettem.

- Szia Ellie- Alex arcán félénk mosoly ült, és mintha zavarban lett volna. Hihetetlenül aranyos volt, nehezemre esett nem megadni magam a sármjának, de aztán eszembe jutott, hogy az exe bármelyik percben megjelenhet, és nem akartam itt lenni, amikor találkoznak.

- Te meg mit csinálsz itt? Alison őrült mód ki van bukva, el kell tűnnöd- az első mondat még indulatos volt, de aztán rájöttem, célszerűbb lenne lehalkítanom a hangom.  

- Beszélni akarok veled. Meg ezt nálam hagytad- nyújtotta felém a mobilom.

- Már hiányoztál… akarom mondani, izé, szóval hiányzott… hiányzott a mobilom. Köszi-, próbáltam magam kivakarni a kínos nyelvbotlásból. Miért mondtam, hogy hiányzott?!

 - Figyelj Ellie, én… - kezdett volna bele egy nagyobb lélegzetvételű magyarázkodásba.  

- Alex ne, Alison bármelyik percben megjelenhet, kérlek… menj most el!- idegesen pislogtam a szobaajtó felé. Tudni akartam, hogy mit szeretne mondani, de közben kicsit haragudtam is rá, amiért így összekuszált mindent.

- Oké, akkor üljünk be valahová- javasolta. Már nyoma se volt az idegességének, látszólag egyáltalán nem zavarta, hogy vékony jégen sétál. Én viszont zaklatott voltam mindkettőnk helyett, szóval nem billent ki az egyensúly.

- Nem lehet, órára kell mennem- tiltakoztam. Ekkor megreccsent a padló, és Alison szobájának ajtaján kattant a zár. Teljesen bepánikoltam, képtelen lettem volna kezelni a helyzetet, ha itt találja Alex-t- menj!!- parancsoltam rá, majdhogynem kilöktem az ajtón, és gyorsan bevágtam mögötte.

- Reggelt- köszönt Alison ásítva. Borzasztóan nézett ki, a szemei vörösek voltak, a tegnapi sminkjét le se mosta, elkenődve éktelenkedett az arcán- ki volt az?

- Hát csak… csak Ben, polgárjog óráról- imádkoztam, hogy elhiggye, tudtam hogy rémesen hazudok.

- Fura az a srác, pár napja is itt volt, amikor… hol is voltál hétvégén?- kérdezte, miközben a hűtőhöz sétált, hogy keressen valamit reggelire.

- Otthon, Baltimore-ban- még csak hazudnom sem kellett… hiszen tényleg ott voltam.

- Váltig állította, hogy valami sráccal mentél el, és tudni akarta ki az.

- Ja, igazad van, tiszta fura- bólogattam halott fehér arccal. Ha Ben lebuktat, a saját kezemmel fogom megfojtani, ezt már elhatároztam magamban.

- Jó hogy még itt vagy, legalább van társaságom. Nem szívesen lennék egyedül a tegnapi után. Eszel te is valamit?

- Hát nekem amúgy… izé, szóval épp indulnék… órára- próbáltam kivágni magam.

- Nem maradnál ma itthon? Nagy szükségem lenne valakire, rémes az egyedüllét- nézett rám nagy szemekkel. Borzasztóan szánni valóan festett abban a pillanatban, és kezdtem egészen megsajnálni.

- Bocsi, de… de nem tudok, ma lesz az aa… a szakszeminárium, tudod csak két alkalmat lehet hiányozni, és nekem ez már a harmadik lenne- annyira beleéltem magam a magyarázatba, hogy még én is majdnem elhittem, pedig ma semmiféle szakszeminárium nem volt, és én se hiányoztam még ilyesmiről.

- Hát jó- törődött bele szokatlanul hamar, de még nem lélegezhettem fel- délután itt leszel?

- Persze, de nekem most… most már tényleg… izé, mennem kell- hátráltam az ajtó felé- oké, szia!

Azzal már kint is voltam. Megkönnyebbült sóhajjal dőltem az ajtófélfának, de tudtam, hogy csak egy időre ráztam le. Nem értettem, miért nem a nagy öribarijai vállán sírja ki magát, de valószínűnek tartottam, hogy ez a karma üzenete nekem. Miközben ezek jártak a fejemben, teljesen meg is feledkeztem Alex-ról.

- Na, mehetünk?- hozta rám a szívbajt. A falnak támasztotta a vállát, a kezeit lazán zsebre dugta, és derűsen mosolygott rám, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.  

- Már mondtam, órán kellene lennem úgy 10 perc múlva- tiltakoztam automatikusan, és meg is indultam a folyosón.  

- Elviszlek- csatlakozott hozzám. Megpróbálhattam volna elrohanni, de annak valószínűleg az lett volna a vége, hogy nagyon csúnyán orra bukok, vagy az, hogy 20 méter múlva kifulladva kapkodom a levegőt.

- Nem kell. Ha nem kéne veled meg a romokban heverő exbarátnőddel foglalkoznom, odaértem volna időben- bosszantott, hogy ő a háttérben meghúzódva várta, amíg én lerendezem valahogy Alison-t, simán otthagyhattam volna kettőjüket, aztán csináltak volna amit tudnak.

- Alison nincsen romokban, egy hét múlva már mással lesz, hidd el- legyintett. Egyébként könnyedén tartotta velem a lépést, még csak meg sem kellett megát erőltetnie.  

- Én úgy láttam, hogy megviselte. Különben is, miért szakítottál vele?- ha már nem tudtam lerázni, legalább hátha választ ad néhány kérdésemre.

- Én inkább azt a kérdést tenném fel magamnak, hogy miért csak most.

Na igen, hát ez talán tényleg jobb kérdés volt. Miért pont most? Egy múló pillanatig reméltem, hogy miattam, de egyrészt Alex semmi ilyesmit nem mondott, másrészt pedig az egy elég elhamarkodott döntés lett volna, tekintve hogy kb. egy hete vett tudomást a létezésemről.

- Nézd Ellie- fogta meg a kezem, hogy megállítson, és maga felé fordítson- tudom, hogy kissé kusza ez az egész most, de nem ok nélkül tettem. Nem voltam vele boldog, és arra jutottam, ideje továbblépnem, és keresnem valaki olyat, aki mellett van esélyem rá, hogy az legyek. Akivel van bennünk közös, aki megnevettet, akiben olyan dolgokat találhatok meg, amiket Alison-ban nem.

- És gondolod, hogy megismertél egy ilyen valakit?- néztem fel rá. Nem mertem konkrétan rákérdezni, hogy rám értette-e, annyira hihetetlen volt. A szívem olyan hevesen vert, majd kiugrott a helyéről.

- Azt hiszem- mosolyodott el- kedvellek Ellie, nagyon is.  

Hirtelen nem tudtam mit felelni. Annyi érzelem és gondolat kavargott a fejemben, hogy nem tudtam hol kezdjem el a kibogozást. Nem tudom meddig lehettem csendben, de amikor felpillantottam, Alex tekintete aggodalmat tükrözött, a szája szélét harapdálta.

- Én is kedvellek, de… de mint mondtad, ez az egész olyan zavaros. Egy hete még tudomást sem vettél rólam, csak a barátnőd béna szobatársa voltam. Most meg egyszerre a világ megfordult a tengelye körül, és minden megváltozik. Az utóbbi napokban őrülten kavarogtak az események, ahogyan az érzéseim is, és nem tudok már kiigazodni semmin. Nem tudtam mit akarsz, hogy focis haverok vagyunk-e, barátok vagy esetleg szeretők, miután úgy nekem estél… aztán hirtelen berobban a média is a képbe, egy teljesen abszurd, légből kapott cikkel, és a net tele van a fotóimmal, a közös fotóinkkal. Már nem tudom mi történik körülöttem, kezd olyan érzésem lenni, mintha filmen nézném az életemet, amit valaki háromszoros gyorsaságra állított, és én csak külső szemlélő vagyok. Muszáj időt kérnem, hogy átgondoljam ezt az egészet.

Fogalmam sem volt, mennyire sikerült úgy összeszednem a mondanivalómat, hogy ő is megértse a lényegét. Szerettem volna vele lenni persze, de előbb tisztáznom kellett magamban a dolgokat, úgy éreztem, hogy anélkül nem menne.

- Akkor ez most mit jelent?- nem tűnt zavarodottnak, amiből arra következtettem, hogy felfogta a kusza monológom, és a konklúziót várta.

- Azt, amit mondtam. Szükségem van egy kis időre, hogy átgondoljam. Tudom, hogy egyértelmű válaszra számítottál, de mégis mit vársz tőlem azok után, amit Alison-nal műveltél? Tudod, hogy hadilábon állok a bizalommal Nate miatt, értsd meg hogy idő kell.

- Szóval szerinted én is csak ugyan olyan vagyok, mint Nate?

- Nem ezt mondtam, csak kiforgatod a szavaimat!- kiáltottam fel elkeseredetten. Nem igaz, hogy képtelen megérteni! Láttam a szemében a visszautasítás fájdalmát- pedig még vissza sem utasítottam, csak képtelen volt elfogadni a válaszom- és ahogyan az indulatok kavarogtak benne.

- Mindegy- szólalt meg végre. A hangja közömbös volt, de a tekintete másról árulkodott- mennem kell. Viszlát Ellie- azzal hátat fordított, és ott hagyott a járdán. Szerettem volna utána kiabálni, de egy hang sem jött ki a torkomon. Rettenetesen éreztem magam, hiszen végre esélyem lett volna Alex-el lenni, a pasival aki után hónapok óta csorgattam a nyálam, de elszúrtam.

Hát, ez kínos.