Way out of my league - 14. rész

Sziasztok! :)

Kissé elvesztem tudom, de végre visszataláltam a blogra, juhú. Nem mintha bárki is hiányolt volna, ami azért na, nem esett jól annyira. Hát, de nagyon sok minden történt, elutaztam, hazajöttem, elkezdődött a félév... mozgalmas az élet. De, a lényeg az, hogy most itt vagyok, és hoztam egy részt is, remélem azért van, aki várta!
Jó olvasást Nektek! :)
puszi♥

*UPDATE*
mint ahogy már facebook-on írtam, véletlenül az előző részt tettem fel duplán... hát, ez kínos! :D de a hiba javítva, bocsi mindenkitől! Remélem tetszeni fog a rész, jó olvasást! :)

14. rész:

Indulatosan söpörtem félre a jegyzeteimet, mikor újfent rájöttem, hogy fogalmam sem volt mit olvastam az elmúlt 10 percben. Közeledett a szemeszter vége, és egyben a záróvizsgák, de az egyetlen, amivel tele volt a fejem, Alex volt. Rémesen éreztem magam a legutóbbi beszélgetésünk miatt, nem keresett, nem írt, nem hívott azóta, de nem is tudom mit vártam. Az elmúlt napokban többször is lefutattam a beszélgetést a fejemben, és kezdtem rájönni, mit jelenthettek Alex számára a dolgok, amiket mondtam. Időt kértem, hogy tisztázzam magamban a dolgokat, de közben az ő fejét is összekavartam. Már akkor meg kellett volna mondanom neki, hogy én is kedvelem, és szeretnék vele lenni. Elvégre nem feleségül kért, ezen nekem se kellett volna ennyit gondolkodnom. Már rég beszélnem kellett volna vele… de kicsit féltem az egésztől. Mi van, ha meggondolta magát? Mi van, ha annyira megsértettem, hogy szóba se állna velem?

Nem bírtam már tovább ezt az őrlődést, tudtam hogy nekem kell lépnem. Ahogy felugrottam az ágyról, a könyvem tompa puffanással ért földet, a jegyzeteim szétszóródtak. De szinte észre sem vettem, már egészen máshol járt az agyam. Vajon hol lehet most Alex? Személyesen akartam beszélni vele, lehet hogy fel sem vette volna a telefont, ha meglátja a képernyőn villogni a nevem…

- Bejöhetek?- dugta be a fejét Alison az ajtón, a frászt hozva rám.

- Persze, gyere- néztem rá hátra. A szekrényem előtt álltam, és épp próbáltam valami megfelelő öltözetet választani.

- Készülsz valahová?- kérdezte érdeklődve, miközben lehuppant az ágyra. Amióta szakítottak, azóta nem sokat mozdult ki, és sokkal többet foglalkozott azzal, hogy mit csinálnak mások, leginkább Alex és én.

- Nem tudom, talán- válaszoltam óvatosan. Mégis mit mondhattam volna? Hogy épp készülök szerelmet vallani az ex-pasijának? Nem jó ötlet…

- Ma este talán én is bulizok- közölte, nem mintha kérdeztem volna. Kezdtem úgy érezni, csak azért jött, hogy ezt elújságolja. Szerette úgy feltűntetni az egészet, mintha ő szakított volna, és azt hangoztatni, hogy Alex mennyire maga alatt volt. Hát, nekem nem tűnt túl szomorúnak, miközben a fürdőszobájában smároltunk… na, mindegy.

- Aha- böktem ki, csak hogy mondjak valamit.

- Végre kimozdulhatok úgy, hogy tuti nem találkozom olyasvalakivel, akivel nem akarok- nevetgélt idétlenül.

- Aha- feleltem ismét, meg se hallva amit mondott. Leggingst vagy farmert vegyek fel? Esetleg szoknyát? Nem, a szoknya semmiképp nem jó…- ezek jártak a fejemben, és csak automatikusan bólogattam arra, amit Alison mondott.

- Tudod, nyílt most egy nagyon menő club, ismerem is a tulajt, de nem ez a lényeg, Alex is tuti ott lenne a megnyitón, ha nem utazott volna el. Nagyon sokat buliztunk együtt ilyen helyeken, biztos hiányzik neki…

A nevére már felkaptam a fejem, csak sajnos fogalmam sem volt, hogy Alison mit karattyolt eddig, általában semmi értelme nem volt annak, amiket mondott, szóval csak úgy reflexből ignoráltam.

- Találkozol vele?- próbáltam érdeklődést mutatni, és minél kevésbé felfedni, hogy a vaksötétben tapogatózom. Közben egy fekete farmer mellett döntöttem.

- Hát nem, de persze én is azt hittem, hogy nem kell sok és ismét nálam köt ki… de ha nem utazott volna el, lehet hogy már újra együtt lennénk- most hogy jobban figyeltem rá, feltűnt hogy a nevetése erőltetett, és a szemében szomorúság ült, de ez volt az, ami a legkevésbé érdekelt. Különben is, megérdemelte. Nem volt valami túl rendes Alex-hez… de csak ekkor kezdtem megérteni, hogy mit is mond.

- Elutazott?- üresen csengtek a szavak, és reméltem hogy csak rosszul hallottam.

- Igen, már kétszer mondtam!- csattant fel türelmetlenül, de kicsit sem zavart, azon járt az agyam, hogy vajon nem lenne-e gyanús, ha megkérdezném, hogy hová ment és mikor jön vissza. De szerencsére Alison lepcses szája megválaszolt mindent, kérdés nélkül- turnézni ment a zenekarával, Európába. Talán egy hónapra vagy kettőre, de mit tudom én, tudod nem tartom már számon, így hogy nem vagyunk együtt. Valamikor most szállhattak fel- nézett az éjjeliszekrényemen álló digitális órára.

Aha, na persze, mi lenne ha számon is tartanád…- gondoltam magamban, de inkább nem mondtam semmit. Annyira meglepett a hír, hogy még válaszolni is elfelejtettem. De ugyan miért is gondolkodtam volna most egy buta beszélgetésen Alison-nal, sokkal égetőbb problémáim voltak.

- Segítsek kiválasztani, hogy mit vegyél fel?- törte meg a nagy csendet. Első megdöbbenésemben majdnem közöltem, hogy nem is megyek sehová, de aztán úgy döntöttem, jobb ha nem kezd el kérdezősködni, hogy mitől gondoltam meg magam.

- Nem köszi, már döntöttem- húztam ki az első felsőt a szekrényből, ami a kezem ügyébe akadt- hát, akkor jó szórakozást neked estére, szia!- kaptam fel a ruhakupacot, és beviharzottam a fürdőbe. Nem mintha még mindig szándékomban állt volna hajat mosni, vagy sminkelni, de egyedül akartam lenni, és ez volt a leggyorsabb módja annak, hogy megszabaduljak Alison-tól. Ismertem már őt egy ideje, de újra és újra meg tudott lepni azzal, hogy mennyire buta és naiv. Valószínűleg akinek egy pici esze is volt, egy szót sem hitt el a meséjéből a szakításról, és arról, hogy őt már nem is érdekli az egész.

Csalódott voltam, hogy el kell halasszam a beszélgetést Alex-el, hiszen már így is túl sokat vártam. Másrészről pedig megkönnyebbülést éreztem, féltem ettől a helyzettől, hiszen fogalmam sem volt, hogyan mondjak el neki mindent úgy, hogy megértse, és magamból se csináljak idiótát. A beszélgetés nem tartozott az erősségeim közé, csak úgy mint egy rendes anti-szociális személynek általában.

Nagyjából negyed órát töltöttem a fürdőben, amikor már úgy ítéltem meg, hogy valószínűleg tiszta a levegő, Alison már tuti elment. A lakásban csend volt, de biztosra akartam menni. Odasétáltam a szobájához, és bekopogtam. Nem jött válasz, így óvatosan lenyomtam a kilincset, és bekukkantottam. Megállapítottam, hogy sehol senki, és már épp csuktam volna vissza az ajtót, amikor megakadt a szemem valamin. Alison ágyán ott hevert a laptopja, a képernyőn látszó ismerős honlap kapta el a pillantásom. Közelebb mentem hogy jobban megnézzem, hátha tévedek, de nem. Az All Time Low logó ott virított, TOUR- hirdette a megnyitva maradt oldal fejléce. Valahol a tudatom legmélyén egy kis hang figyelmeztetett, hogy nem kéne mások dolgait piszkálnom, nem kéne beleszólnom vagy belefolynom, de nem érdekelt. Igazából átmehettem volna a saját szobámba, és megnyithattam volna az oldalt a saját gépemen, de valahogy tökéletes iróniával érzékeltette a helyzetet, hogy Alison laptopján találtam meg, aki váltig állította, hogy semmi sem érdekli már kevésbé, mint Alex.  

Lejjebb görgettem, végig futtatva a szemem az európai nagyvárosok listáján. Automatikus mosolyra húzódott a szám, ahogy megláttam a legtöbb dátum mellet a sold out feliratot. Tudtam, hogy semmi közöm Alex-hez, de mégis örömmel töltött el, büszke voltam rá. Sóhajtva álltam volna fel az ágyról, úgy döntöttem éppen eleget kutakodtam már, de akkor hirtelen egy másik fület pillantottam meg az oldalon.

- Meet & Greet- olvastam fel hangosan, és még többször kimondtam csak úgy magamnak. Biztosan idiótának tűntem, de nem zavart, izgatott lettem az ötletemtől. Hiszen megtaláltam a megoldást, pont ez kellett nekem, erre volt szükségem. Találkozni Alex-el… csak az volt az egyetlen apró akadálya a dolognak, hogy egy óceán választott el perpillanat minket, és ha tényleg látni akarom, akkor sajnos nincs más választásom, repülőre kell ülnöm. Borzalmas érzés volt, hogy végre megtaláltam a megoldást, de az ostoba félelmeim az utamba álltak…

Hát, ez kínos.