14. rész

Megálltam a srácok hotelszobájának ajtaja előtt, nagy levegőt vettem, és bekopogtam. David nyitott ajtót, egy szál boxerben, egy hatalmas doboz fagyival a kezében.

- Oh… szia Shirley- vágott meglepett arcot.

- Szia David…- néztem rá vissza ugyan olyan kerek szemekkel- hát te?

- Mi van velem?- nézett magán végig.

- Semmi, tökéletes vagy így- nevettem.

- Tudom- húzta ki erre magát, én meg csak ráztam a fejem vigyorogva.

- Daviiiid, hozd vissza a fagyit!- hallottam bentről Jeff hangját.

- Remélem nem zavarok?- álltam lábujjhegyre, hogy benézzek David válla fölött. Az összes srác (Seb-et kivéve, őt nem láttam sehol) hozzá hasonlóan hiányos öltözetben ült a kanapén, a fotelekben, vagy a szőnyegen, egy kanállal hadonászva.

- Nem, gyere be- lépett félre David.

- Mi a frászt csináltok?- kezdtem el még jobban nevetni.

- Fagyit ennénk, ha David nem vitte volna el!- Pierre.

- Oké- legyintettem, és lemondóan sóhajtottam. Meg sem próbáltam megérteni őket, kicsit bolondok, de hát ez van-, Seb merre van?- néztem körbe.

-  Hát ez vicces- jegyezte meg David, a szájában egy jó nagy adag fagyival, ami, ahogy beszélt, elkezdett kifolyni a szája szélén. Undi volt, de egyben nagyon vicces is azért.

- Mi vicces?- kérdeztem nevetve.

- Hát, hogy Seb-et itt keresed- válaszolt helyette Chuck.

- Ne szórakozz már velem, hát mégis hol a viharban keresném!?

- Ezek szerint még nem beszéltetek?

- Hát de, még délelőtt volt nálam. De miért?- csodálkoztam. Fogalmam sem volt, miről beszélnek. 

- Mindegy- vont vállat Pierre nemtörődöm módon.

- Ne legyél vele bunkó, nem az ő hibája!- szólt rá Chuck.

- Mi nem az én hibám?- kérdeztem. 

- De igen!- makacskodott Pierre, figyelmen kívül hagyva a kérdésem- Seb-nek magától eszébe sem jutott volna ilyesmi, hát most tessék…!

- De nem Shirley kérte rá!- szólalt meg Jeff.

- Srácok, mi az isten van már!?- lettem ideges.

- Na és ha nem ő kérte rá? Akkor is meg fogja tenni, a végeredmény ugyan az!

- Mi lenne, ha abbahagynátok a vitát, és valaki beavatna engem is, hogy mi van!?- próbálkoztam továbbra is kitartóan megtudni, hogy mi a francról van szó. Pierre csak vállat vont, elvette Davidtől a fagyit, és egykedvűen kanalazni kezdte.

- Valaki…?- néztem körbe, már-már kétségbeesetten.

- Sebastien kitalálta, hogy otthagyja a bandát, és ide költözik Manhattanbe, hogy veled és Sophie-val lehessen- szólalt meg végül Chuck.

- TESSÉK!?- akadtam ki egy pillanat alatt. Azt hittem, ezt akarom. Átlagos, normális életet, családot, itt Manhattan-ben. Megkaphatnám, amit akarok… de nem mindig arra van szükségünk, amit akarunk, ezt nem is érthette abban a pillanatban nálam jobban senki. Mindkettőnknek két dologra volt szüksége ahhoz, hogy boldog lehessen. Nekem a szerelmemre és a lányomra, Seb-nek pedig a családjára, és az álmaira. De ha az egyiket fel kellene adnunk, már nem lehetnénk boldogok… de akkor megéri-e? Egyértelmű, hogy nem. 

- Hol van Seb?- néztem kétségbeesetten a srácokra. Le kell beszéljem erről a képtelenségről, nem, ez így nem lesz jó! Féltem, hogy nem fog hallgatni rám. Hiszen azt mondtam neki, hogy normális, átlagos életet akarok… nem gondoltam ezt végig, Pierre-nek igaza volt, az én hibám az egész.

- Hozzád indult úgy 10 perccel azelőtt, hogy ideértél- közölte Jeff.

- Remek- fordultam sarkon, és kirohantam az ajtón, le a lépcsőn, ki a szállóból. Bevágódtam a kocsiba, és irány haza. Most hálát adtam az égnek, hogy pont elkerültük egymást, és a srácoktól tudtam meg, hogy mit talált ki. Így időt nyertem, hogy végig gondolhassam, hogy hogyan beszéljem le róla.

Pont akkor sétált ki az ajtón, amikor leparkoltam a ház előtt. Kimásztam a kocsiból, és megálltam vele szemben.

- Szia- sétált oda hozzám, és imádnivaló mosolyt villantott.

- Remélem ezt nem gondoltad komolyan!?- estem neki egyből, köszönés helyett.

- Ezek szerint a srácok elmondták- grimaszolt- azt akartam, hogy tőlem tudd meg- mosolyodott el ismét.

- Ne csináld már, úgy teszel, mintha valami jó hír lenne, vagy nem is tudom!- hadonásztam idegesen.

- Már hogyne lenne jó hír- fogta meg mindkét kezem- együtt leszünk!

- De ilyen áron??

- Megmondtam, hogy szeretlek. Te meg Sophie vagytok nekem a legfontosabbak, és ha ez az ára annak, hogy veletek legyek, hát akkor igenis feladom a karrierem.

- Őrültséget csinálsz! Végig gondoltad te ezt egyáltalán?! Ez az életed, a srácok, a turnék, a zene! Mégis hogyan juthatott ilyen az eszedbe?

- Nyugodj már meg egy kicsit, kérlek. És ha lehet, ne itt az utcán beszéljük ezt meg.

- Bemehetünk tőlem, de az nem változtat semmit azon, hogy hibát követsz el.

- Szerintem kettesben kéne ezt megbeszélnünk.

- Oké- böktem ki zavartan- lefektetem Sophie-t, és…

- Vagy Lily átvihetné hozzánk. Jó helyen lesz- villantott megint egy ellenállhatatlan mosolyt.

- De hát…- akartam tiltakozni, de Seb nem is foglalkozott vele. A könyökömnél fogva húzni kezdett a bejárati ajtó felé.

- Sziasztok!- léptünk a nappaliba, ahol Lily, Alex és a kislányom épp társasoztak.

- Szia anyu!- ugrott fel Sophie, és odaszaladt hozzám. Nyújtózkodott, hogy vegyem fel, de Seb gyorsabb volt, a karjába kapta őt. Sophie erre átölelte az egyik kezével az ő nyakát, a másikkal az enyémet, annyira édes volt.

- Picúr, mit szólnál, ha ma este Lily-éknél aludnál?- kérdezte tőle Seb.

- Az szuper lenne!- ragyogott fel erre az arca- David úgyis megígérte múltkor, hogy gitározik nekem- kezdett el tapsikolni- anyu… szabad?- nézett rám tétován.

- Hát…

- Ezt vehetjük egy határozott igennek!- vágott közbe Lily.

- Jó, rendben- adtam meg magam.

- De jó!- örült Sophie. Elszaladt, hogy összepakoljon pár játékot, én meg raktam be neki alvós cuccot, pizsamát, meg minden mást, ami kell. Lily-vel megbeszéltük, hogy reggel majd átmegyünk Seb-el.

- Aztán jó legyél, fogadj szót Lily-nek!- pusziltam meg búcsúzóul Sophie-t.

- Én mindig jó vagyok!- vigyorgott erre- szia anyu!

- Hogy hasonlít rád ez a gyerek- fordultam nevetve Seb-hez, miután elmentek. Kinn álltunk az ajtóban, még integettünk a taxi után.

- Hát, mivel az én lányom is- mosolygott, át hátulról átölelte a derekam- gondolj bele, milyen jó lesz együtt élni! Összeházasodunk, veszünk egy családi házat, távolabb a belvárostól, és talán…

- De Seb, nem szeretném, ha emiatt fel kéne adnod az álmaidat. Ez így nem jó. Boldogtalan lennél!- fordultam felé, és a mellkasának támasztottam a tenyerem.

- Már hogy lennék boldogtalan? Hiszen itt vagytok nekem ti!

- Ne légy már ilyen makacs, kérlek- sóhajtottam- ez…

- Tudod mit?- vágott a szavamba- később még visszatérünk erre, de most…- húzott be, és belökte mögöttünk az ajtót- hadd emlékeztesselek egy kicsit, hogy milyen is lenne megint együtt élni!- vigyorgott, majd a falhoz nyomott, és szenvedélyesen megcsókolt.