You've changed my Life - 16. rész

Sziasztok! :)

Még csak épphogy elmúlt a hét közepe, de már megint új részt hoztam... harmadszor a héten! Kivételes alkalom, nem lesz ennyire sűrűn azért, de annyira jól esnek a kommentjeitek, és szeretem olvasgatni a véleményeteket, szóval ez a sok friss kissé önző érdekből van :D de ez gondolok nem zavar Titeket :)
Megcsináltam az új design-t is, amit említettem. Hát hogy egész őszinte legyek, egyáltalán nem így képzeltem el, és nagyon sokat szenvedtem vele, mert úgy tűnik, a blogspot felesküdött ellenem... de nem baj, készen van, és elégedett vagyok az eredménnyel, nekem tetszik! (ismételten kérlek titeket, ha valamit észrevesztek, hogy nem jelenik meg jól, vagy nem működik egy link, stb., szóljatok, hogy ki tudjam javítani. Előfordul, hogy valamire nem figyelek oda, elfelejtem beállítani, ilyenek, és mivel a saját blogomat nem szoktam sokat böngészni, nem tűnne fel.)
Na, és hogy végre valahára a sok rizsázás után a lényegre térjek: amit ma hoztam Nektek, a "You've changed my Life" 16. része! Meg kell mondjam, szeretem ezt a fejezetet, és annyi várakozás és izgulás után most végre... történni fog valami! Hogy mi, az nem árulom el, de hát itt a fejezet, olvassátok el Ti! Jó szórakozást ;)

16. rész: Esküvő

Nyugtalanul aludtam aznap éjjel, eléggé ideges voltam az esküvő miatt. Eddig csak nem érdekelt, és feleslegesnek gondoltam, de most, akárhányszor eszembe jutott, görcsbe rándult a gyomrom. Nem tudtam, ez most vajon természetes reakció, hogy izgulok, vagy tudat alatt így akarom magammal közölni, hogy hülyeséget csinálok.

Hajnalban már nem bírtam tovább az ágyban forgolódást, felkeltem, belebújtam a köntösömbe, és kiültem az ablakba. Az üvegen keresztül bámultam a napfelkeltét.

Olyan szívesen felhívtam volna most Jace-t, ő meg tudott volna nyugtatni. De Jenna azóta se adta vissza a telefonom, így nem tehettem semmit. A gondolataim össze-vissza kavarogtak, és semmi értelmeset nem tudtam kihozni belőlük.

Hallottam, hogy nyílik az ajtó, de oda se néztem, úgyis tudtam, hogy a húgom az.

- Azt hittem, legalább meghagyod nekem azt az örömet, hogy kiboríthatlak az ágyból!- jött oda hozzám nevetve, mire én csak vállat vontam- hé  Míra, minden rendben?- fogta meg a kezem.

- Nem tudom Jen. Olyan fura érzésem van ezzel az egésszel kapcsolatban. Úgy érzem, valami rossz fog történni ma- ráncoltam a homlokom.  

- Ne aggódj, nem fogom hagyni, hogy orra ess a bevonulásodnál, ha erre gondolsz- mosolygott.

- Nem egészen. De azért kösz.

- Nyugi, ez csak egy esküvő! Túl fogod élni. Elismétled a pap után azt az idióta szöveget, majd elmotyogod, hogy „igen, akarom” és megcsókolod Jace-t. Bár az utóbbit sosem értettem, hogy miért teszed…

- Jenna kérlek! Szeretem őt, oké? Mától a felesége leszek, és a családhoz fog tartozni. Szeretném, ha ezt ő is így érezhetné, és nem piszkálnád folyamatosan!

- Amit csak akarsz- tett úgy, mintha meghajolna- ez a te Nagy Napod!

- Ne is emlegesd, mert hányingerem lesz az idegességtől- grimaszoltam- nem tehetnénk úgy, mintha ez is csak egy normális nap lenne?

- Mindent meg fogok próbálni, hogy úgy tűnjön… majd csukd be a szemed, amikor felráncigálom rád az esküvői ruhát- nevetett- na, ne vágj már ilyen ijedt fejet, gyere ide!- ölelt meg- a végén minden jól fog alakulni!- bíztatott.

- Remélem!- karoltam át én is őt.

- Hoztam kávét, meg reggelit, ez egészen normális indítása egy napnak, nem?

- De. Menjünk- ugrottam le az ablakpárkányról, és követtem őt a nappaliba- hol vannak a srácok?- néztem körül.  

- Ne is törődj velük- legyintett Jen- adtam nekik feladatot.

Kissé fura volt számomra, milyen feladatot adhatott volna nekik, hiszen Jace és a szülei már mindent megszerveztek az esküvővel kapcsolatban. De aztán inkább nem firtattam a dolgot.

- Óóó Jenna, ez istenien néz ki!- a nyál is összefutott a számban ahogy megpillantottam a tálcán várakozó reggelimet- ha nem tudnám, hogy totál béna vagy a konyhában, a végén még azt hinném, hogy te csináltad!- nevettem.

- Inkább maradj csöndben, és egyél, mielőtt a fejedre borítom!- közölte sértődötten.

- Tudod, hogy szeretlek!- kacsintottam neki, majd hozzáláttam- kérsz te is belőle?

- Nem, én már ettem, köszi. Ha befejezted, indulunk a fodrászhoz. De még van időnk- nézett az órájára- egyél nyugodtan.

Palacsintát kaptam vaníliaöntettel, és gyümölccsel, isteni finom volt! Élvezettel eszegettem, amíg Jenna el nem zavart öltözni, hogy indulhassunk végre. Próbáltam megfogadni a tanácsát, és úgy kezelni ezt az egészet, mintha egy normális nap lenne, olyan, mint a többi. Meglepő módon egész jól sikerült. Azt a két órát, amit a fodrásznál ültünk, végigbeszélgettük, nevettünk, szóval mindent összevetve nem is volt rossz.

- Gyönyörű a hajad- mosolygott Jenna. 

- És rettenetesen fáj a nyakam- panaszkodtam, mert végig hülyén kellett tartsam a fejem.

- Ne nyafogj, gyere inkább, elkésünk a körmöstől!

- Még oda is megyünk? Azt hittem, innen már a templomba…

- Kis naiv!- nevetett Jen- na, igyekezz már!- húzott magával.

Délután fél3 volt, mire mindennel elkészültünk, a szertartás pedig 4kor kezdődött. Mondanom sem kell szerintem, hogy tiszta ideg voltam. Anyuék már ott vártak minket a templomnál, mire odaértünk.

- Kicsikém!- jött oda anya megölelni engem- de szép vagy, istenem!- tartott el magától, hogy szemügyre vehessen.

- Jó hogy itt vagy- mosolyodtam el, kissé megnyugtatott, hogy a szüleimet láthatom.

- Szia Míra- jött oda apu is, két puszit nyomott az arcomra, és ő is megdicsért, hogy milyen csinos vagyok.

- Sziasztok!- toppantak be a srácok is.

- Jaj, milyen elegánsak vagytok! Szerintem sosem láttalak még titeket öltönyben- nevettem.

- Miri, megmutatod a ruhádat?- ugrált körülöttem David.

- Majd a szertartáson láthatod!- intette le Jenna, mielőtt én még válaszolhattam volna-, gyere anyu, gondolom te is kíváncsi vagy rá!

- De hát akkor én miért nem nézhetem meg?- pislogott David.

- Mert pasi vagy!

- Azért, mert Jenna-nak agyára mentek a hülye hagyományai, azért- néztem David-re bocsánatkérően, Jen pedig szúrós szemmel rám.

- Ha nem egy órán belül lenne az esküvőd, most esküszöm megpofoználak!

- Lányok…!- szólt ránk apu.

- Nyugi, nem gondolja komolyan, csak felhúzta magát- legyintettem.

- Mindegy… ideje menni öltözni!- vezényelt Jenna. Már teljesen átengedtem neki az irányítást, én türelemmel sem bírtam volna, meg amúgy is, ő sokkal jobban élvezte, hogy dirigálhat. Nem akartam megfosztani ettől az örömtől, így engedelmesen vonultam utána a szobába, ahol készülődhettünk.  

- Na, milyen?- fordultam körbe anyu és Jenna előtt, immár teljes esküvői felszerelésben.

- Tökéletes! Hiszen én választottam a ruhát- nevetett Jenna

- Gyönyörű vagy kicsim!- járt körül anyu.

- Várj, még kell a fátyol! Hol van?- pislogott aggódva a húgom.

- Nem tudom- vontam vállat.

- Nem, ez nem lehet igaz…!- bosszankodott Jenna. Kiviharzott a szobából, bevágva maga mögött az ajtót.

- Ne aggódj kincsem, előkerítjük a fátylad- nézett rám anyu.

- Nekem úgy tűnik, Jenna-t jobban izgatja a kérdés- jegyeztem meg.

- Olyan gondterheltnek tűnsz!- méregetett.

- Nem, anyu, jól vagyok!- bizonygattam.

- Ragyognod kéne. Mármint ne értsd félre, gyönyörű vagy, de egy mosolyt nem láttam még ma tőled.

- Csak ideges vagyok az esküvő miatt…

- Nyugodj meg!- ölelt meg.

- Semmi pánik, megvan a fátyol!- jelent meg Jenna.

- Te voltál az egyetlen, aki pánikolt- jegyeztem meg ismét halkan, miközben rám tette a fátylat.

- Tessék- nyomott a kezembe még egy marék csipkét.

- Mi a bánat ez?- nézegettem tanácstalanul.

- Harisnyakötő, természetesen!- forgatta a szemét.

- Ezt muszá…?

- Na, add ide!- vette el tőlem türelmetlenül, és bebújt a szoknyám alá, hogy a helyére tegye- remek, már csak a csokor hiányzik. Mit is kezdenél te nélkülem…!?- mosolygott rám kedvesen, miután végzett a harisnyakötőkkel.

- Nem tudom, valószínűleg egy csomó nyugodt percem lenne- mosolyogtam vissza rá- jut eszembe, Jace itt van már?

- Én nem láttam- vont vállat Jenna.

- Mi az, hogy nem láttad?! 10 perc múlva 4 óra!- idegeskedtem.

- Majd Chuck beugrik a helyére- csitított Jenna.

- Ez marhára nem vicces!- tettem csípőre a kezem.

- Ne idegeskedj drágám, kimegyek és megkeresem, rendben?- pattant fel anyu.

- Nem lehet, hogy inkább Jenna menjen, és te itt maradsz velem? Kérlek! Az agyamra megy!

- De, persze- vigyorodott el az arckifejezésemen anyu- Jen, légy szíves!

- Mindent nekem kell csinálni… már megint- forgatta a szemét, azzal otthagyott minket, majd pár perccel később vissza is tért- itt van, nyugi. Na, 5 perc van még a kezdésig, ideje menned, anyu!- tessékelte ki. Anya még a levegőbe dobott nekem egy puszit, majd eltűnt az ajtóban. Nekem már görcsben volt a gyomrom az idegességtől, és az ájulás kerülgetett.

- Jól vagy? Elég rossz a színed- fogta meg a vállam Jen.

- Persze, persze.

- Utolsó lehetőség, hogy megszökj. Ott az ablak, mássz ki, majd én fedezlek!

- Jenna, hagyd már abba ezt!- csattantam fel- nem akarok megszökni, hozzámegyek Jace-hez, és kész! Mikor fogod végre elfogadni? Nem lehet minden úgy, ahogy neked tetszik! Ez az én életem, oké!? Hadd döntsek már én, a francba is!- kiabáltam magamból kikelve.

- Oké, oké, nyugodj meg!- visszakozott ijedt arccal, mikor látta a szememben gyülekező könnyeket- ne haragudj!- tett felém egy tétova lépést.

- Támogatnod kéne, nem látod mennyire ideges vagyok?- kérdeztem elcsukló hangon.

- De látom, és épp ezért aggódom. De mint az előbb te is mondtad, ez a te döntésed… azt fogom tenni, amit te szeretnél. Vagy kimegyek, és közölhetem mindenkivel, hogy nem lesz esküvő, vagy beküldöm aput, és kezdetét veszi a ceremónia. Te választasz, Míra!

Egy pillanat erejéig talán elbizonytalanodtam… de aztán összeszedtem minden bátorságom.

- Küldd aput! Legyünk túl rajta- fújtam ki a levegőt.

- Rendben- indult kifelé- várj, még valami- futott vissza- akármennyire is nem tetszik ez az egész esküvősdi, te vagy a leggyönyörűbb menyasszony, akit valaha láttam!- puszilt meg, azzal eltűnt.

Könnyes szemmel, mosolyogva néztem utána. Hatalmasat sóhajtottam, a hátamat a falnak támasztottam, és lehunytam a szemem.

- Kicsim?- lépett be apu- mehetünk?

- Persze-, erőltettem a tőlem telhető legsugárzóbb mosolyt az arcomra.  

Mosolyogva megszorította a kezem, majd belém karolt.

- Csodaszép vagy!- suttogta nekem.

- Köszönöm. Csak ne engedd, hogy orra essek- suttogtam vissza, azzal kiléptünk a szobából.

A hatalmas teremben andalító virágillat terjengett, az addig zsongó násznép most elhallgatott, mindenki felállt, és egy emberként fordultak felénk. Az oltárnál ott állt a pap, és a vőlegényem, aki sugárzó mosollyal, és csillogó szemmel meredt rám, amit igyekeztem viszonozni. Felcsendült a bevonuló zene, én pedig próbáltam elnyomni a fintoromat. Egyáltalán nem tetszett, de én döntöttem úgy, hogy nem veszek részt a szervezésben, legalább ne elégedetlenkedjek.

Végigvonultunk a padok között apuval, majd mikor odaértünk, lefejtette magáról a karját szorongató kezem, és Jace tenyerébe csúsztatta. A vőlegényem rám kacsintott, majd elhalkult a zene, és mindketten a pap felé fordultunk.

Alig fogtam fel a sorokat, amiket el kellett ismételjek, csak arra tudtam figyelni, nehogy elfulladjon a hangom, vagy elsírjam magam. Nem, nem azért mert megható volt, hanem mert iszonyatmód ideges voltam. A torkomban gombócot éreztem, a gyomrom remegett.

- Van bárkinek bármi kifogása az ellen, hogy ez a frigy megköttessék? Most szóljon, vagy hallgasson mindörökre!- pásztázta végig a pap az összegyűlt vendégeket.

Néma csönd… az agyamban egy kis hang kétségbeesetten kiabált, hogy valaki szólaljon meg, de csak visszafojtott lélegzetek tompa moraja vízhangzott a fülemben, és szinte hallottam a saját szívdobogásomat, olyan hangosan kalapált.

- Rendben- folytatta a pap egy fél perc hallgatás után, mikor úgy ítélte meg, senki nem akar ellenérvet felhozni- Jace Morrisons, akarod-e feleségedül az itt megjelent Miranda Carson-t?

- Igen, akarom!- vágta rá Jace, szinte azonnal.  

- Miranda Carson, akarod-e férjedül az itt megjelent Jace Morrisons-t?- fordult most felém a pap.

Szóra nyílt a szám, de egy hang sem jött ki a torkomon. Jace-re pillantottam, aki várakozásteljesen pislogott rám, nyeltem egyet, majd ismét a papra néztem. Újra nyitottam a szám, hogy kimondjam az igent, de akkor…

- NE!- hallatszódott valahonnan a hátam mögül, mire a teremben néma csend lett, csak az az egy szócska vízhangzott. Az eddig rám szegeződő pillantások most mind a hang forrását keresték, csak úgy, mint én…