You've changed my Life - 21. rész

Sziasztok! :)

Állandóan panaszkodok, hogy nincs időm írni, meg ez-az-amaz... hát most nem! Tegnap volt a két hetes szünetem első igazi napja, és már tényleg nagyon-nagyon szükségem volt egy kis pihenésre! Egész nap semmit sem csináltam, csak írtam :) hiányzott már ez, nyáron volt utoljára ilyen napom, ami valljuk be, elég régen volt.
Említettem már egy párszor, hogy "A szerelem nem ismer lehetetlent!" sztorit be akarom fejezni. Nos, a napokban nézegettem, gondolkodtam rajta, és rájöttem, hogy még több van belőle vissza, mint gondoltam, és nem akarom összecsapni a végét. De hogy ne higgyétek, hogy csak ismételgetem ezt a 'be-akarom-fejezni' szöveget, hanem történik is valami közben, elárulom, hogy nagyon szépen haladok vele, ma írtam 4 új fejezetet! (amire egyébként elég büszke is vagyok) A 49. résznél tartok egyelőre, de még mindig halvány fogalmam sincs, hogy milyen hosszú lesz. Nagy valószínűséggel 50 és 60 rész közé esik majd valahová :) egyelőre írom, aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle!
Na, de a mai friss a YCML-ből érkezik, méghozzá a 21. rész! :) Bevallom, ebbe a sztoriba viszont hetek óta egy betűt sem írtam... majd ha befejeztem a másikat, erre is fordítok több figyelmet. Addig is, jó szórakozást az olvasáshoz! :)

21. rész: Az új otthonom

- Még messze vagyunk?- kérdeztem Jenna-t, miközben a taxi ablakán át mosolyogva figyeltem az ismerős várost.

- Nem. De egyáltalán ne számíts valami nagy luxusvillára, ez egy pici ház- figyelmeztetett.

- Nyugi, nem a Buckingham palotában laktam eddig se- feleltem. Ekkor megállt a taxi, én pedig az ablakra tapadtam, hogy szemügyre vegyem a házat, ami előtt parkoltunk. Tényleg nem volt nagy, de ez egyáltalán nem akadályozott meg abban, hogy első látásra megkedveljem. Kiszálltam, és a lábaim szinte automatikusan vittek a kikövezett kis ösvényen, a bejárati ajtó felé. 

- Tetszik?- jött utánam Jen, miközben a kulcs után kotorászott a táskájában.

- Alig várom, hogy láthassam belülről- feleltem izgatottan. Jenna elfordította a kulcsot a zárban, és kinyitotta előttem az ajtót. Egy ízlésesen berendezett, kicsi előszobába léptünk be. Egy szűk folyosón láttam magam előtt, a végében egy falépcsővel.

- Gyere, körbe vezetlek! Ez itt a konyha- mutatott a folyosóról balra nyíló ajtók közül az elsőre Jen.

- Minek neked ekkora konyha?- néztem körül elámulva, miután beléptem- még egy rántottát se tudsz csinálni- nevettem, miközben körbejártam a szobát, ami fa bútorokkal volt berendezve, közepén egy pult bárszékekkel, az ablaka pedig az utcára és az előkertre nézett.

- Jobban tennéd, ha nem gúnyolódnál- jegyezte meg Jen bosszankodva.

- Egy szavam sem lesz ezentúl!- ígértem vigyorogva.

- Na persze, mintha be tudnád tartani- forgatta a szemét- gyere, menjünk tovább- indult ki. Tovább mentünk a folyosón, a második ajtó a nappaliba nyílt. Kifejezetten kicsi volt, de nagyon kényelmes, és a szoba középpontjában egy kandalló állt, ami meleget árasztott, és otthonos hangulatot teremtett. Automatikusan mosolyra húzódott a szám, hiszen ez volt az, amit a londoni lakásomból talán a legjobban hiányoltam. Anyuéknál is volt kandalló, igazából szerintem minden montreali házban van. Nincs is jobb egy hideg téli estén, mint körülötte üldögélni, és a tüzet bámulni.

- Imádni való ez a szoba- fordultam Jenna felé.

- Én rendeztem be- mosolyodott el- kicsit próbáltam visszahozni az otthoni hangulatot, az ottani nappali miniatűr mását berendezni ide.

- Sikerült- néztem ki az üvegajtón, ami egy kis teraszra nyílt.

- Gyere, megmutatom az emeletet is- indult ki. Követtem őt végig a folyosón, majd fel a falépcsőn. Egy kis előtérbe érkeztünk, aminek a jobb oldalán nyílt két ajtó, és a lépcsővel szemben még egy.

- Ez az én szobám- mutatott az elsőre Jenna- ez pedig a fürdő- sétált tovább a másodikhoz- az pedig a te szobád lesz- mutatott a szemben lévőre.

- A tiédet meg se mutatod?- mentem utána- mit rejtegetsz?

- Megnézheted, ha szeretnéd. De figyelmeztetlek, Seb meztelen képeivel van kitapétázva- kezdett el röhögni.

- Ugh, kösz nem!- nevettem én is, persze tudtam hogy viccel.

A fürdőben szintén fa bútorok voltak, egy nagy fürdőkád, és mellette egy zuhanyzó. Minden nagyon szépen és ízlésesen volt berendezve.

- Te válogattad össze a bútorokat?- kérdeztem a húgomat, miközben tovább sétáltunk a fürdőből az vendégszoba felé, ami egy darabig az én birodalmam lesz.

- Igen, mindent én terveztem- bólogatott büszkén.

- Esküszöm, lakberendezőnek kéne menned!- mosolyogtam rá, majd benyitottam az utolsó ajtón. Valahogy fura érzés fogott el, ahogy körbenéztem a szobában. Elsőre is pontosan így képzeltem el. Ahogy a többi helységet, ezt is az egyszerűség jellemezte, világos fa bútorokkal volt berendezve, az ablaka pedig az utcára nézett.

- Hát ez meg mi?- fordultam csodálkozva a húgom felé, mikor megláttam a sarokban felhalmozott bőröndöket, és dobozokat.

- A cuccaid. Gondoltam esetleg szükséged lehet még rájuk, ezért kirámoltam a közös londoni lakásotokból mindent, ami a tiéd volt.

- Jen, mi az istent csinálnék én nélküled!?- öleltem magamhoz.

- Nem tudom- nevetett- kicsit hagylak kipakolászni, rendben? Érezd otthon magad. Mondanám, hogy ha bármi kell, rendelkezésedre állok, de Seb átjön nemsokára, és hát…

- Értem, nyugi- mosolyogtam- megleszek.

- Oké- indult ki.

- Jenna, várj!- szóltam utána- mégis lenne még valami…

- Na mondd- fordult vissza az ajtóból.

- Nem akarom, hogy a srácok tudják, hogy itt vagyok- sóhajtottam.

- Pontosabban azt nem akarod, hogy Pierre tudja…

- Így is lehet mondani- harapdáltam az ajkamat- kérlek, ne mondd el nekik!

- Ahogy akarod- sóhajtott-, de ha érdekel a véleményem, szerintem pont hogy beszélned kéne Pierre-el. És mégis mit mondjak, ha kérdezi, hogy hol vagy?

- Nem fogok- ráztam a fejem- fogalmam sincs. Mondd, hogy nem tudod, és hogy veled se beszélek.

- Tudod, hogy pocsékul hazudok.

- Tudom, és nem is szívesen kérlek ilyesmire. De ha beszélnék vele, az csak újra összezavarna mindent.

- Mi mindent zavarna össze Míra? Szereted őt!- forgatta a szemét.  

- Igen- sóhajtottam- és nem élném túl, ha még egyszer szakítanánk. Ha egyszer megcsalt, meg fogja tenni újra. Nem tudok bízni benne.

A bejárati ajtó csengője szakította félbe a beszélgetésünket. Mind a ketten összerezzentünk az éles hangra.

- Biztos Seb az- szólalt meg Jenna- nem mondok neki semmit, ígérem- azzal lerohant ajtót nyitni.

Sóhajtva csuktam be az ajtót, majd nekidőltem háttal. A plafont bámultam, miközben szép lassan lecsúsztam, és a kezembe temettem az arcom. Hogyan is akarom én elfelejteni Pierre-t? Minden rá emlékeztet, mindenről ő jut eszembe.

- Szedd már össze magad!- dünnyögtem magam elé. Először is, el kellett magamat foglaljam valamivel. Valami megnyugtató dolog, ami egy kicsit leköti a figyelmem. És ha lehiggadtam, majd aztán elkezdhetek gondolkodni, hogy mit kezdjek az igen összekuszálódott életemmel..

Szívesen lezuhanyoztam volna, hiszen egy forró fürdőnél kevés dologra vágytam most jobban, de mivel Seb itt volt, esélyem sem volt ilyesmire. Emellett jó ötletnek tűnt kipakolni a cuccaimat. A ruhákat szépen berakosgattam a szekrénybe, ez legalább lefoglalt egy darabig, majd előkerült a laptopom is végül. Kicsit félve léptem be az e-mail fiókomba. Remegő kézzel pötyögtem be a jelszót, többször is újra kellett kezdjem. Végül csak sikerült valahogy. 15 új üzenet… remek. A legrégebbitől kezdve kezdtem el sorban megnyitni őket. Az első az egykori legjobb barátnőmtől jött, Amber-től. Még az esküvő előtt írta, hogy sajnos nem tud jönni, és küldjek majd képeket. Úgy döntöttem, válaszolok neki, mielőtt megnyitom a többi levelemet.

„Szia Amber! Sajnálom, és egyben kicsit örülök, hogy nem voltál ott. Nem sült el túl jól az esküvő. - írtam, majd egy pillanatra megálltam, és elgondolkodtam, hogyan folytassam- Képek nincsenek (azt hiszem, ennek is inkább örülnöm kéne), se nászút, se boldog pár, se semmi… de jobb lesz ez így, úgy érzem. Jelenleg itthon vagyok Montrealban, összefuthatnánk valamikor!

Puszil: Míra”- majd rányomtam a „küldés” gombra. A következő levél Jace-től jött… még az esküvő előtt. Sóhajtottam, majd megnyitottam.

„Szia szerelmem! Remélem minden rendben, és Jenna nem idegesít túlságosan. Alig egy kis ideje vagy távol, de máris hiányzol! Holnap találkozunk, 4kor az oltárnál! ;) csók: Jace”- írta. A következő üzenet is tőle jött, valamivel a meghiúsult esküvő után. Könnyes lett a szemem, ahogy a szavait olvastam, egy része jogos volt annak, amit írt, bár a haragtól elvakultan, ordenáré módon megfogalmazva, megalázó jelzőkkel volt tele tűzdelve, de akkor is… igaz volt. Volt tőle még egy üzenet, ezt már majdnem meg sem mertem nyitni.   

- Gyerünk már, ne légy gyáva, ez csak egy hülye e-mail!- motyogtam magam elé- note to myself: abba kell hagyjam a magamban beszélést… de tényleg- gondolkodtam el, majd végül egy hatalmas sóhaj kíséretében megnyitottam a levelet. Kb. 2 órával az előző után érkezett, és jóval nyugodtabb hangvételű volt. Bocsánatot kért azokért, amiket és ahogyan írt nekem, de ez nem hatott meg. Kérte, hogy beszéljük meg a dolgokat, de semmi kedvem nem volt ehhez. Kitöröltem mind a három üzenetet, majd tovább léptem. Anyutól is jött egy aggódó levél, hogy minden rendben van-e velem, erre csak annyit írtam, hogy Montrealban vagyok, és majd valamikor hazaugrok, hogy tudjunk beszélni.

A többi levelet nem volt türelmem végignézni, meg aztán nem is ítéltem őket fontosnak vagy érdekesnek. Félretoltam a laptopomat, és előszedtem a mobilom, hogy átfussam az sms-eket, és nem fogadott hívásokat is. A hívásokkal kezdtem, persze volt egy csomó. Jace, Pierre, a srácok, Jenna, anyu, apu… szépen kitörölgettem az összeset. Az üzenetek szinte pontosan ugyan azoktól a személyektől jöttek, egyet kivéve. Egy ismeretlen szám volt.

„Örültem, hogy összefutottunk ma, kár, hogy nem tudtunk többet beszélni. Jövő héten mikor érsz rá? xoxo Richie”- elmosolyodtam, ahogy olvastam, majd elmentettem a számát, és válaszoltam neki.

Odakintről hallottam, hogy valaki felfut a lépcsőn, ettől hirtelen a frász jött rám, és csak imádkoztam, hogy Jenna legyen az.

- Ne pánikolj, én vagyok!- dugta be a fejét a húgom az ajtón, kitalálva a gondolataimat- elmegyünk Seb-el kajálni, kb. egy órára tiéd a ház, üzenek ha esetleg előbb jövünk, nehogy megtudja, hogy itt vagy.

- Rendben- bólintottam-, köszi Jenna!- mosolyogtam rá, ő meg dobott nekem búcsúzóul egy puszit, majd eltűnt. Megvártam, amíg lentről hallottam a bejárati ajtó csapódását, és a távolodó autó motorjának zaja is elhalkult. Ezután végre elmehettem lezuhanyozni, és kicsit rendbe szedni magam. Isteni érzés volt. Mikor végeztem a forró fürdővel, akkor realizáltam csak, hogy mennyire kimerült is vagyok, így úgy döntöttem, ma korán fekszem. Féltem, hogy nem jön álom a szememre, de hál istennek percek alatt elaludtam.