You've changed my Life! - 27. rész

Sziasztok! :)

Hoztam nektek egy kis frisset a YCML-ből is :) mostanában minden a másik sztoriról szólt, és ezt kissé elhanyagoltam, bár mivel jó sok rész volt(/van) előre megírva, ezért Ti ebből remélem nem sokat vettetek észre :) most majd folytatom ennek az írását is, csak még át kell hangolódjak rá, ami eddig nem nagyon sikerült még. Eddig nem jelentett gondot hol ezt, hol azt a sztorit írogatni, váltogatni a négy, de gyakran öt között, amiket párhuzamosan írtam, de mivel az elmúlt hetekben csak a Seb-esre koncentráltam, most egy kicsit nehéz visszaállni. Meg egy kicsit úgy is érzem most, hogy kiírtam magamból mindent... fel kell töltődnöm egy picit, aztán ki tudja, még az is lehet, hogy hamarosan új sztori kerül fel az oldalra! ;)

Jó szórakozást az olvasáshoz! :)

27. rész: Ez már sok(k)!

Nem tudtam abbahagyni a zokogást, már levegőt is alig kaptam a fojtogató füstben.

- Miri, figyelj rám egy kicsit- rázott meg Pierre óvatosan, de nem reagáltam semmit- Miri!?- felnéztem rá, de egy szót sem tudtam kinyögni- Jenna jól van! Ő hívott minket ide. Érted?- rázott meg ismét, immár egy kicsit erőteljesebben. A torkomon akadt a sírás, nagy szemekkel bámultam rá. Nem tudtam hinni neki, a saját szememmel kellett lássam.

- Hol van?- formáltam nehezen a szavakat.  

- Gyere, odaviszlek hozzá- fogta meg a kezem, és maga után húzott. Megkerültünk egy tűzoltóautót, majd megpillantottam a húgomat, aki az útpadkán üldögélt Seb-hez bújva. Ő is sírt, az arca és a ruhája kormos volt, de úgy tűnt, nincsen semmi baja.

- JENNA!!- rohantam oda hozzá.

- MIRI!!- pattant fel, és egymás nyakába ugrottunk.

- Azt hittem, hogy benn vagy…- mondtuk ki egyszerre.

- Miután hazaértem, eszembe jutott, hogy elszaladok még venni ezt-azt a boltba- szipogta Jen- gondoltam mire visszaérek, te már simán itthon leszel. Erre kiszállok a taxiból, és ez a látvány fogad- mutatott a házra remegő kézzel.  

- Te meg azt írtad, hogy már itthon vagy, és én azt hittem… jaj Jenna, úgy aggódtam!- öleltem őt újra magamhoz.

Csak szótlanul üldögéltünk ott a járdán, és néztük, ahogy a tűzoltók küzdenek a házunk romjaiért, bár személy szerint én nem értettem, hogy minek. A tető beszakadt, a falak többsége leomlott, és minden szénné égett. Mit akartak még megmenteni? Miután a tüzet sikerült eloltani, a helyszínt ellepték a rendőrök, nekünk meg fogalmunk sem volt, hogy mi történik, nem mondott senki semmit. Pár órát biztos üldögélhettünk ott, Jenna meg én már vacogtunk, de a srácok oda adták nekünk a pulcsijaikat. Én nem akartam elfogadni Pierre-től, és hogy ne erősködjön továbbra is, elkértem Chuck felsőjét. Jenna már viszonylag megnyugodott, Seb ölében ült, és csöndesen szipogott. De én még mindig sokkos állapotban voltam, és nem bírtam nézni a romokat.

- Azt hiszem, sétálok egyet, nem bírok itt tétlenül üldögélni- álltam fel, mire Pierre ott termett mellettem- Jeff, eljönnél velem?- fordultam hozzá, hogy lerázzam Pierre-t.

- Persze- bólintott, de elkaptam az énekes felél küldött bocsánatkérő pillantását. Nem érdekelt most ez az egész, hátat fordítottam a háznak, azaz a maradványainak, és elindultam. Jeff mellém szegődött, egy darabig így mentünk némán. Elhagytuk az utcát, elhalványodtak a villogó kék fények, és oszlott a fojtogató füst. 

- Miri, remélem tudod, hogy örülnénk, ha hozzánk költöznétek- törte meg végül a hallgatást Jeff.

- Édesek vagytok. Jenna biztosan meg is teszi, de én nem hiszem- ingattam a fejem.  

- De miért? Ne mondd azt, hogy Pierre miatt…

- Pedig részben miatta- sóhajtottam- én megmondtam neki, hogy felejtsen el, és erre meg odaköltöznék hozzátok, hogy minden nap lásson, és emlékezzen erre az egészre? Szemét húzás lenne tőlem.

- Akkor mégis hol akarsz lakni?- tette fel a kérdés, amit én is pörgettem a fejemben.

- Nem tudom, mondjuk a szüleimnél. Vagy albérletben. Vagy veszek egy saját lakást- vontam vállat-, hiszen nem lakhatok örökké valaki másnál.

- Remélem, meggondolod magad- sóhajtott.

- Nem hiszem, hogy meg fogom.

- Jaj Miri, még mindig ugyan olyan makacs vagy, mint régen!- karolta át a vállam nevetve.

- Tudom- mosolyodtam el. Még legalább egy fél órát sétálgattunk a környéken, majd visszamentünk a többiekhez. Nem sok minden változott, csak még több rendőr volt, akik rohangáltak össze vissza.

- Van valami fejlemény, vagy mondott valaki valamit?- ültem le Jenna mellé, figyelmen kívül hagyva Pierre pillantását, amivel végigkísérte, ahogy Jeff meg én egymást átkarolva közeledünk.

- A rendőrök szerint nem baleset volt- mondta Jen.

- Tessék?- csodálkoztam el.

- Állítólag felgyújtották a házunkat.

- De ki tenne ilyet?- ráncoltam a homlokom.

- Nem tudom- rázta a fejét.

- Vagyis egy tippünk lenne- szólt közbe Seb.

- Ne!- sziszegte neki Jen, én meg csak értetlenül bámultam rá, mert ötletem sem volt, hogy kire céloz.

- Gondolkodj el, ki utál minket nagyon, és talán téged is már?

Egy darabig pörgetnem kellett az agyam, mire rájöttem, hogy kire célozgat Seb.

- Jesszus- kaptam a szám elé a kezem- gondolod, hogy… hogy Jace volt?

- Nem tudom- vont vállat-, de a rendőr ezt kérdezgette Jenna-tól, hogy tud-e valakiről, aki nem szívlel titeket, és nekünk egyből ő ugrott be.

- Nem vagyunk a szíve csücske, ez tény, de gondolod, hogy felgyújtaná a házunkat?- kérdeztem hitetlenkedve. Akármennyire is utálhat minket, nem hittem, hogy ő tette. Jace nem volt elég bátor ahhoz, hogy megcsináljon egy ilyen balhét.

- Szerintem simán. Kissé zakkantnak tűnt a csávó- szólalt meg David.

- Mondtátok a rendőröknek?- kérdeztem.

- Nem, de lehet, hogy szólni kéne- értett egyet Chuck is.

- Én nem hiszem- ráztam a fejem- tudom, nem értitek meg, hogy miért gondolom így, de akkor sem. De természetesen Jenna dönt, hiszen az ő háza… volt.

A húgom épp meg akart szólalni, mikor Jeff elkáromkodta magát, amire mindenki felkapta a fejét.

- Nagyszerű, megérkezett a sajtó is- forgatta a szemét David- tudnám, hogy honnan értesülnek ezek mindig mindenről…

- El kell küldeni őket minél előbb- szögezte le Chuck.

- Vagy nyilatkozni, és akkor nem írnak hülyeségeket- vélekedett Seb.

- Ezek mindenhogyan hülyeségeket írnak- bosszankodott Pierre.

- Gyertek, le kell rendezni őket- állt fel Chuck, és Jeff-el meg David-el a nyomában elindult az imént érkezett kisbusz felé.

- Mi baj Miri?- fogta meg a kezem Jenna, és lehúzott maga mellé.

- Semmi…

- Na, ki vele!- parancsolt rám.

- Jólvan- sóhajtottam-, ha mégis Jace tette… amit egyébként nem hiszek, de ha mégis… akkor az én hibám az egész!

- Miri ne legyél hülye! A ház a legkevesebb, az a lényeg, hogy mind a ketten jól vagyunk, érted!?- fogta meg mindkét kezem.

- Persze, de…- válaszoltam volna, de nem fejezhettem be, mert épp akkor egy rendőr lépett oda hozzánk.

- Önök a ház tulajdonosai, igaz?- kérdezte, mi meg csak bólogattunk- nagy valószínűséggel megtaláltuk az elkövetőt- közölte.

- Ki az? Megnézhetjük?- ugrottam fel.

- Kisasszony, egy elszenesedett holttest nem nyújt olyan szép látványt- mosolygott rám a rendőr, nekem meg felfordult a gyomrom- valószínűleg betörésről lehetett szó, és nem direkt gyújtotta magára a házat- folytatta- az áldozat, vagy elkövető, nem is tudom, hogy nevezzem… fiatal, 24 év körüli férfi, ezt találtuk nála- tartott fel egy kis műanyag zacskót, benne egy kormos kis tárggyal, ami… oh nem! Még így, kissé elszenesedett állapotban is ráismertem az eljegyzési gyűrűmre. Már a rendőr monológja elejétől a rosszullét kerülgetett, most már szabályosan remegtem a sokktól, és valószínűleg falfehér voltam. Valaki magához ölelt, és kérdezgette, hogy jól vagyok-e, de én fel sem fogtam már a dolgokat. Körülöttem a hangok egyre távolodni kezdtek, a fények halványodni, míg végül teljesen elsötétült minden, és belezuhantam a semmibe…