You've changed my Life - 31. rész

Sziasztok! :)

Hiába sűrűek mostanában a napjaim, azért még mindig töretlenül írok, és hozom Nektek a részeket (és még fölöslegesen hosszú bejegyzéseket is van időm írni, haha:D)
szóval a mai friss a YCML 31. része! A hosszú hétvégén nem voltam ugyan itthon, de sokat tudtam gondolkodni ezen a sztorin, és kezd kirajzolódni bennem, hogy hogyan is fog majd véget érni, de ez persze még nagyon messze van! Bár ezt a történetet csak egy évadosra terveztem. De nem kell aggódni, lesz mit olvasni még :))

Na, nem is húzom a szót, jó olvasgatást! :)

31. rész: Romeltakarítás

Másnap reggel iszonyatos fejfájással ébredtem, ami nem is csoda, tekintve hogy mennyit ittunk tegnap. Nem egyedül voltam az ágyban, és még csak nem is a saját ágyam volt. Nem láttam ki van mellettem, mert háttal feküdt nekem, és egy párna volt a fején, de felismertem Pierre szobáját, így szinte biztos voltam benne, hogy ő lehet az. Sóhajtva dőltem vissza a párnára, és közben a plafont bámultam.

Vajon lefeküdtünk egymással? Megint?- tettem fel magamban a kérdést. Próbáltam kutatni az emlékezetemben, hogy választ kapjak erre, de nem sok minden rémlett a tegnapi estéből. Sorra vettem az eseményeket (már ami megmaradt belőlük) egészen onnantól, hogy beléptem a nappaliba, és az első kör tequila lecsúszott. Az elejét még egyszerű volt felidézni, de a póker party után kezdtek homályossá válni az emlékek. Az még rémlett, hogy én nyertem, meg hogy valahogy vizes lettem… de hogyan is?- gondolkodtam el- ja persze, a medence!- jutott eszembe, majd elkezdtem vigyorogni, ahogy felidéztem a történteket. Sokáig törtem a fejem, de semmi nem jutott eszembe az este folytatását illetően, minden ami rémlett, egy pezsgős üveg volt, ami valahogy sehogy sem illett a képbe.

A gondolataimat a mellettem fekvő mocorgása zavarta meg. Gondoltam, most már mindegy, úgyis összebújva aludtunk éjjel, vagy talán több is történt.

- Jó reggelt- öleltem át hátulról, és lehúztam a párnát a fejéről.

- Neked is Miri- fordult felém.

- Chuck!?- húzódtam el döbbenten.  

- Miért, kire számítottál?- nevette el magát, miközben a szemét dörzsölte.

- Hát… mindegy- legyintettem- mi történt az este?- haraptam az ajkamba.

- Elég sok minden- ásított egy nagyot.  

- Nem, én úgy értettem, hogy kettőnk között. Te meg én…?- hallgattam el. Rossz érzés kerített hatalmába. Mi van, ha lefeküdtem Chuck-al? Jó ég, hogy lehetek ekkora idióta!? Na hát ha valamit, ezt tényleg nem kellett volna. Az istenit neki!- káromkodtam magamban. Mit művelhettem még az este…!?

- Ne aggódj, nem csináltunk semmit- nyugtatott meg.

- Tényleg?- esett le hatalmas kő a szívemről.

- Igen- bólintott- tudni akarod, hogy mi történt?

- Persze!- vágtam rá- vagy várj… lehet, hogy mégse- pislogtam rá elbizonytalanodva.

- Ezt neked kell eldöntened- vont vállat.

- Szerinted tudni akarom?- kérdeztem az ajkamat harapdálva.

- Szerintem igen- mosolyodott el. 

- Hát akkor ki vele- mondtam ki sóhajtva.

- Pierre felhozott este, de úgy gondolta, nem lenne jó, ha együtt ébrednétek reggel, mert tuti azt hinnéd, hogy kihasználta a helyzetet, szóval betett az ágyába-

- Aha, és te hogy kerülsz ide?- kérdeztem tőle egy percnyi várakozás után, hátha folytatja.

- Ez volt az első szabad hely, amit találtam- vont vállat nevetve.

- Értem. Pierre és köztem biztos nem történt semmi?- kérdeztem kételkedve. Nem tudtam hinni neki. Miért lenne Pierre hirtelen ilyen figyelmes? Sosem viselkedett úriemberként, most miért jutna hirtelen eszébe ilyesmi? Aztán erre is megtaláltam a választ… bevillant a mi kis játékunk, és kezdtem egészen biztos lenni abban, hogy Pierre csak azért kedves, hogy elvarázsoljon, utána pedig pofára ejtsen. Hiszen az nevet, aki a végén nevet, és Pierre-ről köztudott, hogy nem tud veszíteni…

- Amennyire én tudom- vont vállat Chuck- de látod, milyen figyelmes, mit meg nem tesz, hogy visszakapjon…

- Hagyjuk most ezt Chuck- hárítottam a témát. A fejem hasogatott, és ez volt most a legutolsó dolog, amiről beszélni akartam.  

- De miért?- makacskodott mégis.

- Azért, mert nem akarok róla beszélni!- fakadtam ki.  

- Mikor nő be végre a fejetek lágya, és jöttök rá, hogy ti összeilletek!?- forgatta a szemét, nekem pedig már kezdett végleg betelni a pohár. Miért nem lehet leakadni erről a témáról!? Miért??

- Szerintem soha, mert ez nem így van. Nem tudok hinni neki. Nem tudok bízni benne. Mi valahogy se együtt, se külön nem tudunk meglenni. Túl szeszélyesek vagyunk mindketten- tettem még egy utolsó kísérletet, hogy megértessem a dobossal a helyzet állását.

- Ugyan már!- legyintett Chuck.

- Nem fogunk újra összejönni, és kész!- zártam le a témát, majd kimásztam az ágyból- megyek, és szerzek aszpirint, mert szétesik a fejem- közöltem vele, és otthagytam. Megindultam lefelé, de még előtte bekukkantottam a szobámba. Pierre ott aludt az ágyamban, édesen szuszogva, akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy őt néztem. Nem akartam felébreszteni, ezért óvatosan becsuktam magam mögött az ajtót, majd a konyha felé vettem az irányt. Kinyitogattam az összes szekrényt és fiókot, míg végül megtaláltam az életmentő fájdalomcsillapítót. Gyorsan bevettem egyet, meg vittem fel Chuck-nak, mert úgy ítéltem meg, hogy szüksége van rá. Ezután a szobám felé vettem az irányt, csöndesen beléptem, és leraktam az éjjeliszekrényre egy pohár vizet, meg egy aszpirint Pierre-nek is. Majd mikor ezt letudtam, beálltam a tükör elé. Sóhajtva néztem végig magamon. A sminkem elkenődve, a hajam kócos, és még mindig Pierre pólóját viseltem. Rémlett, hogy a vizes cuccaim helyett csak azt találtam, amit felvehetnék, meg az is, hogy Pierre később levette rólam. Akkor hogy került ismét rám? Nem akartam a buli részleteivel törődni, úgyse emlékeztem sokra, és a lényeget már tudtam, minek törjem magam? Inkább előszedtem tiszta fehérneműt, meg egy jó hosszú pólót, és elvonultam a fürdőbe. Lezuhanyoztam gyorsan, lemostam a sminkem, megfésülködtem, és felöltöztem a tiszta ruhákba. Mikor ezzel megvoltam, lementem, hogy felmérjem a helyzetet. Amikor az előbb lenn voltam gyógyszerért, nem mertem benézni a nappaliba, amit jól is tettem. Elég kaotikus állapotok uralkodtak ugyanis. Folytattam a felfedezőutamat a teraszon, ahol ráleltem a húgomra, és Sebastien-re. Az egyik napozóágyban aludtak összebújva, igen hiányos „öltözetben”, de nem volt szívem felébreszteni őket, inkább csak hoztam nekik egy takarót, majd nekiálltam rendet tenni. A konyhával kezdtem, mert ott nem volt akkora rumli, csak pár üres piás üveg volt, meg egy pezsgős üveg széttört darabkái. Ezt összesöpörtem, feltöröltem a kiömlött piát a pultról, majd felmostam, és következhetett a nappali. Itt már kissé nehezebb volt a helyzet. Elkezdtem összeszedegetni a szétdobált ruhákat, amik a vetkőzős pókerből maradtak hátra, és rögtön be is raktam őket a mosógépbe Pierre pólójával együtt, ami rajtam volt az éjjel. Majd következtek az üvegek. Sorban kerültek elő a kiürült whisky-s, vodkás, tequilás és még ki tudja még milyen piák üvegei, amik végül megtöltöttek majdnem egy egész szemeteszsákot a konyhában talált pezsgőkkel együtt.

- Fő, hogy nem vagyunk alkoholisták…- jegyeztem meg nevetve, csak úgy magamnak, majd folytattam a rendrakást.  Egy laza óra alatt végeztem a nappaliban is, ezután csináltam kávét, meg egy light-os reggelit, úgyis tiszta másnapos lesz mindenki, és nem lesz étvágyuk. Én nem bírtam a semmittevést, és jótékony hatással volt az állapotomra az, hogy elfoglaltam magam. Mikor mindezzel készen voltam, Pierre pont akkor jelent meg a konyhában, igen kómás állapotban.

- Reggelt- köszönt.

- Neked is- mosolyodtam el. Annyira édes volt, ahogy kócosan, álmosan, egy szál boxerben, a szemét dörzsölgetve állt a konyha ajtajában- csináltam kávét. Sok tej, két cukor- nyomtam a kezébe a bögrét- még mindig így iszod, ugye?- kérdeztem tétován, mivel nem reagált.  

- Igen…- nézett rám bizonytalanul.

- Van reggeli is, ha éhes vagy. Szolgáld ki magad- mutattam az asztalra.

- Aha, köszi- még mindig furán nézett rám, meglepte ez a hirtelen kedvesség. De én nem zavartattam magam, rámosolyogtam, majd otthagytam.

Szépen lassan a többiek is ébredeztek, mindenki próbált észhez jönni, amihez az aszpirin, a kávé és némi kaja nagyban hozzájárult.

- Ilyen rendet hagytunk tegnap?- nézett körül David a nappaliban.

- Egy frászt, órákig pakoltam reggel- nevettem el magam.

- Óó. De rendes vagy- jegyezte meg Jeff.

- És még kaja is van… imádunk!- tette hozzá Seb.

- Jaj, elpirulok…!- mondtam ismét nevetve- örülök hogy imádsz, de azért legközelebb ne meztelenül aludjatok a teraszon- tettem hozzá.

- Így jött ki a dolog- vont vállat Jen- akkor ezek szerint a takarót is neked köszönhetjük?- kérdezte, mire bólintottam- hát, akkor köszönjük!

- Szívesen.  

- Hé, valakinek csörög a telefonja- nézett körül Chuck.

- Az enyém- kaptam fel a fejem- ideadod, Pierre?- néztem rá boci szemekkel, mert ő volt a legközelebb hozzá.

- Nem- válaszolta egykedvűen, miután egy pillantást vetett a kijelzőre, majd tovább nyomkodta a laptopját.

- Kösz bazdmeg- mondtam bunkón, majd rácsuktam a kezére a laptopot, és átmászva rajta megszereztem a mobilom- halló?- kaptam gyorsan a fülemhez, mielőtt leteszi az illető.

- Szia Míra! Már azt hittem, fel sem veszed!

- Richie, szia!- jelent meg egy hatalmas mosoly az arcomon, és a szemem sarkából láttam, ahogy Pierre a szemeit forgatja. Így már érthető volt az iménti reakciója.

- Mi újság?

- Semmi, bulit tartottunk tegnap, aztán most józanodunk- nevettem.

- Remélem délutánra sikerül kijózanodnod- mondta komolyan.

- Miért, mi lesz… oh!- jutott eszembe- fotózás! Totál elfelejtettem!- fogtam a fejem.

- Tudtam hogy úgyis elfelejted, ezért hívtalak!- nevette el magát most ő.

- Mit kezdenék én nélküled!?- sóhajtottam- imádlak!

- Tudom szívem, tudom. Le kell tegyem most, 4re várlak! Ne késs! Puszi.

- Rendben, majd igyekszem! Szia- tettük le. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Pierre-t mennyire bosszantja ez az egész, csak nem értettem, miért. Hiszen csak játszadozni akar velem, akkor meg mit érdekli őt, hogy Richie-vel milyen viszonyban vagyok?

Ezen törtem a fejem, miközben készülődtem, de nem jutottam előrébb a kérdéssel. Majd indulnom kellett, hiszen megígértem Richie-nek, hogy nem kések.

A fotózás elég hosszúra sikeredett. Annak ellenére, hogy szerettem csinálni, és Richie jó társaság volt, nagyon elfáradtam a végére. 4kor kezdtünk, és 11 óra volt, mire azt mondhattuk, hogy minden kép megvan, és elégedettek lehetünk az eredménnyel.

- Oké, hát ez nem volt semmi…- sóhajtottam.

- Jó voltál- nyomott egy puszit a homlokomra Richie.

- Kösz- mosolyodtam el halványan- megyek öltözni- vonultam el. Fáradt voltam, és elegem volt az egészből. Egész délután és este azt hallgattam, hogy hogyan álljak, ezt, meg azt csináljam, ilyen ruha, olyan ruha, új frizura és smink… eleinte izgalmas, de meg lehet unni hamar. Mindegy, most örültem, hogy túl vagyok ezen, belebújtam a farmer shortomba, felkaptam a pólómat, majd nekiálltam lemosni a 10 kiló sminket, amit egy-egy ilyen fotózáskor rákennek az emberre. Laza 10 percbe telt, mire mindet levakartam magamról, még gyorsan megfésülködtem, majd összefogtam a hajam és készen is voltam.

- Hát te még itt?- lepődtem meg, mert kilépve az öltözőből Richie-be botlottam.

- Gondoltam megvárlak- villantott egy aranyos mosolyt.

- Rendes tőled. Na menjünk… fáradt vagyok!- ásítottam egyet.

- Rendben- bólintott, majd némán megindultunk egymás oldalán a lifthez. Üveges szemekkel bámultam a piros számokat, amelyek az emeleteket jelezték, 8… 7… 6… 5… 4… 3… 2… 1… földszint. A lift megállt egy apró zökkenéssel, és egy csilingelő hang jelezte, hogy megérkeztünk. Kiléptünk a fülkéből, majd a nagy, forgós üvegajtón is. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, ahogy kiértünk az épületből, örültem, hogy vége ennek az egésznek.

- Hát akkor én azt hiszem…- néztem fel Richie-re.

- Várj- szakított félbe- tudom, hogy fáradt vagy, de nem jössz át? Megnézhetnénk egy filmet, vagy valami- javasolta.

- Nem is tudom- harapdáltam az ajkam. Jó ötletnek tűnt, de tudtam, ha most átmegyek hozzá, és neki állunk filmezni, nincs az az isten, hogy én utána felkeljek, és hazamenjek. De vajon okos dolog lenne-e Richie-nél töltenem az éjszakát…?