You've changed my Life - 35. rész

Sziasztok! :)

Örömmel jelentem, hogy az elfoglalt napoknak hivatalosan is vége, nekem is elkezdődött a nyár! :) innentől már azért nem fogok ráérni, mert utazgatok...:D na, de nem is ez a lényeg, most már azért valamivel több időm lesz mind az írásra, mind a részek felpakolására!^^ Örülünk? Én mindenesetre örülök! :D
A mai fejezetet a YCML-ből hoztam, a 35. részt! Ez egy kis visszaemlékezés Pierre szemszögéből, hogy mi is történt akkor régen... jó olvasást mindenkinek! ;)

35. rész: Visszaemlékezés *Pierre*

*Ez a rész Pierre szemszögéből íródik, ahogy visszaemlékszik a dolgokra, miközben David mesél*

- Nem és nem!- hadonászott Miri türelmetlenül a kezeivel- azt hittem, ezt már megbeszéltük, és fel is fogtad, hogy nem akarok menni!

- De miért, mindig velünk jössz a turnékra- értetlenkedtem.

- Tudom, de most nem akarok. Egyszer kibírod, nem?- vetette oda flegmán, amitől nekem kissé felforrt az agyvizem.

- Akár többször is- válaszoltam szintén flegmán- ne csodálkozz, ha legközelebb nem is hívlak, hogy gyere!

- Most komolyan emiatt balhézol?- forgatta a szemét- egy hisztis ötéves hozzád képest semmi!

- Igazad van, jobban belegondolva, nem is fog hiányozni az állandó veszekedés- vetettem oda.

- Rendben, akkor ez túl van tárgyalva- ment ki.

- Gyere vissza, még nem végeztem!- indultam utána.

- Hát az nagy kár, mert én igen!

- Hát baszd meg!- utánoztam le a hangját, de nem tudom, hallotta-e. Nem igaz, hogy nem tudunk semmit normálisan megbeszélni! Természetesen beláttam, hogy nem csak Miri hibája, hogy nem jövünk ki mostanában jól. Szerettem őt, de néha akkor is elviselhetetlenül viselkedett…

- Mi az isten történt már megint?- állt meg a szobám ajtajában karba font kézzel Jeff.

- Hiszti- vontam vállat.

- Csak úgy szólok, nem lesz ennek jó vége. Állandóan áll a bál, mi van veletek!?

- Azt én is szeretném tudni- sóhajtottam.

- Szereted még?

- Azt hiszem- gondolkodtam el.

- Akkor hozd rendbe, mielőtt késő lesz- javasolta, majd otthagyott, mert észrevehette, hogy nem vagyok beszédes hangulatomban- 10 perc múlva indulunk a koncertre!- kiabált még vissza a folyosóról.

Ah, koncert…! Ez kell most nekem, az majd kissé megnyugtatja az idegeimet, plusz utána lesz after is, egy jó party sose rossz.

Lezuhanyoztam, felöltöztem, megcsináltam a hajam, és már indulásra kész is voltam. Miri eltűnt valamerre, nem is hittem, hogy eljön a koncertre, de valahogy nem is hiányzott most. Állati show-t nyomtunk, mint mindig, a közönség tombolt, a csajok extázisban sikítoztak, énekeltek, minden megvolt, ami kellett. Koncert után egy apró pihenő, majd irány az after. Kibérelték aznap estére a helyet nekünk, és mire odaértünk, a party már javában zajlott. Egyből a bárpult felé vettük az irányt, hogy koccintsunk az újabb jól sikerült koncert örömére. A részletek kissé elhomályosultak, mind az idő, mind az alkohol, mind az emlékezetkiesés következtében, így arról fogalmam sincs, hogyan került mellém az a kis rámenős, tüzes vörös csajszi. Csak arra eszméltem, hogy egy hotelszobában, vad csókolózás közepette tépjük le egymásról a ruhákat, és az alkohol mámorában ki tudja, mit tettem…

Másnap reggel hasogató fejfájásra ébredtem az ismertetlen lányt ölelve, a jellegtelen hotelszobában. Nem voltam olyan állapotban, hogy végig gondoljam mit tettem, csak felöltöztem, összeszedtem a cuccaimat, hívtam egy taxit és leléptem.

Hazaérve egy nyitott bőröndöt találtam az ágyon, félig tele Miri cuccaival.

- Mit jelentsen ez?- kérdeztem tőle, amikor belépett az ajtón.

- Még te kérdezed?- vetette oda flegmán, de láttam, hogy vörösek a szemei, tuti hogy sírt.

- Igen, szóval ha volnál szíves elmagyarázni…!- tettem úgy, mintha mi sem történt volna. Tudtam, irtóra nagy hülyeséget csináltam, eltekintve attól, ami folyik köztünk. Ez még nem lett volna ok arra, hogy ilyet tegyek. De Miri nem tud róla, és talán ha nem derül ki ez a „kis” botlásom, még mindent helyre hozhatok… nagyon reméltem, hogy nem jött rá, de honnan is jöhetett volna? A srácok tuti nem mondták el neki. Biztos csak a tegnapi veszekedésünk miatt pipa még rám egy kicsit. Ha csak ennyiről van szó, akkor rá tudom venni, hogy kibéküljünk. Talán még nem késő rendbe hozni…

- Elmagyarázni!? Még nekem kéne magyarázkodjak!?- dobott bele még egy halom ruhát a bőröndbe- nem gondolod, hogy ez a pofátlanságnak már minden határán túlmegy!?- állt meg előttem karba font kézzel.

- Nézd kicsim, tudom hogy összevesztünk egy picit, de ez még nem ok arra, hogy ezt tedd- próbáltam szépen nézni rá. Az édes tekintet és az apró féloldalas mosoly, ez mindig tuti recept volt.

- Pontosan én is így gondolom! Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem, hogy képes voltál ezt megtenni velem!- teltek meg könnyel a szemei.

- Tessék?- esett le az állam. Hát mégis tud róla…!?

- Igen Pierre, gratulálok a csini kis vöröshöz!- vágta rá cinikusan.

- De hát… hogyan?- nem bírtam többet kinyögni, tudtam hogy most bajban vagyok.

- Tudod, nem az a lényeg, hogy hogyan. De ha ennyire érdekel, elmondom, hogy legközelebb, amikor megcsalsz valakit, ne ess ugyan ebbe a hibába!- vágta az arcomba. Meglehetősen fájt, de megérdemeltem sajnos- gondoltam elmegyek az afterre, és bocsánatot kérek tőled, mert úgy éreztem, hogy talán egy kissé túlreagáltam azt az egész turnés dolgot… és akkor ezt látom, hogy ott faljátok egymást a pultnál! De minek is magyarázkodok én!? Most már úgyis tökmindegy! Én megbíztam benned, ki tudja hányszor csináltál már ilyet!?

- Esküszöm neked, hogy ez volt az első, és egyben az utolsó is!- próbáltam még menteni a menthetőt.

- Hát az biztos is, mert én végeztem veled, Pierre Bouvier!- csapta le a bőrönd fedelét idegesen.

- Miri, kérlek!

- Nincsen „Miri kérlek”, ennyi! Amúgy sem működtek mostanában a dolgok, de ne aggódj, vége van!

- Tényleg nem működtek, de akkor ez a megoldás, hogy elviharzol?

- Még neked áll feljebb!? Talán az jobb megoldás, hogy megcsalsz, mi?!- kiabált velem.

- Én nem akartam…

- Késő bánat, most már sajnálhatod te seggfej!- vágta oda nekem, mire én elveszítettem a türelmemet.

- Hát tudod mit? Nem is sajnálom! Menj akkor, tudod hol az ajtó!- jelentettem ki nem törődöm módon.

- Megyek is, nem kell félned, engem nem is látsz az életben többé!- kapta fel a bőröndöt-, de jegyezd meg Pierre, bánni fogod ezt még!

- Te csak ne osztogasd nekem az észt, neked sincs túl sok belőle! Na, még mindig itt vagy!?

- Nem sokáig, ne aggódj! Hogy fulladnál meg egy kanál vízben!- szólt még vissza nekem az ajtóból, amit nem tűrhettem, felugrottam az ágyról, és utána rohantam.

- Hogy jössz te ahhoz, hogy ilyet mondj!? Ki a fenének képzeled te magad!? Azt hiszed, te sokkal jobb vagy nálam bármiben is?? Na tűnj már el innen!- löktem rajta egyet, így kiesett a kezéből a bőrönd, ami hatalmas robajjal lebucskázott a lépcsőn, és kiborult a tartalma.

- Gyűlöllek!- suttogta a sírást elfojtva pár másodperc néma csend után, majd akkora pofont kaptam, hogy hátratántorodtam egy lépést, és mire észhez tértem, már csak a bejárati ajtó csapódását hallottam, és a lépcső aljában heverő, a sebtében összepakolt bőröndből kimaradt pár ruhadarabot láttam…

*Ismét az eredeti, Miri szemszögéből tovább*:

- Nem hiszem el, hogy ezt megtettem…- temette a kezébe az arcát Pierre-, hogy lehettem ekkora seggfej? Igaza volt… a tegnap este pedig még rátett egy lapáttal- sóhajtott.

- Sajnálom haver- veregette meg a vállát David. Ő sem szívesen mesélte végig ezt a történetet- mi történt tegnap?

- Inkább hagyjuk. De ezek után nem is csodálkozom, hogy nem akar újra együtt lenni velem. De még mindig nem értem, hogy mi volt velem akkoriban. Miért viselkedtem vele olyan paraszt módón? És miért tettem meg ugyan ezt újra? Nem vagyok normális…- rázta a fejét.

- Ezt én már nem tudhatom- vont vállat David.

- Beszélnem kell vele, ha hazaért!- határozta el Pierre.

*eközben én*

- Mit gondolsz?- állt meg a nappali ajtófélfájának támaszkodva Harry, miután körbevezetett a házban.

- Túl nagy nekem- ráztam a fejem- egyébként szép, de nincs szükségem se ennyi szobára, se ilyen tágas térre- mondtam eltűnődve.

- Hát mire van szükséged? Csak azért kérdezem, mert akkor egyszerűbben tudnék kedvedre valót mutatni, és nem kéne az egész délutánodat házak nézegetésével töltened.

- Kedves tőled, de igazából nincs jobb dolgom- grimaszoltam, ahogy eszembe jutott, hogyha itt végzek, mehetek haza, és ismét egy légtérben kell lennem Pierre-rel- szóval igazából egy két vagy háromszobás egyszerű lakást keresnék, sokat dolgozom, szóval úgysem lennék sokat itthon, kicsi, otthonos, kényelmes.

- Hmm- gondolkodott el egy pillanatra- pont tegnap adtam el egy házat, ami tökéletesen megfelel a leírásodnak- vakarta a fejét- nézd, sajnálom, de jelenleg nincs ilyen eladó lakás. Ha megadod a számod, szólok ha lesz valami, rendben?- vetette fel.

- Oké, köszönöm!- bólogattam, majd egy cetlire felfirkáltam a számom, elbúcsúztunk egymástól, és haza indultam.