2013. augusztus 9., péntek

The fight is far from over - 5. rész

Sziasztok! :)

Mivel a hétvégére megint elutazom, ma hoztam nektek frisset. Igaz, ez most csak egy rövidke rész, de azért remélem tetszeni fog :)
Azt hittem, nyáron majd rengeteget fogok írni, de valahogy ez nem jött össze. Sok más dolgot csináltam, sokat nyaraltam, és amikor épp itthon vagyok, akkor is más dolgokkal van tele mostanában a fejem... de azért írogatok, jelenleg épp csak a YCML-t, a TFIFFO-ből 40 rész meg van írva előre, szóval van időm még kitalálni a folytatást... :) a mai friss az 5. rész, jó szórakozást hozzá! :)



5. rész: Valami nincs rendben


Drága bátyáim úgy döntöttek, hogy bepakolnak az ágyamba. Pierre a karjába vett, és bevitt a szobámba, letett az ágyra, és szépen betakargatott. Majd visszament a nappaliba Jay-hez.
- Aggódom érte- sóhajtott Pierre.
- Tudom, én is. Otthon lenne a helye, ott tudunk figyelni rá.
- Azért nem 5 éves már, akit állandóan felügyelni kell. Én nagyon bízom benne, hogy ez csak valami átmeneti dolog. De megkérdeztem tőle, hogy hazajön-e.
- És mit mondott?
- Haza fog jönni. Már csak az a kérdés, hogy maradásra tudjuk-e bírni, és hogy meddig.
A srácok még dumáltak egy keveset, majd elmentek ők is aludni.
Másnap reggel viszonylag korán ébredtem. Fogalmam sem volt, hogy kerültem az ágyamba, próbáltam felidézni az utolsó emlékeimet, de valahogy a fejfájás nem segített ebben. A kanapé rémlett, és hogy Jay magyaráz valami kajáról… majd sötétség.
Kimentem a konyhába, de reggeli helyett csak egy fájdalomcsillapítót vettem be. Iszonyat nagy szükségem volt arra, hogy hasson, hiszen tanulnom kellett, napokon belül ismét vizsgám volt. Kiültem a teraszra a tankönyveim és a laptopom társaságában, és elmerültem a tananyagban.
- Zavarok?- dugta ki a fejét Pierre a teraszajtón.
- Oh nem, gyere csak- toltam félre a könyveimet.
- Hogy vagy?
- Teljesen jól!- mosolyogtam, és akkor épp tényleg úgy is éreztem magam.
- Tegnap nem úgy néztél ki…- ráncolta a homlokát.
- Csak fáradt voltam. Ez azt hiszem, mindenkivel megesik. Egyébként köszönöm, gondolom ti tettetek be az ágyamba.
- Igen. De erre nem tudok mit mondani, mert nem szívesen tettem… úgy értem, nem tetszik ez nekem. Mindig is tele voltál energiával, most meg állandóan kimerült vagy. Mi történt veled?
- Csak a sok stressz teszi, a vizsgák meg minden… tudod. 
- Hát jó… Jay meg én épp reggelizünk, jössz te is?
Tudtam, hogy nem törődik bele ebbe ilyen könnyen, és hogy ez a beszélgetésünk nem az utolsó volt ebben a témában.
- Tanulnom kell- böktem a könyveim felé.
- Meg enned is. Na gyere, az megvár!- kapott fel a székből.
- Héé! Követelem, hogy tegyél le, most rögtön!- kiabáltam nevetve, és közben püföltem ahol értem. Ő meg csak nevetett, de esze ágában sem volt eleget tenni a kérésemnek. Kivitt a konyhába, majd óvatosan letett az egyik székre.
- Ezek után gondolom, ha nem akarok enni, lenyomod a torkomon…
- Nem is rossz ötlet- forgatta a szemét- én csak azt akarom, hogy reggelizz. Nem egészséges, ha kihagyod!
- Na, ki beszél- húztam magam elé a tányért, amit odakészítettek nekem- mert te aztán pl. egy turnén mindig minden étkezést betartasz!
- Az más- legyintett.
Erre a válaszra csak a szememet forgattam, majd nekiláttam a kajának.
- Jut eszembe, mi van a stúdióval?- kérdeztem, miután lenyeltem a falatot. 
- Jövő héten kezdünk! Tegnap lerendeztem mindent- válaszolt Pierre, természetesen teli szájjal :D
- Egyél már rendesen, gusztustalan vagy!- tört ki belőlem a nevetés.
- Igenis- próbált angyali fejet vágni-, de különben meg te kérdeztél, én csak válaszoltam…
- Jól van persze, fogd már rám az egészet!
- Jó meglátás, pont azt csinálja- szólalt meg Jay is nevetve.
- Igen, tudom. Szóval mikor jönnek a srácok?- fordultam ismét Pierre-hez. Feltartotta a kezét, hogy várjak, majd látványosan nyelt egy nagyot, nekem meg muszáj volt nevetnem.
- Még nekem is van egy kis dolgom Montrealban. Szóval holnap reggel hazarepülök, és…
- Holnap?- kerekedett el a szemem- és mikor akartál nekem szólni erről?
- Ne haragudj. Igazából most találtam ki, hogy mi legyen. De ne aggódj, pár nap múlva már jövünk is vissza a srácokkal!
- Jól van- sóhajtottam. Nem örültem, hogy máris elmennek. Ráadásul Pierre-t épp most „kaptam vissza” két év után, és bár tudtam, hogy napokon belül visszajön, mégsem akartam távol lenni tőle.

Úgy döntöttem, bőven elég időm lesz majd még tanulni, mikor már nem lesznek itt, így együtt töltöttük az egész napot. Elmentünk vidámparkba, majd beültünk egy étterembe, sétáltunk a central parkban – szóval remekül elvoltunk. Annyit nevettem, hogy nap végére már fájt az oldalam. Nem is értettem, hogy bírtam ki nélkülük ilyen hosszú időt? Nem mondanám, hogy szar életem volt/van itt New Yorkban, hiszen szép helyen laktam, jó egyetemre jártam, jó tanulmányi eredményeim és barátaim is voltak, a lakótársaimmal, Keyla-val ás Jane-el sokat jártunk bulizni, meg jókat szórakoztunk… de ez mind elhalványult, ha az otthoni életemre gondoltam. Montreal sokkal szebb város, a gimi kb. egyet jelentett a szórakozással, csak melegedni meg hülyülni jártunk oda :D Pierre-ékkel rengeteget buliztunk, az egész életem csak arról szólt, hogy azt csináltam, amit épp a kedvem tartott, annyira gondtalan volt. Körülvett a szerető családom, és talán még jobban is jártam így, mintha „normális” apám lett volna, és egykeként, testvér nélkül nőttem volna fel. Talán? Miket beszélek! Egyértelműen jobb ez így! Sőt… jobbat ennél, nem is kívánhattam volna. 

2 megjegyzés:

  1. szia!
    egyre gyanúsabb nekem Lizzy.. kíváncsi vagyok hogy hova fog ez az egész vezetni:) aranyosak együtt hárman, és hogy törődnek egymással:) várom a kövit!:))
    puszi ♥

    VálaszTörlés
  2. Szia.!
    Na jó..Lizzy-nek nyomás egy jó doki és egy CT..!Kikészít, hogy folyton ilyen fáradt és a feje is fáj, de nem vallja be magának, hogy ez komolyabb, mint egy kis "vizsgadrukk"..
    Kíváncsi leszek mi lesz ha újra Montreal-ban lesz..:)
    puszi <3

    VálaszTörlés