You've changed my Life - 41. rész

Sziasztok! :)

Tudom, kissé eltűntem megint, ne haragudjatok! Már tegnap előtt hazaértem, és akartam is hozni a frisset, de valahogy nem jutottam el odáig... azt hiszem, kicsit én is gyászoltam "A szerelem nem ismer lehetetlent!" sztori befejeződését... írni sem tudtam egy darabig, egyszerűen valahogy nem volt kedvem hozzá. De ma újra nekiálltam a YCML-nek, rengeteg ötletem lett hozzá, és már nagyjából kitaláltam, hogy mi fog történni a következő 10-15 részben...:D ennyi még biztosan lesz belőle :)
Szóval, most ez az új felállás, a YCML-ből és a TFIFFO-ból jönnek felváltva a részek (majd igyekszem, hogy rendszeres legyen a friss!) és egy új történet is kezd lassan körvonalazódni bennem :)
Tehát a mai: YCML - 41. rész. Jó szórakozást az olvasáshoz! :)

41. rész: Mi...??

- Míra, mit csinálsz te itt?- vont kérdőre Pierre.

- Én csak… hát én csak jöttem szólni, hogy indulnánk- igyekeztem úrrá lenni a hihetetlen gyorsasággal dübörgő pulzusomon- kopogtam, de nem hallottátok, és nyitva volt az ajtó…

- Attól még nem kell ránk törni!- mondta undokul Holly.

- Lehet normálisan is beszélni Mírával- szólt rá Pierre- megyünk mindjárt- fordult ismét felém.

- Oké- vágtam rá, majd sarkon fordultam, és amilyen gyorsan csak tudtam, kiiszkoltam a szobából. De még hallottam, ahogy Holly kérdőre vonja Pierre-t, amiért a védelmébe vett. Ebből a vitából inkább kimaradtam, de ahogy becsukódott mögöttem az ajtó, ismét az iménti véletlenül meghallott telefonbeszélgetés szavai jutottak eszembe. Mi lehet az, amiről Pierre-nek még csak sejtése sincs? Mi folyik itt vajon? Fogalmam sem volt, hogy mit higgyek, mert féltem, hogy csak a Holly iránti ellenszenvem vakít el, és mindenféle dolgot beleképzelek a hallottakba… de nem! Ez a nő készül valamire, ez biztos. Vajon elmondjam-e Pierre-nek, amit hallottam? Vagy előbb derítsem ki, hogy mi folyik itt? Vagy talán egyáltalán nem is kéne belefolynom ebbe az egészbe?

Nem tudtam igazán eldönteni, furdalta a kíváncsiság az oldalamat, és mellesleg isteni érzés lett volna bebizonyítani Pierre-nek, hogy kígyót melenget a keblén…

- Na, készen vannak?- szegezte nekem a kérdést Jen, ahogy beléptem.

- Mindjárt jönnek- feleltem csendesen, és lehuppantam az egyik székre. 

- Mi a baj Miri? Olyan vagy, mint aki kísértetet látott!- ült oda mellém Chuck.

- Nem láttam kísértetet, csak Holly-t smink nélkül- tereltem el egy poénnal a többiek figyelmét. Reméltem elég lesz, mert többre most nem voltam képes. Túlságosan lefoglalt ez a Holly-s ügy.

- Oh, akkor megértem- ölelte át a vállamat Chuck, és mindenki nevetni kezdett. Pár perc múlva megjelentek Pierre-ék is, de látszott mindkettőjükön a feszültség, és a levegőben lógó vita.

Végre kezdetét vette az este. De ma még nem vetettük bele magunkat nagyon a bulizásba, csak körül néztünk, hogy hol vannak jó helyek, hová érdemes menni majd holnap, amikor igazán ünnepeljük Jen-t.

Jól elvoltunk, ittunk pár koktélt, meg táncoltunk is egy kicsit.

- Tudod Míra, örülök hogy végül eljöttél velünk!- jelentette ki Chuck. A bárpultnál ültünk kettesben, a többiek mind szétszéledtek valamerre.

- Én is- bólogattam, és belekortyoltam az italomba.

- Miri! Elrabolhatlak egy percre?- jelent meg Seb.

- Hé, neked már jutott egy Carson lány, Míra az enyém!- tett úgy Chuck, mint aki fel van háborodva.

- Bocsi édes! De egész éjjel a tiéd leszek!- kacsintottam rá a dobosra nevetve, majd leugrottam a bárszékről, és követtem Seb-et. Meg sem állt, amíg ki nem értünk a szórakozóhely elé.

- Na mondjad, mi volt ilyen fontos?- fordultam vele szembe.

- Megkérem Jenna kezét!- jelentette ki határozottan.

- Seb, várj egy kicsit!- ráztam a fejem aggódva, mert éreztem, hogy ez így nem lesz jó- mennyit ittál? Oda ne állíts ezzel neki…

- Nem, nem most!- nevetett- hanem… majd. Mondjuk holnap. Nyugi, tudom mit csinálok! Vagy legalábbis remélem.

- Biztos vagy benne? Majd holnap ezt még megbeszéljük, jó?- próbáltam jobb belátásra téríteni. Ilyennel azért mégsem lehet viccelni.

- Míra, nyugi! Biztos vagyok benne. Mondtam neked a repülőn, már eszembe jutott, de korainak tartottam. Aztán te azt mondtad, hogy jó ötlet, és így elhatároztam magam…

- Hát jó… de miért kellett ezért kirángatnod engem? Nem ért rá volna ezt reggel közölni?

- Nem- rázta a fejét- meg kell ígérned, hogy segítesz gyűrűt választani!

- Persze, hogy segítek!- nevettem, és magamhoz öleltem őt. Kissé hihetetlen volt számomra, hogy ez tényleg megtörténik. A húgom és Sebastien össze fog házasodni…- na gyere, menjünk vissza! Hol hagytad Jen-t egyébként?

- David-ékre bíztam, remélem vigyáznak rá!- aggodalmaskodott Seb.

- Szerintem már eladták- kezdtem el nevetni, persze nem gondoltam komolyan. Azért inkább megkerestük a többieket.

Végül hajnali egy tájban vissza is mentünk a hotelbe, úgy döntöttünk, majd holnapra tartalékoljuk az energiáinkat. Elköszöntünk egymástól, majd mindenki visszavonult a szobájába. Gyorsan lezuhanyoztam, leszedtem a sminkem, majd bebújtam az ágyba. Chuck is elment fürdeni, majd befeküdt mellém. Jó éjszakát kívántunk egymásnak, de én nem tudtam elaludni, megint Holly telefonbeszélgetése járt a fejemben, és hogy mi is lenne a helyes ebben a helyzetben.

- Chuck… alszol?- suttogtam neki.

- Igen- válaszolta félálomban.

- Kérdezhetek valamit?- harapdáltam az ajkamat.

- Persze- fordult ő is felém, megpróbálta nyitva tartani a szemeit, és rám összpontosítani.

- Ha tudnál valamit, amit nem kéne tudnod, de lehet hogy jót tennél azzal, ha elmondanád valakinek, akinek viszont tudnia kéne, akkor megtennéd?- hadartam el.

- Öhm… azt hiszem a mondanivalód felét nem fogtam most fel- grimaszolt, mire én elismételtem az iménti mondatomat, egy fokkal lassabban- Míra, ezt muszáj most?- ásított.

- Jól van, hagylak aludni. Bocsi- sóhajtottam.

- Miért kérdezed?- ült fel.

- Semmi, nem fontos…

- Miri, látom hogy nagyon gondolkozol valamin!

- Oké, tényleg. De nem olyan lényeges.

- Hát ha nem mondod el, akkor nem. Fogalmam sincs, hogy miről, vagy kiről van szó, de ha olyan dolog, amit nem kéne tudnod, akkor jobb, ha nem mondod el senkinek- tanácsolta ásítva.

- Aha, ez lehet hogy jó ötlet- bólogattam, csak hogy meggyőzzem arról, hogy megnyugodtam, de igazából ezzel nem voltam kisegítve- jó éjt!- tettem le a fejemet a párnára, hátat fordítva neki.

- Neked is- motyogta, majd pár perccel később már hallatszott az egyenletes szuszogása.

Alig aludtam valamit az éjjel, sokat töprengtem azon, hogy megosszam-e valakivel a véletlenül kihallgatott telefonbeszélgetés részleteit, és végül úgy döntöttem, megkérdezem Jenna véleményét a dologról. De mikor reggeli után félre akartam vonni Jennát, hogy nyugodtam tudjunk beszélni, Seb megelőzött. Mármint ő engem támadott le.

- Míra, emlékszel hogy mit ígértél, ugye!?- esett nekem izgatottan.

- Persze!- feleltem mosolyogva- most akarod?- halkítottam le a hangom, és közelebb léptem hozzá, hogy hallja a suttogást is.

- Minél előbb!

- Jól van, nyugalom!- tettem a vállára a kezem- csak még előbb…

- Nem Míra- rázta a fejét- ez most fontos, minden más várhat egy kicsit, nem?- kérlelt, és tulajdonképpen igaza volt. A Holly-dilemma még várhat egy keveset. Szóval reggeli után felöltöztünk, majd elindultunk ékszerboltot keresni a városban. Az első helyen nem jártunk sikerrel, a második üzletben találtunk egy csodaszép gyűrűt, de nem volt olyan méretben, ami kellett volna, szóval kénytelenek voltunk tovább keresgélni. Végül a harmadik boltban ráleltünk arra, amit kerestünk.

- Seb, gyere ide!- integettem neki hevesen- ezt látnod kell! Ez a tökéletes, Jenna odalesz a gyönyörtől!- mutogattam az üvegvitrinben csillogó gyűrűre. Nem volt túl csicsás darab, egyszerű ezüst gyűrű, három kis gyémántkővel. Teljesen Jenna stílusa volt, ahogy megláttam, egyből tudtam, hogy ez az, amit kerestünk. Nem volt olcsó, mivel igazi gyémánt, de Seb-et ez nem különösebben érdekelte, teljesen odavolt az örömtől, hogy megtaláltuk a tökéletes darabot.

- Köszönöm Míra!- karolta át a vállam, miközben visszafelé sétáltunk a szállodához.

- Szívesen- mosolyogtam- aztán vigyázz a húgomra!- figyelmeztettem.

- Meglesz, ígérem! Majd igyekszem nem eladni, elveszíteni, vagy összecserélni valaki mással…- vágott gondterhelt arcot.

- Te hülye!- löktem rajta egyet, majd mindketten nevetésben törtünk ki. Még akkor is nehezünkre esett abbahagyni, amikor megérkeztünk a szobáinkhoz. Seb ment megmutatni a gyűrűt a srácoknak, én meg gondoltam kihasználom az alkalmat, hogy nyugodtan beszélhetek a húgommal.  

- Jen!- léptem be a szobájukba.

- Szia- köszönt hűvösen.

- Figyelj, én… csak arról akartam veled beszélni… hogy izé…- kezdtem volna bele, de sehogy sem találtam a megfelelő szavakat- szóval…- sóhajtottam- tegnap véletlenül végighallgattam Holly egy telefonbeszélgetését, és aggaszt, amiket hallottam, de nem tudom, hogy elmondjam-e Pierre-nek?

- Miri, aki hallgatózik, az általában olyan dolgokat tud meg, amihez semmi köze- felelte fel sem nézve az újságból, amit épp olvasott.

- Tudom, de még nem is tudod, miről van szó!- csattantam fel- beszélt valamiről, amiről Pierre-nek sejtése sincsen, valamiről, amit kiterveltek- magyaráztam.

- Szerintem neked üldözési mániád van! Ha Pierre megbízik benne, akkor neki kell viselni a következményeit- lapozott egyet.

- Ne csináld már Jenna! Azt hittem legalább te mellém állsz, hiszen te is utálod!

- Igen, de én nem akarok vádaskodni…

- Ide figyelnél rám egy percre, és letennéd azt a rohadt újságot!?- veszítettem el a türelmemet.

- Persze Miranda, neked bármit!- jelentette ki egy jó adag gúnnyal a hangjában, leengedte a magazint, és szemrehányóan bámult rám.

- Mi a frász bajod van!?- ráncoltam a homlokomat.

- Bajom? Nekem? Ugyan már, minden a legnagyobb rendben!

- Akkor nem viselkednél így… bökd már ki!- sóhajtottam ingerülten.

- Mondtam már, semmi bajom! Végül is, tökéletesen rendben van, hogy teljesen rámásztál a pasimra!- kiabálta mérgesen.

- Hogy micsoda?- néztem rá totál értetlenül. Sok mindenre számítottam, de erre… hát, erre nem!