Ma is jelentkezem az ígért frissel, és személy szerint rém büszke vagyok magamra, hogy be tudtam tartani a "határidőt". Az írással is lassan-lassan haladgatok, szóval minden jó :)
Köszönöm szépen azoknak, akik írtak kommentet az előző bejegyzéshez, sokat jelent nekem!♥
És akkor a mai friss: TFIFFO - 10. rész. Tudom, nem igazán illik ilyet mondani(/írni) a saját írásomra, de talán az egész sztoriból ez az egyik kedvenc részem... ne kérdezzétek miért, nem tudnám megmondani! Remélem, Nektek is tetszeni fog! :)
10. rész: Fogalmam sincs, mi történik!
Zavaromat
egy mosollyal próbáltam leplezni, de azért nem kerülte el a figyelmem, hogy Ő
is épp ugyan annyira zavarba jött mint én, már ha nem jobban. Bámultunk
egymásra, és egyikünk sem nyúlt újra a kilincs felé. Valami vibrált köztünk a
levegőben, és úgy éreztem, még mindig forró a bőröm, ahol hozzámért.
-
Ne haragudj, Lizzy- szólalt meg végül, a hangja kissé rekedtes volt.
-
Semmi… semmi baj- még mindig gyorsabban vettem a levegőt.
Nem
tudtam volna magyarázatot adni a történtekre. És arra sem, hogy mitől ez a
hirtelen vágy és forróság, ami elöntött. Azon kaptam magam, hogy a
képzeletemben már meztelenül ölelkezünk… jézusom, hát teljesen elment az a kis
maradék eszem is?? És miért pont most?? Miért pont Ő?? Próbáltam kiverni az
előbbi képet a fejemből… nem szokásom csak így megkívánni valakit, sőt. Ez
inkább Pierre-re jellemző. Bár, elvégre rokonok vagyunk… teljesen új, és idegen
volt számomra ez a fajta lángolás. Nem szerelem, ez csak testi vágy, ezzel
nyugtattam magam. Hiszen már mióta nem voltam senkivel. Igen, ez biztos csak
attól lehet- legalábbis ezt hajtogattam magamban, és igyekeztem nem Rá nézni.
De azért kíváncsi lettem volna, hogy az Ő fejében mik játszódnak le. A
kilincshez nyúlt, és kinyitotta a teraszajtót.
-
Csak utánad- szólalt meg egy kis mosoly kíséretében. Egy „köszönöm”-öt
elmotyogva kiléptem a kissé hűvös éjszakába. Reméltem, hogy ez majd megnyugtat,
kitisztítja a fejem, és végre a szívem is visszaáll a normális tempóra. De erre
azt hiszem hiába vártam. Szerettem volna mondani valamit, egy könnyű csevejjel
elütni ezt a kínos szitut, de hiába találtam meg vele mindig is a közös hangot,
most semmi értelmes nem jutott az eszembe. Megfordultam, hátha az arcáról le
tudok olvasni valamiféle érzelmet, de nem számítottam arra, hogy közvetlen
mögöttem áll. Rám emelte a pillantását, mélyen egymás szemébe néztünk.
Legnagyobb meglepetésemre, amennyire ki tudtam venni a vonásaiból, neki is
hasonló dolgok járhattak a fejében, a szemében ugyan azt a vágyat láttam
tükröződni, amit én is éreztem. Kezdtem kissé elveszíteni a fejem. Elvesztettem
a kontrolt a gondolataim felett, a fantáziám egyre messzebbre szárnyalt, nem
tudtam neki megálljt parancsolni. Az agyam a leglehetetlenebb kérdésekkel állt
elő… vajon milyen érzés lenne a karjaiban lenni? Hogyan csókol? Tudni akartam.
Érezni akartam. Ahogy a bőre az enyémhez ér, az ajkát az én ajkamon… ez
őrültség! Próbáltam nagy levegőket venni, hogy meg tudjak nyugodni, de csak az
Ő illatát éreztem, és ez nem segített sokat.
-
Mit keresel itt az éjszaka közepén?- minden próbálkozásom ellenére a hangom
kissé remegett. Igyekeztem valami semleges témával előállni, kezdett zavarni a
csönd kettőnk között.
-
Ezt én is kérdezhetném tőled.
-
Hát én… nem tudtam aludni- egész nyilvánvaló volt a válasz, és nem igazán
tudtam, miért folytatjuk ezt az értelmetlen beszélgetést.
-
Tudod Lizzy… tényleg hiányoztál- váltott hirtelen témát egy mosoly kíséretében.
Nem igazán tudtam felvenni a beszélgetés fonalát, de azért megpróbáltam
összekaparni valami épkézláb választ.
-
Ezt már mondtad- mosolyodtam el én is.
-
Mit tegyek, ha egyszer így van? De elég sokat változtál…
-
Nem tudom, ezt most jó vagy rossz értelemben mondod-e – szólaltam meg, de
igazából csak az időt próbáltam húzni ezzel. Hátha valami csoda folytán újra
tudok majd tiszta fejjel gondolkodni.
-
Már hogy mondhatnám rossz értelemben? Régen is szép voltál, de mostanra
gyönyörű nő lett belőled, és ezt te is tudod- simított ki egy hajtincset az
arcomból. Elöntött a forróság, ahogy ismét hozzám ért, és amennyire sikerült
megnyugodjak a kis beszélgetésünk alatt, ez most mind szertefoszlott. Kerek
szemekkel bámultam rá, a szám kiszáradt, a torkomban gombócot éreztem, és nem
tudtam kinyögni egy árva szót sem. De mit is mondhatnék erre?
-
Ne haragudj- húzta vissza a kezét.
-
Miért is kéne haragudjak?
-
Nem állt szándékomban így letámadni ezzel, vagy bármi. Csak azt akartam, hogy
tudd, hogyan is érzek…
-
És, hogyan?- pillantottam fel rá.
-
Kedvellek… nagyon. Utólag visszatekintve, talán mindig is kedveltelek. De az én
szememben mindig is csak Pierre húga voltál, és egy nagyon jó barát, és sosem
jutott eszembe másként tekinteni rád.
-
Még mindig Pierre húga vagyok- emlékeztettem-, de ha eddig nem, hát most miért?
-
Nem tudom- rándított egyet a vállán- egyszerűen csak attól a perctől, hogy
megláttalak a reptéren…
-
Nehogy szerelmet vallj- szóltam közbe ijedten.
-
Ott még azért nem tartok- nevette el magát.
-
Akkor, hová akarsz ezzel kilyukadni?- kérdeztem. Sóhajtott, de nem válaszolt rögtön-
szóval?- néztem rá kérdőn.
-
Csak próbáltam volna diplomatikusan elmagyarázni, mennyire kívánlak… de ez elég
nehéz, ha az ember nem tud tiszta fejjel gondolkodni- jelent meg egy kínos
mosoly az arcán.
Hiába
igyekeztem visszatartani, elnevettem magam. Kérdő pillantást vetett rám, de anélkül
is értettem, hogy mire vár választ, hogy kimondta volna.
-
Tetszik a megfogalmazás- magyaráztam. Komolyan elgondolkodtam egy percig azon,
hogy elmondjam-e, hogy én is hasonlóan érzek? De aztán inkább meggondoltam
magam- tudod, ez így nem helyes. Legjobb lesz, ha mindketten visszamegyünk
aludni, és majd holnap, tiszta fejjel megbeszéljük ezt…- javasoltam.
-
Azt hiszem, igazad van- sóhajtott- hát akkor… jóéjt Lizzy- azzal belépett ez
erkélyajtón, én pedig félig a hidegtől, félig a vágytól remegve bámultam utána
a sötétbe.

Szia.!
VálaszTörlésNe haragudj, hogy csak most írok, de ma jutottam el odáig, hogy el tudjam olvasni ezt és az előző részt is..:)
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy melyik srác az, aki ilyen gondolatokat váltott ki Lizzy-ből, de 2 tippem azért van...:) Kíváncsi vagyok mi fog kisülni ebből az egészből és ki is Ő???:))
puszi <3
szia!
Törléssemmi gond, örülök, hogy írtál! :)
hát igazából szerintem totálisan egyértelmű, de ígérem, hogy a következő részben már kiderül, hogy ki is Ő! ;)
puszi♥
Sziaa!
VálaszTörlésHű. Hűűűű. Ez jó 'hot' rész lett, már nagyon kíváncsi vagyok, ki az (bár van egy tippem... :D)
Annyira élvezem, ahogy írsz, ezért a mondatodért pedig egyenesen odavoltam "Csak próbáltam volna diplomatikusan elmagyarázni, mennyire kívánlak… de ez elég nehéz, ha az ember nem tud tiszta fejjel gondolkodni." Hoooot.
Szóval várom a következő részt (és a "várom" az egy nagyon enyhe kifejezés)
Pusziii!
szia!
Törlésigyekeztem izgalmas hangulatot teremteni :) szerintem mondjuk teljesen egyértelmű, hogy melyik srác is lesz Ő, de hát a következő részben már konkrétan kiderül :) na meg az is, hogy a továbbiakban mi lesz köztük Lizzy-vel, és persze hogy mit fog szólni mindehhez Pierre... ;)
örülök nagyon, hogy tetszik! köszönöm!
a következő rész pedig jön csütörtökön, a szokott időben! puszi(:
Szia!
VálaszTörlésÚgy megijesztettél azt hittem valami baj fog történni:'D De most mérges vagyok rád mert nem írtad hogy ki az, gonosz vagy :DD Egyébként nagyon jó lett, kíváncsi leszek emiatt mi fog megváltozni a következő napon :D Várom már a folytatást^^
Puszi <3
Szia!
Törlésbocsi, nem állt szándékomban :D és nem akarom, hogy mérges legyél :( a következőből már tényleg kiderül, hogy ki az, ígérem! :DD
puszi♥