You've changed my Life - 50. rész

Sziasztok! :)

Meghoztam nektek a YCML 50. részét! Huh, hát idáig is eljutottunk... :) említettem már korábban, hogy kb. 60 rész lesz, és ezt a sztorit csak egy évadosra terveztem. Írom folyamatosan, már amennyire az időm engedi, de nem tudom még, hogy mennyi fejezet lesz a végén... a történet már megvan fejben nagyjából, bár a részleteken még dolgoznom kell.
Jó olvasgatást Nektek! :)

50. rész: Az új otthonom

Jace váratlan felbukkanása mindent összekavart ismét. Pedig éppen kezdtek a dolgok jól alakulni, ment a munka, sikerült lakást találnom, és Jenna már hozzá is látott a berendezéséhez. Nem volt hajlandó megmutatni a terveit, amikor kérleltem, csak annyit mondott, garantálja, hogy imádni fogom, csak legyek türelemmel. Életem leghosszabb hete volt, és a Jace-el kapcsolatos gondolatok is gyötörtek közben, de amikor Jen végre valahára bejelentette, hogy készen van a lakás, egy kis időre mindent elfelejtettem. Iszonyat izgatott lettem, és azonnal taxiba vágtam magam, hogy láthassam.

- Szia Míra- integetett nekem Jenna, ahogy kiszálltam. Már lent várt a kapuban, és ő sem tűnt kevésbé izgatottabbnak nálam.

- Alig várom, hogy lássam!- jelentettem ki köszönés helyett. Úgy elkapott a lelkesedés, hogy kettesével szedtem a lépcsőfokokat, így rohantam fel egészen a harmadik emeletig. Gondolkodás nélkül lenyomtam a kilincset, és beléptem a lakásba. Az állam is leesett, szinte rá sem ismertem a hetekkel ezelőtt még csak üres falakból álló helységekre. Szépen körbejártam, és csak ámultam minden egyes szobán.

Az ajtón belépve rögtön a nappaliban találtam magam, ahol egy nagy fehér kanapé állt, a padlót puha szőnyeg borította, a szoba közepén egy fa dohányzóasztalka állt, és kellemes meleg áradt a kandallóból. Innen nyílt a konyha, ami viszonylag pici volt, a falak fehér csempével lettek kirakva, középen pult, és hozzá bárszékek. A nappaliból tovább vezető folyosó végén balra volt a fürdő, hasonló fehér csempe volt itt is, mint a konyhában, egy elég nagy kád, és a mosdó felett a fél falat beborító tükör. A kis folyosó végén szembe nyílt egy vendégszoba, jobbra pedig a hálószobám. Ez a szoba hatalmas volt, majdnem akkora, mint maga a nappali. Itt is puha szőnyeg terült el a padlón, és a középpontban egy jó nagy ágy állt, az ajtó mellett balra pedig egy hatalmas gardróbszekrény.

- Istenem Jenna, egy álom ez a lakás!- lelkesedtem, szinte már könnyek között.

- Ha már elköltöztél, legyen szép az otthonod- ölelt át mosolyogva.

- Annyira köszönöm, tényleg! Nem is tudom, hogyan hálálhatnám ezt meg neked!

- Mondjuk ne sírj! Az kezdésnek jó lesz- törölte le az arcomról a meghatottság könnyeit nevetve.

Nem bírtam várni, még aznap délután nekifogtam a költözködésnek. Ez az egész így hirtelen el is terelte a gondolataimat Jace-ről. Pedig meg akartam beszélni Jenna-val, hogy ő mit gondol erről az egészről. Valami nem stimmelt nekem, nem létezik, hogy ne tudna semmit a gyűrűről… vagy talán Jen többet tud, mint én, és megint elhallgatott előlem valamit!?

De ezek a gondolatok most az agyam egy kis fiókjában, szépen elzárva csücsültek, és a költözés miatti izgalom teljesen elnyomta őket. Nem is hittem volna, hogy ennyi cuccom lesz, hiszen bútorokat egyáltalán nem kellett most áthozni, csak a ruháimat, és az egyéb személyes holmimat. Persze Jenna segített, és később Seb is átugrott. Éppen a cipőimet pakoltam ki egy dobozból, mikor csengetett.

- Jeeeeeeeennnaaaaaa! Nyisd ki az ajtót kérlek!- kiabáltam, még csak fel sem nézve. De mivel nem felelt, kelletlenül feltápászkodtam, és odasétáltam.

- Szia Miri- üdvözölt Seb nagy vigyorral az arcán, belőlem pedig kitört a nevetés.

- Mi az isten az a kezedben!?- nyögtem ki valahogy a könnyeim között.

- Ez kérlek egy fikusz- mutatta fel a virágcserepet Seb- jó helye lesz itt nálad. Pozitív hatása van, és a levegőt is tisztítja. Tudod, a növények oxigént gyártanak! Ezt tudtad? Mert én nem- jelentette ki teljesen lenyűgözve, miközben helyet keresett a virágcserépnek.

- Igen Seb, tudtam- mondtam neki nevetve, és a fejemet ráztam. Inkább nem próbáltam őt megérteni- hát, köszönöm- tettem még hozzá, hogy azért ne tűnjek bunkónak, vagy hálátlannak.

- Itt jó lesz? Itt jó lesz!- beszélte meg magával- locsold meg minden második nap! Ja és persze nagyon sok szeretetre van szüksége- oktatott.

- Seb, ez egy növény… ölelgessem, vagy mi?- néztem fel a cipők pakolgatása közben, amihez időközben visszatértem.

- Nem, mert akkor letörnek a levelei. Talán inkább beszélgess vele!- javasolta tűnődve.

- Ez lesz az esti programom, hazaérek fáradtan, és leülök a fikuszommal dumálni, esetleg kibontunk egy üveg bort, és össze is bújunk…- mondtam szarkasztikusan nevetve.

- Jól hallottam, valaki összebújást emlegetett!?- esett be az ajtón David, a nyomában Jeff-el.

- Srácok!- ugrottam fel- hogy-hogy átjöttetek? De jó, hogy itt vagytok!- ölelgettem meg őket egyesével. Mióta hazaértünk San Diego-ból, azóta nem is láttam őket. Még csak egy pár hete volt, de már hiányoztak.

- Gondoltuk, megnézzük az új lakásod. És hoztunk pezsgőt, hogy koccintsunk- nyomott két puszit az arcomra Jeff.

- Nem is ti lettetek volna, ha nem hoztok piát- vettem el az üveget nevetve Davidtől, és neki is adtam puszit- köszönöm!- indultam a hűtő felé, hogy betegyem a pezsgőt- Chuck nem akart átjönni?- igyekeztem úgy tenni, mint aki csak úgy mellékesen kérdezi, pedig nagyon is érdekelt, hogy miért nincs itt.

- Pierre nincs a toppon most, és Chuck ott maradt vele, tudod, hogy ne érezze magát olyan egyedül- magyarázta David.

- Értem- vágtam rá, csak hogy mondjak valamit. Kissé lelombozott, mert ha Chuck tényleg érezne valamit, akkor látni akart volna, és most itt lenne. De mi van akkor, ha csak bűntudata van, ezért maradt Pierre-el? És mi baja van egyáltalán Pierre-nek? Nem hiszem, hogy annyira megviselte a Holly-val való szakítás…

*eközben a srácoknál, otthon*

- Hé haver, hogy vagy?- kopogott be Chuck Pierre-hez.

- Jól- felelte az énekes, rá sem nézve. Háton feküdt az ágyán, és a plafont bámulta.

- Nem akarsz kimozdulni egy kicsit?- javasolta Chuck.

- Nem.

- Figyelj, mi a bajod egyáltalán? Csak azt ne mond, hogy Holly miatt vagy oda…

- Szerinted hülye vagyok én!?- nézett rá végre most először Pierre.

- Néha nekem eléggé úgy tűnik- nevetett Chuck, de csak egy lesajnáló pillantást kapott- de most tényleg, inkább örülj, hogy megszabadultál tőle- váltott ismét komolyra.

- Ennek az egésznek egyáltalán semmi köze Holly-hoz!- jelentette ki Pierre ingerülten.

- Akkor?

- Talán ha nem lennél azzal elfoglalva, hogy rámássz Mírára, akkor észrevennéd…!

- Nyugodj már le, nincsen köztünk semmi! Talán gondolkozz el egy kicsit, és ne velem ordítozz! Én csak megvigasztaltam őt, mert „valaki” ismét seggfej volt, és megbántotta- védekezett Chuck.

- Már megint miért én vagyok a rossz!? Ő koptatott le, akkor mi a baja!?- pattant fel idegesen Pierre.

- Használd már a fejed, arra van!!- vesztette el a türelmét Chuck is.

- Elegem van már ebből az egészből, hogy mindig én vagyok a hülye és a bunkó!! Esküszöm, tönkre tesz engem ez a nő…

- Mindketten megéritek a pénzeteket, meg kell hogy mondjam- sóhajtott Chuck- de ne aggódj, ha visszahoztuk Londonból, már semmi sem lehetetlen…