You've changed my Life - 51. rész

Sziasztok! :)

Nos, ahogy tegnap ígértem, itt is van az új fejezet!
Oké, most így nincs nagyon más mondanivalóm, szóval... YCML - 51. rész, jó olvasgatást! :)

51. rész: Váratlan látogatás(ok)

Miután végeztünk a pakolással, kibontottuk a pezsgőt, amit a srácok hoztak. Persze ötünknek kevés volt egy üveg, de végülis úgysem akartunk berúgni. Még egy kicsit beszélgettünk, majd fél12 felé hazaindultak.

Azt hittem, rémesen egyedül fogom érezni magam ebben a nagy lakásban, de valahogy megnyugtatott most a csend körülöttem. Mosolyogva járkáltam újra és újra körbe a szobákban, és el sem hittem, hogy ez itt mind az enyém. Egyenesen oda voltam az új otthonom minden egyes pontjáért. Az elmélkedésemet, hogy vajon mivel fogom ezt a csodát meghálálni a húgomnak, a csengő szakította félbe. Meglepetten pillantottam a nappaliban lévő faliórára, ami negyed1-et mutatott. Ki a fene lehet az ilyenkor?!

- Richie! Mi a fenét keresel itt? Tudod te, hány óra van?!- nyitottam ki az ajtót, és félre is léptem, hogy beengedjem-, egyáltalán honnan tudod a címem?

- Azonnal beszélnem kell veled- vágott bele köszönés helyett izgatottan- a címedet pedig anyukád adta meg- tette hozzá magyarázatképp.

- Nem lett volna egyszerűbb, ha felhívsz?- kérdeztem álmosan.

- Nem!- helyezte magát kényelembe a kanapén, és intett, hogy üljek oda mellé- óriási hírem van számodra!

- Na halljuk- próbáltam némi lelkesedést mutatni a dolog irányába.

- Megkeresett engem egy feltörekvő kanadai divatcég ma. A tervezőik egyszerűen zseniálisak, hamar nagy név lesz belőlük… a marketing tervük pedig az, hogy hazai hírességekkel reklámozzanak. Egyelőre nem fizetnek túl jól, de szerintem okos dolog lenne ebbe belevágnod. Gondold csak el, ha felfutnak…

- Rendben Rich, intézd el a szerződést, majd holnap aláírom- ásítottam egy hatalmasat. Annyira fáradt voltam, hogy szinte bármire rábólintottam volna, ha cserébe hagy végre aludni. Meg amúgy is, amit Richie jó ötletnek tart, az általában az is. Engem pedig kimerített a költözés, a sok pakolás, hosszú volt ez a mai nap.

- Már készen van a szerződés, ami azt illeti…- tett le elém egy köteg papírt.

- Remek- vettem el tőle a felém nyújtott tollat- nem csalódtam benned!- közöltem nevetve, miközben aláfirkáltam a papírt, majd visszaadtam neki- mellesleg mikor léptél elő a menedzseremmé?- kérdeztem nevetve, eldőltem a kanapén, és lehunytam a szemem.

- Talán nem tetszik valami!?- szinte a szemem előtt volt a sértődött arckifejezése, és ahogy felhúzza az orrát ilyenkor.

- Ezt egy szóval sem mondtam. Tudod, hogy hálás vagyok érte- nyitottam ki a szemeimet, és felnéztem rá.

- Tudom- mosolygott vissza rám, és kisimította a hajam az arcomból- na, megyek és hagyom hogy szép simára aludd a kis fejed- nyomott egy puszit a homlokomra.

- Héé, nem is vagyok ráncos!- pattantam erre fel, és a fürdőbe rohantam, hogy az arcomat kezdjem tanulmányozni.

- Gyönyörű vagy, nyugalom- jött utánam nevetve- csak azért mondtam, mert akkora az alvásigényed, hogy csipkerózsika is megirigyelhetné.

- Ha így folytatod, keresek másik menedzsert!- fontam karba a kezem.

- Ne duzzodj, tudod hogy csak szeretetből mondom- ölelt át hátulról, és a nyakamba fúrta az arcát.

- Ne máár, te is tudod mennyire csikis vagyok- rándultam össze, és megpróbáltam elhúzódni.

- Persze, pont azért csinálom! Na gyerünk, lövik a pizsit, aludd magad nekem szépre holnapig!- emelt fel minden tiltakozásom ellenére, és kicipelt a fürdőből. A folyosón tanácstalanul megtorpant, de egy pillanat alatt megtalálta a megfelelő ajtót. Bevitt a hálószobába, és letett az ágyra.

- Köszi, de egyrészt magamtól is ide tudtam volna jönni- nevettem- másrészt meg még amúgy is fel kell keljek, hogy bezárjam utánad az ajtót.

- Hát, legalább láttam a szobádat is- mosolygott Richie- de tényleg hagylak pihenni. Holnap gyere be 9re!

- Úgy nézek én ki, mint aki holnap 9re szalonképes állapotban lesz!?- grimaszoltam, miközben kikísértem.

- Merem remélni! Na, jó legyél- nyomott ismét puszit a homlokomra.

- Jóéjt- búcsúztam el tőle, majd ahogy kilépett, becsuktam mögötte az ajtót. Ráfordítottam a zárat, majd elégedetten körbenéztem még egyszer a nappaliban. Miközben visszasétáltam a hálóba, azon gondolkodtam, mikor hívjam át anyuékat, hogy ők is láthassák a lakást.

Majd holnap felhívom őket- döntöttem, majd ledobtam a köntösöm, és eldőltem az ágyon. Keresztbe feküdtem, imádtam hogy ekkora helyem van. Elégedett mosoly ült ki az arcomra, és lehunytam a szemeimet.

Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de még csak félálomban voltam, amikor megszólalt a csengő. Bosszúsan fordultam a másik oldalamra, és az éjjeliszekrényen álló digitális órára pillantottam.

1:06

Mi van ma az emberekkel basszus!? Senki nem tudja betartani a társadalmilag elfogadott látogatási időt??- bosszankodtam, és úgy döntöttem, hogy nem nyitok ajtót. Tőlem akár a küszöbön is aludhat, akárki is az. Az elhatározásom nagyjából 5 percig tartott ki, mert az illető ráragadt a csengőre, az idegeimen táncolva ezzel. Sűrűn szitkozódva másztam ki az ágyból, még ahhoz sem vettem a fáradtságot, hogy a köntösömet felvegyem, úgy ahogy voltam, pólóban indultam a bejárat felé. Ahogy kinyitottam az ajtót, megcsapott a tömény alkohol szag, azt hittem elájulok.

- Pierre, mi a bánatos jó istent csinálsz itt??- ilyenkor, és ilyen állapotban?- tettem még hozzá magamban.

- Jöttem, hogy… hogy beszéljek veled- közölte akadozó nyelvvel, és rám emelte a zavaros tekintetét. Akármit is akart mondani, tudtam hogy nem lenne jó ötlet most beszélnünk. Éreztem, hogy ebből így nem sok jó származhat.

- Ide figyelj! Jobb lenne, ha most hazamennél- javasoltam- hívok neked egy taxit, rendben?

- Nem, nem!- tiltakozott dülöngélve- én, aaa azért jöttem, ho…

- Pierre, jól érzed magad?- tettem a vállára a kezem. Az arca egészen falfehér lett, láttam rajta, hogy rosszul van, és hogy hányni fog. Nem is jutott tovább a mondandójában, mert sugárban adott ki magából mindent a túl sok alkohol hatására. Szerencsére én még az utolsó pillanatban félre tudtam ugrani, így csak a lábtörlő bánta.

- Istenem…- sóhajtottam fáradtan. Ilyen állapotban nem lett volna szívem az orrára csukni az ajtót, tudtam, hogy nincs más választásom- na gyere- tettem a fél karját a nyakamba, és bevonszoltam  a lakásba, kikerülve a hányását. Egyenesen a fürdőbe vittem, miközben hálát adtam az égnek, hogy nem ájult el, de annyira nem volt magánál, hogy beszélni tudjon. Lehúztam róla a koszos pólót, és azzal a lendülettel be is dobtam a mosógépbe rögtön, majd hasonlóan tettem a farmerével is. Elég nehéz dolgom volt, de végre minden leszedtem róla, amit összehányt. Majd bedugtam a fejét a csap alá, hogy az arcát is lemossam.

- Öblítsd ki a szád!- parancsoltam rá, de ebben is segítenem kellett, mert nem ment neki egyedül- oké, várj egy percet- ültettem le a kád szélére- nem, ne állj fel! Pierre, kérlek! Hozok neked egy törölközőt, maradj nyugton!- nagy nehezen sikerült rávennem, hogy maradjon ott. Csak egy másodpercre mertem hátat fordítani neki, amíg gyorsan kirángattam egy törölközőt a szekrényből. Segítettem neki megtörölközni, hogy meg ne fázzon, majd újra a nyakamba vettem a fél karját, és megpróbáltam felhúzni őt.

- Gyere Pierre, beteszlek az ágyba, és holnapra szépen kialszod magad. Gyere, próbálj meg lépkedni, ez az- bíztattam őt, és talán egy kicsit magamat is.

- Miri…- szólalt meg, nagyjából most először- vá… várj! El a-akarom… mond-dani aa…

- Ráér holnap, rendben? Most nem vagy olyan állapotban- és nem is vagyok rá nagyon kíváncsi- tettem hozzá még magamban.

- De…

- Css!- tettem a kezem a szájára. Nem volt túl sok ereje tiltakozni, mindent kivett belőle ez a pár méter séta a vendégszobáig. Leültettem az ágyra, és aggódva vizsgáltam a zavaros tekintetét. Nem kellett sokat győzködnöm, ledőlt a párnára, a lábait felhúzta a mellkasához, és átölelte a két térdét.

- Pierre… Pierre!- szólongattam. Nem válaszolt, de kinyitotta a szemét, és rám nézett- hogy érzed magad? Kell még hánynod?- ismét nem felelt, csak finoman megrázta a fejét- jól van. Próbálj meg aludni, jót fog tenni. Jó éjt- takartam be, majd kifelé indultam.

- Miri- szólt utánam.

- Mondd- fordultam vissza az ajtóból.

- Itt maradsz? Ké-érlek…

Akármennyire is mérges voltam rá, félre kellett tennem reggelig. Nem kérhetem számon rajta most a dolgokat, nem volt ahhoz megfelelő állapotban. Nem feleltem, csak sóhajtva visszasétáltam az ágyhoz, és bemásztam mellé. Nem feküdtem le, mivel nem állt szándékomban elaludni, a hátamat az ágytámlának támasztva ültem, hátha így ébren tudok maradni. Pierre az ölembe hajtotta a fejét, én pedig a haját simogattam. Egy pillanattal ezelőtt még dühös voltam rá, de azon kaptam magam, hogy ez az érzés kezd eltűnni. Jó érzés volt ismét ennyire közel lenni hozzá, de valahol mélyen tudtam; ez el fog múlni. Tudtam, hogy reggel veszekedni fogunk, mert mindig ez volt. Egyikünk sem tudta magában tartani az indulatait, amikor nézeteltérésről volt szó, márpedig ez a mai este bővelkedett benne.

Amíg ezeken járt a fejem, Pierre légzését hallgattam, ami szépen lassan egyenletes szuszogássá szelídült, míg végül már biztos voltam benne, hogy elaludt. Óvatosan kimásztam mellőle, majd lábujjhegyen kiosontam a szobából. Még az ajtóból visszafordultam, és mosolyogva vetettem rá egy pillantást. Féltem belegondolni, hogy miért jött ma ide, mi is az, amit el akart nekem mondani, és abba is féltem belegondolni, hogy mi lesz majd reggel…